Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)
1980-02-07 / 37. szám
e Dunántúli napló 1980. február 7., csütörtök Vasárnapi szülők Ha szélesebb közönség előtt is levetítik, néhány pedagógus bizonyára ellenérzéssel fogad, ja maijd Rózsa János legújabb filmjét. Elsősorban az intézeti nevelőkre gondolok, akik naponta szemben találják magukat azokkal a problémákkal, amelyek fölkeltették Rózsa János és a forgatókönyvíró Kardos István figyelmét. Elképzelhető, hogy egyoldalúnak, téves általánosításnak tartják majd a filmet, esetleg azt is a szemére hányják, hogy egy állami intézmény, a javító-nevelőotthonok szükségességét tagadja. Azt hiszem, alaptalan ez a félelem, mert az alkotók nem Palladio módjára építkeztek. Nem akartak nimbuszokat, tekintélyt rombolni — márameny- nyire a „javítónak" nimbusza van —, filmükben hiába keressük a brutális nevelőt, vagy a jóságában kegyetlen Főnénit. Kétségtelen viszont hogy vannak verekedések, egzaltált öngyilkossági kísérletek, a homoszexualitás irányába mutató élvezetpótló éjszakák. Egy budapesti leánynevelő intézet lakóinak sorsán keresztül kapunk képet arról, amit a statisztikák egyébként már régen elárultak: valami nincs rendjén a család körül, bármenynyire rejtegetjük, recseg-ropog o házasság intézménye - még, ha jobbot nem találtak is ki helyette —, és aggasztó gondok vannak az ifjúság érzelmi nevelésében. A fiatalok nem kis része parttalanul vergődik az egymással gyűlölködő szülők között, s az iskola, az ifjúsági szervezet, a különböző állami „mentsvárak” ritkán tudják pótolni azt, ami a szülői ház négy fala között menthetetlenül elveszett, vagy ki sem alakult. Annyian foglalkoztak már ezzel a kérdéssel, különböző irodalmi, művészeti, közéleti és tömegkommunikációs fórumokon, hogy úgy tűnt, nehéz lesz újat mondani. Rózsa filmje mégis felfedez, mozgósít, leleplez, néhány jelenetben pedig egyenesen sokkolja a nézőt. Mert végül is mit tudunk mi arról a világról, ami az üvegcserepekkel akkurátuson kicsipkézett kőfalon túl kezdődik? Mit tudunk arról, hová küldjük az otthon útban levő gyerekeket? A bent dúló érzelmekről, a rejtegetett, ezerszer átkínlódott gondolatokról legfeljebb a pszichológus sejt valamit, de hány gyerek jut egy pszichológusra? A családban néha még egy „kölyök” is sok. A főszereplők amatőrök:budapesti, debreceni, fóti és miskolci középiskolás lányok. Rendkívül mély beleéléssel játszanak, megdöbbentően hiteles figurákat rajzolnak a néző elé. Lehet, hogy furcsán hat, de azt kell mondanom: Pásztor Erzsi színművész — Aranka néni szerepében — egyenrangúan hiteles partnere Nyakó Juliannának, Blizik Andreának, Szakács Melindának és Balogh Juliannának. Időnként a rendező egy-egy közhelyszerű poént is elsüt — gondolok a Mikulás-est énekkarára —, de mindezért kárpótol a film egésze és az is, hogy például bemutatja a „ragasztózást”, amelyről sokáig mélyen hallgattunk. „II film elkészült, most már önmagáért kell helytállnia...” Jelenetkép a Vasárnapi szülők című filmből Csontváry megszemélyesítője, Ishak Find bolgár színművész, a Baalbek előtt Téglafal mögött A Csontváry- film előtt A Téglafal mögött című novellát Déry Tibor 1955-ben írta. Azt mutatta meg ebben az írásában is, hogy életük során, életük kritikus pillanatainak folyamatában hogyan válnak mássá az emberek, mint amik szeretnének lenni, hogyan válik mássá a történelem, mint amivé az emberek formálni szerették volna. A már Hegel által is elemzett történelmi tünemény nem várt, nem kívánt eredménye előtt azután általában értetlenül állunk és nem tudunk mit kezdeni vele, mondván: hiszen nem ezt akartuk, mindenki mást akart Az „ötvenes évek" művészi megközelítésének egyik fő nehézsége abban rejlik, hogy általában pusztán a jelenségek okozati összefüggéseinek vizsgá. latává sikkad az ábrázolás, holott az embert mint totalitást kellene megragadnia. Déry már 1955-ben, sőt jóval régebben túltette magát mindezen és az emberi lényeg foglalkoztatta. Kimondva vagy kimondatlanul az a marxi álláspont vezette alkotásaiban, amely szerint „Az emberi lényeg a maga valóságában a társadalmi viszonyok összessége." Nem azt az egy, kettő, vagy ki tudja, hány strukturális pontot kereste, ahol a társadalmi-történelmi deformá- lódás egy-egy mozzanata érhető csupán tetten, hanem a viszonyokat, a viszonyok rendszerét, azok egészét vette szemügyre. Ugyanez mondható el Makk Károly rendező Déry művei nyomán készült alkotásairól is, amelyekben az egyes, azaz o konkrét és az általános, éppen az említettek miatt képes felhangok nélküli művészi egységet alkotni. Nincsenek bennük hamis elemek és nem tartalmaznak elfajult filozófikumot. mert ilyen alapon állva ez csak tehetségtelen alkotókkal fordulhatna elő. Az ember ennek megfelelően — mint típus — az adott kor társadalmi viszonyainak hor. dozójaként jelenik meg Makk filmjeiben, így a Téglaial mögött című oíkotásban is. Ebben az összefüggésben szinte már teljesen mindegy, hogy hányadrangú szereplőt vagy mozzanatot hoz közeibe a kamera, mindegyikben ott van az adott világ teljessége, azaz a lukácsi terminológia szerinti „világegész”. Valóságos elemek reális kompozíciójaként mutatkozik meg, mivé válnak a tőkés társadalomban a tőke által elidegenített, de a szocializmus kezdeti éveiben még felszabadulni nem tudó emberi értékek olyan viszonyok között, ahol úgyszólván mindenkinek megsérül a személyisége, szétfolyik az önbecsülése. Ezért lehet azt mondani, hogy ezek a filmek — köztük a Téglafal mögött — sem pusztán egy történelmi pillanatról, hanem magáról az emberről szólnak. A Téglafal mögött című film mellbevágó élményét mindezek után — legalábbis így, rögtönözve — eléggé nehéz volna elemezni. Mindazt el lehetne róla mondani, amit általában a remekművekről szokás. Annak jelentőségét azonban már ezekben az első pillanatokban is alá lehet húzni, hogy ismét született egy átütő erejű, hiteles filmalkotás az 1945 utáni magyar társadalomról. Egy olyan alkotás, amelynek nemcsak filmesztétikai, filmtörténeti kuriózum értéke van, hanem amely a művészi megismerés — hétköznapi értelemben vett — lehetőségeinek és kritériumainak is eleget téve kínálható fel a közönségnek. Azaz: olyan mű, amelyben hitelesen láthatunk viszont egy kort, azt a kort, amit bár átéltünk, egyre kíváncsibb szemekkel fürkészünk. Az előadás „második felvonásaként” az ugyancsak Déry- novella alapján készült Philemon és Baucist láthattuk. Ez az írás 1960-ban született és az előbbi gondolatkört tágítja ki egy még, filozofikusabb szemléletmód Irányába. Makk Károly ebben a kis remekében a dolog természeténél fogva (két öregről van szó) a költőibb eszközök alkalmazását részesíti előnyben. A — mindkét film esetében — tökéletesnek mondható eredményben nagy szerepe van Lukács Loránd remeklő, operatőri munkájának, valamint Josef Kroner, Bács Ferenc, Törőcsik Mari és legfőképpen Bulla El- ma és Páger Antal — külön-kü- lön elemzésre méltó színészi alakításának. Bebesi Károly „Születésében, sőt nemzésében látni a gondolatot, ez a legmagasabb élvezet ... Ez az, amit a régi író és művész a leggondosabban eltakart, hogy ezt valaki meg ne lássa, azért semmisítették meg a vázlatot, a kísérletet, a jegyzeteket” •— irta Móricz Zsigmond. Ugye érezhető az ellentét az idézet két mondata között? Látni élvezet — megmutatni szinte szemérmetlenség a születést. Meg aztán mi köze a nemzésnek és a születésnek a felnőtthöz, akiről azt mondjuk, hogy: kész. A Csontváry-film elkészült. Most már önmagáért kell helytállnia: mostantól önmagában kell végigélnie sorsát, sem ellenére, sem mentségére nem hozhatók fel a körülmények, amelyek között létrejött. Nincs is szándékomban a film körülményeiről beszélni, hanem inkább arról, ami megelőzte a filmet. Azzal kezdődött, hogy egy Kosztka Tivadar nevű patikus negyvenévesen úgy döntött, hogy a világ legnagyobb „napút" festője lesz; olyan ember, akinek műveiből az egész világnak tudomásul kell venni, hogy létezik egy magyar nép, amely zsenit adhat az emberiségnek. Azok, akik nem hiszik, hogy „kis nemzetnek még lélegzetet venni is radikálisan kell”, bolondnak nevezték és nevezik ezért a képtelen akarásért. Szegény jó Kosztka Tivadarnak valóban az őrület, a kitagadottsóg útját kellett járnia gúnyolódó sikerpojácák röhögésétől kísérve, ahhoz, hogy Csontváry legyen. Meggyőződésem, hogy Magyarországon mindig éltek és élnek Csontváryk; valameny- nyire mindnyájan azok vagyunk, akiket kisebb vagy nagyobb akarások lendítenek. Titokban szeretnénk hozzá hasonló önfeláldozó megszállottak lenni — szomorú, hogy közülünk némelyeknek a nagy nekilendülés végén olykor éppen Csontváry őrülete marad. A téboly, amely felfalja a prófétát, a szentet. Nagyon fiatalon találkoztam Csontváry képeivel, olvastam életéről; vonzott és hittem benne már akkor, amikor még nem is érthettem. Amikor megismerkedtem La- tinovits Zoltánnal, szörnyű és nagyszerű önkínzásában a Csontváry-sors rémítő megismételhetőségét láttam. Hamarosan eljutottunk oda, hogy színpadi művet kell csinálnunk ebből a sorsból. Latinovitsról mondhatnak akármit, de elvitathatatlan, hogy Csontvázhoz hasonlóan világosan látta, hogy nálunk kevés csak festőnek, színésznek, írónak lenni; itt minden legyen az, aki nem akar porszemként eltűnni a talmi sikerek és a közöny sivatagában. Ismétlődjön akárhányszor a téboly, az élve-pusztulás, a kétségbeesett halál — én nem akarok, nem tudok, nem fogok hinni benne. Nem fogadom el kivédhetetlen végzetnek. Most mór elmondhatom — úgyis hiába már —, a közösen tervezett színműtől, később pedig a készülő forgatókönyvtől és a vágyott filmtől azt reméltem, hogy alkalmat adnak Latinovitsnak, hogy a játék — számára egyedül igaz — színterében élje meg a neki kegyetlen kötelezettségként kiszabott sorsot és ne a silány, kusza és értelmetlen valóságban. Idő előtti halálával a fogantatás és születés bennem véget ért. Valami itt mindenképpen befejezetlen maradt. Valahányszor a Csontváz-filmet látni fogom, eszembe fog jutni, hogy a Latinovits-film még mindig elkészítésre vár, mert ezért a Csontváz-filmért a legtöbbet ő tette, a legnagyobb árat ő fizette érte. Körkapcsolás először... Dokumentumfilmek, portrék, riportműsorok Az MTV Pécsi Körzeti Stúdió idei terveiből Ebben az évben is sok érdekes film, televíziós műsor készül az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában. A város legifjabb tömegkommunikációs intézményét technikailag is korszerűsítik, létesítményeit bővítik. A nyáron egy rendkívüli Pannon Krónika keretében mutatkozik be az új közvetítő rendszer: körkap- csolásos műsort adnak a régió idegenforgalmáról. Jelenleg havonta öt alkalommal jelentkezik a stúdió: a krónikán és a két nemzetiségi adáson kívül egy dokumentum, riport, illetve egy művészeti műsort sugároznak. Sóvári Gizella stúdióvezetőhelyettessel a pécsi televíziósok ez évi tezeiről beszélgettünk. Elmondta, hogy az első félévben látják majd a nézők azt az érdekes dokumentumfilmet, amelyet Eszak-Dunántúlon forgattak olyan emberekről, akik a második világháború utolsó heteiben katonaleveleket írtak, de ezek a levelek elkallódtak, s csak most, 35 év után találtak rájuk egy ház padlásán. A szocialista életmód, a magyar valóság bemutatására törekszik a Dunai halászok című film, amelyet alkotói Baján forgatnak s a Hálapénz nélkül címet viselő produkció, amely olyan orvosokat mutat be, akik hálaboríték nélkül is pontosan teljesítik kötelességüket. A tavaly elkezdett „Párhuzamos életrajzok" című so- rozatbo illeszthető be a pécsi Fekete András ügyelőt és a kaposvári színművészt. Kun Vilmost megszólaltató műsor. A pécsi stúdió fórumot kíván biztosítani olyan nemzetiségi származású embereknek, akik nehéz körülmények között indultak el életpályájukon, de „beérkeztek", s a megtett útról a riporternek is nyilatkoznak. így kerül sor arra a beszélgetésre, amelyet Schipp Márton sombereki sertéstenyésztővel és fiával, Schipp Ferenc egyetemi dé- kánhelyettessel folytattak. Még ebben a félévben láthatunk filmet egy dombóvári vasutas dinasztiáról; a pécsi Művészeti Szakközépiskola végzett növendékeinek további sorsáról; Olsavszky Éva Kossuth-díjas kaposvári színésznőről; Kersics Anka mohácsi származású népdalénekes isztambuli sikereiről és a Komlói Spirituálé Együttesrőt. Az év második felében készülő műsorokról pillanatnyilag a címeik mondanak a legtöbbet: Ki megy ma munkásnak? Vidék, vidéki ség; Új lakók a Kertvárosban; Mennyit ér ma a barátság? A magyar tudomány műhelyei; Hazánk szép tájai — „ördögszántotta hegy''; Idén lenne 80 éves Tarr Imre; A Mecsek Fúvósötös; Ormánsági dalok. H. J. A Csontváry cimű film bemutatójával fejeződik be pénteken a XII. magyar játékfilmszemle. A film főszerepére Latinovits Zoltán halála után a bolgár Ishak Fincit kérte fel Huszárik Zoltán rendező. Havasi János Császár István
