Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)
1980-02-10 / 40. szám
DN HÉTVÉGE 8. KULTÚRA 1980. FEBRUÁR 10. Rendelet szükséges a zugkiállítások ellen Birodalomépítők, avagy Schmürz Sólyom Kati és Szivler József Fotó: Tér István Próbák zárt ajtók mögött Bemutató előtt Boris Vian darabja a Kamaraszínházban Magyarországon évente 3500—4000 képzőművészeti kiállítást rendeznek. Ez nagyon sok. összesen nincs ennyi alkalmas kiállítóhelyiség kicsiny hazánkban, a kiállító művészek (tehát a képzőművészeti alaptagok, szövetségi tagok) száma pedig megközelítően ennyi. Ha tehát ők lennének a „tettesek", akkór minden képző- és iparművész évente legalább egyszer kiállítana valahol. A valóságban átlag 3—4 évenként jutnak önálló kiállításhoz, jó esetben. Akkor honnan adódik a többi? Vagyis a kiállítások nagyobb része? A válasz kézenfekvő. Nem hivatásos képzőművészek, tehát rajztanárok, naiv művészek, amatőr képzőművészek, illetve fotóművészek stb. hivatalosan engedélyezett alkalmi kiállításaiból (ez a kisebb rész); illetve vállalati, üzemi klubok, szakszervezeti bizottságok, ifjúsági klubok teljesen ellenőrizhetetlen, ún. „zugkiállításaiból". Mi a helyzet nálunk, milyen a kép Baranyában? Egyáltalán vannak-e megnyugtató törvények, rendelkezések a képzőművészeti kiállítások megrendezésé, re? Gátolják-e ezek az amatőröket, s egyáltalán lehet-e olyan cél, hogy tehetséges amatőrök ne jelentkezhessenek munkáikkal a nyilvánosság előtt? Önállóan vagy csoportosan? Természetesen vannak rendelkezések. A képzőművészeti kiállítások megrendezése Ma. gyarországon ma is zsűrizéshez és engedélyezéshez van kötve. (Ami két különböző dolog.) Ezek nem gátolják az amatőrök bemutatkozását. Ez soha semmiféle intézkedésnek nem lehetett célja. Csupán arról van szó, hogy az engedélyező hatóság a szakmai felügyelet jogát fenntartja és gyakorolni kívánja. És ezt nem veszi figyelembe nagyon sok üzemi-vállalati klub, és nem tanácsi fenntartású művelődési intézmény. Innen a zugkiállítások özöne. Meg persze az óriási méretű kiállítási igényekből. Egyéni igényekre gondolok, természetesen. Vannak idősebb alkotó, kreatív alkatú emberek, nyugdíjasok, akik a képzőművészet vagy az iparművészet valamely ágát egész életükben hobby- ként művelték. Vagy fiatalok, szabad idejük hasonlóan hasznos, nemegyszer művészi értéket is teremtő kitöltésével. Például a több száz fiatal közül jó néhányon, akik a Pécsi Művészeti Gimnáziumban (ma: Szak- középiskolában) végeztek, de nem művészeti pályán működnek. Úgy gondolom, természetes igényük, hogy a nyilvánosság előtt jelentkezzenek. De nem mintegy, hogyan, és mivel... Ők általában ismerik az engedélyezés formáját. Kérelmekkel ostromolják a megyei tanács művelődésügyi osztályát: egyéni kiállításra . . . Alig egy-két éve végzett művészeti főiskolás kérelmét láttam a napokban, természetesen önálló kiállításra. Noha jól tudhatják, hogy az ő esetükben a csoportos kiállítási kérelem volna a megfelelő forma. (Például, ha hárman-négyen összeállnának ilyen célból.) Ritka kivétellel (pl. rendkívüli tehetségű, naiv művész esetében), önálló kiállítás nem is lenne célszerű, s itt maga az érték is erősen megkérdőjelezhető. Hivatásos művész esetében ugyanis néhány társas kiállítás után olykor tíz év is eltelik, amíg eljut az első önálló bemutatkozásig. Nem így sok amatőr és önjelölt „művész”. „Alá vernissage...” Mert mi történik? Elmegy az illető egy-egy falusi vagy kisvárosi közművelődési vagy üzemi kulturális intézmény vezetőjéhez. Hivatkozik erre, arra, amarra a neves személyiségre, aki „helyesnek látná”, ha ő ott kiállíthatna. Ez a fellépés olykor agresszív jellegű, főleg, ha valamelyik járási (városi) vezető támogatását is élvezi. De hasonló játszódhat le üzemi klubokban, szakszervezeti bizottságoknál is. Nemegyszer zsűri jegyzőkönyvet is lobogtatnak (a Népművelési Intézet ugyanis csoportos kiállítást le- zsürizhet amatőrök részére). Csak épp hatósági engedélyük nincs hozzá. És milyen különös: mindig akad egy nyugalmazott iskolaigazgató vagy pedagógus, vagy Valaki — aki hát- borzongató affinitásával a dilettantizmus iránt eddig is sok kárt okozott — és ünnepélyesen meg is nyitja e zugkiállításokat. Zenével, virággal, koccintásokkal ,,á la vernissage” . . . Sőt, meghívót, prospektust nyomat, isten tudja, kinek o pénzén. A többi már megy magától, lán- colatszerűen. Hát ezt kellene valahogy felszámolni. De hogyan? 1976 óta rendelkezések szerint o kiállításokat engedélyező hatóság a megyei tanács művelődésügyi osztálya. Legtöbb esetben utólag értesülnek ők is a történtekről. Baranyában évente átlag 40 önálló (vagy csoportos) kiállítást rendeznek jóváhagyott terv szerint. (Ezen kívül a Népművelési Tanácsadó két vándor- kiállítását igényelték kb. 10 helyen). A 40-nel szemben mintegy 30 engedély nélküli kiállításról tudnak, ami megvolt 1979-ben. Amiről nem tudnak (rövid néhány hetes dolgokról), az ennek a 30-nak a többszöröse is lehet... A kép áttekinthetetlen, a zűrzavar teljes. Rendet kéne tenni, így a kiállítások többsége mindenfajta ellenőrzés alól kicsúszik. Mikor kiállítás, mikor nem? A rendelkezés, amely a zsűrizés, az engedélyezés jogát a megyei tanácsok hatáskörébe utalta, azt a célt követi, hogy a képzőművészeti kiállítások szervezetten, rendezetten, össze- fogottan simuljanak bele egy megye (megyeszékhely) művészeti és közművelődési törekvései közé. Cél az is, hogy művészileg értéktelen vagy a látáskultúra formálása szempontjából kifejezetten káros termékek vagy kiállítási tárgyak ne kerüljenek szem elé. És ami művészi érték, az kiállításra alkalmatlan helyiségben ne legyen kiállítva. Hivatásos művészek esetében nincs probléma, ők egyértelműen a megyei tanács által ösz- szehívott zsűri döntése és az ösz. szeállított éves kiállítási terv alapján kerülhetnek nyilvánosság elé. A tanácsi közművelődési intézmények is tudják a dolgukat. Engedély nélkül nem rendeznek kiállításokat. Zűrzavar az egyéb területeken adódik. Amatőr művészeti (képzőművészeti, fafaragó, szövő, díszítő- művészeti, fotó stb.) szakkörök tevékenységével is gyakran találkozhatunk a nyilvánosság előtt. Ezek viszont nem kiállítások, hanem munkabemutatók! Nagyon fontos persze, hogy ezeknél se a szükséges szakmai kontroll nélkül jusson a közönség elé a bemutató anyaga. Tehát arról van szó, hogy a bemutató rendezése előtt a szakkör vagy az intézmény vezetője jelentse be szándékát az illetékes tanácsnál. Miért? Azért, hogy a közművelődési felügyelő és főleg a művészeti ág megyei szakfelügyelője megtekinthesse és a továbblépéshez szükséges módszertani segítséget megadhassa. Kiállításhoz engedély is kell! üzemi, vállalati és ifjúsági klubok, szakszervezeti bizottságok akkor is, ha nem szakköri anyagból kívánnak kiállítást rendezni, ugyancsak jelentsék be, és még zsűrizett anyag esetében is kérjék a megyei tanács művelődésügyi osztályának engedélyéta képzőművészeti ki. állításhoz. Mindenkor ha az — o kiállítás igényével bármilyen szélesebb nyilvánossághoz juthat. (pl. tanácsterem, klub, ebédlő, pinceklub stb.). A legtöbb zugkiállítás ilyen helyiségekben kap teret. Problématikusak az ún. házi bemutatók is. Ezekről ugyanis semmiféle rendelet nem intézkedik. Van például egy feste- gető bányász vagy szobrászko- dó szakmunkás; fafaragó, fotózó, hobbyból intarziákat készítő technikus, mérnök, utókalkulátor vagy bárki. Valóban miért ne mutathatná meg a munkáit a barátainak, a munkatársainak? Igen csakhogy egy vállalati, üzemi étkezőhelyiségben fordulnak meg a legtöbben. És ha a kiállított anyag művészi igénnyel vagy törekvésekkel je. lentkezik, de esetleg pontosan az ellenkezőjét hordozza, sőt kifejezetten giccs, akkor nagyon sokat árthat a valós értékrendek kialakításában, formálásában. (Szakmai irányítással, ellenőrzéssel láttunk már szép, értékes dolgokat is üzemi ebédlőben.) Helyes lenne itt is, ha a szakkörökre vonatkozó szakmai javaslatot kérnék előtte. Általában — elvileg — a kiállítás célja az, hogy minőségileg valamilyen értéket hordozva gyönyörködhessen és neveljen a szépre, a szép felismerésére és befogadására.’ S hogy a kiállítók is tanuljanak belőle, épüljenek rajta. Hogy kevesebbet, de jót.., Ez illetékes szakemberek szakvéleménye nélkül aligha képzelhető el. Következésül: Legyen egyértelmű! Helyes lenne, ha valamennyi (szakköri, házi) munkabemutató is engedélyhez kötött kiállításnak minősülne, amennyiben saját (szakköri, barkács stb.) helyiségének falai közül bármilyen szélesebb nyilvánosság elé kerül. S ha ezt az 1981-ben megjelenő újabb kiállításpolitikai rendelkezések is egyértelműen leszögeznék. Máskülönben tovább burjánzónak a szakmai ellenőrzést vagy zsűrizést, illetve engedélyezést megkerülő bemutatókés zug kiállítások. Wallinger Endre Az aranycsapat némely focistájáról mondták, edzés után még sokáig gyakorolja a kapura rúgást. A Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínpadán, a próba szünetében Koszta Gabriella és Szivler József „rúgdalt kapura”, próbálták, variálták, csiszolták tánc kettősüket Németh Nóra kicsit csodálkozva is, még jobban bosszankodva magán, arról beszél, hogy kezdi nem érteni Zenóbiát, a lányt, nem érti mit akarható. Szikora János rendező arról beszél neki, hogy ez a lány akkor is „él”, amikor nincs a színpadon, akkor is történnek vefc“ dolgok, beszélget másokkal. S noha a néző sohasem látja azt, neki, mint színésznőnek, azt is tudnia kell, mi történik a színfalak mögött. Sólyom Kati keresi a fogásokat, ütéseket, mivel kínozhatja, verheti majd Schmürz-öt. * — Ki a az a Schmürz, s kik azok a birodalomépitők, akik a dráma címében szerepelnek? — kérdeztük Szikora János rendezőt. — A Birodalomépitők avagy a Schmürz című drámát ófrancia Boris Vian írta. A Schmürz egy lény neve, nem jelent semmit, de sokan a német Schmerz — fájdalom szóból származtatják. Ügy gondolom a félelmet hivatott megjeleníteni. A Vian- drámo kaffkai hangulatokat indított bennem, de két Kaffka- rendezés után jöttem rá, hogy azokból nem lehetett igazán jó előadásokat csinálni. A színpadi drámában ugyanis egymással szembenálló erők kellenek, okik között konfliktus feszül. Kaffka konfliktusa azonban az ember és a szorongató világ között jelenik meg, és ez utóbbit nem lehet igazán színpadon megjeleníteni. De Vian tudta, hogy a szorongató világnak, a félelemnek kell egy megtestesítőjének is lennie. Megtestesíti hát, s elnevezi Schmürz- nek. így tehát elsősorban dramaturgiai funkciója van, semmint, hogy sok mindent belemagyarázzunk alakjába. Ami, végül is, elkerülhetetlen. A számomra is, és a közönség számára is. — A birodalomépítők a drámai ellenpólus, a konfliktus másik vége: egy kispolgári csalód értendő alatta. Megpróbálják felépíteni azt a birodalmat, azt az életteret, amit sajátukénak vallhatnak, ahol ők a korlátlan urak. Ez a birodalom azonban, anélkül, hogy észrevennék, végül is a saját ellenségükké válik ... — Boris Viant a magyar közönség úgy ismerte meg regényeiből, elsősorban a Tajtékos napok-ból, mint aki a könnyed szűrrealizmus briliáns képviselője. A birodalomépitőkre tehát ez már nem vonatkozik? — Ez tudajdonképpen a drámára is áll, de a megírása óta a világ annyit változott, hogy ez a könnyed szűrrealizmus nehézzé, és félelmetessé vált számunkra. A világnak ez o megváltozása indított arra, hogy interpretálására vállalkozzam. Jó hat éve ugyanis, hogy megismertem a darabot. Vinkó József ajánlotta, mint olyant, amit lehetetlenség megrendezni, ez a része érdekelt csak sokáig. Amikor kész lett a műfordítással, lett igazán izgalmas; a világ változása tette számomra azzá, s remélhetően majd a közönségnek is. Úgy hallottuk, hogy az író özvegye eljön a bemutatóra, igazolhatja vagy cáfolhatja, a mi törekvéseink találkoztak-e Boris Vian szándékával. * A színházi próbákon mindig van egy-két-sok „csellengő”. Kollégák, ismerősök, barátok, akik figyelemmel kísérik a bemutató születését. Ezeken a próbákon csak a stáb vesz részt, mások nem nézhetik. Olyan elemeket próbál ugyanis a rendező, amelyek újdonságként jók igazán, kár lenne, ha hírüket vinnék előre. Tartsuk, hót titokban azokat. * A drámát február 16-án mutatja be a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza. A szerepeket Szivler József, Sólyom Kati, Németh Nóra, Koszta Gabriella és Galambos György alakítja. A díszleteket Rajk László, a jelmezeket Koppány Gizi tervezte, a zenei összeállító Márta István, Schmürz-öt, az alaktalan randaságot Háy Ágnes és Veres Joli készítette. (Bodó) Értéket, szépet, tanulságosat Hogyan rendezzünk kiállításokat? A Pécsi Galéria Színház téri kiállítóterme
