Dunántúli Napló, 1980. április (37. évfolyam, 91-118. szám)
1980-04-13 / 101. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM 1980. ÁPRILIS 13. „Rám tekint pártfogón e század” József Attiláról születésének T5. évfordulóján / JURIJ HOJDA Két tölgy Gycírsröptű fehér galambok szállnak a magyar s ukrán föld felett. S hol határjelző oszlopok állnak — Két tölgyfa összeölelkezett. Gyűlnek tenger felől a fellegek, de állnak sudáran a tölgyek. Nem, nincs a világon olyan fergeteg, mely kidönthetné a két tölgyet Sándor László fordítása József Attila a Szovjetunióban A század utolsó negyedében kétséget kizáróan tapasztalhatjuk, hogy József Attila jóslatát igazolta az idő. A „testvéri tankok" szertedübörögték verseinek rímeit. Költészete esztétikai élményt nyújt a kisdiáknak, a középiskolás tanulónak; speciálkollégiumok kutatásának tárgya az egyetemeken és főiskolákon. Az irodalomtudomány ugyan még korántsem rótta le felszaporodott adósságát, de „érik a fény”, amely egyre inkább bevilágít költészetének rejtelmeibe. Az élő költészet meg kiváltképp „pártfogója" lett: költészetének eredményeit, esztétikai értékeit egyetlen kialakuló költői életpálya sem nélkülözheti. Az irodalmi közvélemény pedig már régtől fogva legjelentősebb klasszikus hagyományaink közé sorolta életművét: verseinek számos sara szállóige lett, tragikus sorsa jelképpé vált. A költészetéből kisugárzó élettanulság napjainkban egyre nagyobb hatóerő. Ahogy fokozatosan kitárulkoznak qondolat- rendszerének és esztétikumának mélységei, jobban és jobban értjük meg ma is izgató, gyakran nehéz, sokszor kínzó kérdéseit, amelyeket társadalmunkról. szocialista kultúránkról, irodalmunk helyéről, szerepéből, létjogosultságáról kérdez. Mi hát a titka költészete elévülhetetlen értékeinek, aktivitása mindegyre fokozódó kiteljesedésének? Mindenekelőtt az, hogy a két háború közötti, félelmetesen nyomasztó korral vívott harcát művészetének javára tudta fordítani. Lírája középpontjából sohasem tűntek el a szocialista távlatok. Minden huszadik századi irói-költői indítást úgy tudott magába fogadni, hogy egy magasabb szférába olvasztotta a különféle áramlatok sok-sok elemét. így válhatott a nyelve is minden eddiginél modernebbé és hajlékonyabbá, a kép és asszociáció gazdagabbá. József Attila fellépésekor líránkban is már lezajlott az a forradalom, amely alapvetően változtatta meg az ábrázolás eszközeit, kijelölte a költészet új helyét, módosította a róla kialakított felfogást, megnövelte jelentőségét az új ember- eszmény kiművelésében. S József Attila igen jó tanítványnak bizonyult: költészetét gazdagon ihlette a magyar líra teljes hagyománya, mélyen merítkezett el a korabeli magyar líra teljes vonatkozásrendszerében. 1933-ban a Madzsar József és Sándor Pál által szerkesztett Társadalmi Szemlében és han. gú bírálat jelent meg József Atti. la új kötetéről, a Külvárosi éjről. A bírálat szerzője, Pákozdy Ferenc azt vetette a költő szemére, hogy bár proletárköltőnek vallja magát, a versei korántsem ezt az álláspontot tükrözik. A súlyos és igazságtalan elmarasztalás mélyen megbántotta József Attilát, s ez volt az egyik öka annak is, hogy a későbbiekben megromlott a viszonya a munkásmozgalommal. Sokszor és sokféleképpen visz. szatért már a József Attila életművét tárgyaló irodalomtörténet erre a kérdésre, s a költő szempontjából megnyugtatóan tisztázta. Akörül azonban, hogy az inkriminált cikk csupán Pákozdy véleményét juttatta-e kifejezésre, vagy a Társadalmi Szemle icjen tekintélyes szerkesztőinek József Attila költészetét megítélő felfogását is Befogadta pl. többek között Csokonait, Petőfit, Aronyt, de leginkább Adyt és a Nyugat nagyjait, nemkülönben Kassák avantgarde kísérleteit. A feladatvállalást és költői magatartást tekintve Ady, a kifejező eszközök vonatkozásában azonban a Nyugatosok — főként Babits - hatása a mélyebb az indulásnál. Amíg pl. Ady szimbolizmusában eléggé idegenül bolyong, Babits szinei-képei sokkol természetesebben buknak ki tolla alól. Az Adytól kisugárzó hatás inkább tartalmi: átveszi a tragikus magyar sors átélését, s megszólaltatja keserű lázadását. József Attila azonban csakhamar felfut költészetünk legjobb hagyományainak színvonalára. Még az utánírás jellegű versekben is új elemek, új gondolatok tűnnek fel, üde hangok jutnak szóhoz, s a költői példaképektől eltérő, továbbmutató vonósok jelentkeznek. Már első kötetének több versében magas színvonalon olvad egybe a megfigyelések pontossága, az értékelő ítélet keménysége, s a szegénység iránti együttérzés. Aztán elkövetkezik az igazi kísérletezés korszaka. Noha nem szakít egycsapásra gyökeresen a megkezdett úttal, de eredetisége hangban, szemléletmódban erőteljesen jelentkezik: egyetemes emberi törekvéseket képvisel, eggyé akar lenni a világgal, szembe akar szállni az emberellenes erőkkel: „Nem én kiáltok, a föld dübö. rög” — hirdeti a korváltó fordulat eljövetelét. Megszaporodnak a szabadversek, amelyek máris lehetőséget adnak arra, hogy kiszabaduljon a Nyugat költőinek formakultusza és öncélú szépségeszménye alól, Kassák avantgarde kísérleteinek befolyása nyomul előtérbe. A vers nemegyszer az élőbeszéd ritmusát követő hatalmas versmondatokból szövődik, s a laza szövedékű mondatokban bonyolultabb gondolatait is kifejtheti. Az irodalomtudomány kimutatta, hogy a fiatal József Attila is beletartozik a magyar irodalmi avantgarde áramába, s ebben képtelenség volna Kassák hatásának jelentőségét tagadni. Az avantgarde-hoz csatlakozva Kassáktól indult, de csakhamar túl is jutott rajta, szembe került Kassák merev 30-as évekbeli konstruktivizmusával. Ügy jutott túl, hogy közben megtartotta és magaisabb szintézisbe olvasztotta Kassák avantgarde kísérleteinek értétükrözte-e, mindmáig viták folynak. Ennek a vitának az eldöntését próbálja megkísérelni a Kritika márciusi száma, mikor közzéteszi Pákozdy Ferenc eddig ismeretlen levelét, és Sándor Pál, József Attila és az illegális kommunista párt című könyvének idevonatkozó részle. tét, Révai József, az ötvenes évek nagy tekintélyű irodalompolitikusa, aki egy készülő József Attila-tanulmányhoz gyűjtött anyagot, 1954-ben levélben fordult Pákozdy Ferenchez, hogy elsőkézből szerezzen adatokat a vitás kérdés jobb megértéséhez. Pákozdy hosszú és kimerítő levélben válaszolt Révainak. Elmondja, hogy milyen előzmé. nyék után írta meg cikkét, s a megírásban kiknek a sugallata vezette. Állítása szerint Madzsar József és a folyóirat köréhez tartozók közül még néhányon többször kifogásolták József Attila élesen vitázó magakeit. Magasabb szintézisének fontos alkotórésze a népi, a népköltészet, a folklór mélyrétegeinek felhasználása, amelyet éppen Kassák szüntelenül kifogásolt nála. De a népi is rendkívül összetett réteg költészetében: nemi csupán a régit, az archaikust képviseli, honem hozzátartozik a magyar neoné- piesség Erdélyi József által képviselt vonulatához is, mert tőle is tanult, ugyanokikor rajta is túljutott. József Attila népiessége nem zárja ki az ősit és a modernet, a városit és a világit, a technikait és a technika előttit, hanem egy kivételes költői szenvedély és fegyelem erejével egyesíti. Mindez azt is jelenti, hoqy a népi forma ritkán jelentkezik tisztán, hanem többnyire fontos színező elem. Hiszen a szürrealizmus hatására feltörnek a lélek tudatalatti réteqei is, és o két elem szintéziséből mintegy új-műfaj keletkezik, amely talán szürrealista dal-nak. nevezhető. A modernség és a népi szintézise remekművek sorát eredményezi. Formálódnak a korszerű realizmus elemei, a versek formavilágát a tárgyi világ, a társadalmi mondanivaló és a differenciált lelki élet együttes szerepe alakítja: „Itt kuksolok a szilvafák között, / kakukkolgat a hamvas szerelem, / kakukkolgat. A berekháti köd / pamutpapucsban lépdel szívemen.” (Margaréta) De József Attila költészete nemcsak formájában van túl a 20. század lírai forradalmán, hanem a társadalmi forradalmat tekintve is az elmúlt forradalom utáni líra. A forradolom nélküli forradalmi költészet rep- rezentálója, amely a levert, majd újra kiteljesedni nem képes forradalom utáni helyzetben keresi szerepét. Elkötelezett költészet, a valóság parancsa, a szív, az értelem, az ember felszabadulásának ügye iránti odaadás köti a párthoz, a munkásosztály mozgalmához. Jelzi o kor válságtüneteit, vállalja a veszélyekkel való szembeszegülés forradalmi feladatát. Látja pl., hogy a kapitalizmus viszonyai között fennáll a munka szépsége és a munkások sivár sorsa közötti ellentmondás. Mindenekelőtt értelmi ráhatással akar rádöbbenteni a tömegek nyomorúságos sorsa és a kapitalizmus közötti összefüggésekre. Sötét, de valószerű képet rajzol. Nem idealizált, nem keltett illúziókat. Marxista szemléletmódja segíti abban, hogy a sötét kép ellenére perspektívát tud teremteni. Tudja, hogy a proletariátus tartását, s a proletárköltészetet meglehetősen dogmatikusan értelmezve, egy pragmatikus művészeti szemlélet és gyakorlat megvalósítóját szerették volna benne látni. Mivel a költő ettől távol állt, egy figyelmeztető bírálat megírását jogosnak érezték. Pákozdy sajnálkozással vallja be levelében tévedését, s elismeri, hogy vádjait utólag alaptalannak és bántónak találja. Mentséget csupán abban keres, hogy bírálatának megfogalmazásában mások befolyásolták. Ezzel szemben Sándor Pál ta. gadja, hogy a szerkesztőség tagjai közül bárki is fölkérte volna Pákozdyt cikke megírására, illetve szándékosan sugallta volna a József Attila elleni bírálat kifejtésére. Hogy a cikk mégis megszületett, s éppen az a Társadalmi Szemle tette közzé, melyhez a költőt jó kapcsolatok fűzték, a munkásmozgalom akkori rendkívül nehéz. a társadalmi fejlődés letéteményese: „ ... ilyenek va. gyünk. / Üj nép, másfajta raj. / Másként ejtjük a szót, fejünkön / másként tapad a haj." (A város peremén) József Attila avatott „képviselője az új típusú intellektua- lizmusnak, a tudomány új kihí- váisának, minden eredményére épülő, vagy legalábbis azt asz- szimilálni próbáló új típusú lírának" — írja egyik biográfusa. Egyaránt választ keres a természettudományok és a társadalomtudományok megoldatlan kérdéseire. Megvalósítja a marxizmus, a dialektikus-történelmi materializmus másodszori kisajátítását azáltal, hogy költészetében esztétikummá avatja. Innen ven sokszor vitatott képalkotásának természettudományos, filozófiai, pszichológiai megalapozottsága. Ezért tudja megteremteni a proletár gondolati lírát. A magyar filozófiai költészet sorát úgy folytatja, hogy túljut a polgári költők gondolati líráján, mert ai dialektikus-történelmi materializmus módszerével a társadalom törvényszerűségeit kutatja, a nagyvilág kusza szövevényében keresi a rendet. Egységében, teljességében szemléli a valóságot: nem szakítja el egymástól a világ szellemi és materiális jelenségeit, önmagát is a világ szerves részeként fogja fel. Versépítkezésére jellemző, hogy a szemlélet számára közvetlenül adott valósáéból iut el az élet kegyetlen, de szilárd törvényéig, amelv idegen dolgok börtönébe zárhatja az embert. Ahogy az Eszméiéiben írja: „akár egy halom hasított fa, / hever' egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált.” Ha késéssel is, de ma már József Attila szavai, gondolatai, reakciói átugorhatatlanok az egész magyar költészet számára. A József Atti la-indíttatás persze elsősorban nem közvetlen folytatásként érvényesül, hanem inkább költészetének elemeiben: egyiknél o szürrealista dalok, másoknál o szintetizáló nagy gondolati versek, ismét másoknál a pszichoanalízis befolyását mutató, a válság tüneteit hordozó versek hatása érvényesül. De mindenképpen bekövetkezett o költőnek egy másik fontos jóslata: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / tani- / tani." (Születésnapomra) és ellentmondásos helyzetével magyarázható. A fasizmus előretörésével egymást követték a bebörtönzések, nem egyszer a kivégzések, ilyen körülmények között érthető volt — hangsú- jozza Sándor Pál, — hogy szigorúan következetes magatartást vártak el mindenkitől, s ez alól az sem lehetett kivétel, aki művészetével szolgálta a társadalmi haladást. Ugyanakkor elismeri, hogy a bírálat hangján érződő indokolatlan keménység és meg nem értés az elkövetett dogmatikus hibák következménye is. melyek magyarázhatók ugyan, de egészükben nem menthetők. A két, egymásnak lényegében ellentmondó dokumentum, ha önmagában nem is hozza előrébb o vitás kérdés eldöntését, mindenesetre jó alapot nyújt egy összegező, szintézist terem, tő tanulmány megírásához. A Kritika most még nem vállalkozott erre, pedig az alkalom magát kínálta. Azért is, mert a dokumentumok most kerültek közlésre, s azért is, mert a költő születésének 75. évfordulóját o tartalmas megismerés jegyében ünnepeljük. K. S. József Attila szovjetunióbeli népszerűsítői között már a kezdet kezdetén ott találjuk a kárpátaljai Jurij Hojdát, aki már debreceni egyetemi hallgató korában megkezdte az ukrán és magyar nép barátságáért végzett munkáját, a negyvenes évek elején, amikor az ilyen tevékenységet a magyar uralkodó körök gyanúsnak és veszélyesnek tekintették. Nevéhez fűződik az 1949-ben Ungváron megjelent első ukrán nyelvű József Attila-'kötet szerkesztése. Ez az antológia — Hidas Antal előszavával — negyvenegy Ady- vers mellett József Attila 35 költeményét tartalmazza M. Sapovalnak, az ismert ukrán költőnek fordításában. A fordítónak — Hidas Antal mellett — igen sok segítséget nyújtott J. Hojda, aki maga is elismert költője volt a modern ukrán irodalomnak. Az első orosz nyelvű fordításokat az 1959-ben Moszkvában kiadott „Magyar költészet antológiája" című kötetben találjuk. A reprezentatív kötet bevezetője Hidas Antal monográfiának is beillő tanulmánya a magyar költészet demokratikus hagyományairól. József Attila külön méltatást kap mind a bevezető tanulmányban, mind a ciklus előtti lapon. A 14 költemény közül tizenkettőt a magyar költészet orosz nyelvű tolmácsolásában elévülhetetlen érdemeket szerzett L. Martinov fordította, a „Szocialisták”-at N. Csukovszkij, a „Mondd, mit érlel”-t pedig M. Iszakovszkij. A Zvezda c. folyóirat 1957/5. számában öt, a Néva u. ez évi 6. számában pedig két új fordí. tással találkozunk N. Grudnyi- na tolmácsolásában. A Novij Mir 1957/5. számában nyolc új fordítás jelent meg. A fordítók: V. Kornyilov, M. Sehter, A. Go- lemba és E. Alekszandrov. A költő halálának húszéves évfordulójára megjelent és az említett folyóiratokban publikált költeményeket — más fordításokkal együtt — az 1958-ban kiadott József Attila-kötet tartalmazza, összesen 130 költeményt. A bevezető tanulmányt A. Gerskovics, a magyar irodalom kiváló ismerője írta. József Attila halálának 25 éves évfordulójára jelent meg a következő válogatás „József Attila: Költemények" címen. (Moszkva, 1962.). Az évfordulóhoz méltó kiadás 222 költeményt tartalmaz, a kötet bevezetőjét D. Szamojlov írta „A föld fia, az utca fia" címen, a magyarázatok pedig Szabolcsi Miklós tollából valók. A fordítók: N. Csukovszkij, V. Levik, D. Szamojlov, L. Martinov, V. Korcsagin, M. Aliger, V. Kor- nyiiov, E. Rejn, Sz. Kirszanov. Az „Ifjú Magyarország” c. gyűjteményes kiadásban egyetlen József Attila fordítást találunk (Fiatal életek indulója). A „Hazám" c. válogatás (1968) lényegében ugyanazokat a verseket közli, mint az 1958-as, de gyakran más fordítók tolmácsolásában. 1970-ben Ungváron jelent meg ukrán nyelven a magyar költészet antológiája „Magyar hárfa” címen annak a Jurij Skrobinecnek a fordításában, aki ukrán gyerek létére a háborús események következtében előbb olvasta eredetiben Petőfit, mint Sevcsenkót. Élethivatásul választotta a magyar irodalom megismertetését ukrán olvasóival. Ebben a kötetében 48 költőnek több mint 170 versét — Gyöngyösitől Gyárfás Endréig — nyújtja át az ukrán olvasónak, közöttük tíz József Attila költemény is a tőle megszokott magas színvonalú, eredetiből készült, igen hű tolmácsolásban . Az említett antológiák mind tartalmaznak hosszabb-rövi- debb tanulmányt József Attila művészetéről. Ezek mellett „A népi demokratikus országok írói” című tanulmánykötetben L. Sargina (1959) József Attila címen, „A szocializmus költészete” kiadványban pedig (1969) O. Rosszijánov József Attila költői képe címen írt hosszabb tanulmányt. Dr. Medve Zoltán Nemes István BOBssanMBcastaBHBaBsaDBBnDEaQBis Két ellentmondó vélemény A Kritika a József Attilát ért bírálatról
