Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-03 / 33. szám

1980. FEBRUÁR 3.

BELPOLITIKA

DN HÉTVÉGE 5.

Víznyerő területeink többre nem képesek

Pécs vízhelyzete a csúcsidőszak előtt

Nagyrészt társadalmi munkában épült Szebényben a Hősök terén a képen látható híd és ugyancsak társadalmi összefogással fogják újjáépiteni az előtte húzódó úttestet is.

••Segíts magadon...**

Példás összefogás Szebényben

Vezetékes vizet minden családnak

Élet nem létezhet víz, Pécs meg 'közműves vízellátás nélkül. Ahogy gyarapszik az összkomfortos lakásállomány, úgy nő a város vízigénye. De van-e, lesz-e elegendő vizünk? Anyagi, technikai lehetőségeivel és főleg vízzel győzi-e a Pécsi Vízmű a mind többre szomjazó csapokat?

Krauter Miklós, a Pécsi Vízmű főmérnöke segítségével tekintjük át a megyeszékhely ez évre várható vízhelyzetét.- Honnan, mennyi vizet kap ma a város?

— Napi átlagban a Tettyé- ről 1500, a P és T terület 110 kútjából maximum 40—45 ezer köbmétert, a többit a Duna-1 vezetékről az üszögi víztisztító, mű adja. Víznyerő területeink többre nem képesek, kútjaink már azt a statikus vízkészletet apasztják, amit nem lenne szabad bántani, de kénytelenek vagyunk, mert kell a vizük. Többletet csak a Duna-1-ről kaphatunk, ha kapunk. A jelenlegi helyzetben a város ellátása nagyjából megoldott, de a gondmentes helyzetihez már most napi 3—5 ezer köbméter többlet kellene, az új lakások átadásával ez a meny- nyiség tovább növekszik.- Évekig talán Pécs volt az ország egyetlen városa, ahol nem rendeltek el vizkorláto- zást. Tart-e idén Is ez a sorozat?

— Rajtunk csak annyiban múlik, hogy fejlesztésssel, a lehető legjobb műszaki állapotban tartott vízművekkel és hálózattal, folyamatos éjjelnappali szolgálattal elejét vegyük a meghibásodásnak, vagy ha mégis bekövetkezne, azt mielőbb helyreállítsuk. Dolgozóink csúcsidőben, és nyugodt időszakban is minden tőlük telhetőt megtesznek, gyakran emberfeletti munkával biztosítják, hogy a hálózatba juttatható víz valóban eljusson a fogyasztóhoz. Már most sem vagyunk bővében a víznek. Ha a lakosság és az ipari fogyasztók nem segítenek, tartunk tőle, hogy idén a nyári csúcsidőszakban kérnünk kell a tanácstól a vízkorlátozás elrendelését. Hacsak...- Hacsak?

— A vízkorlátozás elrendelése drasztikus megoldás, mely nem hoz lényeges javulást. Viszont megérzi valamennyi ipari, üzemi, intézményi fogyasztó. Nem korlátozhatjuk a lakosságot, mely a jelenlegi vízmennyiség felét fogyasztja, nem csökkenthetjük az egészségügyi és gyermekintézmények, aztán a sörgyár, a tejüzem, a kenyérgyár, a húsipar vízigényét sem, mivel alapvető fogyasztási cikkekkel látják el

a lakosságot. így a ténylegesen megfogható vízmennyiség az összesnek talán az öt százalékát teszi ki.- Mi tehát a megoldás?- Az utóbbi éveket teljesítő- képességünk maximumát adva átvészeltük, ebben a dolgozóink helytállásán túl a főszerep a lakosságé volt, tehát idén is a pécsieken múlik a legtöbb. Felméréseket végeztünk a város különböző lakótelepein, megmértük a tanácsi, a szövetkezeti és az OTP-öröklaká- sok vízfogyasztását. A tanácsi kezelésű lakásokban élők átlagosan egyharmaddal több vizet használnak el. De valóban csak használnak és nem pocsékolnak? Ha tovább javul az állampolgári fegyelem, és még jobban megértik, hogy a víz minden cseppje aranyat ér, hogy aki pazarol, az mástól veszi el a vizet, akkor ebben az évben is talán különösebb gond nélkül átvészelhetjük a csúcsidényt. Azt is megemlíteném, hogy a lakosság a városra megállapított vízdíjból egy forintot fizet köbméterenként, a különbözetet a vállalat ártámogatásként kapja. Mindannyiunknak hasznosabb, ha ki-ki maga korlátozza a vízfogyasztását: nem folyatja fölöslegesen a vizet, se feledékenységből, sem azért, mert hibásak a vízszerelvényei. Az eddigieknél még jobban oda kell figyelnie erre mindenkinek ön- és közérdekből.

— A vállalat milyen vízstratégiát dolgozott ki?

— Folyamatosan készülünk a csúcsfogyasztásra, fejlesztünk, automatizálunk, a városban több mint 500 kilométer hosz- szú vízvezeték-rendszert üzemeltetünk, ennek a műszaki

állapotát szinten kell tartanunk. A lakosság zavartalan vízellátása érdekében május 15.—augusztus 15. között —ez csak eszmei időpont — nem «vállalunk és nem végzünk fővezetéki rákötést az intézményeknek. Kértük a beruházókat, hogy vagy előbb, vagy később, de semmi esetre sem a csúcsidőszakban kérjék az átadásra kerülő közületi fogyasztók rákötését. Az ellátás stabilizálására három új mélyfúrású kutat helyezünk üzembe a víznyerési veszteségek ellensúlyozására. A MÉLY- ÉPTERV 1978-ban készített tanulmánytervében rögzíti: a szederkényi és a mohács-szigeti terület vizének megérkezéséig a P és a T területnek tartania kell magát, pedig a leghatékonyabb kútkarbontartás- sal, a legcélszerűbb üzemeltetés mellett is folyamatosan csökken a kitermelhető víz mennyisége.- Idei fejlesztési terveik?- Valamivel több jut mindenre, mint tavaly. Gép- és műszerbeszerzésre 15, a három mélyfúrású kútra 7,5 millió, míg hálózatrékonstrukcióra, új vezetékhálózat fejlesztésre, műszaki fejlesztésre, későbbi beruházások tervezésére, valamint raktártelepünk és tmk-üze- münkre összesen 25 milliót ütemeztünk. Dolgozóink mindennap bizonyítják, a város vízellátásáért semmilyen nehézségtől nem riadnak vissza, szavak nélkül is érzik a felelősséget, a legkevesebb, amit elvárhatnak, hogy normális szociális létesítményekben öltözzenek, tisztálkodjanak, melegedjenek a „vízcsaták" után. Elkezdjük végre a központi telephelyünk építésének első ütemét. Murányi László

„Minden község életében az a fejlődési lehetőség egyik mércéje, hogy mennyire tud közel kerülni a városhoz” — mondta a szebényi iskola igazgatója, egyben a tanácstagi csoport elnöke: Fazekas István. Beszélgetésünk során az is világossá vált, ‘hogy mit jelent tulajdonképpen ez a közelség.

Egy-két aszfaltozott, tömeg- közlekedésre is alkalmas út megépítésével könnyen elérhető közelségbe kerül a külvilág, s a közművesítés következtében megvalósítható komfortosítás pedig a városi életformától való távolságot közelíti a nullához.

Mintha két befalazott ajtót bontottak volna ki azzal, hogy három éve megépítették a féked—pécsváradi utat, aztán tavalyelőtt elkészült a Sze- bény—Szűr közötti aszfaltút is, lehetőséget adva ezzel a járási székhely, Mohács könnyebb megközelítéséhez.

— Ha röviden meg tudná fogalmazni, mit jelentett ez a két út a szebényieknek?

— Röviden? Ha a régi elszigeteltséget hasonlítom össze a mai lehetőségekkel, akkor olyan a különbség, mint az isten és a kalaposinas között. Tudom, nem túl elegáns hasonlat, de aki évtizedek óta itt él, az így fogalmaz — mondta, vagy inkább idézte a közvéleményt Fazekas István.

Az autós térképek még nem jelölik ezt az utat, de Hímeshá- za közepe táján már egy jobbra mutató tábla jelzi: Szebény. Megszámlálhatatlan kanyar, sok-sok domb, kopárságában is megkapó téli táj, s egyszer csak az egyik völgyben házak

tűnnek fel. S a házakban mintegy 670 ember él.

— Egészen más itt a hangulat, mióta megépültek az utak — kapcsolódik a beszélgetésbe Fazekasné, a feleség is. — Újra tervezgetni kezdtek az emberek, s ezek a tervek már ide, Szebényhez kötődtek.

— Ha csak tizenöt évvel ezelőtt léteztek volna ezek az utak, mennyire más lenne már itt minden — morfondíroz az iskolaigazgató, kissé elidőzve gondolatban e feltételezés (nem is alaptalan feltételezés) mellett. — Korábban a falu lé- lekszáma évről évre rohamosan csökkent. Hát persze, melyik fiatalt csábította itt letelepedésre az a lehetőség, hogy ha például a viszonylag közeli Pécsváradra járt ingázni, az is napi négy órát vett el a szabadidejéből. Ha valakinek Mohácson akadt dolga — pedig az igazán köze! van — egy nap szabadságát áldozta erre.

Régen ... Mit is jelenthet itt ez a szó? Itt, s a hasonló falvakban, ahol a nagyváros csak egyetlen útvonalon, igen nagy kerülővel volt megközelíthető, ahol az idő egészen más léptékkel méretett évszázadokon át. Itt még a fiatal generáció is jól emlékszik arra, hogy a falusi asszonyok hajnalban fejükre tették a „févó"-t, azt a kis kerek párnácskát, amelyen a nagy kosarat egyensúlyozva elgyalogoltak vagy tizenöt kilométert, a mohácsi piacra.

A „régen" itt az, ami a két út megépülése előtt volt. Azóta — bár csak néhány év telt el — bámulatra méltó dolgokat vittek véghez itt az emberek a falujukért, vagyis egymásért, magukért.

— A lakosság összefogása, társadalmi munka nélkül szinte semmire sem jutnánk —vélekedett a tanácstagi csoport elnöke, s ő aztán igazán tudja, mit jelent ez, a szűkös fejlesztési költségvetés mellett.

Válaszút előtt álltak: vagy elkészül a régóta tervezett ravatalozó, vagy pedig két belső út a faluban, amelyeknek szilárd burkolatára ugyancsak régóta nagy szükségük volt. Úgy döntöttek, hogy legyen meg mind a kettő. Amire nem telik az állami pénzből, azt hozzáteszik a magukéból, mellé adják két kezük munkáját.

Tavaly ősszel kezdték a ravatalozó építését. A tanács adta az anyagot, a véméndi termelőszövetkezet segített a szállításnál és az anyagok tárolásában, a lakosság pedig az élőmunkában jeleskedett. Olyannyira — mondják — volt olyan eset, hogy annyi alkalmi segédmunkás gyűlt össze, hogy mindenkinek nem is jutott munka. És előtte nem könyörögtek senkinek. Jött az is, akit nem is hívtak. Tavasszal,

ha csak nem lesz anyaghiány — tető alá kerül a ravatalozó.

Hasonló módon készült el az új híd a Hősök terénél. Itt is csak a terveket, s az anyagot kapták. A két belső út megépítéséhez ötvenezer forintot adtak össze a falubeliek.

Víz kell? Lesz az is! Szebény házainak körülbelül a fele a már meglévő törpevízműről kap kitűnő, egészséges, vezetékes ivóvizet. A Hazafias Népfront helyi szervezetének mozgósításával, és a véméndi közös községi tanács segítségével rövidesen a falu másik fele is vízvezetékhez jut. A lakosság ösz- szefogott a szükséges anyagok megvásárlására, és vállalta a gerincvezeték megépítését. De úgy ám, hogy még az útépítés előtt elkészüljenek a földmunkákkal, mivel az új út alatt húzódik majd a vízvezeték. Terveik szerint még az idén beköthetik a lakásokat a vízhálózatba, s ezzel a falunak több mint 90 százaléka rendelkezik majd vezetékes vízzel.

— Mi a titka egy-egy ilyen mozgósítás sikerének? — kérdem Farkas Istvánt, aki —látr szólag — igen egyszerű receptet ad:

— Ha azt mondjuk az embereknek, hogy menjünk és csináljuk, akkor szívesen jönnek. Nem küldeni, hanem hívni kell őket. Senkinek sem esik le az aranygyűrű az ujjáról, ha megfogja a lapát vagy az ásó nyelét. Természetesen nem közömbös az sem, hogy világosan lássák az elvégzett munka hasznát, szükségességét és azt, hogy mindebben mellettük állnak, segítőkészen a felsőbb szervek is.

Van azonban olyan probléma is, amit nem oldhat meg sem a lelkes társadalmi munka, sem egy-két fáradhatatlan tanácstag.

Az egyik a tömegközlekedés. Egy autóbusz reggel fél hatkor indul a faluból és egy délután fél négykor érkezik. Ha tehát bárkinek dolga van a járási székhelyen, legyen az akár félórás ügy, s nincs személykocsija, vagy valamilyen szívesség-fuvar, rászánhatja az egész napját. Igaz, déltájban Szűrbe érkezik egy busz, de azt a plusz két és fél kilométert már nem teszi meg Szebényig. Miért?

A másik az orvosi ellátás. A táppénzes betegek hetenként járnak felülvizsgálatra Palota- bozsokra. Egyéb lehetőség híján másfél órát gyalogolnak az állomásra, Palotabozsokon szintén, aztán vissza ugyanígy. Betegen.

Hogy is mondja a közmondás? Segíts magadon . . . Hát igazán segíthetne a Volán és az egészségügy is.

A tortyogói vízmű gépterme

új lakásba költözőknél

Pécs legfiatalabb városrésze, most épül. Panelházak, sártenger. Boldog lakástulaj, donosok. Az utca névadója: Várkonyi Nándor. Tízemeletes épület. Néhány hete költöztek be a lakók, nagyrészt fiatalok. Meg kell szokniuk új lakcímüket: Várkonyi Nándor utca.

De ki volt Várkonyi Nándor? Erről kérdeztem a Várkonyi Nándor utca lakóit *

Élelmiszergépész:

— Történész volt. ő írta a Szíriát oszlopait. Három éve meghalt.

Jogász;

— Pécsi író, többet nem tudok róla. A lexikonban sincs benne, már kerestem.

A jogász felesége:

— Hogy ki volt Várkonyi Nándor? Kodolányi-szakértő volt, Kodolányi barátja.

Diák:

— Sajnálom, de nem tudom.

Ki volt Várkonyi Nándor?

Női szabó:

— Észak-Magyarországról jöttünk ide. Még nem ismerem a pécsieket. A múltkor már vitáztunk ezen: a szomszéd utcát egy párttitkárról nevezték el. Azt legalább tudjuk, ki volt. Megmondaná, ki volt Várkonyi Nándor?

Könyvelő:

— Szégyellem, de nem tudom.

Segédvájár:

— Hát? ... Kérem, mondja meg I

Gépkocsivezető:

— Nem tudom.

Gépírónő: (gyesen van).

— A férjemmel is tanakodtunk rajta, de senki sem tudta megmondani, ki volt Várkonyi Nándor.

Dísznövénykertész:

— Láttam múltkor egy

könyvét Mi is volt az? Olyan furcsa címe van. Tényleg: Szíriát oszlopai.

Piackutató:

— író. Van egy könyvünk tőle. Pergő évek. De többet ne tudok róla.

Bolti eladó:

— Nem tudom. De megmondaná?

Kesztyűvarró:

— Nem tudom. A férjem biztosan többet tudna mondani.

Bányász:

— Szerintem író. Vaqy költő.

Felszolgáló: (gyesen van)

— Nem ismerem.

Előadó:

— Nem vagyok pécsi, nem is hallottam még ezt a nevet.

Szénbányász:

— A pécsi írószövetség elnöke volt. Meghalt.

A szénbányász felesége: (előadó):

— Tanár, műfordító, író.

Geodéta-tervező:

—• Szégyen, de nem tudom. Próbáltam utánanézni, arról sem volt fogalmam, hogy merre keressem.

*

Dr. Várkonyi Nándor: író, kultúrtörténész, irodalom- történész, műfordító, lapszerkesztő, egyetemi tanár, könyvtáros — „az utolsó polihisz- tor”-nak titulálták, Németh László „Pécs nagy öregjé”. nek nevezte. Hatvankét család lakik a róla elnevezett utcában.

L. Csépányi Katalin

Kurucz Gyula