Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-27 / 57. szám

1980. február 27., szerda Dunántúli napló 5 Kádár János látogatása a Magyar Távirati Irodában Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra kedden a Magyar Távirati Irodába látogatott. Elkísérte őt Győri Imre, a Központi Bizott­ság titkára. A vendégeket Kékedi György, az I. kerületi pártbizottság el­ső titkára és az MTI vezetői fo­gadták, majd tájékoztatták a száz évvel ezelőtt alapított hír- ügynökség munkájáról. Egye­bek között elmondották: az MTI központi rovataitól, 19 me­gyei szerkesztőségétől, 23 kül­földi tudósítójától és mintegy 70 külföldi hírszolgálati irodá­tól, fotóügynökségtől, sajtó­szervtől kapja folyamatosan a híranyagot. Az intézmény ha­zánk életéről öt nyelven folya­matosan tájékoztatja a nagyvi­lágot, s nyomdai úton 50 — na­pi vagy heti — kiadványt készít a hazai és a külföldi előfizetők számára. A Központi Bizottság első titkára megtekintette a külföl­di adások szerkesztőségében a számítógéppel működő képer­nyős szerkesztési rendszert. A hírek, tudósítások innen öt vi­lágnyelven kábelen, rádióhullá­mokon, illetve műhold közvetí­tésével jutnak el négy világrész csaknem száz országába. A vendégek ezután a hírügynök­ség nagytermébe látogattak, ahol a belföldi, valamint a kül­politikai szerkesztőség tevé­kenységével ismerkedtek, majd a telefotó-központat és az MTI fotó korszerű, színes technikára berendezett laboratóriumait ke­resték fel. Ezt követően Kádár János az MTI párt-, állami és társadolmi vezetőivel találkozott. Elisme­réssel szólt arról a tájékoztató munkáról, amelyet a hírügynök­ségek dolgozói mind eredmé­nyesebben végeznek, s tevé­kenységükhöz további sok si­kert kívánt. Afganisztáni helyzetkép Kabulban nyugalom van A hírügynökségek egybe­hangzó jelentései szerint az af­gán párt-, társadalmi és biz­tonsági szervek tevékenységé­nek köszönhetően Kabulban helyreállt a nyugalom, az élet fokozatosan visszatér a rendes kerékvágásba. A Kabul New Ti­mes keddi száma arról számol be, hogy sok üzlet kinyitott. Az állami alkalmazottak túlnyomó többsége — mint ezt még Hod- ding Carter amerikai külügyi szóvivő is elismerni kényszerült — már hétfőn felvette a mun­kát. Az ellenforradalmárok en­nek ellenére továbbra is meg­próbálják akadályozni a keres­kedelem normális menetét. Mint az AFP francia hírügynökség beszámol róla: egy Kandahar- ból Kabulba érkezett indiai ke­reskedő elmondta, hogy magu­kat „mudzsahidoknak” (szabad­ságharcosoknak) nevező fegy­veres martalócok feldúlták üzle­tét, két másik indiai boltját pe­dig felégették. Akciójukat azzal indokolták, hogy az indiai kor­mány „türelmet tanúsít” az Af­ganisztánnak nyújtott szovjet ka­tonai segítség ügyében. Kedden a kabuli rádió bírál­ta Carter amerikai elnököt, aki „az iszlám világ nagy barátjá­nak és vezetőjének szerepében tetszeleg", miközben beavatko­zik más országok belügyeibe. Az Egyesült Államok alaptalanul vádolja a Szovjetuniót beavat­kozással, hiszen saját maga te­szi azt. Több mint 2000 ame­rikai haditámaszpont hálózza be az egész világot — emlékezte­tett rá a kabuli rádió. A Carter-kormány —washing­toni idő szerint hétfőn este — „megtorló intézkedésként” meg­határozatlan időre elrendelte a Szovjetunióba irányuló foszfát­szállítások felfüggesztését. Ugyanakkor a kongresszusban o kormány képviselői — köztük Robert Barry külügyi államtitkár, helyettes — a szovjet—amerikai tengerhajózási egyezmény to­vábbi fenntartása mellett fog­laltak állást. Az egyezményt 4 évvel ezelőtt kötötték és hatálya 1981. december 31-ig szól. Megkezdte munkáját a magyar—olasz fórum Az európai biztonság és együttműködés kérdéseit, a két ország kapcsolatait ezúttal nyolcadik alkalommal áttekintő magyar-olasz fórum kedden Budapesten megkezdte munká­ját. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának székházá­ban zajló megbeszélésen a fó­rum magyar résztvevői Gyovai Gyulának, a Külügyi Intézet igazgatójának, az Európai Biz­tonság és Együttműködés Ma­gyar Nemzeti Bizottsága elnök­ségi tagjának vezetésével ültek asztalhoz. A hétfőn késő este hazánkba érkezett olasz dele­gációt Angelo Maria Sanco kereszténydemokrata párti par­lamenti képviselő, az Európai és Földközi-tengeri Biztonság és Együttműködés Olasz Fóru­mának elnöke vezeti. A kül­döttség tagja: Michele Achilli szocialista párti képviselő és Vittorio Oirilia, az Olasz Kom­munista Párt külügyi osztályá­nak munkatársa. A csütörtökig tartó tanácsko­záson három fő kérdést tűznek napirendre. A megbeszélés kö­zéppontjában az európai eny­hülés és együttműködés helyze­te, perspektívája, s ezzel ösz- szefüggésben a leszerelés kér­dése áill. Áttekintik a magyar­olasz gazdasági együttműkö­dést, valamint a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokat is. Julius Nyerere tanzániai elnök élesen bírálta Nagy-Britanniát, amiért megsérti a londoni Rhodesia-megállapodást. Nyerere Dar es Salaamban tartott sajtóértekezletet. NAGYVILÁGBAN Szovjet légibusz Moszkva vnukovói repülőterén. A 350 személyes busz már bemutatkozott, rendsze­resen azonban majd a moszkvai olimpia idején szállítja az utasokat. + SALISBURY: Feszült hely­zetben befejezéséhez közeled­nek Rhodesiában a szerdán kezdődő parlamenti választások előkészületei. A volt törvényte­len kormány erői — brit és dél- afrikaii támogatással — meg­erősített erődökké változtatták az ország városait, katonai puccsot készítve elő orra az esetre, ha a Robert Mugabe vezette Zimbabwe Afrikai Nem­zeti Unió (ZANU) átütő sikert érne el a választásokon. + DELHI: Mint a Patriot cí­mű indiai lap közli, egy kizá­rólag kínai fegyverekkel felsze­relt pakisztáni hegyi lövészhad- csztály kiinduló állásokat fog­lalt el Pakisztán területén, az afgán határ közvetlen közelé­ben. A hadosztálynak az a fel­adata, hogy támogassa az Af­ganisztáni Demokratikus Köz­társaság törvényes kormánya ellen felforgató tevékenységet folytató zsoldosok bandita-ak­cióit. ......—............»-------------------------­+ HAMBURG: Bruno Kreisky osztrák kancellár a nyugatné­met Stern című hetilapnak adott nyilatkozatában bírálta az Egyesült Államok kormányát az afganisztáni kérdésben kö­vetett politikája miatt. Mint mondotta, nem ért egyet Car­ter elnökkel, amikor bojkottra szólít fel a moszkvai olimpiai játékok ellen és csökkenti a Szovjetunióba irányuló gabona­szállításokat. + PARAMARIBO: A Suriname Köztársaságban átvették a ha­talmot a hadsereg hétfőn fel­lázadt alakulatai - erősítették meg kedden a helyszínről ér­kezett hírügynökségi jelentések. Az ország irányítása jelenleg az úgynevezett nemzeti katonai tanács kezében van. A testület hivatalosan közölte, hogy az országban hamarosan katonai juntát hoznak létre. Egyelőre nem ismeretes, hogy az állam­csíny miatt elhalasztják-e a március 27-re tervezett általá­nos választásokat. + BONN: Az Egyesült Álla­mok iránti szövetségi hűséget hangsúlyozták nyomatékosan Attilio Ruffini olasz és Hans- Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter Bonnban foly­tatott háromórás megbeszélé­sén. Ruffini és Genscher a megbeszélés után tartott sajtó- értekezleten megismételték azt a jólismert nyugati álláspontot, hogy Afganisztánt — a segít­ségnyújtás céljából odaküldött szovjet csapatok kivonásával - „semlegessé kell nyilvánítani", mert enélkül „elképzelhetetlen" a tőkés országok részvétele a moszkvai nyári olimpiai játéko­kon. ♦ WASHINGTON: Az Egye­sült Államok milliárdos értékben szállít fegyvereket Egyiptomnak — kivéve a legkorszerűbb harci­gépet, hogy megnyugtassa Izraelt. A kü I ü g ymii n ísztéri u m szóvivője megerősítette, hogy Kairóval megállapodtak: Egyip­tom 40 F—16-os típusú repülő­gépet, 250 M 60-as harckocsit, s nagy mennyiségű egyéb kor­szerű amerikai hadianyagot kap — hozzá amerikai személy­zetet a kiképzésre. A washing­toni álláspont szerint Kairó „el­halasztotta" az F—15 harci gép vásárlására vonatkozó igényét. Az utóbbi gép az amerikai lé­gierő legkorszerűbb típusa és Izrael (amely rendelkezik velük) élesen tiltakozott ellene, hogy Egyiptom is F—15-ösökhöz jut­hasson. + BONN: Peter Hüttemann, a Bundeswehr düsseldorfi 3. számú körzetének egykori pa­rancsnoka, aki jelenleg magas nyugdijat élvez a Német Szö­vetségi Köztársaságban, annak idején szintén részt vett „a zsi­dó kérdés végleges megoldásá­ban". Az ezzel kapcsolatos bi­zonyítékokat a Nácizmus Üldö­zöttéinek Szövetsége tárta a napokban a nyugatnémet köz­vélemény elé. Czinege Lajos magas szovjet kitüntetése Moszkva Kedden a Kremlben Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizott­ságának főtitkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke átnyújtotta az Októberi Forradalom Érdem­rendet Czinege Lajos hadse­regtábornoknak, a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének. A magas kitün­tetést a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a szov­jet fegyveres erők és a Magyar Néphadsereg közötti baráti kapcsolatok fejlesztésében, a Varsói Szerződés katonai szer­vezetének erősítésében szerzett érdemeiért 1979. szeptember 28-án adományozta Czinege Lajosnak. A kitüntetés átadásakor Leo­nyid Brezsnyev és Czinege La­jos méltatta a sokoldalú ma­gyar-szovjet együttműködést. Leonyid Brezsnyev hangsúlyoz­ta a szocialista államok közös­ségének azt a törekvését, hogy gúzsba kösse a háború erőit, megőrizze és tartóssá tegye a békét a földön. Ezeket a célo­kat megbízhatóan szolgálja Európában már csaknem ne­gyedszázada a Varsói Szerző­dés. A megbeszélésen részt vett Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere. iillllli Szófiában kedden megkezdő­dött a szocialista országokban működő szövetkezeti szövetsé­gek elnökeinek találkozója. A tanácskozáson, amelyen Bulgá. ria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia, a Szovjetunió és Vietnam küldöttei vesznek részt, áttekintik az elmúlt négy évben megvalósított együttmű­ködés eredményeit és kijelölik az 1981—85-ös évek teendőit. , * A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának meghívására ' kedden hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának küldöttsége. A delegációt Horst Sindermann, az NSZEP KB Politikai bizottságá­nak tagja, az NDK Népi Kama­rájának elnöke, az NDK Állam, tanácsának elnökhelyettese ve­zeti. * Az olasz fővárosiban szélső- baloldali fiatalok összetűztek a rendőrséggel. Gépkocsikat és autóbuszokat borítottak fel és lobbantottak lángra. Utcai áru­sító standokat is szétzúztak. Az incidensek egy szélsőbaloldali fiatal temetése közben robban­tak ki * Szpirosz Kiprianu ciprusi ál­lamfő kedden Párizsba, európai kőrútjának első állomására ér­kezett. Csütörtökön fogadja őt Valéry Giscard d'Estaing fran­cia köztársasági elnök. Kiprianu franciaországi látogatása után Londonba és Rómába is elláto­gat, hogy támogatást szerezzen a ciprusi kérdés alkotmányos rendezéséről kezdett 1979 jú­niusában holtpontra jutott tár­gyalások felújításához. * Szelim Al-Hossz libanoni mi­niszterelnök kedden fogadta a Palesztinái arab nép iránti szo­lidaritás szovjet bizottságának küldöttségét, amely Jurij Bara­básnak, a Szovjetunió kulturális minisztere első helyettesének, a bizottság elnökének a vezeté­sével libanoni látogatáson vesz részt. A küldöttség találkozott Jasszer Arafattal, a PFSZ Végre­hajtó Bizottságának elnökleté­vel is. Lázár György fogadta Rudolf Rochlicek csehszlovák miniszterelnök, helyettest Szadat és az a rabök Kommentár A szíriai fővárosban hiva­talosan közölték, hogy hama­rosan csúcsértekezletet tart az egyiptomi—izraeli közeledést ellenző arab országok (Szí­ria, Algéria, Dél-Jemen, Lí­bia, illetve a PFSZ) csoport­ja, az úgynevezett szilárdság frontja. Elég egy pillantást vetnünk akár a közelmúlt, akár a jelen krónikájára ah­hoz, hogy megértsük: a be­jelentés időzítése nem vélet­len. A kezdeményezés minde­nekelőtt azzal a damaszkuszi értékeléssel függ össze, hogy Izirael Dél-Liba no non keresz­tül átfogó hadműveletet ké­szít elő Szíria és a palesztin ellenállási mozgalom ellen. Az sem véletlen, hogy a köz­lemény annak a napnak — február 26-ának — az elő­estéjén hangzott el, amelyen megnyílt Egyiptom, izraeli nagykövetsége, vagyis gyakor­latilag életbe lépett a Ikét or­szág között amerikai segéd­lettel még Camp Davidben megalapozott diplomáciai kapcsolat. A lépés most épp­oly heves ellenérzést vált ki az egész arab világban — beleértve még a legkonzerva. tívabb Szaúd-Arábiát is —, mint az alku megkötése ide­jén. Ma számtalan arab lap és rádióállomás használja szinte ugyanazt a fogalma­zást: Szadat elnök ezzel falat vont Egyiptom és az arab vi­lág közé, vállalnia kell tehát ennek hosszú távú következ­ményeit. Az egyiptomi elnök — hangzik a legfrissebb PFSZ- nyilatkozat — „olyan időben teszi mindezt, amikor Tel Avív telepítéspolitikáját világszer. te felháborodással fogadják”. Hogy ez mennyire így van, azt egyebek között az is bizonyít­ja, hogy a Biztonsági Tanács éppen most foglalkozik a problémával, amelynek lénye­ge a gazai övezet és Ciszjor- dánia teljes bekebelezésére irányuló nyílt izraeli törekvés. A kérdéses övezetekben forrpontig hevült a létérdekei­ben veszélyeztetett lakosság hangulata. Ezzel magyaráz­ható, hogy a szankciók és fenyegetések ellenére a leg­utóbbi órákban Ciszjordániá- ban tüntetésekre került sor az egyiptomi—izraeli „ünnepé­lyes kapcsolatfelvétel” elfen. Az ellenállás magára Egyip­tomra is vonatkozik. Éppen most érkezett hír arról, hogy Egyesült Nemzeti Front né­ven tekintélyes személyiségek­ből álló politikai szervezet alakult Kairóban, amelynek egyetlen célja: küzdeni az egyiptomi—izraeli közeledés ellen. Sok más esemény mellett a libanoni fejlemények figyel­meztetik az arab — és nem­csak az arab — világot arra, hogy milyen közvetlen veszé­lyekkel jár a térségben a Camp David-i alku megvaló­sulása. A Kairó—Tel Aviv „tengely” egyrészt elmélyíti a libanoni polgárháborús sza­kadékot, szinte elviselhetet­lenné teszi a sokat szenve­dett országra nehezedő nyo­mást, másrészt fokozza a fe­szültséget a Közel-Keleten. Harmat Endre

Next

/
Thumbnails
Contents