Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)
1980-05-20 / 137. szám
választási nagygyűlés Dr. Szentistuönyi Gyulöne: Népünk politikailag egységes A nagygyűlés első felszólalója dr. Szentistványi Gyuláné, az MSZMP KB tagja, a Hazafias Népfront titkára, Baranya 10. számú országgyűlési választókerületének képviselő- jelöltje volt. Mindenekelőtt ösz- szegezte a választási előkészületek eddigi országos tapasztalatait. — A választási munka kedvező politikai légkörben folyik. A pártkongresszuson megnyilvánuló nyíltság, őszinteség és realitás tapasztalható a lakossági fórumokon, a helyi számvetéseken is. A résztvevők felelősen szólnak az eredményekről, a gondokról, a feladatokról, a teendők megvalósításának módozatairól — mondotta többek között Szentistványi Gyuláné, majd adatokat sorakoztatott fel. Az áprilisi jelölő gyűléseken mintegy 230 ezer választópolgár kért szót, közülük több mint 100 ezren közérdekű javaslatot terjesztettek elő, több mint 40 ezren közérdekű bejelentést tettek. A társadalmi cselekvőkészség számos társadalmi munkafelajón- lásban is megnyilvánult, amivel — tette hozzá a HNF titkára Leorryid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségéneik elnöke és Valéry Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök — vasárnap este Varsóba érkezett Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának meghívására-. A vezetők kíséretében van Andrej Gromiko szovjet és lean Francois-Poncet francia külügyminiszter. A Varsó határában álló wilanowi palotában hétfőn délelőtt megkezdődtek Leonyid Brezsnyev és Valéry Giscard d'Estaing tárgyalásai. A kastély szovjet és francia zászlókkal díszített bejáratánál a vendégeket Edward Gierek, a LEMP KB első titkára köszöntötte. A katonai díszőrség tiszteletadásának fogadása után Leonyid Brezsnyev és Giscard d’Estaing a palota jobb oldali szárnyának egyik termébe vonultaik. A tárgyalóasztal mellett ai szovjet és a francia vezetőn kívül helyet foglalt Edward Gierek, valamint Andrej Gromiko szovjet és Francois-Poncet francia kül- üqvmiriiszter is. A megnyitás első perceire meghívták a sajtó néhány képviselőjét. Hétfőn délután három óra tájban Wilanowban befejeződtek Leonyid Brezsnyev és Valéry Giscard d’Estaing tárgyalásai. Varsóban hétfőn délután szovjet—francia közös közleményt hoztak nyilvánosságra azokról a megbeszélésekről, amelyeket Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Valéry Giscard d'Estaing francia köz- társasági elnök folytatott Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának részvételével. A tárgyalások munkajel-le- gűek voltak — hangzik a közlemény. Áttekintették a nemzetközi helyzet problémáit és a je. lenlegi feszültség enyhítését célzó kezdeményezéseket, valamint a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit. Leonyid Brezsnyev és Valéry Giscard d’Estaing köszönetét mondtak a Lengyel Népköztársaság kormányának és személy szerint Edward Giereknek a szí. vélyes vendéglátásért és a tárgyalások lefolytatásához szükséges feltételek biztosítósáért. A találkozón részt vett Andrej Gromiko. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Jean Francois-Poncet francia külügyminiszter. Edward Gierek hétfőn ebédet adott Leonyid Brezsnyev és Giscard d’Estaina tiszteletére. A feleket érdeklő kérdésekről az ebéd alatt is folytatták a megbeszélést. Az ebéden részt vett Andrej Gromiko szovjet, Jean Francois-Poncet francia és Emil Wojtaszek lengyel külügyminiszter. Hétfőn a délutáni órákban elutazott Varsóból Leonyid Brezsnyev és Valéry Giscard d’Estaing. akik vasárnap este érkeztek a lengyel fővárosba. * Hétfőn a kora esti órákban visszaérkezett Moszkvába Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Leonyid Brezsnyewel egvütt tért vissza Moszkvába’ Andrei Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. Brezsnyevet és Gromikót a re. pülőtéren az SZKP és a szovjet állam számos vezetője üdvözölte. * Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök hétfőn hazaérkezett Franciaországba. Az elnök repülőgépe Nancy város repülőterén szállt le. A francia államfő azért érkezett Elzász-Lotharingiába, hogy ott ünnepelje elnökké választásának hatodik évfordulóját. * A francia televízió hétfő esti híradójában sugározta azt a nyilatkozatot, amelyet az államfő a varsói repülőtéren tett Leonyid Brezsnyewel tartott tárgyalásáról. — A megbeszélések, amelyeket Gierek úr kezdeményezésére Leonyid Brezsnyewel folytattam, elérték céljukat — mondotta Giscard d’Estaing. Lehetővé tették, hogy az év eleje óta először a legmagasabb szinten sor kerüljön eszmecserére a nemzetközi helyzet alakulásáról és arról, miként lehet csökkenteni a létrejött feszültséget. Egyes kérdésekben e megbeszélések azt mutatták, hogy az álláspontok távol vannak egymástól. Ez volt a helyzet Afganisztán kérdésében, amellyel kapcsolatban mindkét részről a legvilágosabban fejtettük ki a vonatkozó álláspontokat. Ebben a kérdésben is kitűnt, azonban, hogy mindkét fél részéről fennáll a szándék politikai megoldás keresésére, ami lehetővé tenné a szovjet csapatok kivonását Afganisztánból. (Folytatás az 5. oldalon) Őrizzük a beket, erősítsük a szocializmust! Megyei Pécsett Az elnökség Aczél György elvtárs mondott előadói beszédet Zsúfolásig megtelt tegnap délután az Orvostudományi Egyetem aulája a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottsága által rendezett megyei választási nagygyűlésen. Rövid művészeti műsor nyitotta meg a programot, melyben közreműködött ai Mecseki Ércbányászati Vállalat fúvószenekara, a pécsi Dobó István Gimnázium énekkara, Labancz Borbála és Melis Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. A választási gyűlést Krasznai Antal, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának titkára nyitotta meg. Elsőként bemutatta az elnökségben helyet foglaló Aczél Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Minisztertanács elnökhelyettesét, az 1, számú (Pécs), Deutsch Erzsébetet, a Pécsi Kesztyűgyár kesztyűvarrónőjét, a 2. számú (Pécs), Horváth Lajost, a Baranya megyei Tanács elnökét, a 3. számú (Pécs), Medvetzky Antalnét, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola docensét, a 3. számú (Pécs), Cserna Sándort, a Mecseki Ércbányászati Vállalat vájárát, az 5. számú (Pécs), dr, Nagy Józsefet, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága nyugalmazott első titkárát, a 6. számú (Pécs), Mérei Emilt, a Mecseki Szénbányák Kossuth. bónyaüzemének üzemvezetőjét, a 7. számú (Komló), Palkó Sándort, a Baranya megyei Tanács nyugalmazott elnökét, a 7. számú (Komló), Borsos Jánost, az MSZMP Mohács városi Bizottsága első titkárát, a 9. számú (Mohács), dr. Szentistványi Gyulánét, az MSZMP KB tagját. a HNF Országos Tanácsának tikárát, a 10. számú (Mohács), Dohoczky Antalt, a Cserkúti MEZŐGÉP Villányi Gyáregységének villanyszerelőjét, a 11. számú (Siklós), Gázsity Mir lutinnét, a drávasztárai Általános Iskola tanárát, a 12. számú (Sellye), Kasó Józsefet, a Szigetvári Állami Gazdaság igazgatóját, a 13. számú (Szigetvár) és a 14. számú választókerület két országgyűlési képviselőjelöltjét: Hódosi lenönét, a Fővárosi Kézműipari Vállalat szentlőrinci részlegének kesztyűvarrónőjét, valamint Ifsics Gyulánét, a Szentlőrinci Költségvetési üzem pénztárosát. Köszöntötte Lukács Jánost, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkárát, dr. Németh Lajost, Pécs megyei város Tanácsának általános elnökhelyettesét, dr. Cserháti József megyéspüspököt, a római katolikus püspöki kar titkárát, üdvözölte a megyei, városi, járási párt-, állami és társadalmi szerveknek vezetőit. Bevezetőjében utalt arra, hogy a HNF Országos Tanácsa választási felhívásának megjelenése óta megyénkben is megtörténtek a jelölések, ezekben a napokban választási gyűléseken, rétegtalálkozókon folyta-' tódnak a beszélgetések, az eszmecserék országos, megyei és helyi eredményekről, feladatokról, a párt XII. kongresszusa, a népfront választási programja szellemében. Megyénk állampolgárai közül több mint tízezren vettek részt az orszóg- ayűlési képviselők, közel nyolcvanezren a tanácstagok jelölő gyűlésein, minteqy kilencezer volt a hozzászólók, javaslattevők száma, akik közérdekű javaslatokkal, társadalmi munka- felajánlásokkal járultak hozzá a továbbfejlődést elősegítő feladataink megjelöléséhez. — Bolyban és Majson magam is találkoztam. A jelölések a törvényes előírásoknak megfelelően bonyolódtak le, a népfront javaslatai többségében találkoztak a lakosság véleményével, az esetek kis hányadában a választópolgárok, jogaikkal élve, más jelöltet fogadtak el. — Mindaz, ami az elmúlt hetekben történt, ismét bizonyítja, hogy népünk politikailag egységes, jól él jogaival és kötelezettségeivel, a szocialista demokrácia nyújtotta lehetőségeivel — mondta végezetül Szentistványi Gyuláné, bizakodását kifejezve abban, hogy június 8-a, a választások napja — itt Baranyában és Pécsett is — olyan politikai akció lesz, amely lelkesítőén fejezi ki a politikai egységet és további jó munkára serkent. Pásztor György: A bányászok érzik felelősségüket A következő felszólaló Pásztor György, a Mecseki Szénbányák csapatvezető vájára volt. Társai nevében leszögezte: a bányászok hazánk belpolitikai helyzetét jónak ítélik meg, a XII. kongresszus határozatait elfogadták, azt munkájukkal támogatják. Ennek mintegy alátámasztásául emlékeztetett a Mecseki Szénbányák múlt évi kimagasló termelési eredményeire, ígéretes fejlesztéseire. A bányászok tisztában vannak feladatukkal és érzik felelősségüket ebben az energiaválságos időszakban. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a rájuk háruló széntermelési feladatokat végrehajtsák. Mindemellett Pásztor György hangot adott annak, hogy a mecseki bányászok szükségesnek tartják egy liasz-program kormányszintű kidolgozását és elfogadását. E programot a jelenlegi import energiaárak indokolják. Megvalósítását állami nagyberuházásként kellene kezelni, mely a kutatástól a nyersszén feldolgozásáig terjedne. A felszólaló végezetül örömmel állapította meg, a jelölő gyűléseken a bányászok igen aktívan vettek részt, több választókerületben jelöltek bányászt tanácstagnak, ország- gyűlési képviselőnek. — Jövőnket, szocialista fejlődésünk távlatait a párt XII. kongresszusa meghatározta — mondta. — Ez a kitűnő program az, melyet a Hazafias Népfront képvisel és jelöltjei, együtt az egész magyar néppel valósítanak meg. Mi, mecseki szénbányászok a programot és a jelölteket elfogadjuk, a ránk háruló feladatokat megvalósítjuk és ezt kérjük minden választópolgártól. (Folytatás a 2. oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli flgplö XXXVII. évfolyam, 137. szám 1980. május 20., kedd Ara: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságánakjapja Szovjet—francia csúcstalálkozó Leonyid Brezsnyev, Edward Gierek és Giscard d’Estaing a Varsó közelében tartott tanácskozáson Hasznos párbeszéd az enyhülésért Közleményt adtak ki Leonyid Brezsnyev és Giscard d’Estaing varsái tárgyalásairól A hallgatóság egy csoportja