Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1980-03-08 / 67. szám

1980. március 8., szombat

Dunántúli naplö

3

Ölt mit kíván elmondani?

Négy küldött a megye kommunistáinak értekezletéről

Ma reggel a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában összeült a megyei pártértekezlet. Feladata elemezni annak az öt esztendőnek a munkáját, amely a XI. pártkongresszus óta eltelt Négy küldöttel beszélgettünk arról, mit kíván elmondani a megye kommunistáinak értekezletén.

Munkánknak, terveinknek, álmainknak nélkülözhetetlen alapia

Nőnapi kerekasztal-beszélgetésünk résztvevői, A képen balról jobb ra: Kozma Ferenc, Békefi Zoltánná, dr. Plechl Ágota, Molnár Jó- zsefné, Feiner Istvánná, Kádár Német Béláné, Török Éva.

Beszélgetés a békéről

M

it jelent Önnek — nekem, nekünk, mindannyiunknak — az a szó, hogy béke? Meg- találjuk-e igazi tartalmát? Atérezzük-e, hogy tetteink, gondolataink szabadságának, munkánknak, terveinknek, álmainknak nélkülözhetetlen alapja? Mindezekre a kérdésekre koncentrálva tartottuk meg nőnapi kerekasztal-beszél- tésünket szerkesztőségünkben, s megkérdeztük vendégeinktől is: mit jelent Önnek a béke?

A beszélgetésen Békefi Zoltánná, az SZMT ifjúsági bizottságának elnöke, a Mechanikai Laboratórium elektroműszerésze, Feiner Istvánná, a Hazafias Népfront Komló városi Bizottságának titkára, Kádár Német Béláné, a Pécsi Ipari és Szolgáltató Szövetkezetek Pártbizottságának titkára, Molnár Józselné, az Országos Béketanács tagja, háziasszony és dr. Plechl Ágota, az MSZMP Pécs városi Bizottsága végrehajtó bizottságának tagja, a pécsi üzemegészségügyi szolgálat vezető főorvosa vett részt. Lapunkat Török Éva, a pártpolitikai rovat munkatársa és Kozma Ferenc rovatvezető képviselte.

— Váci Mihály „Nem köny- nyebb a béke" cimű versében a következőket írja: „ ... nem emlékeznek már itt a telekre a nehéz tavaszt élő emberek." Jelentheti-e ez azt, hogy az ember könnyen felejt, könnyen felejti a múlt keserű napjait?

KÁDÁR NÉMET BÉLÁNÉ:

— Ez így van. Az ember, saját tapasztalatomból tudom, szeretné mielőbb elfelejteni a múlt háború minden borzalmát és szenvedését, de hát ez nem megy könnyen. Bár gyérek voltam abban az időben, de életem alakulását alapvetően meghatározták azok az élmények. Édesanyámmal, négy testvéremmel menekültünk 'Veszprémből zalai rokonainkhoz, keserves úton, nélkülözések közepette. Apám a fronton volt. Szinte természetes tehát, hogy a fiatalon átélt élményeket továbbvittem; a felszabadulást követően bekapcsolódtam a nőmozgalomba, s azóta is a mozgalmi munka adja életem értelmét. Szeretne felejteni az ember, de nem tud. Napjainkban a nemzetközi helyzet figyelmeztet arra, hogy nem is szabad.

FEINER ISTVÁNNÉ:

— Amikor e beszélgetésre készültem, engem is megrohantak az emlékek, s úgy érzem, muszáj elmondanom: a második világháborút tizenévesen éltem át, láttam a pusztítást, láttam, amint szeretteimet egy bombatámadás megölte . . . Aztán mélyen él bennem egy kép — amelyet felnőtten értettem meg igazán — édesanyám sír, amikor kenyeret kérek tőle . . . E múlt kontrasztjából értheti meg igazán az ember azt, hogy mit is jelent a béke ma számunkra, mindenki számára.

— A felszabadulás után születtek ezt nem ismerik igazán, legfeljebb csak próbálják érteni. Számukra természetes a béke; az egyetlen ismert állapot, amelyben élnek, dolgoznak ...

BÉKEFI ZOLTÁNNÉ:

— Valahogy én is így fogalmaztam magamban, bár tudom, a béke mindent jelent, mindent annak köszönhetünk, hogy béke van, ha nem is gondolunk rá. S hogy nem gondolunk ró, egy kicsit természetes is. Mással vagyunk elfoglalva; munkánkkal, gyerekeinkkel, hétköznapjainkkal, ezek szülik gondjainkat is. Megkapom-e a lakást, felveszik-e a fiamat az óvodába, jól sikerül-e a hét vége? Szóval; mások a hétköznapok. De úgy vélem, hogy a fiatalok többsége azért átérzi ezt a kedvezményezett helyzetet, azt, hogy mai békében élhetnek.

DR. PLECHL ÁGOTA:

— Talán nem minden alkalommal jelenik meg az ember előtt Picasso békegalambja az olajággal, ha a békéről beszélünk. De az bizonyára, hogy minden, amit az elmúlt évtizedekben elértünk, az a gazdasági-társadalmi fejlődés, amelyet örömmel konstatálhatunk, csak a békés építőmunka eredménye lehet. Ha így fogalmazzuk meg a kérdést, akkor nyilvánvaló: a béke nekünk ma mindent jelent, azt, hogy nyugodtan dolgozhatok, jelenti a családom békéjét, a tervezésálmodozás lehetőségét. Az elmúlt napokban részt vehettem a városi pártértekezleten, ahol a város kommunistái számba- vették az elmúlt öt év fejlődését, Pécs arcának örömteli változását. Azt kell hogy mondjam: mindez a békés építőmunka eredménye városunkban is, de ugyanezt elmondhatom a megyénket, vagy az országunkat nézve.

— A békeharc fogalom két merőben ellentétes szó összekapcsolásából született, de pregnánsan fejezi ki: a békéért nap mint nap tenni kell.

MOLNÁR JÓZSEF NÉ:

— Amióta az Országos Béketanács tagjaként dolgozhatom, egészen más szemüveggel nézem a békeharc fontosságát. Az ember hall a különböző helyi háborúk borzalmairól, az ott élők szenvedéseiről, gyermekek és felnőttek millióinak éhezéséről, s ilyenkor úgy érzi, valamit tenni kell. De vajon mit és hogyan? Ezt sokszor kérdeztem önmagámtól is, sokszor kérdezik az emberek is. Egyéni kezdeményezésekkel elég nehéz előbbre jutni, de egy magatartásformával, avval, hogy becsületesen dolgozunk, élünk és igényeljük azokat a nélkülözhetetlen külső feltételeket, amelyek ehhez a munkához szükségesek, egységes véleményt mondunk. Azaz: békét akarunk. Vezetőink, politikusaink számára ez nagy háttérerőt jelent.

DR. PLECHL ÁGOTA:

— Pártunk kongresszusi irányelvei szinte az első bekezdésben fogalmazzák meg kül- és belpolitikánk jövőbeni zsinórmértékét, s úgy vélem ez a rész a párttagok és a párton- kívüliek osztatlan egyetértését váltotta ki. A békés egymás mellett élés, a gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatok fejlesztése, a szocialista országokkal való szoros együttműködés és a további célok megnyugtatók a jövőre nézve. Nyíltan kimondják: békét akarunk. A különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti kommunikáció, akár állami szinten, akár „turista” szinten, — azaz a növekvő idegenforgalom hatására — közelebb hozhatják az embereket, megismertetik őket-egymást álmaikkal, vágyaikkal. Ezért örülök én személy szerint a különböző testvérvárosi kapcsolatoknak is, melyek ugyanezt, az egymásra találást szolgálják.

— Miként fogalmazódhat meg a kisember feladata, hogyan juttathatja kifejezésre a békevágyát?

KÁDÁR NÉMET BÉLÁNÉ:

— A béke védelme a kisember számára becsületes, tisztességes munkával, a gyermekei haladó szellemű nevelésével és a különböző szolidaritási akciókban, békeakciókban való részvétellel lehetséges. Én úgy érzem, hogy harcolnunk kell nekünk is mindazokon a fórumokon, ahol módunk és lehetőségünk van a harcra. Így jó,

hogy ezen a beszélgetésen részt vehetek, jó, hogy ez a téma napirendre került. Felszólalásainkkal, állásfoglalásainkkal, javaslatainkkal, határozatainkkal és akaratunkkal minden esetben a békét kell szorgalmaznunk. Szóljunk a teljes leszerelésről, óhajtsuk a nukleáris és tömegpusztító fegyverek korlátozását, betiltását. Ugyanakkor a magunk gondjai mellett sosem szabad elfelejtkezni azokról a nőtársainkról — és most hadd mondjam el ezt is, hiszen nőnapi beszélgetésről van szó —, akik a világ oly tájain élnek, ahol mindennapos a félelem. Ahol így sorjáznak elő a kérdések: vajon hazajön-e a háborúból a párom, fel tudom-e nevelni a gyerekeimet, holnap mit eszik vajon a család?

MOLNÁR JÓZSEF NÉ:— Én is úgy vélem, hogy a munka frontján kell elsősorban helytállni, kinek-kinek a saját munkaterületén. Sokat szólunk ma a megváltozott gazdasági helyzetről, arról, hogy egyre több figyelmet és precizitást igényel a javaink előteremtése. Halljuk: becsületes programunk az is, ha mindent megteszünk az elért eredmények megszilárdítása, az életszínvonalunk megőrzése érdekében. Hát tegyünk, dolgozzunk.

BÉKEFI ZOLTÁNNÉ:

— Én a fiatalok nevében azt mondhatom: a szüléink megteremtették azokat a feltételeket, melyben nyugodtan élhetünk, dolgozhatunk. Ebből ered kötelességünk: megőrizni ezeket a vívmányokat. Sőt, tovább lépve még nagyobb dolgokat alkotni. Érvényesülni. Nem a sült galambot várva, hanem tenni érte.

— Pontosan 70 esztendeje, 1910 márciusában a szocialista nők második koppenhágai konferenciáján határozták el a nőnap — március 8. — megünneplését.

FEINER ISTVÁNNÉ:

— Erről a jubileumról nem szabad megfeledkeznünk. Különösen azért nem, mert a nőmozgalom mindenkor hordozta a béke megteremtésének vágyát is. Ennek érdekében emeltek szót a haladó szellemű nők a világháború ellen, a hidegháborús időszakban fogtak össze a helyi háborúk megszüntetéséért; békét a családban, a társadalomban, a világban.

Deák László 1974 óta párttag, a Mecseki Ércbányászati Vállalat vájára, ifjúsági brigádvezető.

— Elég sok dolgot szeretnék szóvá tenni — kezdi a beszélgetést —, nemcsak a vállalatot érintő kérdéseket. De most mégis avval kezdem. Létszámgondjaink vonnak: egyre nehezebb rátermett fiatalokat kapni, olyanokat, akik hivatásnak éreznék a szakmát. Gond van a szénbányánál is, gond nálunk is. A szénbánya a mun- káslakás-akcióval próbálja sorait rendezni. Mi ilyen kedvezményt nem tudunk adni, s így nálunk jobban szorít o cipő. Szeretném kérni az illetékeseket: o bányászlakás-akciába vonják be az ércbányászokat is.

— Önök kezdik hazánkban a mélybányászatot: szinte trópusi körülmények között kell az ércet kitermelni?

— Szóvá teszem ezt is, o rehabilitációval összefüggésben. A jelenlegi rendelkezés nem a legjobb; finomítani kellene. Akit leszázalékolnak, az az üzemi vájár átlagot kapja, így szép jövedelmet tudhat magának. Hogy megérdemli-e az üzemi vájár átlagot, azt nem vizsgálhatja senki.

— Még egy dolgot, o fiatalok vezetésbe való bevonásáról van szó. Én a KISZ Baranya megyei Bizottságának is a tagja vagyok, így tapasztalatból tudom: megesik, hogy a statisztikát javítják egy-egy fiatal kiemelésével, minden további haszon nélkül. S a fiatal megfelelő képzés, továbbképzés — felkészítés — híján elkallódik.

*

Somssich Lászlóné, az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat igazgatóhelyettese, főgeológus. öt évig a Komló városi Pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja volt: 1957 óta párttag.

— örömmel mondom el a pártértekezleten - mondotta Somssich Lászlóné —, hogy Komló a XI. kongresszus óta fejlődésének újabb lendületes és sok szempontból sikeres szakaszához érkezett. Stabilizálódott az iparszerkezet, csaknem teljes lett a foglalkoztatás, s az ismert iparágak mellett a köny- nyűipar és a gépipar is kiegyensúlyozottan fejlődött. Hírnevet szerzett a szénbányán kívül termékeivel a Carbon Vállalat, a MOM Komlói Gyára, reneszánszát éli saját vállalatom és az Aknamélyítő Vállalat, a többiről nem is szólvo. A beszámolási időszakban városunk több száz lakással gazdagodott — főleg a bányászlokás-építési akció nyomán — gyarapodott a bölcsődei-óvodai férőhelyek száma, szebb lett a város és környezete; kialakulóban van a Kossuth Lajos utcai városcentrum, s befejezéséhez közeledik a szilvási lakótelep építése.

— Az örömök mellett azonban néhány gond is akad.

— Igen, ez valóban így van. Sajnos a város pénztárcáját meghaladja a szükséges meny- nyiségű ivóvíz biztosítása, de ugyanilyen gond a szennyvíz- tisztító elégtelensége is. De biztató: vízgondjaink pár év múlva a Duna-vízből megoldódnak. Arról is lehetne beszélni, hogy javítani kellene a városi kereskedelmi ellátottságot. Rossz a kenyér minősége is. Szükség volna Komlón egy uszodára és egy sportcsarnokra.

Természetesen nem szabad elhallgatni azt sem, hogy a nyersanyag-energia helyzet újraértékelése már eddig is szép fejlődést biztosított a városnak az ötödik ötéves tervidőszok alatt. További reális reményeink vannak arra, hogy o kutatás alatt álló mázai és váraljai fekete kőszén terület földtani feltárásának nem lesz akadálya, és így szőkébb

pátriánk jövője évtizedekre biztosított.

Szabad József immár harmadik ciklus óta titkára a sásdi nagyközségi pártbizottságnak. Mint mondotta: azokat a gondokat, eredményeket és feladatokat szeretné összegezni a megyei pártértekezleten, amelyek Sásd nagyközség életében meghatározók voltak oz elmúlt öt évben.

— Hogy miért? Azért, mert úgy érzem, ezek arra köteleznek bennünket, hogy az eredményeket szilárdítsuk meg, erősítsük életünk szocialista vonásait, teremtsük meg a további fejlődés feltételeit.

Hogy miképp? Nagyon fontos és szükséges helyben is a párt vezető szerepének növelése, a munkamódszerek, a munkasfílus tökéletesítése. A helyi pártbizottság és a pártalapszerveze- tek munkáját úgy kell továbbfejleszteni, hogy minden szinten legyenek képesek a követelményeknek megfelelően vezetni, szervezni, ellenőrizni.

— Ezt nemcsak elvárják tőlünk, hanem kötelességünk is. A jó pártvezetésnek nélkülözhetetlen eleme o bírálat, a kritikai szellem erősödése. Ugyanakkor — mondotta Szabad József — legalább annyira érdemes odafigyelni a pártonkívüliek véleményére, javaslatára, kritikai megjegyzésére. Mindehhez hozzáteszem még: a pártszerveknek még hatékonyabb káderpolitikai munkára van szükségük. Különösen nagy gondot kell fordítani arra, hogy az indokolt, ésszerű kádercserék időben megvalósuljanak.

*

Mesztegnyei András, az AFIT XIV-es Autójavító Vállalat 1-es üzemének meósa, s egyben a pártvezetőség titkára is. Tizenkét éve párttag.

— Közismert dolog — mondja bevezetőképpen —, hogy az in- góvagyonok közül a lakosság birtokában általában a legértékesebb tárgy a személygépkocsi, amely jelentős nemzeti vagyon is. örömmel mondhatom: az elmúlt öt évben vállalatunk jelentős mértékben fejlesztette szolgáltatásait. Pécsett megépült az ország jelenleg legnagyobb és legkorszerűbb gépkocsi-szerviz és karbantartó üzeme, két éve pedig Komló kapott egy új autójavító üzemet.

Mint mondotta Mesztegnyei András: a vállalat megyei kapacitása 1975 óta közel o háromszorosára nőtt, lényegesen változott a szolgáltatás színvonala.

— A fejlődés a kedvező technikai adottságok ellenére sem volt zökkenőmentes. A rohamos növekedés sok fiatalt vonzott a szakmába, akiknek a munka- színvonala nem mindig állja ki a kritikát. Ugyanakkor az idei év elejétől olyan számlázási rendszert vezettek 'be központilag, amely teljes mértékben kimeríti a bürokrácia fogalmát. Gondunk — s feltétlenül szeretném szóvá tenni —, hogy bár szorosan együttműködünk az autóalkatrész forgalmazókkal, állandósulni látszik az alkatrészhiány. Ez így nem mehet tovább. Az alkatrészek importjáért hivatalosan senki sem vállalja a felelősséget, mert a külkereskedelmi vállalaton keresztül több szerv is behozhat az országba egy-egy gépkocsitípushoz alkatrészt, s ezek koordinálásával országos hatáskörre! senki sem foglalkozik. Ilyen módon egyes alkatrészekből jelentős feleslegek, elfekvő készletek keletkeznek, mások viszont hónapokon át nem kaphatók. Úgy gondolom, hogy ez a probléma vállalatunkon, de még az autójavító iparon is messze túlmutató, országos jelentőségű ügy.

K. F.