Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-10 / 40. szám

DN HÉTVÉGE 10. MŰSORAJÁNLAT 1980. FEBRUÁR 10. Egy ízben már jeleztük a Koncert a téren című filmet, amely a Mecseki Ércbányászati Vállalat koncert-fúvószenekaráról szól. Ak­kor műsorváltozás miatt nem láthatták a nézők. Ezúttal reméljük ilyen nem lesz, s vasárnap délután 14.35-kor megtekinthetjük a filmet----------------------------*-----------------------------­A Mas ekran idei harmadik száma „Nincsenek tankönyveink, jegyzeteink” — hangzik el többször is a műsorban, mely a pedagógusképző intézmé­nyekről szól. Elmondják véle­ményüket a pécsi Janus Pan­nonius Szakközépiskola tanulói — leendő nemzetiségi óvónők és tanáraik, a Bajai Tanító­képző Főiskola, valamint a Pé­csi Tanárképző Főiskola szerb- horvát szakos hallgatói és ta­nárai. A beszélgetésekből per­sze más is kiderül. Hogy a jegyzethiányt át lehet hidalni, hogy a hallgatók nyelvi tudá­sa nagy különbségeket mutat, hogy a tanítóképző szerbJhor- vát szakos hallgatóinak felké­szültsége és sorsa szinte egy embertől függ, aki egy sze­mélyben módszertanos, nyel­vész, irodalmár... A súlyponti témán kívül ter­mészetesen néhány fontosabb nemzetiségi vonatkozású ese­ményről is beszámol a „Nas ekran” idei harmadik száma. Az adást február 13-án, 19 óra 5 perckor a második csator­nán láthatják a nézők. p. i. Szajrta­parti szerelem Jean Gabin-nek ugyan ez egy régi képe — a Két férfi a városban című filmből való —, de a február 17-én 15.35 órakor vetítendő Szajna-parti szerelem című fiatalabb kori filmjéből nem kaptunk fotót. A remek mozit azonban nagy reménnyel várják a magyar te­levízió nézői. Hanglemez Mákvirág Megjelent a Mákvirág együttes új gyermeklemeze. Dunántúli, sze- rémségi, erdélyi — például nagyarpalatkai, szászcsávári, márama. rosi — folklór hagyományokat, valamint skót és bolgár éneket, il­letve balladát ismerhetnek meg róla a gyerekek. Egy „krecli" búcsúzik Archívum-adás: a riporter Varga János Az évek múlásával egyre értékesebbekké válnak a Pécsi Stúdió sza lógta ra bon őrzött hangfelvételek, melyek közül sok megérdemli már az „archív” elnevezést. E felvéte­lek időnkénti műsorra tűzése bizonyára találkozik a hallga. tők igényével is. Ezért havonta egyszer - hétfőn - ilyen régi felvételt mutatnak be: ezúttal Kislégi Nagy Dénes professzor­ral hallhatnak beszélgetést, melyet 1968. január 7-én su­gárzott először a Pécsi Stú­dió. A még ma is teljes szel­lemi frissességben levő idős tudós több mint egy évtizeddel ezelőtt elmondott szavai doku- mentumértékűek, egykori tanít­ványai és tisztelői minden bi­zonnyal örömmel hallgatják majd hangját, a válaszokat az akkori riporter, Varga János kérdéseire. Ugyancsak doku. mentumértékű felvételről szólal­nak meg hétfőn 17.45-kor részletek Horváth Mihály—Bár- dosi Németh János— Lippenszky István: Békétlen szerelem cí­mű daljátékából. A Csokonai életének egy epizódját felele­venítő történet dallamait Csida Gizella, Kámán Katalin, Me- láth Ottó és Wágner József énekelte, a pécsi Zeneművé­szeti Szakiskola kórusát és a pécsi Szimfonikus Zenekart a szerző, Horváth Mihály ve zényli. Talán első hallásra furcsa a cím, melyet Kovács Imre adott riportjának: Egy „krecli" bú­csúzik ... De mindjárt élővé, emberközelivé válik, ha arra gondolunk, hogy Pécs keleti külvárosának egy részén meg­mozdult a föld — bontják, sza­nálják az Irányi Dániel tér— Kossuth Lajos utca—Lánc utca -Zsolnay utca négyszögét. Ré­gi házak tűnnek el, üzletektől, megszokott boltoktól búcsúz­nak a környék lakói, és a szom­szédoktól, akik a szanálás nyomán új lakásba költöznek. A csütörtökön 17.25-kor el­hangzó riportban azt is felvá­zolják, hogy mi lesz a régi épületek helyén. Ha Pécsett a 09-es telefon­számot felhívjuk, a tudakozó pillanatok alatt megmondja a keresett állomás számát. Sza­bó Mária riportjában megtud­hatjuk, hogy a gyors informá­ciót a mikrofilmre rögzített adatok biztosítják. 19 'budapes­ti, 34 vidéki és 1 pécsi mikro­film áll a tudakozó rendelke­zésére. Pécs 16 ezer előfize­tője egy 18x24 cm-es lapon elfér, a név, lakcím és tele­fonszám — megfelelő sorvezető segítségével — képernyőre ve­títhető. A 09 munkáját mutatja be csütörtökön 17.45-kor Sza­bó Mária érdekesnek ígérkező riportja. Pénteken 17.05-'kor a komlói kamarokórust mutatja be Várnai Ferenc. A kórust Nagy Ernő és Szabó Szabolcs vezényli. Tanárnő? Tolmács? Frankovics György hétfőn elhangzó szerb-horvát nyelvű riportja a falusi népfront­szervezetek aktivistáiról szól. A kátolyi tsz párttagjait keres­te fel Fiilákovity István: Hrzsics Antalt és elvtársait, akik 30 évvel ezelőtt megszer­vezték a nagy hírű közös gaz­daságot és akik most a párt XII. kongresszusára készülnék. „Kommunisták falun” címmel hangzik el a riport a szerdai szerb-horvát nyelvű program­ban. A zárszámadások sorá­ban csütörtökön Goráról tudó­sít Kricskovics Antal. A vasár­napi magazin vendégszerkesz­tője Sarosácz György, a mo­hácsi Kanizsai Dorottya Mú­zeum igazgatója. Székelyszabarban készítette német nyelvű riportműsorát Gráf Vilmos, mely hétfőn hang­zik el. Mohácsi üzemekből je­lentkezik kedden Hetényi Ár­pád és Reil József. Több esz­tendeje foglalkozik a Bikali Ál­lami Gazdaság kisállattenyész­téssel, főleg hal- és nyúlneve- léssel. A csütörtökön elhangzó német riportban a nyulászattal ismertetik meg a hallgatókat: mennyire keresett cikk nap­jainkban az élő nyúl, hová irányul a ibikaliak piaca, mi: lyen előnyei, nehézségei van­nak a nagyüzemi nyúltenyész- tésnek? A pénteki műsorban pedig arra keresnek választ, hogy mi késztetett egy nyelv­szakos, ötéves gyakorlattal ren­delkező, hivatását szerető ta­nárnőt arra, hogy állását meg­változtassa és tolmácsként dol­gozzék. Az íré meghalt, az énekesnő eljön Pécsre Párizsi sanzonest a színházi premier előtt Figyeljük csak Boris Vian útját: egymondatos szenzá­ciók sora. Például: Yehudi Me. nuhin volt a játszótársa. Meg­alapítja Párizs legelső gimná­ziumi jazz-zenekarát. Aztán, 1936-ban, meg 38-ban mérnöki diplomájával filmforgató­könyvet ír és jazz-zenekarban trombitál. Megjelenik az első cikke a Jazz Hot című folyó­iratban, s ekkor gyilkolják meg az édesapját. Majd 1946-ban Boris Vian mérnök úr fiókba zárja komoly diplomáját és le­szerződik a híres mulatóba, a Saint-Germain-des-Prés-be, saját zenekarával. A jazztrom- bitás Vian folyvást vitatkozik — zeneszünetekben — a mulató törzsvendégeivel, az egziszten­cialista írókkal. Utána már fel­gyorsulnak az események: Vian álnéven megírja O' Köpök a sírotokra című amerikai detek. tívregényt, amiért bepereli őt Franciaország első számú pu­ritánja', a Családatyák Ligájá­nak elnöke — pornográfia cí­mén. Jöhet még ehhez valami botrány? - Igen, Párizsiban egy kereskedő megöli a ’ szeretőjét és a szállodai szobában, a holt­test mellett a nyomozók ott találják Boris Vian regényé­nek, a Köpök a sírotokra című detektívhistóriának egy példá­nyát. A mérhetetlenre duzzadt botrány felhívja a franciák fi­gyelmét: Boris Vian híressé válik. De hadd írjunk le még egy - ugyancsak egymondatos — történetet: a detektívregény- író 1957-ben a Philips hang- lemezgyár igazgatója' lesz. Most a pécsiek is megis­merkednek Boris Viannal, hi­szen Szikora János, az Óriás­csecsemő és A per rendezője színpadra állítja A birodalom- építők avagy a Smürz című Boris Vian horrort. Persze Vian már benne él a magyar iro­dalmi köztudatban: a Tajtékos napok, a „korunk legmegrá­zóbb szerelmi regénye" három kiadást élt meg nálunk, de megjelent a Pekingi ősz című kötete is. Csakhogy Vian a pá­rizsi Kelet Színházában megis­merkedett Arlette Tefany san. zonénekesnőveí, s mivel san­zonszövegeket is írt, ez a mű­vésznő sikerre vitte a Vian-do- lokat. A zeneszező: Charles Lévai volt. S a meglepetés, a magyar színházi élet egyik újabb megmozdulása: a Vian- premier előtt Arlette Tafany eljön Pécsre — meg Pestre is — és egyórás sanzonestet éne­kel a kamaraszínházban. A február 13-i, délután 6 óra­kor kezdődő előadáson a ze. neszerző, Charles Lévai kíséri. Ennyit a francia fenegyerek­zseni szenzációs életéről. Boris Vian a Gioconda című film egyik szerepében. — Máskülönben alakította Vadim: Veszedelmes vi- szonyok-jának egyik szerepét is és a halál éppen a Köpök a sírotokra cimű regénye filmváltozatának vetítésén éri, amikor dührohamot kapott a rossz filmtől. Sorokban ÜJ KÖNYVEK: Alain-Fournier: Az ismeretlen birtok — Antos Zoltán: A ponty és horgászata. — Benedek Elek: Vége jó, minden jó. Carmina Bu- rana—Czobor-Horly: Angol nyelv­könyv I. — Farkas Lajos: Vésnök díszítő rajzok. — Fekete István: Tüskevár. — Idegen szavak és kifejezések szótára. — Jándy Gé­za: Rendszerelemzés és operá­ciókutatás . . . Lengyel útiszótár Lenin lámpácskái — Orum, Poul: Csak az igazat — 500 rjecept bur­gonyából. — Petőfi összes költe­ményei I—II. — Szilvásy Lajos: Karácsony. — Sztanev, Emilijan: Kormoska — Torday Aliz: Lakni fél IFJÚSÁGI HÁZ Február 11-én, 15 órakor Svarc: Hétköznapi csoda c. darabját a pécsi Amatőr Színpad mutatja be. 12-én, 19 órakor Bertók Lász­ló szerzői estje. Bevezetőt mond: Csűrös Miklós irodalomtörté­nész. 14-én, 18 órakor Az utolsó óra története címmel Vallai Pé­ter színművész előadói estje. 16-án, 18—22 óráig Tuczai József disco-műsora. DOKTOR SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Február 15-én este, fél 7 óra­kor a nagyteremben Franciaor­szág címmel Tillai Ernő fotó­művész zenés diaestje tekinthető meg. 16-án, 18—22 óráig a pata- OM Ifjúsági és Felnőttklubban disco. Vezeti: Voller Imre klub­vezető. SAGVARI ENDRE MŰVELŐDÉSI HÁZ Február 11-én, 20 órakor Szi- nészdal címmel Ráday Imre Ki­váló művész és Pápay Erzsi Já- szai-díjas színész műsora tekinthe­tő meg. NEVELŐK HAZA Február 13-án, 19 órakor Játék és valóság c. irodalmi műsor. Közreműködik: Drahota Andrea, Kozák András Jászai-díjas művé­szek. HANGVERSENY Február 11-én, este fél 8 órakor c Nemzeti Színházban , »Albér­let a Pécsi Filharmonikus Zene­kar hangversenye. Vezényel: Nagy Ferenc. Közreműködik: Ba- ranyay László — zongora. KOMLÓ Február 11-én, 18 órakor az Út­törő- és Ifjúsági Ház nagytermé­ben Színészdal c. Pápay Erzsi Jászai-díjas és Ráday Imre Kiváló művész előadói estje. Február 7— 28-ig a Május 1. Művelődési Ház kiállítótermében Kaikén Má­tyás a Népművészet mesterének Busóálarc kiállítása tekinthető meg. Február 12-én, 19 órakor o Baranya megyei Vízmű nagyter­mében az Országos Filharmónia bérleti hangversenysorozatának programjaként Lukács Pál — brá­csa, Falvay Sándor — zongora szonátaestje. MOHÁCS Február 11-én, 19 órakor a Kos­suth Filmszínház emeleti termé­ben az Országos Filharmónia bér­leti hangversenye: Lukács Pál — brácsa, Falvay Sándor — zongora szonátaestje. Február 13-án, 10 és 14 órakor a Bartók Béla Mű­velődési Központban ,.Foltos és fülenagy” c. az Állami Bábszín­ház előadása gyermekek részére. Február 14-én, 11, 12.30 és 14 órakor Ifjúsági bérlethangverseny. Műsor: Zenekari táncok. Közre­működik: a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola pécsi tagoza­tának zenekara. Vezényel: Antal György. Február 16—19-ig Busójárás, (külön program). Február 17-én, 19 órakor a P. Mobil együttes lép fel Pécsett, a Puskin Művelődési Házban. Ezzel megkezdődik e kulturális intéz­mény új popzenei sorozata. Megalakul az Ómega-klub Február 15-én, délután 5 órakor je­lentős esemény lesz a magyar pop­zene történetében. Megalakul az el­ső magyar OMEGA-klub, méghozzá Pécsett, a Ságvári Endre Művelődési Házban. Az első foglalkozásra eljön az együttes, majd utána is a leg­több rendezvényen részt vesz az OMEGA egy-egy tagja. A klub tag­sága már megalakult, százötvenen vannak. Tevékenységük két részből áll: a rockzenéhez kapcsolva vala­mennyi művészeti ág — tánc, zene kép­zőművészet, film, színház — vala­mint bizonyos filozófiai kérdések meg­ismerése, másrészt pedig szolgálta­tás. Utóbbi azt jelenti, hogy ha Ma­gyarországról, vagy külföldről bárki üres magnókazettát és postaköltséget küld, akkor részére lemásolják és el­küldik az OMEGA kívánt magyar, vagy külföldi kiadású lemezének anyagát, illetve valamelyik dalát. Pécsi Ildikó és Bodrogi Gyula a Hogyan felejtsük el életünk leg­nagyobb szerelmét című filmben. Bemutató: február 14., Petőfi mozi, Pécs. Film __Film... Film...

Next

/
Thumbnails
Contents