Dunántúli Napló, 1980. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1980-03-02 / 61. szám
980. MÁRCIUS 2. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Számlák és családok A nyakunkra ereszkedő éjszakát az utcai lámpák neonja valószínűtlen kéken szűri át a falakra. Egyre több ház ablakában gyűl világosság. Panelhasábok az esti fényben: Kertváros. — Ilyenkor már érdemes elindulni számlákkal — pillant az órájára Ráduly László, a DÉDÁSZ díjbeszedője — napközben ugyanis ezekben a házakban alig találnánk otthon valakit. Persze az este sem biztos. A díjbeszedő már előre tudja, hogy hova kell menni kétszer-háromszor is hiába. A DÉDÁSZ Pécsi üzemigazgatóságán december 31-ig bezárólag 872 000 forint hátralékot tartanak nyilván, nem szólva az idényfogyasztók 650 000 forintos hátralékáról. Csak Pécsett jelenleg 400—500-ra tehető azoknak a száma, akik megkapták az utolsó előtti figyelmeztetést, s havonta 100—120 notóriuson nem fizető fogyasztó számlájára vezetik rá: nyolc napon belül kikapcsolják a lakásában oz áramot. Ez a szám állandó, az új díjszabás óta sem növekedett jelentősen. Azon persze lehet meditálni, hogy sok ez, vagy éppenséggel elenyésző, hiszen Pécsett körülbelül 60 000 áram fogyasztó van. Krisztina tér. — Sajnálom — mondja Ráduly László —, erre a hónapra már csak néhány ház maradt vissza a körzetemben, s ezek négyemeletesek, vagyis lift nincs. Készséges kalauzom egy kicsit izqul o szokatlan feladat miatt. Talán azt hiszi, őt jöttem ellenőrizni. Pedig csak arról van szó, hogy egy kicsit faggatózzak a lakásokban: mennyire terheli meg a családi rezsit a számlaóradat? — Nemcsak a villanyszámlák, ról van szó — mondom, s közben arra is gondolok, mégiscsak szerencsés, hogy az áram- szolgáltató vállalat díjbeszedőjéhez csatlakoztam. Hiszen ha mór a bűvös szó, hogy takarékosság megint csak a nyelvemre szaladt, azt is hozzá kell fűzni, hogy a kommunális szolgáltatások közül leginkább az áramfogyasztásnál lehet takarékoskodni. (Ha lehet?!) Alig egy évvel ezelőtt minél több áramot fogyasztott valaki, relatíve annál olcsóbban jutott hozzá. Most egységesen 1,20- ba jön egy kilowatt/óra Pécsett. Még a délelőtt Kláb Jánossal, a DÉDÁSZ osztályvezetőjével kiszámoltuk: 70 kilowatt/óra fogyasztásig nem kerül többe a villamosáiram, mint korábban, de 100 kilowatt/órá- nól már a régi 100 forintos számla helyett 120 forintos kerekedik, 200 kilowatt/óránál 160 forint helyett már 240 forint, 1000 kilowatt/óránál pedig a Egy ideje mintha kevesebbet beszélnénk az életmódról, s ha mégis, rendszerint ezzel intézzük el: most nem az a kérdés, hogyan éljünk, hanem az, hogy miből. Pedig a kettő elválaszthatatlan, feltételezi egymást. A különféle szükségletek kielégítését szolgáló lényeges és ismétlődő tevékenységek — vagyis életmódunk összetevői — között több, egymástól merőben eltérő rangsor állítható, azonban a szocialista világnézetű ember értékrendjében változatlanul az életmód fő meghatározói: a munka, a hivatás. Fejlődésünk egy korábbi szakaszában, amikor az emlékezetes „frigiderszocializmus” vita zajlott, még arról kellett meggyőzni jószándékú aggályosko- dókat, hogy a munkából származó viszonylagos jólét nem fenyegeti a szocializmust. Visz- szatekintve nem könnyű megérteni, miért szorult ez bizony- gatásro akkoriban. Ma ugyanis egy másik nyilvánvaló igazságot kell ismételgetnünk, nevezetesen azt, hogy viszonylagos jólétünket csak több és főleg jobb, átgondoltabb munkával tudjuk megtartani. Ez azonban nem vonhatja el figyelmünket attól, hogy életünk középpontjában nem egyedül a viszonylagos jólét áll, hanem legalább annyira e jókorábbi 640 forint helyett 1200 forintot kell fizetni! Erre persze lassan az áramfogyasztók is rájönnek: szeptemberben még majdnem 13 millió kilowatt/óra volt a<z áramfogyasztás, az első súlyosabb számla után decemberben már csak 11 millió ki I owatt/óra! * Szerencsém van: már az első ház kapujában sikerül néhány lakóval találkoznunk, s készségesen vállakoznak a beszélgetésre. De azért megmász- szuk az emeleteket; kíváncsi vagyok a fogadtatásra is. Hát elég vegyes. Egyre kevésbé irigylem a díjbeszedőket. ötven év körüli asszony nyit ajtót gyanakvó arccal. Olyan alapossággal vizsgálja a számlát, hogy az szinte már sértő. Egy másik lakásnál kisgyerek nyit ajtót, majd visszafut az „örvendetes" hírrel, s mi halljuk bent- ről a parázs veszekedés szófoszlányait: „Az egész nyugdíjam a számlákra megy el...” Két emelettel feljebb hamar nyitnak ajtót, de a mosolygó asszony a számla láttán csak széttárja a kezét: „Miből . ..? Majd a fizetéskor.” A férje uránbányász, ő a lét forrása, a munka. Napjaink nagyobb részét munkával töltjük, és senkinek sem közömbös az, hogy milyen munkával, milyen munkatársak, milyen körülmények között. Kedvező esetben, amikor a munka alkotó jellege és az egyén képességei, hajlamai találkoznak, kevésbé fáraszt a munkavégzés, és a jóleső fáradtság az alkotás örömével párosul, örvendetes, hogy egyre több olyan munkakör létezik, amelyben meg lehet tenni az első, de legnagyobb lépést, az emberi önmegvalósítás, vagyis képességeink minden oldalú kibontakoztatása felé. Példa erre a szocialista brigádok egy részének valóban sokrétű, a munkán kívül a művelődésre és az egész életvitelre kiható közös tevékenysége. De az is kétségtelen, hogy mai viszonyaink között még túlságosan sok az alkotó jellegűnek nagy jóakarattal sem nevezhető munka, és aligha hibáztatható automatikusan az, aki foglalkozásában, monoton részmunkájában nem tudja megtalálni a hivatását. Az egyén választási lehetősége azonban ezekben az esetekben is megvan, s az már valóban rajta múlik, hogy az PÉTÁV-nál dolgozik, két gyerekük van. A család havi jövedelméből körülbelül kétezer forint megy el a lakás rezsijére. Takarékosság? „Igyekszem kevesebbet költeni, de a gyerekektől sem lehet semmit sem megtagadni." A következő családnál a férj kezeli a házikasszát, bár mint bevallja, az apósa sugalmazza a takarékossági ötleteket. Másfél szobás lakásban élnek két kisgyerekkel, a felesége gyesen van. — Elég fiatalon házasodtunk össze — mondja a felesége — nem volt semmink. Négy évig a szüléinknél laktunk, 1978 óta itt. Nem számíthattunk senkire, magunknak kellett megteremteni az otthonunkat. Most is gyűjtünk, havonta ezer forint a takarékba megy. A másik fiatal családnál három kisgyerek; a nagyobbik ősszel megy iskolába. Másfél szobás lakásban élnek öten. A férj ügyintéző az állatforgolmi vállalatnál, havonta háromezret hoz haza. A feleség pillanatnyilag qyesen van, a gyerekek nem bírták az óvodát, bölcsődét. Különben is az ő kétezer forintos dohánygyári fizetését felemésztené a gyermek- intézmények számlája.- Nagyobb lakás kellene — mondja gondterhelten a férj —, de kiszámoltuk, hoqy egy háromszobás lakás kétszer annyiba jönne, mint ez. Azt meg nem bírnánk anyaqilag. A feleség hozzáfűzi: — Egy háromszobás lakás maid hoav nem luxus. Mostanában egyre több olvan esetet hall az ember, hogy a nagycsaládosok elcserélik a hóromszobás lakóalkotó munka elmaradt öröméért mivel próbálja kárpótolni magát. Ha nehezebb a megélhetése, egészen természetes, hogy mellékmunkát vállal: így legalább a hónap végén több pénzt vihet haza a családjának. Lényegében szabad választás kérdése az is, hogy valaki, felismerve tudásának, szakmai felkészültségének korlátáit, a sok áldozattal járó továbbtanulás mellett dönt, vagy „képzettségét" elegendőnek tartva, szabad idejében inkább különmunkát vállal. Pedig a tanulástól idegenkedőknek rendszerint erős érveik vannak. Mit is lehet válaszolni azoknak, akik arra hivatkoznak, hogy keresetükből még a legszükségesebbekre sem telik, márpedig ők addig akarnak jól élni, amíg fiatalok. Ha tovább kételkedünk, papíron is bebizonyítják, hogy különmunka nélkül kocsira, külföldi utazásra — és sajnos sok helyen a még hiányzó lakásra — soha nem jönne össze a pénz. Miért hangsúlyozzuk mégis a szabad választás lehetőségét, miért állítjuk, hogy a dolgot jelenlegi helyzetükben' is az emberekben kialakult értékrend, a szükségletek között felsukat kisebbre, mert nem bírják a költségeit. Inkább szomorúság van a hangjában, mint indulót. * A harmadik fiatal házaspár alagsorban, szükséglakásban éh A férj a Mechanikoi Laboratóriumban dolgozik, a feleség titkárnő. Egy kislányuk van. Kettőjük fizetése kereken hatezer forint. Ennek majdnem, egyharmada megy el a számlák kifizetésére. Pedig lakbért nem is kell fizetni, viszont van távfűtés, omi ritkaság egy szükséglakásban. — Ebből a jövedelemből félretenni nemigen lehet — mutatja a férj a családi pénztárkönyvet amit rendszeresen, pontosan vezetnek —, de azért igyekszünk. Itt dokumentálva van minden számla, minden kiadás. Arra mindenesetre jó, hogy az előző hónap tapasztalataiból okulva, tudjuk, hogy miben kell egy kicsit jobban meghúzni a nadrágszíjat. Havonta úgy ezer forint körül tudunk megtakarítani. Négy évig éltek a férj szüleinél. Négy generáció együtt. — El tudja képzelni? — kérdi a feleség. — Tudjuk, hogy egy igazi lakás mennyivel több kiadással jár, mint ez, de ösz- szetennénk a kezünket, ha kopnánk. Eqy igazi otthon mégiscsak más. * Lvov-Kertváros: panelhasábok az esti fényben. A házak, utcák szinte egyformák, vagy legalábbis hasonlóak, mint ahogy a bennük élő emberek gondjai. A gondjaink. Dunai Imre állított rangsor dönti el? Mert a tények furcsa módon azt mutatják, hogy a különböző formákban továbbtanulók között nagyobb a rendszeres vagy alkalmi különmunkát végzők részaránya, mint a „csak" dolgozók körében. Vajon ezeknek az embereknek nem kell nagyon is fontos szükségletek egész soráról lemondaniuk? A válasz nem kétséges, hiszen szabad időnkben — hajlamainknak és pénztárcánknak megfelelően — a ki- kapcsolódás és szórakozás számos lehetősége között választhatunk; azoknak azonban, akik továbbtanulnak és még mellékmunkát is végeznek a gyárban eltöltött nyolc óra utón, bizony nem sok szabad idejük marad. Mégsem lenne helyes megszállottaknak vagy áldozatoknak tekinteni őket. Ha meggondoljuk, ezek az emberek szisztematikusan kidolgozták a maguk értékrendjét, aszerint élnek, és teljesítve az aznapi munkát és tanulnivalót, nem valószínű, hogy különösebb hiányérzetük lenne. Tegyük hozzá: ez a lehetséges, bár nem egyedül üdvözítő értékrend társadalmi céljainkkal is találkozik, mert a képzettebb ember jobban átlátja a termelési folyamatot, az emberi viszonylatokban könnyebben eligazodik. K. T. Értékrend Filozófia Ember Szaktudományok • • Ónálló kötetben megjelent a pécsi filozófiai tudományos konferencia anyaga A Pécsi Akadémiai Bizottság Filozófiai Szakbizottsága Filozófia Ember Szaktudományok címmel 1978. november 27-e és 29-e között tudományos konferenciát rendezett. Az emlékezetes országos rendezvényen elhangzott előadások gyűjteménye a közelmúltban ugyanezzel a címmel jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában. A kötet, amelyet dr. Vereczkei Lajos és dr. lóri János szerkesztett, aligha kezdődhetne találóbb mottóval, mint J. Renard nevezetes mondatával: „A szónak birkóznia kell a gondolattal, de nem szabad elgáncsolnia." Mert itt valóban „a szó kelt bírókra" azzal a meglehetősen „rázósnak” mondott témával, amit az Ember címszó jelez. A téma ugyanis többszörösen problematikus. A marxizmus ellenfelei, vitapartnerei már hosszú idő óta előszeretettel vetik a marxista filozófia tudományának képviselői a marxizmus szemére azt, hogy bár a társadalomról átfogó a koncepciójuk, a társadalmat alkotó emberrel nem foglalkoznak érdemben, azaz: az ember még ma is majdhogynem „fehér foltot” képez a marxizmuson belül. Egyrészt ezzel vitázva kellett és kell folyamatosan hangsúlyozni az önmagában is demonstratív tényt: a marxizmusnak világos, egyértelmű, a klasz- szikusokból levezethető és levezetett emberkoncepciója van. A marxizmus nemhogy „nem feledkezett meg” az emberről, nagyon is érdemben foglalkozik vele. Másrészt a társadalomtudományokon belül is léteznek eleve zavaró lépéshátrányok az ember értelmezését illetően, hát még a társadalomtudományokon kívül ... Ez különösen az egyéb emberrel foglalkozó, de nem társadalomtudománynak számító diszciplínák és a marxista filozófia emberkoncepciója között nyilvánul meg feszültségként, a kölcsönös folyamatos fogalomtisztázás, a gondolkodásmódok közelítésének szükségességét többszörösen sürgető tényként. Jóllehet a filozófia magát az embert mindenkor fokozott figyelemmel és érdeklődéssel tüntette ki, a lépés- kényszer ezek között a nagy, átfogó tudományterületek között kölcsönös, hiszen az adott területek ismeretanyagainak kellő időben történő integrálódása nemcsak a filozófiának, hanem a szakterületeknek is alapvető érdeke. Különösképpen napjainkban, amikor Vereczkei Lajos és Jóri János előszava szerint a filozófia mellett „további jelentős erők is leisorakoztak az ember megismerésére irányuló erőfeszítések támogatására. Ezek: az embert a legkülönbözőbb aspektusokból vizsgáló modern természeti és társadalmi szaktudományi területek. Ilyenek pl. az idegélettannak a magasabbrendű idegműködéssel foglalkozó területe, a magatartáskutatás, a pszichológia, a szociálpszichológia, a szociológia, az antropológia, a genetika stb. E szaktudományok számos fontos és jelentős adatot gyűjtöttek össze az embert jellemző törvényszerűségekről. Olyan tényeket, amelyek egyformán nélkülözhetetlenek mind a természettudományos, mind az általános filozófiai emberkoncepció elmélyítéséhez, illetve részletesebb kimunkálásához." A marxista filozófia és az ember viszonyát, a filozófiai emberképet Jóri János bevezető előadása mutatta be. Ehhez kapcsolódtak a referátumok, mindenekelőtt Hermann István filozófus átfogó — A marxista filozófia emberkoncepciója című —előadása, amely számos újszerű elemet tartalmazott — többek között a „komplexumok komplexumaiban élő ember’’ akarati tevékenységével, felelősségével, felelősségtudatával, ezek komplex leírásával kapcsolatban. Többé-ke- vésbé szorosan a bevezető előadásban elmondottakhoz kötődik Garai László: Marx emberfelfogása és egy egységes pszichológia lehetősége, Grastyán Endre: Idegfiziológiai szempontok a korszerű emberkép kialakításához, Nemeskéri János: Az ember és a társadalom biológiája — a humánbiológiai kutatások aktuális kérdései, Csányi Vilmos: A kulturális evolúció biológiai alapjai, és Czeizel Endre: A humán- genetika emberkoncepciója című előadása, valamint Szentágothai János hozzászólása. A korreferátumok egy-egy újabb terület reflexióival gazdagították a képet az etikától a pedagógián és a pszichiátrián át a kriminálantro- pológiáig. Az elhangzott és a kötetben foglalt előadások — mint azt Vereczkei Lajos zárszavában hangsúlyozta — arról győzték meg a részvevőket és' a hallgatóságot és arról győzhetik meg most a kötet olvasóit, hogy „ma már a szaktudományok is sok és jelentős adatot gyűjtöttek össze és méltó partnerei a filozófiának". Ugyanakkor: e tágas terjedelmű és sokrétű anyag még Így utólag olvasva sem szolgáltat kellő okot és alapot az úgynevezett végső tanulságok levonására, hiszen a közeledés, az együttműködés, a fogalomtisztázás, a vita egy értékes és átfogó folyamatnak még csupán a kezdetét jelzi. Mindemellett meggyőződéssel osztozunk a szerkesztőknek abban a talán nem túlzottan optimista véleményében, amely szerint „Biztosak vagyunk . . . abban, hogy az ilyen erőfeszítések a nem túl távoli jövőben már mélyebb elméleti és közvetlenebbül gyakorlati célokat is szolgálhatnak. Azt a célt, hogy környezetünket, életmódunkat és viszonyainkat — az ember magatartásában rejlő törvényszerűségek ismeretében — az emberhez legméltóbbá formálhassuk.” Bebesi Károly
