Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1980-03-08 / 67. szám
2 Dunántúli napló 1980. március 8., szombat Képünkön jobbról Molnár Mihály és Krix István Amit egy munkás elérhet „Jól keresek, hallgatnak a véleményemre a vállalatnál” A kas enyhén imbolyogvo suhan lefele, tucatnyian préselődtünk össze, egy-egy kivilágított bányaszintnél fény vetődik az arcokra, lámpáinkkal lefele világítunk, vagy az okna szürke betonfalán táncoltatjuk a játékos fénycsóvákat. Csak mondatfoszlányokat fogok fel: ... az volt ám a nagy szerelem, hat évig tartott, egyszer még ide, a bányába is elhozta ... Simán győzünk Diósgyőrben, a Nagy Imre egyedül is megveri őket. Tudom, míg 400 —500 métert zuhanunk, egyikük létrás borát is kikezdik, a történetek nap mint nap azonosok, csak a szereplők változnak. Másra figyelek. A vezérlécen halkan siklónak a kast vezető gumikerekek, az én fülemben azonban üvöltő ventillátorok bömbölnek. Kényszeríteni szeretném magam: Molnár Mihály harminchét esztendős uránbányász az elmúlt hónapban 200 méter bányavágatot hajtott ki, csak erre, csak rá és társaira gondolj! Mór a lanovkán ülünk, a kötélpályán imbolygó, a hideg légáram ellen pajzzsal védett ülőkék lassan kúsznak lefele az 1200 méteres siklón, a szembejövő kissé tántorgó székek bizonytalanul mozgó emberalakokat öltenek, csknem két évtized előtti önmagamat is látni vélem, amint a szűk bányalyukba szorult, metántól eszméletlen vájárt rónci. gálom. A csillés a bányamentőkért futott, és én nem tudom, hogyan kell Molnár Mihály nevelőapját kimenteni a betörésből. A légcsatornót közelebb húzom hozzá, a sürítettlevegös tömlőt lecsavarom a réselőről, felveri a szénport, nem is látom a szerencsétlen embert, aztán a légcsatornába hagyom süvíteni a levegőt... A bányamentők élve kaparták ki o szén alól. Molnár Mihály azt hiszem éppen akkor végezte el a vájáriskolát és azt mondta: nem szeretem a bányát, inkább szabadúszó leszek. Anyjának elégedett hangú leveleket írt: mindenem van, egész nap fürdünk, soha ilyen jó sorom nem volt, csomagot a világért se tessék küldeni, nem kell nekem itt a Tisza-parton semmi. Persze tudom, nem lehet anyát lebeszélni, de akkor tessék vigyázni, hogy o süteményt össze ne zsírozza a sült- kacsa, és a pénzt a világért se tegye a pálinka mellé, mert hátha szétmállik. Elfogyott a csomag, Misi visszatért Pécsre, a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál dolgozik azóta is. Meredek feltörésen megyünk lefelé, felettem Barcsa Zsigmond, a ll-es üzem párttitkára mondja, hogy két évtizednél többet nem nagyon lehet a vájvégen eltölteni, talán féltucatnyian lehetnek, akik a régiek közül még bírják. Bujtor Béla, az üzem vezetője Molnárokat dicséri: ők sem éppen fiatalok, Molnár Misi például kissé hallássérült, szilikózisa is van, a vibrációs ártalom is elfogta már, mégis sokszorosát érik el teljesítményben, mint régen akár a gyorsvágathajtók. Pedig nekik nincs megszervezve a hátország, mint egy-egy nagy eredménykor, vállaláskor általában az lenni szokott. Ök maguknak szervezik a munkát, januárban így is 59,5 centimétert értek el műszakonként, havi előrehaladásuk 200 méternél is több volt. Közeledünk a munkahelyeikhez, még érződik a levegőben a robbantás szaga, itt már nemcsak a képzeletemben ordítanak a ventillátorok. Amott a vájvégen éppen felbőg a tankszerű Mini-rondó fúrókocsi. Amikor a második ágyúcsőszerű fúróállványa is a kőbe mar, olyan dübörgés támad, mint amikor hólégsugaras gépek lendületet vesznek. Molnár Mihály és Krix István a gép irá- nyítóhídján állva apró karokkal, finom mozdulatokkal parancsolják a több milliós értékű masinát. A fúrókorona először !e- omlasztja a laza követ, aztán iszonyatos erővel mar a szürke kőfalba. Molnár Misi kicsit hátrébb jön a géptől, hogy halljuk egymás hangját. Az egykor karcsú fiú bizony erősen megerősödött, szellemes vagányságót azonban nem vesztette el. A párttitkár a főtéré mutat — a kőzet réteges, beékelődött, nehéz itt a vágatszelvényt szépen kialakítani — és azt mondja, hogy az ilyet scse „csípte”. Molnór_ Misi azonnal kész a válasszal: elmúlt örökre, amit mi igazán csípni szoktunk. E gyszer megkérdezték tőle: f>árttag vagy? TRát persze — mondta. Már 1943 óta! (akkor született) — mondta nevetve, vörös hajára mutatva. Valóban párttag, sőt az üzemi végrehojtóbizottság tagja is. ülünk o vágat oldalában egy kövön. Mentegetőzik, hogy itt nem talál eqy jó puha deszkát, mint a szénbányákban. Megteszi a kő is, csakhogy mit kérdezzek? Nevelőapja felől érdeklődjek? Félreértheti. Tudom, hogy negyedéves a bányaipari technikumban, azt is, hogy az elmúlt hónapokban tizenötezer forint körül kerestek. A Balatonon nyaralót épít, láttam a Dáciájával és gyerekével, azt is tudom, hogy mesterien képes megszervezni a munkát (hiába is kérdezném, ezt önmagától soha nem mondaná). Itt, a 24. szint keleti 1-es munkahelyen például most ketten dolgoznak, ugyanezen a szinten a nyugati 2-es vágatban Szűcs János és Varga Lajos vájárok a vágatot biztosítják, a legutóbbi robbantás ugyanis kidöntött néhány acélívet. A még délelőttös szakban dolgozó Gulyás József és Marián György pedig a csapat harmadik munkahelyén, a keleti 2-es vágaton 50 csillényi lerobbantott követ rázkódik. Egykoron (talán másutt még most is) minden csapatnak egy, legfeljebb két munkahelye volt, s valamennyi munka- folyamatnál a csapat minden tagja ott dolgozott, vagy éppen téblábolt. A brigádról beszéljünk, meg a lányokról. Csak társairól hoj- landó, másnak — mint mondja — nincs mór értelme. Lehúzza kesztyűjét, keze sokkal finomabb, mint a bányászkezék lenni szoktak, egyik ujja azonban egy régi meggondolatlan mozdulatról árulkodik. Szóval a IV-es körzet 82-es csapata, a vállalat kiváló brigádja, hat; szoros aranykoszorús szocialista közösséa. Szabó Lászlód segédvájár, Orosz Lajos technikus vájár, Hajós Tibor vájár. Takács Lajos vájár... Azám: a Hajós meg a Gulyás — aki egyébként egyik országos vetélkedőn Magyarország legjobb vájára címet nyerte el — vett egyszer a vásárban egy kecskét. Pörköltnek. A villanyrendőrig szépen ment is velük, ott azonban megmakacsolta magát. Hiába volt üres az út, csak a zöld jelzésnél volt hajlandó tovább menni a kon. dér felé... És Kiss Árpád, a legfiatalabb vájár, valameny- nyien kiváló munkások. Akik segédvájárok voltak vájárok, a vájárok robbantómesterek, a beosztott vájárok szakvezetők, s jó néhányon technikusok lettek. F elfelé szállunk a kassal, talán még jobban ösz- szezsúfolódtunk, mint reggel. Közeledik a műszak vége. Nem látok ismerős arcokat. Csak mint a félálom- bon szunnyadó gyermek a távoli mesét hallgatom: csodálatos nő volt, egyszer azonban majdnem elrontott mindent..., hidd el a Vasút kiesett.... na te csak hallgass a boroddal ..., Molnár Mihály szavaira gondolok: én mindent elértem, amit egy munkás elérhet: jól keresek, hallgatnak a véleményemre a vállalatnál. Tudod, amíg az ember dolgozni tud, rangja is van __ • Az aknába már beszűrődnek a napszinti fények, lassít a kas, felértünk ... Lombosi Jenő Kitüntetési ünnepséget rendeztek tegnap Budapesten, a Parlamentben, a nemzetközi nőnap alkalmából. A meghívottak között volt Zentai Ferencné, az MSZMP Kesztyűgyári Bizottságának titkára és Fóris Kálmán, a Bályi Mezőgazdasági Kombinát pártbizottságának titkára. Hazánk szocialista társadalmi rendjének építésében, a dolgozó nők élet- és munkakörülményeinek javításában kifejtett, kimagasló munkásságuk elismeréseként részesültek kitüntetésben. Zentai Ferencnének a Munka Érdemrend ezüst fokozata, Fóris Kálmánnak a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozták. A Munka Érdemrend ezüst fokozata Zentai Ferencné Húsz év óta a gyár dolgozó; ja. Kezdetben programozóként, majd több mint egy évtizedig személyzetisként dolgozott. E munkakörből választották a gyár párttitkórává, s februárban a gyári pártértekezleten ismét bizalmat kapott. Bányászcsalád, bál származik. Olyan családból, ahol az esti beszélgetéseken sosem csak az otthon gondjai kerültek szóba, sosem csak a családra vonatkozóan fogalmazódott meg o kérdés — hogyan élhetnénk jobban? Ezt az indíttatást vitte magával, ezért kapcsolódott be az ifjúsági mozgalomba, ezért kérte felvételét tizenhárom évvel ezelőtt a pártba. A családi légkör ma sem más, férje szintén közéleti ember, mindenben segítőtársa. A kimondottan családi gondjaik pedig hasonlóak másakéhoz: fiúk katona, a menyük és az unokájuk albérletben lakik. De erről nem mond többet, szívesebben beszél a munkahelyi változásokról, az elmúlt öt évben elért eredményeikről: — A két új gyárunk felépülése nemcsak korszerű termelési, hanem jó munkakörülményeket is teremtett — mondja. A hozzájuk tartozó szociális létesítményekben vállfás öltözőt, fürdőt létesítettünk. A ll-es gyárban üzemorvosi rendelőt alakítottunk ki, így jelenleg két főfoglalkozású üzemorvosunk van. Mivel a gyár 4800 fős kollektívájának csaknem 80 százaléka nő, voltak — és lesznek — olyan feladataink, amik elsősorban ebből o létszámmegoszlásból adódtak. Tavaly bővítettük a gyári óvodát — jelenleg 150 kisgyermek elhelyezésére alkalmas. A ll-es gyárból minden reggel autóbusz hozza a kicsiket az óvodába, s műszak végére visszaviszi őket. A gyesről visszajöttek egyműszakos műhelyben dolgoznak ... — Olyan természetesnek tűnik ezeket az eredményeket hallani ... — Ma már mi is így vagyunk vele — mosolyog Zentainé —, de csak azért, mert a további tennivalók foglalkoztatnak ben. nünket. Kisebb léptekkel tudtunk csak előrehaladni a nők szakmai képzésében. Igaz, nem vagyunk elégedetlenek, hiszen amíg a hetvenes évek elején szinte kizárólag a férfiak közül kerültek ki a szakmunkásaink, addig ma már évről évre száz körül mogoz a szakmunkás- képzésben részt vevő nők száma. Az utóbbi években annyian végezték el a bőrkonfekció-ipari szakközépiskolát, hogy a középvezetői beosztásokban is utolértük magunkat. Felsőfokú iskolai végzettséget viszont még kevesen szereztek. A szakmai tanulással párhuzamosan szorgalmazzuk o politikai képzést ■' *---------------------Jelenleg 34-en tanulnak tőlünk a Marxista—Leninista Esti Egyetemen és a szakosítón. Szintén a feladataink közé tartozik a családi munkamegosztás szükségességének elfogadtatása. Nem lehet, nem is akarjuk ezt különválasztani a munkától, tanulástól, munkakörülményektől, a gyermekintézmények fejlesztésétől, hiszen mindez szoros kölcsönhatásban van. A családok életének megismerésével, az esetleges problémák megoldásával, személyes beszélgetésekkel azért biztos gyorsabban tudunk majd lépni minden területen. T. É. A Munka Érdemrend arany fokozata Fóris Kálmán Könnyedén emelgethette hajdanában a téglákat a Téseny- ben született parasztgyerek. Most is látszik rajta, hogy hatalmas erejű fiatalember lehetett. Tíz gyerek kapaszkodott szülei nyakába, állt sorba lekváros kenyérért az uradalmi cselédház szegényes konyhájában. Akkoriban 80 fillér volt a napszám, s az erős termetű, aliglegényke Fóris Kálmán elhatározta: kitanulja a kőművesszakmát, mert ott két pengőt is adott a mester naponta. Most 53 éves, a Bályi Mező- gazdasági Kombinát pártbizottságának titkára. Ősz, sűrű, enyhén hullámos hajából talán még egy szál sem hiányzik. Erős termete a korán kezdett munkában izmosodott meg. Téseny után üszögpuszta, majd Pécs következett: 1949-ben a megye- székhelyen oz építőipari vállalatnál volt kőműves. Akkor már két éve tagja a pártnak, s amikor 1951-ben megalakult Pécsett az Építőipari Tröszt, kinevezték az anyagellátó vállalat igazgatójának. 1958-tól a Bályi Állami Gazdaságban dolgozik függetlenített párttitkárként. Azóta megszerzett két diplomát — a pártfőiskolán, illetve Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetemen -, s most, beszélgetésünk során arról igyekszik meggyőzni, bogy soha semmi kiugrót nem csinált. A bólyi kombinátot sokan ismerik: nagyhírű mezőgazdasági üzem. Dolgozóinak száma közel van a 3000-hez. Sokat mondó adat: az utóbbi négy évben a termelési érték o kombinátban 78 százalékkal nőtt, miközben a létszám majdnem változatlan maradt.- Pártbizottságunk legnagyobb feladata a gazdasági munka segítése. Régi bevált módszerünk: nem a gazdasági tevékenység szervezésével, a munka technológiai feltételeivel foglalkozunk, hanem elsősorban a munkaversennyel. Éspedig azért, mert a dolgozóink 76 százaléka 105 szocialista brigádba tömörülve igencsak számottevő eredményeket ér el versenyfelajánlásaival. Pártmunkánkkal ezeket a 'brigádokat is igyekszünk segíteni, mert a kis közösségekben egyszerűbb a problémáikat felismerni, s ezt a gazdasági vezetés felé tolmácsolni. Amire Fóris Kálmán büszke: a Kombinát fejlesztési koncepciójának meghatározásakor sikerült megfelelő arányokat biztosítani a gazdasági és a szociálpolitikai tevékenység között. A IV. ötéves tervidőszakban a fő célkitűzés a munkakörülmények javítása mellett a tisztálkodás lehetőségének a biztosítása, az üzemi étkeztetés megoldása volt. Ebben a tervidőszakban a lakásprogramunk megvalósítását tekintettük a legfontosabb feladatunknak. Ügy érzem, sikerrel dolgoztunk: 1976—1979. között 91 családi ház épülteién költöztek OTP öröklakásba, s 58-an kaptak szövetkezeti lakást. Ennyivel egy kisebb város is elégedett lenne. Ezt a programot a régi cselédházakban levő otthonok felszámolása érdekében határoztuk el. A Sátorhelyen épült lakótelepünket akár Gyűrűfű kontrájának is nevezhetnénk. Mindezek az otthonok természetesen a kombinát segítségével, saját kivitelezésben készültek el. A pártbizottságunknak tulajdonképpen nem azért kellett harcolnia, hogy ezek a lakások megépüljenek, hogy a dolgozók segítséget kapjanak, hanem azért, hogy az emberek a régi cselédlakásokból kiköltözzenek. Mi az új otthont azonban szemlélet- formáló erőnek is tartjuk, ezért a program teljesítésére nagyon odafigyeltünk. — Sok nő dolgozója van a kombinátnak. — Pontosan: 628, ebből a fizikaiak száma 460. Ismeretes, hogy a mezőgazdaságban sok az időszaki munko, s ez elsősorban a nőket érinti. Segítésük érdekében semmi különösebbet nem tettünk, mindössze annyit: következetesen igyekeztünk végrehajtani a nőpolitikái határozatot. Az a véleményünk: nem tudunk mi annyit költeni a dolgozóink szakmai-politikai képzésére, amennyi a későbbiekben ne térülne meg. Ugyanez vonatkozik a munkahelyek kulturáltabbá tételére, a csoló- di körülmények javítására is. Ha például javítunk az ellátáson, ez könnyebbé teszi a nődolgozóink otthoni munkáját, s ez végső soron a kombinátnak is érdeke. Mészáros Attila
