Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1980-03-19 / 78. szám
1980. március 19., szerda Dunántúli napló 5 Közlemény MB. ORA A NAGYVILÁGBAN Púja Frigyes, az MSZMP KB tagja, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere 1980. március 17-, 18-án a szovjet kor-, mány meghívására látogatást tett a Szovjetunióban. Púja Frigyes és Andrej Gro- miko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere a tárgyalásokon áttekintette a magyar— szovjet kapcsolatok .helyzetét és továbbfejlesztésük 'lehetőségeit, megbeszélést folytatott a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdéseiről, azokról a feladatokról, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a béke megszilárdításáért, az enyhülésért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, a leszerelésért, a népek együttműködéséért folytatott közös harc fokozásával. A baráti légkörben lezajlott tárgyalások ismételten megerősítették a nézetek teljes azonosságát, valamennyi megvitatott kérdésben. A felek aláhúzták Kádár János és Leonyid Brezsnyev találkozóinak különleges szerepét az MSZMP és az SZKP, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri szövetségének és együttműködésének erősítésében. A Leonyid Brezsnyev vezette szovjet pórt- és kormányküldöttség 1979. évi magyarországi látogatásának nagy jelentősége volt a két ország nemzetközi tevékenységének összehangolásában, barátságuk és együttműködésük további elmélyítésében. A felek nagy megelégedéssel állapították meg, hogy a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvein alapuló magyar—szovjet kapcsolatok, a Magyar Nép- köztársaság és a Szovjetunió barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésével összhangban sikeresen fejlődnek, s valamennyi területre a teljes egyetértés és az együttműködés széles körű elmélyítése jellemző. A Magyar Népköztársaság külügyminisztere nagyra értékelte azokat az erőfeszítéseket, melyeket a Szovjetunió az SZKP XXIV. és XXV. kongresz- szusán kidolgozott békeprogrammal összhangban a nemzetközi béke és biztonság megőrzésére, a társadalmi haladás előmozdítása érdekében tesz. A felek megerősítették Magyarország és a Szovjetunió törekvését, hogy a jövőben is erősítik a szocialista közösség internacionalista egységét és összeforrottságát, s a testvéri szocialista országok kollektív szervezeteiben minden eszközzel hozzájárulnak az együttműködés tökéletesítéséhez, hatékonyságának növeléséhez. Ezzel kapcsolatban különösen aláhúzták a Varsói Szerződés jelentőségét, amely negyed- százada megbízhatóan védelmezi a tagállamok biztonságát és szembeszállva az agresszió erőivel, eltökélten folytatja békepolitikáját. A külügyminiszterek a nemzetközi kérdések áttekintése során hangsúlyozták, hogy az Egyesült Államok és más NATO-országok imperialista körei politikájának egyenes következményeként a világhelyzet bonyolultabbá vált. Ezek a körök fokozzák a fegyverkezési hajszát, konf I iktu shelyzeteket provokálnak, beleavatkoznak más államok belső ügyeibe, politikájuk — amelyről Leonyid Brezsnyev ez év február 22-i beszédében elvi értékelést adott — ellentmond a nemzetközi enyhülés érdekeinek, fenyegeti valamennyi állam és nép békéjét és biztonságát. Az enyhülés céljainak és értelmének ellentmond az újtípusú amerikai közép-hatótávolságú nukleáris rakéták gyártásá4- KAIRÓ: Bruno Kreisky osztrák kancellár a közeljövőben Egyiptomba látogat, hogy találkozzék Szódat elnökkel — jelentette kedden az AI Ahram című kairói lap. — Az AI Ahram New York-i tudósítója az osztrák ENSZ-küldöttségtől szerzett értesülésre hivatkozik, s forrásai szerint Kreisky kancellár különös figyelmet szentel az egyiptomi—izraeli—amerikai a utón óm iatáirgya I á sokn a k. Szovjet-nicaraguai tárgyalások Kedden Moszkvában megkezdődtek a szovjet—nicara- guai tárgyalások. A megbeszéléseken szovjet részről Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára és más személyiségek vesznek részt. A nicaraguai delegációt — amely hétfőn érkezett Moszkvába — Moises Hassan, a Nemzeti Újjáépítési Ideiglenes Kormány kormányzótanács tagja vezeti. ról és néhány nyugat-európai országban való telepítéséről szóló NATO-döntés. Ez a lépés a kialakult erőegyensúly megbontására és a katonai erőfölény megszerzésére irányul a szocialista közösség országaival szemben. Ha a NATO-döntés az új amerikai rakéták gyártásáról és nyugat-európai telepítéséről visszavonásra kerül, de legalább a végrehajtását hivatalosan felfüggesztik, lehetőség nyílhat a tárgyalásokra a közép-hatótávolságú nukleáris lakétafegyverekről. A felek kifejezték a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió eltökéltségét, hogy a többi testvéri szocialista országgal szorosan együttműködve következetesen folytatják a béke és a népek közötti barátság politikáját. A miniszterek megerősítették országaik eltökéltségét, hogy elősegítik a Varsói Szerződés tagállamai által előterjesztett, az európai katonai szembenállás csökkentésére, a biztonság további erősítésére és a bizalom megszilárdítására irányuló széles körű akcióprogram megvalósítását külön hangsúlyozták, hogy a céloknak megfelelne az európai katonai enyhülés és leszerelés kérdéseivel foglalkozó politikai szintű konferencia összehívása. Időszerűnek tartják az ezzel kapcsolatos konzultációk intenzívebbé téteTét. Attól a törekvéstől vezérelve, hogy elősegítsék az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya elveinek és ajánlásainak valóra váltását, a felek síkraszálltak az összeurópai tanácskozáson részt vett államok képviselői ez év őszén, Madridban sorra kerülő találkozójának alapos előkészítése és konstruktív szellemű megrendezése mellett. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió teljes szolidaritásáról biztosítja az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságot az áprilisi forradalom vívmányai, nemzeti függetlensége és szuverenitása megvédelme- zéséért vívott harcában. Követelik a független, forradalmi Afganisztán elleni külső agresszió, az afganisztáni bel- ügyekbe való imperialista és reakciós beavatkozás valamennyi formájának azonnali és teljes megszüntetését. A miniszterek kifejezték a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri szolidaritását Vietnam, Laosz és Kambodzsa politikája iránt, amely a jószomszédi kapcsolatok s az együttműködés fejlesztésére, a délkelet-ázsiai térség békéjének és biztonságának megszilárdítására irányul. Hangsúlyozták, hogy határozottan szembe kell szállni Peking expanziós, hegemonista törékvé- seivel, amelyek súlyosan veszélyeztetik a népek békéjét és biztonságát. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió üdvözli a zimbabwei hazafias erők győzelmét a közelmúltban lezajlott általános parlamenti választásokon; ez megteremtette a feltételeket egy új, független afrikai állam megszületéséhez. A felek méltatták rendszeres kölcsönös találkozóik és konzultációik hasznosságát s kifejezték szándékukat ezek folytatására. % A Magyar Népköztársaság kormánya nevében Púja Frigyes hivatalos baráti látogatásra hívta meg Andrej Gro- mikót, aki a meghívást köszönettel elfogadta. 4- BUENOS AIRES: Letartóztatták az Argentin Kommunista Párt 'öt tagját a fővárostól északkeletre fekvő Sunchales- ben — közölték hivatalosan Buenos Airesben, hozzátéve, hogy az őrizetbe vettek propagandaanyagokat osztogattak. Argen, tinóban nem tiltja a törvény a kommunista párt működését, de a katonák hatalomra jutásuk után „befagyasztották" a politikai pártok, köztük a kommunista párt tevékenységét. + RÓMA: Luigi Longónak, az Olasz Kommunista Párt elnökének kedden Rómában az NDK római nagykövete átadta a Kari Marx érdemrendet. A magas kitüntetést Erich Hőnek- kér, az NDK államtanácsának elnöke adományozta Longo 80. születésnapja alkalmából. Tűz ütött ki a római katolikusok jótékonysági misszionáriusainak vendégházában Londonban. Tíz nő, köztük több apáca lelte halálát a Lángok között. A képen a vendégház. 4- GENF: Négy munkacsoport létrehozását határozta el hétfőn megtartott rendkívüli ple. náris ülésén az ENSZ leszerelési bizottsága. A négy munkacsoportnak ki kell dolgoznia egy-egy nemzetközi megállapodást az atomfegyverrel nem rendelkező országok védelméről, a radiológiai fegyverek betiltásáról, a vegyi fegyverek használatának megtiltásáról, valamint egy átfogó leszerelési programot. A Far Eastern Economic Review című hongkongi hetilap Kína-szakértője szerint a jelenlegi pekingi vezetés azt tervezi, hogy lebontják a Mennyei béke kapujának te. rén emelt mauzóleumot, és Mao Ce-tung bebalzsamozott földi maradványait szerényebb körülmények között helyezteti el. A Mao Ce-tung; holttestének eltávolításáról szóló hír azonnali és erélyes cáfolatot váltott ki a kínai külügyminisztérium illetékeseinek körében, akik merő kitalálásnak és légbőlkapott koholmánynak minősítették a hongkongi lap jelentését. A hongkongi lap „Mao szelleme szembenéz a végső bukással” című írásában, pekingi pártforrásokra hivatkozva, rámutat: dokumentumokkal igazolható bizonyítékok kerültek napvilágra amelyek szerint Mao Ce-tung a kulturális forradalom segítségével ugyanúgy le akart Működik az Adria kőolajvezeték Mint a TANJUG hírszolgálati iroda jelenti, az első kőolajmennyiség az adriai Krk szigetéről hétfőn este megérkezett a pancsovai kőolajfinomítóba. A Krk szigetétől Pancsovóig húzódó jugoszláv kőolajvezeték építése 1976-ban kezdődött, s jelenleg a vezeték első szakasza üzemel, amelynek olajáteresztő kapacitása 20 millió tonna kőolaj. Ha majd a vezeték második szakaszát is üzembe helyezik, a jugoszláv kőolaj- vezeték kapacitása 34 millió tonna lesz. Ebből a hazai fogyasztók számára 24 millió tonna jut, tízmillió tonnát pedig Magyarországra és Csehszlovákiába továbbítanak. A jugoszláv kőolajvezeték hossza 750 kilométer. 4- GENF: Az atomfegyverek általános és teljes betiltásáról szóló szerződés kidolgozásáról folytatott tárgyalások keretében kedden Géniben újabb találka, zót tartottak a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Bri- tannia küldöttségének részvételével, 4- NEW YORK: A New Fifth avenaue-n levő Jugobanka jugoszláv bankképviseletet robbanás rázta meg hétfőn. Személyi sé. rülésről nem érkezett jelentés, de az 58 emeletes épületet ki- üríttette a rendőrség. 4- MOSZKVA: Szovjet tudósok elhatározták, hogy az egyik „Vénusz" bolygóközi űrállomás segítségéve! vizsgálni fogják a nemrégiben felfedezett Brad- field üstököst, közölte kedden a Pravda. Másfél éve kering a világűrben a „Vénusz—11" és a „Vénusz—12" szovjet bolygóközi űrállomás. A két bolygóközi állomás folytatja a világűr kutatását, azt követően, hogy 1978 decemberében a Vénusz, bolygóra juttattak két leszálló- berendezést, és megfejtették azokat a jelzéseket, amelyeket ezek továbbítottak a földre. számolni Csou En-lajjal és Csu Téval, mint ahogyan leszámolt Liu Soo-csivel. A szóbon forgó dokumentumok azt mutatják, hogy Mao Ce- tung a veterán vezetőket saját feleségével és az úgynevezett négyek bandájának többi tagjaival akarta felváltani. Mindezeket alátámasztotta az o felülvizsgálat, amelynek eredményeként a KKP V. plénuma rehabilitálta Liu Sco- csi volt államelnököt. Liu Sao-csi rehabilitálása gyakorlatilag megfosztotta Mao Ce-tung emlékét a tisztelet utolsó maradványaitól. Másrészt Moo Ce-tung deg- radálása erősen kérdésessé teheti Csou En-laj szerepét, aki szorosan együttműködött az elhunyt elnökkel, és maga is keményen elítélte Liu Sao-csit, mutat rá egyebek között a hongkongi lap Kína- szakértője. Lapszemle Lebontják Mao Ce-tung mauzóleumát? Terroristák megölték Fernando Esquivias dandártábornok kíséretét Madridban. A bombát a kísérők motorkerékpárjának ülése alá helyezték, amely azután már az utcán felrobbant. A képen a robbanás színhelye. Letartóztatás Iránban A PARS iráni hírügynökség jelentése szerint a biztonsági szolgálat hétfőn a CIA számára való kémkedés vádjával letartóztatta; Victoria Bassirit, a külügyminisztérium útlevélosztályának helyettes vezetőjét. A jelentés szerint Bassiri asszony a külügyminisztérium anyagait az amerikai nagykövetség egyik, jelenleg túszként fogva tartott alkalmazottjának, William Dau- ghertynek adta át. A PARS jelentése szerint mind Bassiri, mind Daugherty beismerte az ellenük felhozott vádat. Victoria Bassiri az el nem kötelezett országok konferenciájáról, a szocialista országokban tanuló iráni diákokról, valamint a külügyminisztérium bizalmas poli- TTkai ügyleteiről szolgáltatott, havi 300 dollár fizetség fejében információkat az amerikai nagykövetségnek - jelentette a PARS. 4- BOGOTA: A kolumbiai kormány nem szándékozik támadást indítani az M—^szervezet tagjai által megszállt dominikai nagykövetség ellen ad. dig, amíg a túszok élete nem kerül veszélybe — közölte hétfőn Jósé Manuel Arias Carri- zosa közlekedési miniszter. Hoz. záfűzte, hogy a kormány és a túszszedök közti tárgyalások folytatódhatnak, amint az utób. biak azt kívánják. A nagykövetségen időközben rosszul lett a venezuelai nagykövet. Orvost engedtek hozzá, aki konstatálta, hogy állapota nem volt komoly. A CIA baktériumkísérlete A Sun Reporter című amerikai lap közlése szerint az amerikai hírszerző hivatal (CIA) 1955-ben titkos kísérleteket végzett, hogy kipróbálja: bizonyos baktériumfajták hogyan hatnak a lakosság különböző etnikai rétegeire. Richard Helms, a CIA volt igazgatója — a botrányos leleplezést elkerülendő — utasítást adott arra, hogy semmisítsék meg a floridai titkos akcióval kapcsolatos összes anyagokat. A vizsgálattal foglalkozó „Amerikai polgárok a becsületes kormányért1' elnevezésű szervezet birtokába jutottak azonban olyan dokumentumok, amelyek cáfolhatatlanuí a kémszervezet barbár akciójáról tanúskodnak. A dokumentumok fényt derítenek arra, hogy a CIA munkatársai 1955. január 26-án szamárköhögést terjesztő baktériumokat szállítottak Floridába, s ezt február elején a levegőből szétszórták Sebring és Palmetto lakott települések között. Ennek nyomán járvány tört ki Florida állam ezen körzetében. A szamárköhögésben megbetegedettek száma növekedni kezdett és a korábbi évekhez képest háromszor nagyobb volt az arányszám. 4- RÓMA: Kedden délelőtt két terrorista egy autóbuszon agyonlőtte Girolamo Minervini bírót, az olasz Semmisítőszék tanácsosát, aki éppen munkahelyére igyekezett. A 61 éves férfi a helyszínen meghalt A gyilkosság után egy ismeretlen telefonáló közölte, hogy a merényletet a Vörös Brigádok terrorszervezet követte el. A rendőrség keresi a tetteseket. 4 BUENOS AIRES: Mintegy százhúszon vesztették életüket, és több mint ötven személyt letartóztattak Paraguayban annak a „büntetőakciónak" következtében, amelyet a legyve. rés erők alakulatai hajtottak végre több falu lakossága ellen. A diktatórikus rendszer hatóságai egy rablóbanda utáni hajszát hoztak fel ürügyül a parasztokkal való leszámolásra. 4- PAMINDZSON: Negyedik ízben találkozott kedden Észak- és Dél-Korea küldöttsége, hogy megbeszélést folytasson a két ország miniszterelnökének tervezett találkozójáról. A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy a kormányfők találkozására — az északi fél javaslatának megfelelően — Pamin- dzsonban kerül mojd sor. 4- LONDON: A brit alsóház hétfőn a kormány szovjetellenes kampány jegyében határozatban foglalt állást a moszkvai olimpia bojkottálása mellett. A hosszú és zavaros vita végén szinte mindenki elégedetlenül hagyta el az üléstermet: a bojkottkövetelést végül csak a ház fele támogatta. 25 konzervatív, köztük Edward Heath volt miniszterelnök tartózkodott, a munkáspárt nagy része pedig vezetői tanácsával szemben ellene szavazott, és sokan részt sem vettek a vitán. Az olimpiára készülő brit sportolók mindjárt az esti szavazás után jelezték, hogy az aligha befolyásolja részvételi szándékukat. LAPZÁRTA liiiiiiiiiiii Púja Frigyes hazaérkezett moszkvai látogatásáról. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Rácz Pál külügyi államtitkár, s ott volt a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének több képviselője. * Letartóztatták a „Nicaragua Kommunista Pártja” maoista csoportosulás, valamint az irányítása alatt álló „Szakszervezeti Egység és Akció Bizottság” (CAUS) 55 aktivistáját — jelentette be kedden Managuá- ban tartott sajtóértekezletén Lenin Cérna, a nicaraguai belbiztonsági szolgálat vezetője. A belbiztonsági szervek a maoisták főhadiszállásán tartott házkutatás során nagy mennyiségű fegyvert foglaltak le. Olyan titkos okmányok kerültek napvilágra, amelyek arról tanúskodnak, hogy a CAUS és a maoista „kommunista párt” kapcsolatban állt a „munkás front" szélsőbaloldali szervezettel, valamint a Somoza rezsimmel. Ez a tény rávilágít arra, miért nem üldözték e szervezetet a diktatúra idején. * Kedden este Tatabányán a Pannónia ’80 nemzetközi súlyemelőverseny és egyben a magyar bajnokság keretében a légsúlyú (56 kg) szakításban két új világcsúcs született. Előbb a kubai Daniel Nunez 122.5 kilóra javította a bolgár Kodjabasev 1979. július 8-án Szófiában felállított 121,5 kilós világcsúcsát. Néhány perccel később a bolgár Sabir Sabriev versenyen kivül 123 kilóra javította Nunez friss vliágcsúcsát. Ezután Nunez 123,5 kilón — versenyen kivül — újabb világcsúcs kísérletet tett, gyakorlatát azonban a bírók 2:1 arányban nem adták meg.