Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-22 / 52. szám

2 Dunántúli napló 1980. február 22., péntek Baranyában jó a növényvédő­szakember ellátottság Befejeződtek a növényvédelmi és agrokémiai napok A szükségesnél többször permetezték a szőlőt Rendszeresen ellenőrzik az élővizeket és az élelmiszereket Ülést tartott a megyei képviselőcsoport 12500 kötet könyv Könyutő rauatö Meszesen Meseszoba, találkozók, érettségizők klubja Baranyában az elmúlt esz­tendőben közel 1,7 milliárd fo­rint értékű mezőgazdasági kul­túrát mentettek meg a növényi kártevőktől. Ez az egyetlen számadat-is elég bizonyság le­het a mintegy ötszázötvenezer hektáron folyó aktív és szerve­zett növényvédelemre. Mindez természetesen azzal is össze­függ, hogy a baranyai mező­gazdasági üzemek közül mind­össze három nem alkalmaz nö­vényvédelmi szak-, illetve üzem­mérnököt, továbbá az is figye­lemre méltó, hogy megyénk termelőszövetkezeteiben és állami gazdaságaiban minden második üzemben középfokú végzettségű növényvédő tech­nikust foglalkoztatnak, ami or­szágosan az első helyet jelenti megyénknek. Természetesen mindebben nagy szerepet vállaltak a nagy­üzemeken túl a Baranya me­gyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, az Ag­rártudományi Egyesület, a' TIT, a Tsz Szövetség, a megyei Nö­vényvédelmi és Agrokémiai ÁL lomás, valamint a Baranya me­gyei AGROKER is. Ugyanis ti­zennyolcadik olkalommal ren­dezték meg Cserkúton a me­gyei növényvédelmi és agroké­miai napokat; o szervezők jó­voltából a mezőgazdasági üze­mek főmezőgazdászai, a nö­vényvédelemmel és talojerő- gazdálkodással foglalkozó szak. emberek a legújabb kiadású szakkönyveket is megvásárol­hatták. A növényvédelmi és agroké­miai napok tegnapi záróren­dezvényén többek között dr. Szűcs Károly, a Baranya me­gyei Növényvédelmi és Agroké­miai ÁHomás igazgatója tar­tott előadást a környezetet kí­mélő növényvédőszer-felhaszná- lásról. A téma már csak azért is időszerű, mert a Megyei Ta­nács környezetvédelmi bizottsá­ga a közeljövőben tűzi napi­rendre először Baranya növény- védelmi és agrokémiai helyze­tét. 9 A megyei adatokat tekintve, az elmúlt évben egy hektárra 7,2 kilogramm növényvédőszert juttattak ki a gozdaságok ható­anyagban számítva. Ugyanak­kor az is elhangzott, hogy a szükségesnél többször perme­tezték a szőlőt; a kívánatos 8— 10 védekezés helyett tizenkét­szer végezték azt el. Baranyá­ban négy merevszárnyú repülő­gép és négy helikopter végez agrokémiai szolgálatot, közel 270 ezer hektáros területen. El. hangzott; tavaly is előfordult, hogy a búza vegyszeres gyom­irtását nem az optimális idő­ben végezték el, mert a gépek egy része külmegyékben dol­gozott. Mindez a jobb koordi­náció szükségességét veti fel. A Baranya megyei Növényvé­delmi és Agrokémiai Állomás rendszeresen figyelemmel kíséri az élővizek növényvédőszer- szenyezettségét. A Dunából he­tenként vett minták elemzése során megállapították, hogy a folyó vize mentes ettől a szeny- nyezéstől. Az állomás ugyan­csak rendszeresen vizsgálja a tömegélelmezési célokot szol­gáló mezőgazdasági termé­nyekben és az élelmiszeripari alapanyagokban fellelhető nö- vényvédőszer-maradványokat. Az eddigi elemzések tanúsága sze­rint a vizsgált mintákban nem volt nagyobb a szermaradvány c megengedettnél. S. Gy. Az országgyűlés soron követ­kező ülésszakára készülve teg­nap Pécsett tanácskozott a me­gyei képviselőcsoport. Az ülé­sen részt vett dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Bara­nya megyei Pártbizottság első titkára, Lukács János, a megyei párt-vb tagja, a Pécs városi Pártbizottság első titkára, Czan- te Gyula, Pécs város Tanácsá­nak elnöke, dr. Kása Ferenc, a Megyei Pártbizottság osztályve­zetője, Krasznai Antal, a Haza­fias Népfront megyei titkára. Dr, Szabó József, a képviselő- csoport vezetője tájékoztatta a résztvevőket az országgyűlés tisztségviselőinek a közelmúlt­ban tartott értekezletéről és összegezte azt a munkát, ame­lyet a parlament baranyai tag­jai ebben a választási ciklus­ban végeztek. Elmondotta, hogy az ország. gyűlés az elmúlt öt évben 24 törvényt alkotott. Ebben me­gyénk minden képviselője részt vett, felszólalás és interpelláció formájában. Idehaza több hely­színi vállalati látogatással sze­reztek konkrét ismereteket, két alkalommal együttes ülést tar­tottak a somogyi, illetve a tol­nai képviselőkkel. Dr. Nagy József megyei első titkár felszólalásában kiemelte, hogy az országgyűlési képvise­lők eleget tettek megbízatásuk­nak. Kérte, a jövőben is fele­lősséggel, a munka szeretetével végezzék feladatukat. Lukács János, a Pécs városi Pártbizott­ság első titkárát követően Hor­váth Lajos, Jazbinsek Vilmos, Novics János képviselők szólal­tak fel, majd dr. Szabó József zárszavával fejeződött be a csoportülés. Pécs-Meszesen, a József Atti. la Művelődési Ház bővítése ré­vén nyílt lehetőség arra, hogy a Városi Könyvtár meszesi fiók- könyvtára is gyarapodjon. A művelődési ház új szárnyában a korábbi 58 négyzetméter he­lyett most száznyolcvan négy­zetméter a könyvtár alapterü­lete. A 12 500 kötet könyv, valamint a 30 újság és folyó­irat szabadpolcos elrendezés­ben kapott elhelyezést a tágas és világos helyiségben. Lehető­ség nyílt a helybeni olvasási igények kielégítésére is, sőt a legkisebbek könyvtári foglalko­zásainak meseszobát alakítot­tak ki. A munkás lakta városrész köz- művelődésének fontos helye le­het a könyvtár s hogy mennyi­re hiányzott, azt mi sem jelzi jobban, hogy a tegnap délutáni avatóünnepségre sokan már kölcsönzési szándékkal jöttek. A meszesi általános iskola fu­rulyaegyüttese, majd a Dobó úti Gimnázium diákjainak éne. ke, szavalatai után Komlódi ló- zselné, a Pécs városi Tanács el­nökhelyettese mondott meg­nyitó beszédet. Vincié Ferencnél, a fiókkönyv, tár vezetőjét kérdeztük a ter­vekről, elképzelésekről. — A régi könyvtár zárásakor 1500 olvasónk volt, remélem, most több ember leli majd örö­mét az idejövetelben. Reméljük ezt azért is, mert a hagyomá­nyos könyvtári szolgáltatásokon túl is kínálunk programot o környéken lakóknak, fiatalok, nak, idősebbeknek egyaránt. Holnap, szombaton például a Városi Tanács művelődésügyi osztálya és az Úttörőház szer­vezte vetélkedőnek adunk he­lyet. Márciusban két író—olva­só találkozó is lesz; Kende Sándor íróval és Galambost László költővel találkozhatnak az általános iskola diákjai. — Az alsó tagozatosoktól a gimnazistákig minden kör­nyékbeli diák részt vesz majd a könyvtári órákon, a meseszo­bában pedig mór az óvodások is ismerkedhetnek a könyvekkel. Tervezzük a Dobó gimnázium­mal, hogy közös emlékműsort állítunk össze a József Attila évforduló tiszteletére. — A meszesi könyvtárban létre akarjuk hozni az érettsé­gizők klubját, mely elsősorban a dolgozók gimnáziumának végzőseit segítené a felkészü­lésben, de természetesen a nappalisok is tagjai lehetnek. Ebben a klubban lehetőség nyílik az érettségi tételek meg­beszélésére, a tanultak elmélyí­tésére a könyvtárban meglévő könyvek felhasználásával — mondta Vincze Ferencné. A meszesi fiókkönyvtár va­sárnap és hétfő kivételével na­ponta nyitva tart, délelőtt 10-től (szombaton 9-től) délig. Szer­dai és pénteki napokon dél­után 13—17 óra között, keddi és csütörtöki napokon pedig 14—18 óra között tart nyitva a megújult munkáskönyvtár. b. I. N. I. A belső munkákat a tulajdonosok végzik Tervezői vázlat alapján ilyenek lesznek a szentlőrinci csoportos családi házak Fotómontázs: Cseri László Csoportos családi házak épülnek Szentlőrincen Üzembővítés Répcelakon Már elkészültek a 28 mé­ter magas desztilláló torony felállításával és megkezdték a belső szerelési munkát a Rép- celaki Szénsavtermelő Vállalat új gáztisztító során. Az üzem­ben jelenleg két tisztítósor működik, amelyek együttesen óránként mintegy 8 és fél tonna gázt tudnak megtisztí­tani. A most épülő berende­zés egymaga 10 tonna gáz tisztítására lesz képes órán­ként. A teljesen automatizált tisztítósor létesítésére mintegy 45 millió forintot fordítanak, s a szerelési munkát a tervek szerint május végére fejezik be. Ezt a gondos ellenőrzés és a próbaüzemelés követi. Az új berendezés munkába állítá­sa lehetővé teszi a gyár szén­savtermelésének megduplázá­sát. Egy- és kétszintes lakások, zárt udvarokkal Négy év alatt 230 lakás épült Szentlőrincen, többségben szö­vetkezeti, illetve saját kivitele­zésben. A lakásépítési kedv je­lenleg sem kisebb a nagyköz­ségben. Tegnap délelőtt is hatan érdeklődtek lakásépítés lehetőségéről a nagyközségi közös tanács műszaki csoport­jánál, öten határozott elkép­zeléssel jöttek: a Mikszáth Kál. mán utcai korszerű csoportos családiház-építésbe akartok be. nevezni. Elkészült a szegedi szabadtéri játékok idei programja Üj magyar dráma ősbemutatója Idén július 19-től augusztus 20-ig 16 előadást tartanak a szegedi szabadtéri játékokon. A közreműködő művészekkel többségében már megkötötték a szerződéseket. Erről számolt be csütörtökön Szegeden tar­tott sajtótájékoztatóján Hor­váth Mihály, a játékok igaz­gatója. Az évadot július 19-én új magyar dráma ősbemutatójá­val, Páskándi Géza Kálmán király című drámájának elő­adásával nyitják meg. Ez a mű szerepel a programon jú­lius 26-án és augusztus 2-án is. A darab Ruszt József ren­dezése, díszlettervezője Csikós Attila lesz. Az előadás sze­reposztásáról még nem dön­töttek. Verdi Falstaffját július 20- án, 25-én és 27-én adják elő a Dóm téri színpadon Hor­váth Zoltán rendezésében, a címszerepben Gregor József­fel. A díszleteket Varga Má­tyás tervezi. Bizet Carmen-jét Szinetár Miklós rendezésében augusz­tus 1-én, 3-án és 9-én tekint­heti meg a Szegedre látogató közönség. A címszereplő Mé­szöly Katalin mellett többek között Kincses Veronika, Se- regélly Katalin, Gregor Jó­zsef, Gyimesi Kálmán énekli a főbb szerepeket. Számítanak llosfalvy Róbert felléptére is, Escamillót pedig a kijevi ope­ra egyik kiválósága, Ivan Po­nomarenko személyesíti meg. Az előadás díszleteinek terve­zője Varga Mátyás, a jelme­zeké Márk Tivadar. Augusztus 8-án, 10-én, 16- án és 20-án musical kerül színre a Dóm téren: Szakcsi Lakatos Béla—Csemer Géza Piros karaván című műve. Az előadást Vámos László ren­dezi, a karmester Nagy Fe­renc lesz. Kass János grafikus- művész díszletterveit Csikós Attila alkalmazza a játékok színpadára. A szereplők között lesz Suka Sándor, Kertész Pé­ter, Harsányi Gábor, Galam­bos Erzsi, Farkas Gábor, Ko­vács Zsuzsa is. További három estén, au­gusztus 15-én, 17-én és 19-én a Magyar Állami Népi Együt­tes műsorát tekinthetik meg a nézők. A Mikszáth utcai leendő családi házak híre gyorson ter­jedt. Még hozzá sem kezdtek a tervek készítéséhez, amikor már többszörös volt a túljelentke­zés. A nagy érdeklődést két ok magyarázza: korszerű, össz­komfortos, szép, tágas ottho­noknak ígérkeznek ezek a la­kások, másrészt a tulajdonosok saját, illetve barátaik, rokonaik, ismerőseik munkáját felhasznál­va takarékoskodhatnak az építkezésen. A házakat ugyanis csak félig építi fel a kivitelező, a mozsgói Zrínyi Termelőszö­vetkezet. A belső szak- és sze­relőipari munkákat mindenki maga végzi. Az építkezés má­jusban kezdődik. Őszig dolgoz­nak a termelőszövetkezet mun­kásai, utána jöhetnek a lakás­tulajdonosok. Jövő év őszén visszajön a tsz, elkészíti a hóm. lokzatot. A leendő tizenhat lakást most még Pelényi Margit tervrajzai alapján láthatjuk. A tíz föld­szintes és hat kétszintes lakás kialakítása rendkívül gyakorla­tias: több generáció együttélé­sét is megnyugtatóan, teljesen elkülönítetten biztosítja. A laká­sok helyiségeiből ki lehet jutni az átriumokra, vagyis a zárt udvarokra. A 60—70 négyzet- méter alapterületű udvaroknak — időjárástól függően — az év, illetve a nap bármelyik sza­kában lesz napos, illetve ár­nyékos része, s zártságuk miatt akár a lakás részének is te­kinthetők. Maul József, a tanács műszaki csoportvezetője elmondta, hogy mivel korszerűen telepített, cso­portos családi házakról van szó, kedvezőek az OTP-kölcsönök: 250—270, illetve 320 ezer forintig terjed az alapkölcsön. Bár a Mikszáth Kálmán utcai tizenhat lakásnak már megvan­nak a leendő tulajdonosai — többségben Szentlőrincen dol­gozó, de másutt lakó emberek — a tanács a jövőben is segíti a magánerős lakásépítkezést. Nem messze ezektől a házaktól, illetve az idén panelből fel­épülő ércbányász lakásoktól je. lölték ki azt a területet, ahol korszerű, csoportos családi há­zakat, illetve társasházakat le­het építeni. A tanács a jövőben is kész támogatni a Mikszáth utcaihoz hasonló építési formát, vagyis ha igény van rá, félig felépítteti a házakat. . . Leletmentés Nagymarosnál A nagymarosi vízlépcső építkezési területén megkez­dődött — az immár három éve tartó feltáró munka foly­tatásaként — az idei lelet­mentés. Újabb területet, a pilismaród öblözetet vizsgálják át a régészek, s az egy hek­táros részen több próbaása­tást végeznek. Dr. Korek Jó­zsef, a Magyar Nemzeti Mú­zeum főigazgató-helyettese az MTI munkatársának elmon­dotta: — Eddig is számos értékes leletet tártak fel a múlt korok kutatói a vízlépcső építkezési területén. Az elmúlt két évben újabb lelőhelyeket fedeztek fel. A leletek oly gazdagok, hogy ezt a területet akár a „régészek kertjének” is nevez­hetnénk, többek között fel­színre került a római határvé­delmi rendszer, a limes három őrtornya, egy teljesen ép kő­kemence a XI. századból és megtalálták egy középkori bencés templom alapjait is. A tavaszi ásatások a feltá­ró munkák után áprilistól ok­tóberig tartanak. A „régészeti idényt” igyekszünk jól kihasz­nálni, mert ezeken a területe­ken szorosan a nyomunkban haladnak a kavicskotró gépek. Mégsem sietünk, mert ez az utolsó lehetőség, hogy elvé­gezzük a nemzeti történeti szempontból jelentős feltárá­sokat. A Duna vízszintjének megemelkedésével ugyanis örökre víz alá kerülnek olyan területek, amelyek régészeti, történeti forrásanyagot, tárgyi­művészeti értékeket rejtenek, s felszínre kerülésükkel meg­alapozottabban írható meg egykor a Duna mentén élt hajdani emberek élete, tele­püléstörténete — mondotta befejezésül dr. Korek József.

Next

/
Thumbnails
Contents