Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)
1980-02-21 / 51. szám
2 Dunántúlt napló 1980. február 21., csütörtök Tanácskozás az államigazgatási munka korszerűsítéséről (Tudósítónk jelentése) Kilenc megye, valamint Budapest és Pécs város képviselőinek részvételével tanácskozást rendeztek a Veszprém megyei tanácson az állam- igazgatási munka korszerűsítéséről. Baranya megyét dr. Hazafi József, a megyei tanács vb-titkára, Pécs várost dr. Galabár Tibor vb-titkár képviselte. Dr. Raft Miklós, a Minisztertanács hivatalának elnökhelyettese adott tájékozta, tást az államigazgatás korszerűsítéséről, a középtávú program előkészítésére. Elmondotta, hogy ezekben a napokban előterjesztés készül erről a fontos témáról, amit a közeljövőben a Minisztertanács megtárgyal. A téma fontos politikai kérdés, nem kampányfeladat. Szükséges az összhang ai központi és a helyi szervek között. Csakis így lehet megvalósítani a jó, a korszerű elképzeléseket. Dr. Hardy Zoltán, a Veszprém megyei Tanács vb-titkára a tanácsi szervek tevékenységét ismertette oz állam- igazgatási munka korszerűsítése érdekében. Elmondotta, hogy a mostani tanácskozásra az 1978-ban Tatabányán hat megye és a főváros áltail aláírt együttműködési megállapodás alapján került sor. A korszerűsítés évek óta és egyre fokozottabb ütemben történik Veszprém megyében. Már 1974-ben foglalkoztak a témával, és 1977-ben ügymenet-vizsgálatot végeztek. A minisztériumokhoz 150 jogszabályt módosító javaslatot terjesztettek ,elő. Tavaly munkateher-vizsgálat elemezte a tanácsi dolgozók tevékenységét. Minderre azért volt szükség, mert mintegy három, ezer jogszabály és jogi irány- mutatás érinti a tanácsi szervek munkáját. Több intézkedés született az ügyintézés gyorsítására. Javították az információáramlást és korszerű ügyfélszolgálati irodát hoztak létre Balaton- füreden. Mindez az állampolgárok érdekében történt, de úgy, hogy szem előtt tartották a központi akaratot) is. A tanácskozáson ismertették az ajkai Városi Tanács új szervezeti felépítésének javaslatát. Ez már továbbfejleszti az országban első, törökszentmiklósi modellt. Az új szervezeti felépítést gyorsítja, egyszerűsíti az ügyintézés, és 20 százalékos létszám-megtakarítást jelent. A veszprémi tanácskozás résztvevői délután megismerkedtek a balatonfüredi ügyfél- szolgálati iroda tevékenységé, vei. — B — Közösen gondolkodva, együtt cselekedve Megalakult Pécsett az Omega Klub OM€GA FAN CLUB: ez áll a fehér kartonigazolvány fedőlapján. Pécsett 170 fiatalnak igazolja, hogy február 20-tól az OMEGA Klub tagja. Mint hírül adtuk, a MÉV Ságvári Művelődési Háza ad otthont a rockzene rajongói által régóta várt klubnak, amelyhez hasonló még nem működik Magyarországon. Érdekes, hogy Svájcban, Ausztriában és az NSZK- ban viszont már megalakult a népszerű magyar együttes rajongóinak köre. A tegnap délutáni első ösz- szejövetelen Bokorné Magvasi Ágnes, a Baranya megyei KISZ Bizottság politikai munkatársa köszöntötte a'klub tagjait, majd Zsikó János, a Ságvári Művelődési Ház igazgatóhelyettese tolmácsolta a házigazdák jókívánságait. Az alakuló ülésen részt vettek az OMEGA együttes tagjoi, akikkel Földes László, a Hobo Blues band vezetője, a Szabadidő című lap munkatársa készített nyilvános interjút. A klub célja az, hogy a fiatalok körében népszerű rockzenéhez kapcsolódva megszólaltassa egyes művészeti ágak ismert képviselőit és ezáltal fontos közművelődési feladatot töltsön be. Az első foglalkozás alkalmával az együttes bemutatása volt a cél, ezért levetítették az OMEGA együttes nyugat-európai turnéja során készült két színes filmet. A következő alkalommal, egy hónap múlva a blues-zene különböző áramlatainak ismertetése lesz a foglalkozás témája, amelyet Földes László ismertet a klub tagjaival. Népfrontvezetík találkozója Berkesden Milyen eredmények és gondok jellemzik a városkörnyéki települések életét, ezen belül a népfrontmunkát? Miként teremtenek kapcsolatot a népfrontbizottságok a településeken működő tömegszervezetekkel, milyen segítségre lenne szükségük? Ilyen és ehhez hasonló kérdések szerepeltek többek között azon a kerekasztal- beszélgetésen, melyre tegnap délelőtt került sor Berkesden. A baráti beszélgetést a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottsága kezdeményezte azzal a szándékkal, hogy minél alapo. sabban megismerhesse a város- környéki községek lakóinak életét. A találkozónak, melyre meghívták Nagykozár, Eilend, Berkesd, Romonya, Bogád, Szilágy népfrontvezetőit, a párt- alapszervezetek titkárait, a községek állami életének vezetőit — a berkesdi művelődési ház adott otthont. A beszélgetésen — melyen részt vett Krasznai Antal, a HNF megyei titkára — Gergely László, a HNF Pécs városi Bizottságának titkára mondott tájékoztatót o népfrontfeladatokról. Többek között szólt a közéletiség erősítésének fontosságáról, a békemozgalom jelentőségéről, a népfrontnak a művelődéspolitikában, a községek fejlesztésében betöltött szerepéről, a környezetvédelmi tevékenységéről, szociálpolitikai feladatairól. Az általános célkitűzések ismertetése mellett hangsúlyozta, hogy ezek csak akkor válnak a mindennapok tennivalóivá, ha a népfrontbizottságok aktívan tevékeny-, kednek, s tagjai személyre szóló megbízást kapnak egy-egy terület feladatainak megvalósítására. Ezután a népfrontelnökök szóltak munkájukról. A népfrontbizottságok többsége rendszeres testületi üléseken beszéli meg a soronlévő feladatokat, ezekre a tanácskozásokra meghívják a község párt-, állami vezetőit. Ám az is kiderült, hogy a rendszeres testületi ülés még nem gyakorlat valamennyi községi népfrontbizottságnál, illetve, hogy nem mindig hívják meg őket tanácsülésekre. A községekben működő pártalapszervezetekkel, illetve a bogádi termelőszövetkezet pártvezetőségével. KISZ- alapszervezetekkel, vöröskereszttel és MHSZ-szel jó a kapcsolatuk, számos rendezvényt, ünnepséget, társadalmi munkát közösen szerveznek. Különösen sok szó esett a társadalmi munkáról, hiszen szinte valamennyi község lakossága dicsekedhet olyan létesítményekkel, amelyek a lakosság összefogásával készültek. Most ismét közös feladatra vállalkoznak. A népfrontbizottságok kezdeményezése nyomán Berkesd, Eilend, Pereked és Szilágy együttes erővel akarja bővíteni a berkesdi óvodát, és felújítani az óvoda, valamint az iskola konyháját. A bővítéshez a lakosság anyagi támogatással, illetve társadalmi munkával járul hozzá. Ugyancsak sokat emlegették tegnap a szemétszállítás gondjait és nem hiába. A berkesdiek elfogadták a nagykozáriak javaslatát és a két tanács vásárol egy közös szemétszállító autót. Az eredményeket és gondokat egyaránt feltáró beszélgetést joggal nevezte hasznosnak és tanulságosnak Krasznai Antal, a HNF Baranya megyei Bizottságának titkára. Hangsúlyozta, hogy a közös gondolkodás, s az ezt követő együttes,, cselekvés nélkülözhetetlen a soronlévő feladatok megoldásában. Pusztai János, a tsz pártvezetőség titkára arról beszélt, hogy a népfrontban tevékenykedő kommunisták segítségével a jövőben is támogatják a város- környéki községek népfrontmozgalmát. Gergely László elmondta, hogy a tegnapihoz hasonló beszélgetésekre a jövőben évente kétszer is sort kerítenek. t. e. A város szívétől alig ogy kilométerre Itt valóban a lovas kocsi a legcélszerűbb jármű. Pár százmíterre a nemzetközi főúttól. A Pipacs utca és környéke „A közegészségügyi hatóság - nem alaptalanul — nagyobb tömegű megbetegedé* sek kirobbanásától tart." A levelet, amelyből itt idéztem, 1978-ban írta dr. Gödé Gizella főorvosnő. A címzett: az akkori II. kerületi tanácsihivatal műszaki osztálya. A helyszín: Pécsett a Pipacs utca és környéke. A kevésbé tájékozott olvasók számára útbaigazításként: olyon része ez a városnak, amelynek hallatán az orvos kezében megremeg a fonendoszkóp, keserűen és mélyet sóhajt a rendőr, a büntetőbíró pedig az új BTK-t is félretoljo, mert fejből ismeri az idevonatkozó paragrafusokat. Ehhez a negatív tartalmú íráshoz ar indítóokot az adta, hogy a II. kerületi rendelőintézet, élén dr. Ütő Tamás vezető főorvossal és a terület körzeti orvosával, dr. Mako- viczky Gyulával tegnap délelőtt több, különféle intézmény, szervezet mozgósításával helyszíni szemlét szervezett Műemlék-ismertetők Régi gondja a turistáknak, hogy nincs elég ismertető a műemlékekről. Alig jelenik meg egy-egy kiadvány, napok alatt elkél a könyvüzletekből. Az útikönyvek, nagyobb lélegzetű ismertetők mellett igen keresettek a kisebb füzetek, különösen az egyes műemlékeket alaposabban bemutató leírások. Felismerve ezt az igényt, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztálya elhatározta, hogy a megye mű. emlékeiről, idegenforgalmi helyeiről ismertetőket jelentet meg, amiket az adott helyen vásárolhatnak meg az érdeklődők, potom pénzért. A sorozat első két darabja a szigetvári és a siklósi várat bemutató füzetecske volt, o napokban pedig újabb hat jelent meg. Jakováli Haszán pasa pécsi dzsámiját Gerő Győző ismerteti, a dzsámi alaprajza, fényképe és egykori ábrázolása egészíti ki a kiadványt. Fülep Lajos művészettörténész Zengővárkonyon élt hosszú ideig, itt írta sok jelentős munkáját. Az egykori könyvtár ma emlékszoba, ezt mutatja be a következő füzetecske. Kovácshidán református egyházi gyűjtemény található — erről is jelent meg ismertető. G. Sándor Mária mutatja be Márévárát — fényképek, alaprajz segíti az évszázados építményrendszerben való tájékozódást. Ugyancsak ő írta a mecseknádasdi Szt István templom ismertetőjét. — A magyar középkori falvak jó tömegű, jellegzetes arányú, de szerény díszítésű egyházi emlékei az egyenes szentélyzárású templomok - írja Mezősiné Király Éva a hetvehelyi rk. templomot bemutató kiadványban. Noha szerény kiadványok ezek az ismertetők, mégis jó szolgálatot tesznek a megye műemlékeinek népszerűsítése érdekében. Remélhetően újabbak követik majd őket. ezen a környéken. Ott voltak a KÖJÁL, illetve o városi közegészségügyi szolgálat felelős 'beosztású dolgozói, a Pécsi Köztisztasági Vállalat, a Megyei Tanács cigányügyi albizottságának képviselője, a Városi Tanács egészségügyi és mezőgazdasági osztályának vezetői, és mindannyian egyet furcsállotta'k: éppen a legille- té kesébb, a -Városi Tanács építési osztálya nem képviseltette magát. Azt mondják a szakmában, hogy egy újságíró lehetőleg ne csodálkozzék semmin. Én mégis megszegtem ezt az íratlan törvényt, mert nem lehetett elképedés nélkül végignézni Pécs szívétől alig egy kilométerre ezeket a középkori állapotokat. Egy patkány a bizottság közeledtére 'hatalmas ugrással eltűnt egy tócsában. Útón-útfélen, járdán állati ürülékeket, szeméthalmokat kerülgettünk. Az árkokat benőtte a gőz, de ha folyik bennük a víz, azt visszafelé teszi, mert a déli ipari út, illetve a BéV telephelyének feltöltése nem engedi elfolyni a csapadékot, s a Zsol- nay gyárból, a BÉV másik telephelyéről, illetve a Hőerőmű zagytavaiból — és nem utolsósorban a házakból ideszí- várgó szennyvizet. Mindezt már két évvel ezelőtt jelezték oz egészségügyi hatóságok. A helyzet azóta csak romlott. Régebben 42 hektáron gazdálkodtak itt bolgárkertészek, most ketten maradtak, de ők sem akarják sokáig csinálni, mert egy ásó- nyomnyira feltör o talajvíz. A bejáró bizottság egyik tagja azt mondta, hogy itt nem volna szabad állatokat tartani, mert a környezet higiéniája!erre nem alkalmas. Több, mint 350 ember lakik ezen a telepen. A bejárásról jegyzőkönyv készült, s ezt ismét eljuttatják a Városi Tanács építési osztályához. Akárcsak két évvel ezelőtt. .. Kurucz Gyula Nem trükkfelvétel, nem tóparti csendélet. A ház előtt, az utcán készült a kép. (Száraznak mondott időben.) Nekik még tetszik a dolog.