Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)
1980-02-03 / 33. szám
DN HÉTVÉGE 6. TÁRSADALOMPOLITIKA 980. FEBRUAR 3. Szocialista életmód - kispolgári magatartás O fl Magyar Szociológiai Társaság i. vándorgyűlése - Pécs Neurózisa betegség vagy magatartásmód? Beszélgetés dr. Ozsváth Károllyal, a Pécsi Honvéd Kórház főorvosával Napjaink 'közgondolkodása, nak egyik vita- és gyújtópontja oz új szocialista életmód és a kispolgári magatartás ellentmondásos viszonya. Elméleti síkon ez a problémákká a 60-as évek közepétől állandóan napirenden van, ugyanis a „miből éljünk" helyébe o „hogyan éljünk” kérdése ez idő tájt került. Közéletünk fórumain ezek a viták időnként elhalványulnak, olykor újult erővel kerülnek napirendre. A megváltozott szocialista életmódviszonyok ugyanis bonyolult és ellentmondásos úton nyernek egyre nagyabb teret, számos negatív, nem kívánt kísérőjelenséggel együtt. A fejlett szocialista társadalom építésének egyik fontos kritériuma szerint a szocialista életmód egyre növekvő mértékben homogenizálja az eddigi, hagyományos és szubkultúrákhoz kötődő heterogén életmódokat. Társadalmunk a fogyasztási szféra, o szabadidő kihasználásának tudatos tervezésével a szocialista életmód pilléreit képező alapvető tevékenységi formákban gyökeres változásokat hozott létre. Az uralkodó szocialista kultúra és ideológia eszközeivel a régi, heterogén életmód pilléreit képező alapvető tevékenységi formákban gyökeres változásokat hozott létre. Az uralkodó szocialista kultúra és ideológia eszközeivel o régi, heterogén életmódok kereteit fokozatosan feszíti szét. Mint ismeretes, az új szocialista életmód uralkodóvá váláso hosszú, lassú történelmi fejlődés eredménye. Olyan folyamatról van szó, amelyet nem lehet máról holnapra intézményesített eszközökkel megvalósítani. A „hogyan éljünk” kérdés számos szociológiai, emberi és össztársadalmi mozzanatot tartalmaz, olyan megvalósítandó feladatokat, amelyek elméleti kimunkálása és gyakorlati megvalósítása a fejlett szocialista társadalom egyik fontos feladata. Közgondolkodásunk számos életmódmodellt, életmódmintát ismer. A szocialista élet- módmodell elméleti kiművelése megkezdődött. Ezzel párhuzamosan ennek az életmódnak oz alapelemei már a mindennapi valóságban, az élő gyakorlatban polgárjogot nyertek. Részletesen vizsgáljuk meg azt, hogy az egyre inkább uralkodóvá váló szocialista életmódnak milyen negatív kísérőjelenségekkel, milyen visz- szahúzó tényezőkkel kell megküzdenie? Triviális közhely, hogy társadalmunk alapelve a kollektivizmus; a termelőerők össztársadalmi jellege, az elosztás társadalmisága és társadalmunk alapvető berendezkedése a ,,MI" tudat alapjára épül. Ezzel szemben az elmúlt években az „ÉN” tudat egyes szimptómái felerősödve számos negatív jelenséggel párosulnak. A kispolgári attitűd és magatartás 'legszembeötlőbb megnyilvánulásaiban burkoltan, vagy leplezetlenül az „ÉN” tudat kerül előtérbe. A kispolgár igenli, akarja a szocializmust, de elsősorban saját magának. A szocializmus adta előnyökből kiveszi o részét, a kellemetlen, számára kényelmetlen jelenségeit 'már nem vállalja. Lételeme az önzés.- A kispolgári magatartás hagyományos ismérvein túl azonban ennek a típusnak új szimptómái jelentkeznek. A fogyasztói társadalom egyes jelenségeinek megnyilvánulása o szocialista életmódban is fellelhető. Különbséget kell tennünk a kispolgár, mint foglalkozás és mint életszemlélet között. Klasz- szikus értelemben kispolgárnak számított az az individuum, akinek önálló termelési eszköze van, s aki a társadalmi munka-megosztásban elfoglalt termelői helye alapján osztályozható. Ma a szocialista társadalomban — az életmód és magatartás síkján — a kispolgárság életszemlélet! A nyugati fogyasztói társadalom átszüremlett kísérőjelenségei táptalajra juthatnak a szocialista viszonyok között is. Kispolgári magatartás nyilvánulhat meg olyan szemléletben, amelyben az „ÉN"-t előtérbe helyezik a „Ml”-vel szemben. Ez a szemlélet elsősorban az anyagi javak megszerzésére és birtoklására irányul. A szocialista kollektivizmussal ellentétes tendenciák felerősödésének objektív feltételeit társadalmunk még nem tudta megszüntetni. Arról van szó, hogy a szocializmus is áru-pénztermelő társadalom, számos gazdasági, piaci törvény hatásmechanizmusában lehetőség nyílik arra, hogy oz egyéni érdekek, az „ÉN" tudatcentrikus szemlélete érvényesüljön. A kispolgári életszemlélet legfőbb negatív szimptómái a fogyasztási szférában nyilvánulnak meg. Az ember nemcsak fogyasztói, hanem termelő lény, o munkaszféra az a terület, amelyben a társadalmi szervezettség és a szocialista 'kollektivizmus döntően meghatározza az életmód ösz- szes paramétereit. Ezért fontos szerep jut a munkaszféra személyiségformáló jellegének, a kollektivista kapcsolatok tartalmasabbá tételének. Dr. Estók Tivadar Évente 110 milliószor kopogtatunk az orvosi szoba ajtaján — az egészségügy ennyi orvos, beteg találkozót regisztrál. Megyünk; betegek és kevésbé betegek. Köztünk olyanok, akiknél a panasz mögött az orvos semmiféle szervi elváltozást nem talál, de a panasz jogos. Ezek az emberek családi, munkahelyi konfliktusok hordozói, köztük és környezetük között feszülő indulatok munkálkodnak, életük lassan morzsolódva megy tönkre. Nem használ a gyógyszeres doboz; jön az ital, vagy az infarktus zsákutca. Vajon ezekben a szituációkban mit tehet, az egészségügy? Hogyan nézhet szembe a pszi- chogén eredetű betegségekkel? A fejfájást gyógyitsa-e, avagy a fejfájás okát? Mindezekre a kérdésekre próbált választ keresni a Magyar Szociológiai Társaság első pécsi vándorgyűlésén elhangzott előadásában dr. Ozsváth Károly, a Pécsi Honvéd Kórház ideg. és elmeosztályának főorvosa, címzetes egyetemi tanár. — ön az előadásában említette: hazánkban ma minden harmadik ember pszichogén eredetű panaszokkal keresi lel az orvost, s jószerével gyógyulást nem talál. Miért? — A neurotikus panaszok kóroki tényezői közül kimagaslik a szocializáció — a személyiség érésének, fejlődésének — elégtelensége, melynek nyomán az egyén és környezete között egyre sokasodnak az ellentétek; konfliktus konfliktust szül. Ezt azonban sem a beteg, sem a vele foglalkozó orvos nem tudja, vaqy nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget. Ebből adódik az is, hogy ott, ahol a betegségtudat hátterében pszichológiai feszültség lappang, a gyógyszer, a pihen, tetés, a panaszok „ideges-eredetére" utaló orvosi megnyugtatás csak átmenetileg hatásos. Az ilyen ideggyenge beteg, miközben a gyarapodó negatív leletei vagy banális kórisméket tartalmazó kórházi értesítői ak- takötegként jelzik kálváriáját, sodródik egyre mélyebbre, az oly gyakran kétségbevont panaszai örvényében. Több tucat gyógyszer, eredménytelen kórházi kezelés, felesleges műtétek mutatják föl ennek a beteg élet- útnak állomásait — a pszichiátria, a munkaképesség csökkentése, a rokka ntosítás felé. — Miben rejlik a szocializáció elégtelensége? — Nem könnyű a rövid magyarázat. A társadalom által kitűzött célok nem egészen úgy épülnek be az emberek személyiségébe, mint ahogyan azt a jelen társadalmunkban joggal elvárnánk. A célokat a család közvetíti: a különböző családokban különböző erkölcsi nor- mák-értékek kereszttűzében cseperedik a gyermek. Ha nem megfelelő normát, magatartási szabályokat tanul meg a családjában, felnőtt korában többnyire nehezen birkózik meg a feladataival, nem tudja megfelelően kialakítani emberi kapcsolatait. Emiatt feszült, a feszültség következtében pedig előjönnek a szívtájéki panaszok, a fejfájás — jönnek a doppingszerek, nyugtatok. Egy lépés az ital, a garázdaság, még egy; az öngyilkosság . . . — Ezek szerint ha az orvos a neurózis esetében megmarad a tüneti gyógyítás szintjén, nem tesz semmit, sőt végső soron hozzájárul a betegek újratermeléséhez,. .. — így van. Hosszú évek múltán a pszichiáter vagy pszichológus már mélyen rögzült állapot oldására kényszerül — ha egyáltalán ez még sikerül neki —, pedig talán mór az első orvos—beteg találkozásnál meg lehetett volna találni a megoldást. — A pszichiátriai segítségre szorulók száma egyre nő, sokkalta nagyobb mértékben, mint ahogyan a megfelelő gyógymódokat hiztositó intézetek, szakember portok fejleszthetők lennének . . . — A hazai pszichoterápiás ínség gyökerei fél évszázadra nyúlnak vissza; a két világháború között faji, a második világháború után pedig ideoló. giai előítéletek gátolták a módszerében legkidolgozottabb eljárás, a pszichoanalízis, illetve más pszichoterápiás eljárások elterjedését. szélesebb körű alkalmazását. Ma a pszichoterápia szükségességét már senki sem vitatja, a gyakorlatban azonban alig néhány intézetben végzik, s azt sem intézményesen. Inkább egyéni kezdeményezések nyomán. — Mi lehet ennek az oka? — Sokféle. Ideológiai, szakmai, szemléletbeni, tudományfejlődéstani, szervezeti, gyakorlati okokról beszélhetünk, de korántsem teljes a felsorolás. Véleményem szerint, ha elfogadjuk azt, hogy az egészséges személyiség fejlődését a társadalmi körülmények határozzák meg, azt is el kell fogadnunk, hogy a nem megfelelő alkalmazkodási minták, a célszerűtlen, túlméretezett érzelmi reagálásmódok mögött (hiszen ez a neurózis lényege) ugyancsak társas és társadalmi tényezőket kell keresnünk. Az egyén önértékelését, önbizalmának mértékét, előítéleteit, aspirációs igényét csoporthovatartozása szabja meg. A munkamegosztásban elfoglalt társadalmi helyzet meghatározó jellege az intim, interperszonális kapcsolatok szűrőjén keresztül éri az egyént. Ezeket, az emberek közötti kapcsolatokat kell megértenünk és kell a betegeinkkel megértetnünk, ha érdemben segíteni akarunk gyötrődéseikben. — A neurotikus beteg gyógyulása szorosan kapcsolódik önismeretéhez. Az önismeret iránti igény felkeltése, az önismeret serkentése már önmagában is gyógyitó hatású? — Bátran mondhatjuk: igen. Az önismerés azonban csak más személyekkel való összevetés révén megy végbe — így a leghatásosabb a terápia. Ezért választottuk mi is a csoportterápiát, ahol egy vagy több terepeuta vezetésével az emberek önmagukról vallanak, másokról, a környezetükről mondanak véleményt. A neurotikus csak akkor gyógyul meg, ha el tudja vele fogadtatni: ő is részese a bajának. A 15—20 hetes terápia az emberi magatartás és a társas viszonyok felnőttkorban való újratanulása. A mi intézetünkben a Weschler és munkatársai által kidolgozott, úgynevezett „sensitivity training” szolgált modellként. Ez a módszer nem egyszerűen újfajta felnőtt-oktatási technológia, hiszen a gyógyítás folyamatában részt vevők számára, a tananyag: saját magatartásuk. Mesterséges környezetben tanulják meg saját és mások érzelmeinek felfogását, megértését, szorongásaik kezelését, önmaguk és mások viselkedésének szabályozását, ezzel az önismeret fejlesztését, az emberismeret mélyítését. S fejfájásuk elmúlik — tabletta nélkül ... — A neurotikusok gyógyulásához megfelelő intézeti háttér szükséges. Ez nyilvánvaló. Ugyanakkor az egészségügyi szemléletünk változtatásának szükségességét is feszegeti a vándorgyűlésen elhangzott előadás . .. — Feltétlenül így van. A jövő egészségügyi fejlesztései során neme feledkezhetünk meg arról, hogy a betegeink egy- barmada pszichogén eredetű bajokat hordoz. Ugyanakkor megítélésem szerint az általános orvosi szemlélet átalakítására is szükség van. Az új orvosnemzedéknek kellő orvosi- pszichológiai alappal kell indulnia. Nem mini-pszichiátereket kell képeznünk, hanem olyan szemléletre és jártasságra van szükségük a hallgatóknak, amelyek szakmaválasztásuktól függetlenül a betegek és saját maguk hasznára válhat. Talán mindezeken át juthatunk el odáig, hogy az interperszonális kapcsolataiban kudarcot valló egyént rehabilitálhassuk — ne csak „gyógyít- gassuk" —, hogy aztán kevesebb feszültséggel és nagyobb felelősséggel munkálkodjon társadalmi céljaink és egyéni érdekei összeegyeztetésén — mondotta befejezésül dr. Ozsváth Károly. Kozma Ferenc Kiifalö pártmunkások Baka László A rt mondja: sok feladatot vállalt, s ennek élfogadásában nem az határozta meg, hogy egyszer majd mi lehet belőle. Sokkal inkábba libapásztorkodás, a cséplés, a részesművelés, a krumpliszedés. Egyszóval: a szegénység. Végigkísérte gyermekkorát. Tenni kellene — mások és maga érdekében — ez volt mindig a motívum. Édesanyjának — aki egyedül maradt 11 gyermekével, amikor az apa meghalt — ugyancsak sokfelé kellett elosztania a keservesen megkeresett kenyeret. Hogyan bírta Baka László a hajtást, nem értem: vékony termetű, kissé kopaszodó, csendes hangú ember. 48 éves. A gyermekkor nehéz munkával töltött napjai nem az izmait erősítették, hanem szívóssá tették. Az MSZMP Baranya megyei Oktatási Igazgatóságának tanára, a politikai gazdaságtant tanítja. Sok állomású az útja, onnan kezdve, hogy Darányban — itt élt 18 éves koráig — az iskolában a falu alvégén lakó suttyó srácoknak lett a vezére — szemben a felvégiekkel.- Nem is tudom, miért én lettem a bandavezér. Apró srác voltam, nem erős, nem hangoskodó. Talán a jó tanulmányi eredményeim domináltak a többiek előtt. Az út főbb állomásai: 1948-ban EPOSZ vezetőségi tag lett; 1950-ben a Barcsi Á. G.-ban dolgozott, s részt vett a járási DISZ megalakításának előkészítésében; 18 éves korában belépett a pártba; fél év múlva Darányban az MDP községi titkára lett, az e tisztséget betöltők között Somogybán a legfiatalabb; 1952-ben már Inotán dolgozott, a November 7. erőmű építkezésén a DISZ- titkár; Veszprém: egy fémüzem DISZ-titkára, a háromhónapos pártiskola elvégzése után; 1953-ban: egyéves DISZ-főiskolát végez; utána a tamási járás DISZ-titkára; 1955-ben már a péceli DISZ- iskola oktatója; közben Nóg- rádverőcén nyári táborokat vezet; 1957-ben Darányban lett KISZ-titkár, majd a barcsi járási úttörőtitkár; 1958- ban a KISZ-központban az oktatási alosztály munkatársa lett. Ebben az évben költözött le az iskola Pécsre, azóta itt él. A KISZ-iskola vezetője 1963-ig, a következő év január 1-től tanítja a politikai gazdaságtant. Hosszú a felsorolás. Aligha tűnik ki mögüle a fűtetlen szobák, a behavazott utak, a kényelmetlen irodák, a fárasztó utazások, az átdolgozott éjszakák sorozata. S közben tanult is: kitüntetéssel fejezte be a tanárképző főiskolát — a történelem szakon —, majd 1968-ban a pártfőiskolát. — Miért a polgazdot tanítom? Valóban úgy éreztem akkoriban, hogy a legszebb gondolatok a filozófiában fogalmazódnak meg, tehát ez érdekelt elsősorban. A történelem-végzettségem viszont a tudományos szocializmus felé hajlított. Csakhogy amikor Pécsre kerültem, éppen politikai gazdaságtan oktatóra volt szükség. így alakult, ma már egyáltalán nem bánom. Arról mesél, hogy elhatározta: minden héten 150— 200 oldalnyi szépirodalmat el kell olvasnia, hogy lépést tudjon tartani, ne érezze magát lemaradottnak. Elhatározását egy Lenin-idézet váltotta ki: „Kommunisták úgy lehetünk, hogy elménket mindazon értékekkel gazdagítjuk, amelyeket az emberiség története során felhalmozott." Számos kitüntetése van, öt éve az Oktatási Igazgatóság párttitkára. — Szép feladatom van: azt is meg kell tanítanom, hogy élni igazán csak közösségben lehet. Az osztályaimban sohasem a tanár-tanítvány viszonyra törekedtem. Ök is azért dolgoznak, amiért én, csak éppen én a katedra mögül. A tudásra, az új ismeretekre való törekvés, s a tudat, hogy ez sikerült — ez adhatja a mindennapok legnagyobb élményét. — Időnként, mint oktatónak, meg kell buktatnia egy- egy diákot, ha az teljesen felkészületlen a vizsgán. — Az engem nagyon letör. És nem is csupán a tudás átadása a cél. Az a jó propagandista, oktató, aki a szaktárgy tanításán keresztül a maga meggyőződését átültetve helyes életszemléletet, napjainknak, feladatainknak megfelelő politikai, emberi magatartást is ki tud alakítani hallgatóiban. A kettő együtt adja az értelmét az iskolának, az oktatásnak. És az oktató életének. Mészáros Attila
