Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)

1980-05-11 / 128. szám

DN HÉTVÉGE 6. TÁRSADALOMPOLITIKA 1980. MÁJUS I I. Rajtunk van a szemük Gyerekek a felnőttekről A gyerekek a ml világunk részei és mi az ő világuk ré­szei vagyunk. Két külön vi­lág volna ez? Gyerékügylben nehéz okosnak 'lenni. Külö­nösen ma, almikor abból kellene kiindulnunk, hogy társadalmunkban a gyerekek zöme akart gyerek. Megszü­letésük nem véletlen. Világ­rajövetelüket „tudatos csa­ládtervezés" előzte meg ... Mégis, milyen jellegű le­hetett ez a felkészülés? Mi­lyen várakozással nézett a leendő szülő a szülői hivatás elé? Milyen lehetőséget, ka­paszkodót, boldogság ígére­tet, föl-mentést, terhet, meg­próbáltatást, önmegvalósí­tásit?) remélt a csöládanya- ságtól, családapaságtól? Tu­dott-e arról a féléi ősségről, ami reá hárult? És tudatosí­totta-e azóta, hogy a „té­nyek” megmósíthatatlainök- ká váltak? Kérdések özöne ez máris. Van rájuk válasz? Nem tu­dom. Pedig ugyancsak jól jönnének most a csattamós válaszok. Tizenkét éves gyerekék írásait olvasom. Jó néhány tucatnyi iskolai dolgozat fékszik élőttem, szülői iménti kérdéseimnek. Jó néhány tu­catnyi vélemény arról, hogy milyenek is vagyunk mi, fel­nőttek — az ő szeműikben. Az ő árgus, figyelmes, -min­den rébbenésre érzékeny szemükben. Mert nemcsak mi figyeljük őket, nékik is rajtunk van o szemük. Mit írnak? Jót, rosszat. Sók rosszat, kevés jót- Mert a tizenkét éves ember mér­legén a szókimondóan meg­fogalmazott rossz mellett már-máir eltörpül a jó ... Én a felnőtteket Okosnak látom — írja az egyilk. (Ez volt a jó!) Csak azt nem ér­tem, hogy miért verik meg a gyerekeket. Mert a verés nem a legjobb nevelési for­ma. Hogy melyik a legjobb, azt nem tudom, ezt nékik kellene tudniuk. Sokan meghökkentően dia­lektikuson gondolkodva ítél­nék meg bennünket. — A felnőtték 'között akad­nak jók és rosszak. Hogy milyennek képzelem a jókat? Jó az, aki gondoskodik a családjáról, jó a megjelené­se, nem részegeslkedik, -nem szemtelenlkedik, jószívű, ud­varias, intelligens. A cigaret­tát még el lehet nézni... — Milyennek képzelem a rosszakat? Rossz az, oki nem gondoskodik a családjáról, munkakerülő, rossz megje­lenésű, mindennap részeg, szemtelen, rossz -szívű, ud­variatlan és nem intelligens. — Persze manapság olyan emlber nem létezik, alklnék csak jó vagy rossz tulajdon­sága van — teszi hozzá. Egy másik írásból: Vannak jók és vannak rosszak. Rosz- szaknak a tolvajokat és a csórókat -nevezem. Akiket eddig láttam, ismertem, ren. desen dolgoznak és becsüle­tesek. Azt szeretném, ha a felnőtték nem lennének kia- bá'lósak és verékedősék, ha­nem kedvesek és engedel­mesek ... Ismét más: Vannak, alkilk szeretik a társadalom ki­sebb tagjait..., akik nem néznek le bennünket. Aztán egy mélyen dialek­tikus alapigazság: — A ROSSZ FELNŐTT GYEREKÉ­NEK SEMMI JÓ NEM JUT! — Én a felnőtteket néha igazságtalannak tartom. Bennünk minden hibát ész- revesznek, még a legkiseb­bet is, magukban pedig a nagyobb hibákat sem veszik észre. A felnőttek néha olyan jelentéktelen dolgokon vesz­nek össze. Jó volna, ha a felnőttekben lenne egy kis játékosság .. . — A felnőttek néha -kicsit igazságtalanok, néha pedig nagyon engedékenyek. Van olyan, amikor a felnőttek rajtunk töltik ki o bosszúju­kat. Például, akit fölidegesí­tenék a hivatalban. Ilyenkor igyekezni kell megnyugtatni őket. Van, amikor olyan ked­vesék, hogy szinte csodálko­zik az ember. Szerintem min­den felnőttnek megvan a maga hibája. Persze nekünk gyerekeknek is épp elég van. És -milyen a gyermek'indu- lat? Mint minden indulat végletes. De tényanyaga, valóságtartalma ennek is van: / — A felnőtteket nem szere­tem. Mindig csőik ordibálnl tudnak, meg verekedni a gyerekekkel. Szeretném, ha a felnőtték és főleg a taná­rok nem igazságtalanikodná. na'k. Mint, ha mondjuk, a kettes tanuló ötösre felel és mégis hármast kap ... Bez­zeg, ho az ötös tanuló hár­masra felel, akkor is ötöst kap, mint T. Miklós. Mindig kivételeznék vele. Nagyon vártam már ezt a vélemény- írást. Szeretném, ha nem lennénék igazságtalanok a felnőttek. . . Remélem, ez az írás talán hat valamit a jó tanuló kivételezése és a rossz tanuló skatulyája el­lent?). — Többször tapasztaltaim már, hogy a felnőttek, ha a gyerek rosszat tesz, sokkal jobban szeretik a mérgüket kiönteni, mint elmagyarázni annak a szerencsétlen gye­reknek, 'hogy ezt vagy azt másképp kell csinálni. De vitatkozni semmiképpen sem lehet velük. — Szeretnek vitatkozni, de közben a gyereket nem hagyják szóhoz jutni. — A felnőttek szerintem nem tudják belátni, ha va­lamiben nincs igazuk. Ha mégis bebizonyítjuk nekik a tévedésüket, akkor megsér­tődnek, vagy valamire hivat­koznak ... Ha valaki valamit mond nekik, azt szeretik a gyerekre áthárítani azzal, hogy ők egész nap dolgoz­tak és nagyon fáradtak, fisz. telet o kivételnek ... — A felnőttek nagy részét nem érdeklik a gyerekek és lenézik őket. — Szerintem a felnőttek mind a pénz után vágynak. Szóval -nagyzási mániában szenvednék. És, ha mi rosz- szak vagyunk, mindig a sa­ját múltjukat veszik elő: per­sze régen -nem volt ennyi játék..., ilyen korban már dolgoztaik a gyerekek. A gyerekék mindent másképp látnak. Ha majd -nagyok le­szünk, akkor lehet, hogy mi is ugyanebbe a hibába esünk. A gyerekek a mi viliágunk részei és mi az ő világuk részei vagyunk. Két külön Vi­lág volna ez? Bebesi Károly Brutyó János: Munkásévek Harmincöt év békében Van egy generáció, amelynek tagjaival többet foglalkozunk, mint a másikakkal. Meghatottan néztük őket, amikor kisiskolások lettek, büszkék voltunk rájuk, ami­kor nyakukba kötötték az úttörők vörös nyákkendőjét, elismerően bólogattunk, amikor középiskolások lettek, odafigyeltünk arra is, amikor — a férfiai, természe­tesen — bevonultak katonának... Most már középkorúák, s most már ugyebár velük szemben is kötelező a komák kijáró diszkréció. Ők a negyvenötösök. Az előző generációk által oly nagyon áhított béke első évében születtek, ma már 35 évesek. Volt egy másik háború, az elsőnek mondott világháború (vajha csak kettőig tortana a vele kezdett számsor!), ami 1918. november 3-ón ért vé­get a Monarchia országainak, 11-én pedig Németországnak. Aki abba-n az 1918-as eszten­dőben született, 35 éves korá­ra már túl volt a második vi­lágháborún, benne volt ama 50-es években, s azok o 27 és 35 közötti évei tolón új irányt adtak az életének is. Dr. Lapos Sándor 1918. szeptember 13-ón 'Komárom - ban született. A polgári után kitanulta az asztalosszakmát, s asztalosként dolgozott a fel­szabadulás után is 1949-ig, amikor kiemelték és a közigaz­gatásiba -került. 1978. decem­ber 31-én a pécsi járási ta­nácshivatallal együtt ment nyugdíjba annak személyügyi főelőadójaként. Most az SZMT irattárát rendezgeti. Rendes Péter „Hirosima gyerméke”. 1945. augusztus 6- án, a bomba robbanásának órájában született. Érettségi után a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalatnál helyez­kedett el munkahelyi techni­kusként. Amikar eljött az ide­je, letöltötte tényleges katona­idejét, utá na Visszatért a váll - lalathoz, alhol jelenleg a mű­szaki fejesztési osztály techno­lógusa. * „1939-lben, amikor kitört a világháború, 21 éves voltaim. Előtte a cseheknél azokban a zűrzavaros időkben megúsztam o katonaságot, és még Horthy bevonulása után is egy évig. . . 1939. október 5-én vonultam be tényleges szolgálatra a 103-as légvédelmi tüzérosztályhoz. 1941 novemberében leszerel­tem, de márciusiban már ismét katona voltam. 1944 nyarán megint vólt két hónap civil- élet, aztán újra a katonaság. Szerencsém volt a -légvédel­miekkel: itthon maradhattam. Aztán, amikor már az én ala­kulatomnak is mennie kellett, a két bátyámnak, akik a Don- kanyarbon esték el, köszönhet, tem az itthonmaradóst. Ugyan, is akkor úgy volt, hogy egy családból, ha két fiú már el­esett, o harmadiknak nem 'kel­lett kimennie a frontra. A leg­végén olyan gépágyús alaku­latnál voltam, amelyik elhatá­rozta : nem lő a szovjetekre, sem repülőre, sem tankra .. . A parancsnok meg szinte biz­tatott minket, hogy tépjünk -te. Én 1945. január 7-én vettem búcsút a Szálasi-hadseregtől Budapesten, s 9-én már ott voltak a szovjetek a Vajdahu- nyadvárban, amelynek a pin­céjében a feleségemmel meg­húztuk magunkat. 27 éves vol­tam és csak sejtettem, hogy valom-i egészen más vár rám . . ." * „Én 1966-ban voltom 21 éves. Mi is történt velem 1972- ig, azaz 27 éves korámig? Nos, 1966 novemberében szereltem le a sereg-bői tartalékos tüzér alhadnagyként. A munkát ott folytattam, ahol abbahagytam: munkahelyi technikus a pécsi paneles építkezéseken. 1968- ban lettem a párt tagja, 1969 márciusában nősültem meg, rá egy évre született meg Pé­ter fiúnk. Még abban az év­ben vállalati segítséggel más­fél szobás szövetkezeti lakást kaptam. Szerencsés embernek érezhettem magamat: 20 hó­napos házas voltam, fiam is volt, lakásom is . .. Ugyancsak 1970-ben vittek be a vállalat központjába a technológiai csoporthoz technológusnak. A csoport műszaki fejlesztési osz­tály lett, én pedig maradtam ott technológusként. Ezeken 'kívül az égvilágán semmi nem történt velem ezek-ben az évek­ben. A pályakezdés évei vol­tak ...” * Ami Rendes Péter életében az 1980-as esztendő, a'zaz a 35. életév, az volt Lapos Sán­dornak az 1953-as esztendő. A felszabadulás utáni első évei csendben teltek. 1946-ban született Erzsi lánya, ugyanab­ban az évben lépett 'be a Szo. ciáldemókrata Pártba. A szak­májában dolgozott 1949-iq, omikor a közigazgatásba irá­nyították. Az első Népfront- választásra készült az ország, amikor Alsódabason jegyző­gyakornokként kezdte. Onnan hamarosan Orgoványra került vezető jegyzőnek, aztán állam- igazgatási iskola, a december pedig már Pécsváradan talál­ta, járási főjegyző volt. 1950. május 10-én - éppen 30 esz­tendeje! — a mohácsi járás fő: jegyzője, az augusztusi tanács- választás után pedig járási ta­nácselnöke lett. 1952 novem­berében a Baranya megyei Ta­nács elnökhelyettese, s akkor jött az 1953-as év. Tavasszal 5 hónapos központi párti-slkolá- ra küldték, ahonnan a komlói városi tanács Végrehajtó bi­zottsága titkáraként jött vissza. 1953-ban született Ági lánya, s akkor kezdte jogi tanulmá­nyait az egyetemen. 35 éve­sen ... Rendes Péter — amikor haj­danán iskolába került — tár­saival együtt egy -kis füzetet kapott. ,,Mi vagyunk a béke gyerekei" - volt a címe. Kevés generációnak adatott meg ko­rábban, hogy az élet legszebb 35 évét békében élje -le. Néki és a többi 45-ösnek megada­tott. Ezt mondja: „Egy nyugal­mas, békés, pályamódosítás nélküli életutat futottunk be eddig. Nem volt néhéz a gye­rekkor, simább, egyenesebb volt a kezdet, -mint előttünk bármely generációé. Különös érzés az 1945-ös évre most már csaknem középkorúan te­kinteni. Bennem a múló évek egy óhajtó módú gondolatot fogalmaznak meg: „Bárcsak így maradna . . ." Időnként hív a sereg továbbképzésre (tavaly a Pajzs után lettem tartalékos főhadnagy), s olyankor — lát­va a mindig korszerűbb hadi­technikát — érzem - igazán; milyen nagyszerű számunkra a béke. Békében még katoná­nak lenni is más, hisz tudom, hogy csupán három-négy hét az egész. Az életemmel elége­dett vagyok. Van már egy má­sodik fiam is, a Zoltán ... A család tölti ki az életemet." * Amikor születésük évét kér­dik, történelmi évszámot mon­danak. Az egyik 1918-at, amit két évtized múltán az előzői­nél sokkal borzalmasabb világ­háború követett. A másik 1945-öt, amit — számunkra, európaiak számára legalábbis — három és fél évtized béke követett. Az egyik az unokái, a másik a fioi számára óhajt­ja o további békés évtizedeket. Hársfai István A Kossuth Kiadó gondozásában most jelont meg Brutyó Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága olnökó- nek „Munkásévek" című életrajzi re­génye. A szerző a sóját korosztályá­ról, a kapitalizmust és a szocializ­must átivelá „hídverő" nemzedékről irta könyvét, arról a generációról, amely megalapozta hazánkban a szocialista társadalom felépítését. Brutyó János mezőgazdasági munkások gyermekeként 1911. november 20-án, Makón szüle­tett. öten voltak testvérek. Ap­ja az első világháborúban esett el és anyja is fiatalon halt meg. Ezért már 12 éves korá­ban kénytelen volt cselédnek szegődni. Csak Budapesten 200 ezer nyomorgó ember élt és 70 ezer családot vettek nyilvántar­tásba, amelyek ínségkonyhóra szorultak. A fővárosba felkerült fiatal ács hamar kapcsolatba került a munkásmozgalommal. 1933-tól a MÉMOSZ, majd egy év múlva az illegális kommu­nista párt tagja. A felszaba­dulást követően vezető tisztsé­geket töltött be az Építésügyi Minisztériumban, a szakszerve­zetben, a pártban, a Szakszer­vezeti Világszövetségben, majd jelenlegi munkahelyén, a Köz­ponti Ellenőrző Bizottságban. Brutyó János hosszú éveket töltött a szakszervezeti munka irányításában, könyvében is nagy hozzáértéssel ír a mun­kásszervezetek szerepéről, fel­adatairól; összegezve mutatja be a lezajlott viták tanulságait és hogy a magyar szakszerve­zeti mozgalom miként igyekszik kettős funkciójának eleget ten­ni. Egyrészt erősíteni a mun­káshatalmat, és ennek érdeké­ben szervezni, nevelni a dolgo­zókat; másrészt védeni és kép­viselni érdekeiket, segíteni anyagi, szociális és kulturális igényeik fejlesztését. Brutyó János már 1958-ban országgyűlési képviselő: négy évig budapesti, majd 1962-től a Nógrád megyeieket képviseli a Parlamentben. Nógráddal már a felszabadulás előtt meg­ismerkedett — a nagyoroszi, érsekvadkerti épitőmunkások ré­vén — később pedig építésügyi miniszterhelyettesi korszakában döntötték el Salgótarján város­képének kialakítását, s azóta is figyelemmel kíséri a város gyarapodását. Ma is energikusan dolgozik a KEB elnökeként. „Most, amikor a visszaemlé­kezésemet írom, gondokkal, ne­hézségekkel teli időszakot ha­gyunk magunk mögött. Várha­tóan a következő hónapok, sőt évek sem ígérkeznek könnyeb­beknek, egyszerűbbeknek. Igaz, hogy a mi nemzedékünk sok vihart, nem kevés szenvedést, bajt, nyomorúságot Is megért. Mindezek ellenére, vagy talán éppen azért, mert sokat küzdöt­tünk, dolgoztunk, szenvedtünk, mindazért, ami ebben az or­szágban van, féltve őrizzük a mát, aggódunk a jövőért, óvjuk a fiaink, unokáink, utódaink békés holnapját" — fogalmaz- Brutyó János könyve végén, a munkásemberek egyszerűségé­vel és tisztaságával. A római Jogtól az „áldozattanig" A Pécsi Tudományegyetem kiadványai A közelmúltban jelent meg a Pécsi Tudományegyetem Dol­gozatok az állam, és jogtudo­mányok köréből című sorozatá­nak tizedik kötete. A több. mint 300 oldalas kiadvány nyolc szer. ző tanulmányát tartalmazza, amelyek nemcsak a szakembe­rek, hanem a jogtudomány, a közélet kérdései iránt érdeklő­dő laikusok figyelmére is mél­tóak. Dr. Benedek Ferenc egyetemi tanár az antik római házasság­ról, a mainál törvényileg jóval kevésbé szabályozott aktus for­mai kellékeiről, anyagi, szocio. lógiai hátteréről írt érdekes dol­gozatot. Dr. Ferenc Zoltán ta­nársegéd tanulmányában a vik. timológia, az „áldozattan” egyes kérdéseivel foglalkozik, abból kiindulva, hogy sokan má-r-már hajlamosak arra, hogy a bűncselekmény sértettjét ugyanolyan bűnösként kezeljék, mint elkövetőjét. Dr. Kajtár Ist­ván tanársegéd jogtörténeti munkájában a kelet, és közép, európai közigazgatásilag ön­álló uradalmakról értekezik, Dr. Kecskés László tanársegéd az ún. státuselméletről ad történe. ti áttekintést, külön hangsúlyoz, va az eredetileg XIX. századi elmélet időszerűségét. A polgári jogban ugyanis még ma sem mindig érvényesül a szerződő felek egyenlősége, s ezt azok az állampolgárok kisebb erőt kép­viselő jogi személyek érzik o legjobban, akik monopolhely­zetben levő állami vállalatok­kal. intézményekkel kötnek for­mailag egyébként kifogástalon szerződéseket A polgári perbeli tanúbizonyítás néhány problé­máját taglalja dr. Kengyel Mik­lós tanársegéd tanulmánya, dr. Kiss György tanársegéd pedig a munkahelyi demokrácia érvé­nyesülési területeiről ír. ,,A há. zastórsi tartás problémái az öröklésből való kiesés esetén” címet viseli dr. Páll lózsef do­cens tanulmánya, dr. Szita Já­nos docens pedig a neoabszo­lutizmus kori, a magyar korona országaiban működő tartományi pénzügyigazgatóságokról érte. kezik. A tizedik, jubileumi kötetet dr. Ádám Antal egyetemi tanár szerkesztette. Ádám professzor a jogi kari tudományos bizott­ság elnöke nemrégiben írt összegzést a PTE Állam, és Jog. tudományi Karán megjelenő tu­dományos kiadványokról. 1958­ban látott napvilágot a Studio luridica Auctoritate Pécs Pub- llcata első kötete, amelyet eddig még 93 követett. Szerzői — a kar oktatói, más magyar szerzők, külföldi tudósok — öt nyelven írták az eddigi tanul­mányokat. 1972 óta a Studia luridica csak idegen nyelvű sző. vegeket közöl. A már említett Dolgozatok az állam, és jogtu. domány köréből című sorozat 1971 óta jelenik meg. A Pé­cs/ Tudományegyetem Jogtörté­neti Tanszékének Kiadványai cí­mű sorozatnak 1975-től eddig három kötete látott napvilágot. Két évvel ezelőtt indult A jogi oktatás kérdései című kiadvány, sorozat, napjainkig egy kötete jelent meg. A Pécsi Tudományegyetem tu­dományos kiadványainak sorát ettől az évtől kezdve a Studia Philosolica et Sociologica és a Dolgozatok a magyar munkás- mozgalom története köréből cí. mű sorozatok kötetei gazdagít­ják. H. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents