Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)
1980-02-09 / 39. szám
A téli időszakban is sokan látogatják a Tanárképző Főiskola uszodáját Proksza László felvétele Ötkarikás útmutató M űkorcsolyázás, jégtánc, szánkó- és bobsport HETI JEGYZETÜNK Egészség alól felmentve? Hetvenen túli ismerősöm, alig becsülhető hatvanévesnek. Hogy van? Köszöni szépen. A betegség eddig elkerülte. Orvossal nemigen volt dolga. Túlsúly nincs rajta szinte semmi. Persze a fiatalos karcsúság már csak emlék, amennyi van, annyi teltség aligha lehet kóros. Mitől van ilyen jó karban? A Mecsektől. Legalább minden másnap ott sétál njásfél-két órányit. A Dömör-kapu és a Misina között. Télen is, nyáron is. Szóval a maga módján, és korának megfelelően sportol. Vagy, ha úgy tetszik: karbantartja az egészségét. Idős ismerősöm akkor jutott újra az eszembe, amikor olvastam kollégám írását arról, milyen a pécsi egyetemisták és főiskolások általános egészségi állapota, hányán sportolnak, még pontosabban, hányán vesznek részt a testnevelési órákon. Az adatok meghökkentőek, mitöbb, lehangolóak voltak. A testnevelés alól felmentettek száma magasabb már aligha lehet. A harmadéves 'orvostan-‘ hallgató nők közül mindössze négyen járnak rendszeresen testnevelési órákra. Ez a legkirívóbb példa, már csak azért is, mert leendő orvosokról van szó, akik majdan talán betegeiknek ajánlják a rendszeres testnevelést. Lehet, hogy akkor már majd maguk is bánják, miért nem mozogtak többet huszonévesen ... A felmentéseknek persze van egyéb vonatkozása is. Mégpedig az, hogy milyen indokok alapján válhat valaki testnevelés alól felmentetté? A kérdések lehetnek naivan laikusak, megengedem még azt is: butácskák, de a válaszokra roppant kíváncsi volnék. Vajon a felmentettek valamennyien mozgásképtelenek, bénák? Bár a minap a televízióban éppen o súlyosan rokkantak rehabilitációs gondozásáról láthattunk rövid filmet, ott pedig első számú gyógyszerként a testedzés szerepelt. Arra gondolni is szörnyű, hogy huszonéves fiatal nők és férfiak olyan súlyos szervi bajokkal küszködnek, ami a testnevelés alóli felmentésüket indoko+ná. Még régen, amikor a felmentés nem volt divat, egyik gimnáziumi osztálytársam egyensúlyideg sorvadással, meglehetősen rossz állapotban, rendszeresen részt vett a test- nevelési órákon. Nem volt felmentve! Tette, amit tudott. A nyújtón tudott húzódzkodni, tudott medicinlabdát dobni, még kötélre is tudott mászni . .. Tehát mi van a mai huszonévesekkel? Mi indokolja a felmentéseket? Esetleg a testnevelési órák anyaga megegyezik az artistaképzőn követelt anyaggal? Mert ebben az esetben érthető, sokan nem alkalmasak az órákon való részvételre. Bár ez a feltevés aligha jár az igazság közelében. Az igazság valahol ott lehet, hogy túl sokan tekintik felesleges nyűgnek a szervezett testnevelést. Indok akad bőven. Lehet hivatkozni időhiányra. Nagy a tananyag, minden órát a tanulásra kell fordítani stb. De valakik ezeket az indokokat, még a kibúvókat szentesítik is. Hiszen o felmentések tények. Azokat megadták. Bemondás alapján, vagy alapos megfontolás után? Nem tudom. De a felmentettek száma ijesztő. Ijesztőbb még az, hogy az óriásira dagadt felmentett „sereg” igazolva látja, és majdan munkahelyen, vagy iskolában, netán szülőként továbbadja1 nézetét: o rendszeres testnevelés felesleges dolog. Ha ezt nem is teszi, bizonyos, hogy nem lesz az egyetem elvégzése utón a testnevelés prófétája. Néha megdöbbenve állunk a statisztikák előtt, ijedezünk a szaporodó keringési megbetegedések, infarktusok nagy számai hallatán. Mindezek ellen a több és rendszeresebb mozgást ajánlják. Akkor hát miért van felmentve a mozgás (az egészség) alól seregnyi huszonéves, az értelmiség utánpótlásának javarésze? — K — A Lake Piacid előtti sportági, történeti áttekintés végére maradt két sportág, amelyek a jéggel vannak kapcsolatban. A műkorcsolyázás és jégtánc a sport és művészet tudománya, a szánkó- és bobsport pedig o bátorságot teszi próbára a vakmerő száguldással. A műkorcsolyázás már az elmúlt század végén közönség- siker közepette élte mindennapjait. 1908. október 28. és 29. között a londoni pályán avatták a sportág első olimpiai bajnokait, köztük a legendás hírű (ugrás őrzi nevét) Salchowot, aki az ötkarikás elsőséget már tízszeres világbajnokként érdemelte ki. A következő, II. műkorcsolyázó olimpiára 12 évet kell várni, s most is Salchow a sztár. A többszörös bajnokok „klubját” ö norvég Sonja Henie vezeti (1928 és 1936 közöttháromszor nyert). Háromszor hallgatta a svéd himnuszt o férfiaknál Grafst- röm (1920, 1924, 1928), míg a duplázók négyen vannak: az amerikai Button (ülőforgás „emlékezik” rá), továbbá a szovjet Bjelouszova, Protapo- pov-duó, no meg az utolérhetetlen Irina Rodnyina, aki 1972-ben még Ulanovval, 1976- ba pedig már férjével, Zaj- ce vei állt a párosverseny után a dobogó legfőbb fokán. Most éppen az ő futásukat kíséri különös érdeklődéssel a sportvilág: a göteborgi EB-n Irina1 egyéves kihagyása után is „mérésre tanították" Európa duóit. Lake Piacidban ott lesz a nagyobb ellenfél, az 1979-es távollétüket világbajnoki cím megszerzésével kihasználó nagyon tehetséges fiatal amerikai duó: Babilónia és Gardner. Az éremkollekciót böngészve érdekesség a híres-neves profibotrány: a nyugatnémet Kilius—Bőumler pár ugyanis 1964-ben még megkapta az ezüstérmet, de azt később visz- szavonták tőlük meg nem engedhető pénzek felvétele miatt... És e sportág tartalmaz magyar érdekeltséget Lake Piacidban, a táncos Regőczy— Sallai kettős remélhetőleg gyarapítja a csekély magyar érmek számát. Magyarország eddig csak műkorcsolyázásban Az idén az NDK rendezi az UEFA-tomát. Az európai fiatalok sorrendben 33. versengésére május 16—25. között kerül sor az NDK 27 városában. A csoportküzdelmek időpontja május 16., 18. és 20., míg a 3. és az 1. helyért május 25-én küzdenek meg a legjobbak. Minden csapat Lipcséjutott dobogós helyhez. Az egyetlen ezüstérmet párosban a Kékessy—Király, a 4 bronzérmet pedig a Rotter—Szollás, illetve a Nagy-testvérek által képviselt páros harcolta ki (utóbbiak két-két alkalommal). A műkorcsolyázáshoz hasonlóan (iskolafigurák, rövid programok és kür) több szakasz utón alakul ki a szánkó- és bob-végeredmény. Előbbi két olimpián skeletonként volt ismert. Ez o fémvázas, szuper- modern „csúszkálok" korai kiadása, s már 1884-ben, St. Moritzban építettek ilyen pályát. A mai szánkások 125 km/órás átlagsebességet is élérnek. A skeletonban 1928 és 1948 a két olimpia éve, majd a szánkó 1964 óto van műsoron női és férfi együlésesben, férfi kétülésesben. A jeges pályán siklás művészei az NDK- ban találhatók. Versenyzőik az eddigi 30 éremből 15-öt ha- zcvittek. A bob-jármű kitalálója az angol Wilson Smith. Ö 1888- ban gondolt egyet és Si. Moritzban egy ülésekkel ellátott desZkaszerűségre korcsolyákat erősített. A csúszófelület a sítalppal is mutatott némi rokonságot. A bob és szánkó versenyzői tábora csak 1923-ban hozzo létre nemzetközi szövetségét, de az 1924-es olimpián a négyesek máris szerencsét próbáltak. A kettesek 1932-ben „debütáltak". Az 1960-as műsorból kihúzták a rendezők a kis részvételi létszám miatt. A veszélyes száguldás világában a test- és jánműsúly nagyobb sebesség elérését tette lehetővé, s erre a pofonegyszerű dologra egészen 1952-ig nem jöttek rá ... Akkor viszont az oslói olimpiára már megszabták a legénység és a bobok összes súlyát (kettesben 200, négyesben 410 kg a felső határ). A bobok veszélyes jószágok, kormányosnak, fékezőnék kötelező a hidegvér és az áttekintőképesség a 100 fölötti km/órás sebességek esetében. A bob-sportban 10 nemzet osztozott az eddigi 60 érmen, Svájc, az Egyesült Államok és Olaszország szerzett legtöbb érmet. ben, a Hotel Stadt Leipzigben kap szállást. A tizenhatos döntőből eddig a házigazda NDK, valamint Finnország és Norvégia ismert. A selejtezők folynak szerte Európában, a magyar ifjúsági válogatott Görögországgal küzd, március 26-án Athénban, április 4-én pedig Kaposvárott. Az NDK rendezi az IIEFA-taut Aranyjelvényesek az olimpiára Országos csúcstúra a Mecsek hegységben Február 10-én, vasárnap kerül megrendezésre ebben a versenyszámban utoljára az aranyjelvényesek országos próbája. Az útvonal azonos az előző csúcstúrákkal: Pécs, Hősök tere, Tripammerfa, Zobák, Kisújbánya, Hosszúhetény, Zengőcsúcs, Pécsvárad. A verseny találkozóhelye eltér az előzőekétől. Ezúttal: Meszesen, a József Attila Művelődési Háznál (Korvin O. u. 20.) kell jelentkezni 7.30-ig a versenyzőknek. A helyszínen is fogadnak még jelentkezést, amennyiben a szükséges feltételek (aranyjelvényes igazolvány, orvosi igazolás és a megyei próba igazolása) megvannak. A rendezők kérik o pontos megjelenést, mert az indulókat külön autóbusszal szállítják a rajthelyre, a későbbi jelentkezőket már nem tudják indítani. Kerékpáros békeverseny A május 9-én kezdődő és idén 33. alkalommal sorra kerülő nemzetközi országúti kerékpáros békeversenyre, az amatőr k legnagyobb szabású Varsó--Berlin—Prága viadalára a három rendező ország — Lengyelország, az NDK és Csehszlovákic — mellett már nyolc orszáq elküldte nevezését, mégpedig a Szovjetunió, Románia, Olaszország, Finnország, Hollandia, Algéria, Portugália és Anglia. Costa Rica levelet küldött a szervező bizottsághoz, amelyben kérte, hogy esetleges lemondás esetén adjanak rajt- engedélyt versenyzői számára. A helyzet ugyanis az. hogy a szervezők technikai okokból legfeljebb 18—19 csapat indulását tudják lehetővé tenni. A békeverseny iránt elsősorban azért nyilvánul meg az idén különösen nagy érdeklődés, mert a legtöbb ország olimpiai főpróbának tekinti a 14 szakaszos tavversenyt. Úszóiskolái felvétel A Pécs városi sportiskola úszóiskolái felvételt hirdet 6— 11, éves korú gyermekek részére, kezdőknek és haladóknak. A tanfolyam a Hullámfürdőben lesz februártól júniusig. Az úszósport versenyszerű űzé- séhez kedvet érző és tehetséges gyerekek kedvezményes tárd íjjal az előkészítő csoportba kerülhetnek. Jelentkezni lehet a Hullámfürdőben Nádas- dy .László úszóiskola-vezetőnél, február T1-én és 12-én 17—19 órc között. A hétvége sportműsora FEBRUAR 9., SZOMBAT Labdarúgás. Hétfői Dunántúli Napló Kupa: PMSC— Komlói Bányász, PVSK-pálya, 12.45. PVSK—Szekszárdi Dózsa, PVSK-pálya, 14.30. MVTE—Sellye, Mohács, 14.00. Steinmetz Kupa. V. csoport: Kesztyűgyár-Postás, BTC-pá- lya, 12.45, BTC—PMSC II., BTC-pálya, 14.30. Kosárlabda. NB I. férfiak: PVSK—Körmend, városi sport- csarnok, 15.00. NB II, férfiak: SÁÉV—Szigetvár, Kaposvár, 15.00. Bakony Vegyész— Universitas PEAC, Veszprém, 17.30. NB II. nők: Veszprémi Volán—Universitas PEAC, Veszprém, 16.00 Teke. NB I. férfiak: FTC— Pécsi Gázmű, Budapest, 11. FEBRUAR 10., VASÁRNAP. Labdarúgás. Steinmetz Ku. pa: I. csoport: Sellye—Vájsz - ló. Szigetvár, 9.30. Siklós— Szigetvár, Siklós. 11.15. II. csoport: Pécsi Kinizsi—PMSC ifi, Kovácstelep, 9.30. Boly— Komló II., Kovácstelep, 11.15. III. csoport: Geresdlak—Somberek, Gázmű-pálya, 9.30. Villány—Gázmű, Gázmű-pálya, 11.15. IV. csoport: Universitas PEAC—Vasasi Bányász, Ifjúsági stadion, 9.30. Zsolnay—István-akna, Ifjúsá. gi stadion, 11.15. VI. csoport: Beremend—Sportiskola, Kovácstelep, 9-30. MVTE II.— Steinmetz SE, Kovácstelep, 11.15. Kosárlabda. NB I. nők: PVSK—KSI, vasutas tornacsarnok, 11.00. NB II. férfiak: Fűzfő—Pécsi Postás, Veszprém, 11.00. NB II. nők: ! Soproni Postás—Komlói Bányász, Sopron, 10.00. Kézilabda. Dunántúli Napló Kupa. Gázmű—PMSC II. II. női, 7.00. Siklós II.—Kész- 1 tyűgyár II. III. férfi, 7.32, PMSC II.—'Siklós II. férfi, 8.14, Kesztyűgyár—Zsolnay I. női, 8.56, Hőgyész—‘PMSC öreg. ] fiúk, I. férfi, 9.38, Szekszárd— PMSC I. női, 10.30. Széchenyi —Sportiskola II. III. férfi, 11.12, Sportiskola—Mohács-Véménd TE I. női. 12.04, Boly— Szentlőrinc II. férfi, 12.36, Szentlőrinc II.—Beremend III. férfi, 13.18, BTC II.—MEZŐGÉP II. II. női, 14.00, Nagy- harsány—István-akna II., III. férfi, 14.32, Sportiskola II. —Siklós, II. női, 15.14, István- akna—Kesztyűgyár I. férfi, 15.46, MEZŐGÉP—Universitas PEAC I., I. női, 16.38, Universitas PEAC—Komló I. férfi, 17.20, Universitas PEAC II.— BTC, I. női, 18.12, Komló— Mecseknádasd, I. férfi, 18.54, Universitas PEAC II.—Sportiskola, I. férfi, 19.36. (Vala. j mennyi mérkőzés a városi i sportcsarnokban lesz.) Röplabda. Teremkupa: Universitas PEAC II.—Pécsi Vörös Meteor női, 8.00, Mohács —Universitas PEAC I. női, 9.00, Komló—Pécsi öregfiúk. férfi, 10.00, Universitas PEAC III.—Mohács-Véménd TE női, 11.00, Universitas PEAC I.— Komló, férfi, 12.00, Pécsi Vö. rös Meteor—Universitas PEAC I. férfi, 13.00. A HOB ülése előtt Lord Killanin: „Az olimpiát Moszkvában kell rendezni!” Carter amerikai elnök megbízásából Vance külügyminiszter is felszólal Lake Piacidban, o Nemzetközi Olimpiai Bizottság 82. ülésének megnyitásán. A február 12-ig tartó ülés megkezdését péntekről szombatra halasztották, hogy Lord Killaninnak, a bizottság ír elnökének ideje legyen az amerikai bojkottindítvány miatt felmerült problémák még alaposabb áttekintésére. Killanin csütörtökön este már találkozott Lloyd Cutlerral, Carter különleges tanácsadójával. Megbeszélésükről semmi sem szivárgott ki. Killanin találkozik az Egyesült Államok olimpiai bizottságának vezetőivel is. E találkozó időpontját azonban még nem közölték. Lord Killanin Lake Piacidba érkezésekor, csütörtökön már bírálta az Amerikai Olimpiai Bizottságot azért, mert beadta a derekát, és engedett a Carter-kormány 'nyomásának — megsértve ezzel az olimpiai játékok alap- szabályzatát. Az Amerikai Olimpiai Bizottság javaslatot fog előterjeszteni az ülésen a moszkvai játékok bojkottjára. „Olyan kérHORGASZELŐADAS 1980. február 10-én délelőtt 9 órai kezdettel Pécsett, az Ifjúsági Házban a gyermek- és ifjúsági horgászok részére filmvetítéssel és területi jegyek sorsolásával egybekötött előadást rendez a MOHOSZ Baranya megyei Intéző Bizottsága. A felnőtt horgászokat is szívesen várják. TOVÁBBKÉPZÉS A komlói járási hivatal, valamint o Megyei TSH szervezésében kétnapos továbbképzést tartottak Komlón, a járás községi vb-titkárai részére a testnevelés- és sportmozgalom feladatairól. A továbbképzés résztvevői tájékoztatást kaptak a testnevelés és sport fejlesztésére hozott párt- és állami határozataikról. A LABDARÚGÓ hdnk Állasa 1. PVSK 6 4 i 1 10-5 9 2. Komló 8 2 3 3 9-9 7 3. PMSC 6 2 2 2 8-7 6 4. MVTE 5 2 2 1 3-4 6 5. Sieksz. 8 1 4 3 3-6 6 6. Sellye 5 1 2 2 4-6 4 dés ez, amelyre jelenleg nincs megoldás” — jelentette fci mintegy mentegetőzve Robert Kane, az Amerikai Olimpiai Bizottság elnöke. Kané tudatában van annak, hogy a nemzeti olimpiai bizottságok többsége ellenzi a bojkottot, mégsem akar azonban saját kormányzatával és a jobboldali propagandára hangolt amerikai közvéleménnyel szemben állást foglalni. Az amerikai külügyminisztériumban ugyanakkor közölték, hogy értesülésük szerint jelenleg 20 kormány szándékozik támogatni az amerikai bojkottjavaslatot. Mint ismeretes, amerikai források ezt o számot még a hét elején is hatvanra tették. Lord Killanin, aki a jelek szerint tudatában van annak, hogy a NOB Lake Placid-i állásfoglalása sorsdöntő lehet az olimpiai mozgalom jövője szempontjából, egyelőre rendkívül óvatosan nyilatkozik és mérlegel minden egyes kimondott szót. Álláspontja, amit csütörtökön közölt: „Az olimpiát Moszkvában kell rendezni, más helyszín nem jöhet szóba!” Dunántúlt ncroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 • Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendröi György Terjeszti c Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007