Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1980-03-25 / 84. szám
Tovább a lenini utón! Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVII. évfolyam, 84. szám 1980. március 25., kedd Ara: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Megkezdte munkáját az MSZMP XII. kongresszusa Tanácskozik az MSZMP XII. kongresszusa Képünkön: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára beszámolóját mondja. U étfőn délelőtt lOóra- m m kor az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megkezdte munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa. A tanácskozás termét — az alkalomhoz illő ünnepélyességgel — virágok, feliratok ékesítették. Az MSZMP politikáját immár negyed százada kifejező mondat — „Tovább a lenini úton" — foglalta el a homlokzat fő helyét, alatta a Vlagyimir II- jics Lenin domborművű portréját övezte közös mezőben a nemzetközi munkás- mozgalmat jelképező vörös drapéria, s nemzeti színeink piros-fehér-zöld trikolórja. A körbefutó karzatokon feliratok „Éljen pártunk és népünk megbonthatatlan egységei”, Köszöntjük hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját I", „Éljen a kommunizmus és a béke!” Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára lépett a mikrofonhoz; megnyitotta a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusát. Bejelentette, hogy a budapesti, a megyei és a megyei jogú pártértekezletek 767 küldöttet választottak meg. Megállapította, hogy a párt szervezeti szabályzatának értei, •mében az MSZMP XII. kongresz. szusa határozatképes, majd bejelentette: a kongresszus küldöttcsoportjai megvitatták az elnökségre tett javaslatot, s azt elfogadásra ajánlják. A kongresszus elnöksége Az indítványnak megfelelően a kongresszus az elnökség tagjává választotta: Aczél Györgyöt, a Miniszter, tanács elnökhelyettesét, Baranya megye küldöttét; Apró Antalt, az országgyűlés elnökét, Csöng rád megye küldöttét; Benke Valériát, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnökét. Vas megye küldöttét; Biszku Béla nyugdíjast, Sza- bolcs-Szatmár megye küldöttét; Borbély Sándort, a Központi Bi. zottság titkárát, Hajdu-Bihar megye küldöttét; Brutyó Jánost, o Központi Ellenőrző Bizottság elnökét, Nógrád megye küldöttét; Cservenka Ferencnél, a Pest megyei Pártbizottság első titkárát, PesJ megye küldöttét: Dobozy Imre írót, a Magyar írók Szövetségének elnökét, Sza. bolcs-Szatmár megye küldöttét; Dudás Istvánt, a Fémmunkás Vállalat szerszámkészítőjét, Budapest küldöttét: Dusno/fi Jó- zsefnét, a kelebiai „Rákóczi Csillaga" Termelőszövetkezet brigádvezetőjét, Bács-Kiskun megye küldöttét; Erdei László- nét, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnökét, Szabolcsténelmi folyamatba illeszti terveit — Pártunk nagy munka közben. egységesen, népünkkel szó. rosan összeforrva érkezett el XII. kongresszusához. A párt legmagasabb fórumán, az ország színe előtt felelősen kijelenthetjük: pártunk a legutóbbi öt évben is a magyar nép, hazánk, a Magyar Népköztársaság odaadó szolgálatát tekintette legfőbb kötelességének. Ez vezérelte akkor is, amikor internacionalisto elveinkhez híven végezte nemzetközi tevékenységét. Pártunk és népünk kapcsolata szoros, a kölcsönös bizalomra épül. a párttagok és a párton kívüliek összefogása az elmúlt években is kiállt» a próbát. Ez a fő forrása mindannak, amit együttesen elértünk, és ez a záloga annak is, hogy sikeresen megoldjuk az előttünk álló feladatokat. — E gondolatok jegyében kívánok mindenkinek eredményes munkát Kedves Elvtársak! — Pártunk XI. kongresszusa óta a magyar munkásmozgalom több kiváló harcosát vesztettük el. Fájdalmas kötelességünknek teszünk eleget, amikor rájuk emlékezünk. A Központi Bizottság tagjai közül elhunyt: Friss István, Jánossy Lajos, Kisházi Ödön, Kónyi Gyula. Nemeslaki Tivadar, Orbán László és Révész Géza elvtársi a Központi Ellenőrző Bizottsáq tagjai közül Kimmel Emil elvtárs. Tisztelettel emlékezünk azokra az elhunyt párton kívüli szövetségeseinkre, küzdőtársainkra, társadalmi és közéleti személyiségekre is, akikkel sok éven ót együtt munkálkodtunk szocialista hazánkért. — A XI. kongresszus óta eltelt években a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom számos kiemelkedő harcosatá(Folytatás a 2. oldalon) Képünkön: (balról jobbra) Andrej Kirilenko, az Bizottság titkára. Kádár János és Németh Károly. SZKP Politikai Bizottságának tagja, Szatmár megye küldöttét; Fock Jenő nyugdíjast, Komárom megye küldöttét; Gáspár Sándort, a Szakszervezetek Országos Ta. nácsának főtitkárát. Pest megye küldöttét; Gyenes Andrást, a Központi Bizottság titkárát, o Külügyminisztérium küldöttét; Győri Imrét, a Központi Bizottság titkárát, Bács-Kiskun megye küldöttét; Havasi Ferencet, a Központi Bizottság titkárát, Veszprém megye küldöttét; Huszár Istvánt, a Minisztertanács elnökhelyettesét, Heves megye küldöttét; Kádár Jánost, a Köz. ponti Bizottság első titkárát, Budapest küldöttét; Kéri László- nét, a Remix Rádiótechnikai Vállalat szombathelyi gyárának igazgatóját, Vas megye küldőt, tét; dr. Korom Mihályt, a Központi Bizottság titkárát, Békés megye küldöttét; Kovács Zoltánt, az Ózdi Kohászati üzemek olvasztárét, Borsod-Abaúj-Zemp. lén megye küldöttét; Lázár Györgyöt, a Minisztertanács elnökét, Borsod-Abaúj-Zemplén megye küldöttét; Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét, Somogy megye küldöttét; dr. Ma- róthy Lászlót, a KISZ Központi Bizottságának első titkárét, Győr-Sopron megye küldöttét; Méhes Lajost, a budapesti párt. bizottság első titkárát Budapest küldöttét; Nemes Dezsőt, a Nép- szabadság főszerkesztőjét, Szolnok megye küldöttét; Németh Károlyt, a Központi Bizottság titkárát, Budapest küldöttét; Óvári Miklóst, a Központi Bizottság titkárát, Fejér megye küldöttét; Pothornik József nyug. díjast. Nógrád megye küldöttét; Púja Frigyes külügyminisztert, a Külügyminisztérium küldöttét; Sarlós Istvánt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárét, Tolna megye küldöttét; Stock János vezérőrnagyot, hadseregparancsnokot, a néphadsereg küldöttét; dr. Szabó Gábor akadémikust, a Deb. receni Orvostudományi Egyetem Orvostudomány-biológiai In. tézetének vezetőjét, Hajdu-Bihar megye küldöttét; Szalai Gyulát, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat kőműves brigádvezetőjét, Fejér megye küla Központi döttét; Szűcs István nét, a Magyar Úttörők Szövetségének fő. titkárát, Csongród megye küldöttét; Szűcs Józsefnét, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárát, Heves megye küldöttét és Zagyi Jánost, Karcag város pártbizottságának első titkárét, Szolnok megye küldöttét. A kongresszus elnökségébe tiszteletbeli tagnak beválasztották a testvérpártok küldöttségeinek vezetőit. A tanácskozás vendégei: a kormány tagjai, az államtitká— Pártunk és népünk életének nagy jelentőségű eseményéhez érkeztünk el. Megkezdi munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa. Néhány nap múlva pedig, hazánk legnagyobb nemzeti ünnepét, a magyar nép felszabadulásának a 35. évfordulóját köszöntjük. A kongresszus és o felszabadulás között mély és szoros az összefüggés. Amikor a kongresszus előretekint és kitűzi majd az előttünk álló legközelebbi öt esztendőre az újabb feladatokat, akkor is a három és fél évtized, del ezelőtti nemzeti sorsfordulónk nyomán kibontakozott tör. rok, több országos főhatóság vezetője, a tömeg szervezetek és mozgalmak vezetői, a Magyar Népköztársaságnak a szocialista országokban akkreditált nagykövetei. Az MSZMP Központi Bizottsága meghívta a tanácskozásra a munkásmozgalom több veterán harcosát is: Skol- nik Józsefet, László Aladárt, Ju- ranics Antalné Döme Piroskát, Erdei Mihályt, Rostás Istvánt, Nezvál Ferencet, Major Tamást, Marosán Györgyöt, Horváth Jánost és dr. Práth Károlyt. A kongresszusra meghívott párton kívüli személyiségek, tudósok és művészek között van dr. Bognár József akadémikus. Nagy Dániel, az Elnöki Tanács nyugalmazott helyettes elnöke, Nánási László, a SZÖVOSZ fel. ügyelőbizottságának elnöke dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Illyés Gyula íré és Keresztury Dezső akadémikus. Az elnökség tagjai nagy taps közepette foglalták el helyüket, majd Németh Károly így folytatta : Eredményes munkát! Kádár János elvtárs előterjesztette a Központi Bizottság beszámolóját 7t1 fi «r»í j f «T? t i M *l§ÍBHw8Safm3^ • ' ■ "’• ( -.- ' ''r . "• VF •*■''• .: ''%'''/■■ . ' ' ‘,.‘