Dunántúli Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-30. szám)
1980-01-31 / 30. szám
2 Dunántúlt napló 1980. január 31., csütörtök Tájékoztató az irányelvekről A pécsi kulturális, művészeti élet vezető képviselői ültek össze tegnap délután a Nevelők Házában az MSZMP kongresszusi irányelveivel kapcsolatos kérdések megbeszélésére. A résztvevőket Bocz József, a Baranya megyei Párt- bizottság titkára köszöntötte, majd Rátki András, az MSZMP KB Kulturális Alosztályának vezetője adott tájékoztatást az irányelvekben megfogalmazott legfontosabb feladatokról. Egyetemi, főiskolai ifjúsági vezetők tanfolyama Szerdán Gyöngyösön befejeződött az egyetemk és főiskolák KISZ-titkáraiTiak téli politikai felkészítő tanfolyama. A január 28-án megkezdődött tanácskozáson csaknem másfél száz ifjúsági vezető tekintette át a felsőoktatási intézményekben működő KISZ-szervezetek időszerű feladatait, a szövetség politikai tömegbefolyása növelésének módjait, és vitatta meg a hallgatók eszmei-politikai nevelésének s a szakmai tanulmányi és az érdek- képviseleti tevékenység további javításának teendőit. Az ifjúsági vezetők tanfolyamát szerdán meglátogatta és előadást tartott Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Berecz János, a Központi Bizottság osztályvezetője. Több kerékpár Csepelről Több csepeli kerékpár kerül az idén az üzletekbe. Eddig gyakran hiánycikknek számítottak a különböző típusú, hazai gyártmányú összecsukható kerékpárok. Most a Csepel Művek jármű- és konfekcióipari gépgyára — a kapacitást bővítő beruházások elkészülte után, részben belső átszervezésekkel — a nagy értékű, termelékeny gépek jobb kihasználásával növeli a termelést. Az év végéig mintegy negyedmillió kerékpárt gyártanak a belkereskedelem megrendelésére, 20 szá. zalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A hazai igények jobb kielégítésén túl bővül a választék is. a 28-as túratípus mellett több lesz a camping és a hegesztett vázas City biciklikből az üzletekben. A csepeli gyár 15—16-féle kerékpárt gyárt rendszeresen, többségük egy-egy alaptípus változata. Ebben az évben már nagyobb exportmegrendelésük is van, 60 ezer kerékpár kivitelére kötöttek a korábbinál kedvezőbb árakon szerződést. Egyebek között angol, görög, svéd és kanadai cégekkel. A Budapesti Vegyiművek új termékei „Sulfur F—W” néven folyékony gombaölőszer gyártását kezdik meg a Budapesti Vegyi, művekben. A kéntartalmú növényvédőt, amelyhez hasonlót eddig külföldről szerzett be a mezőgazdaság, a gyár mérnökei fejlesztették ki. A csaknem valamennyi gyümölcs-, illetve szőlőfajtára alkalmazható liszt. harmat-pusztító vegyszerből még az idén ezer köbmétert adnak át a gazdaságoknak, huszonöt- millió forint értékben. A növényvédelem egyik fellegváraként számontartott gyár új műtrógynkészítményekkel is kísérletezik. Három speciális készítmény gyártását is hamarosan megkezdik. Ezek a gabonakultúrák, a kukorica, burgonya, szőlő hozamának növelésére, vas, mangán, illetve rézhiány miatti növénysorvadások megelőzésére is alkalmasak. Ütést tartott a Megyei Tanács vb Az Egészségügyi Minisztérium az elmúlt évben, július 2-től szeptember 15-ig átfogóan, minden részletre kiterjedően vizsgálta Baranya megye egészségügyi helyzetét. E vizsgálat eredményét, megállapításait, illetve az ennek nyomán szükséges intézkedéseket tűzte napirendre a Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottsága tegnap délelőtt megtartott ülésén. E napirendi pont megtárgyalásán jelen volt dr. Zsögön Éva egészség,- ügyi minisztériumi államtitkár és dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára is. Az Egészségügyi Minisztérium írásos előterjesztéséhez dr. Kiss Elemér főosztályvezető fűzött szóbeli kiegészítőt, majd a végrehajtó bizottság tagjai kérdéseket tettek fel a vizsgálat eredményeit tartalmazó előterjesztés megállapításaival kapcsolatban. Általában kedvező képet mutat a megye egészségügyi ellátása. Mint a vizsgálat is megállapította, az N intézményellátottság — a klinikákat is beleértve — számszerűségében jobb az országos átlagnál. Az eredmények között említette meg a minisztérium, hogy Baranyában az egészségügyi és a szociális ágazat V. ötéves tervének időarányos teljesítése megfelel a tervezettnek. A tervidőszak végére 505 tényleges ágynövekedéssel számolhat a megye. Ez a növekedés főleg a szigetvári ideg-elme kórház 330 ácjyas beruházásából, valamint a mohácsi és a harkányi kórház bővítéséből adódik. A vizsgálat megfelelőnek ítélte a megyénkben folyó közegészségügyi és járványügyi munkát, illetve annak - a gyógyító-megelőző szolgálattal való együttműködését. Ugyancsak elismerést érdemelt az anya- és gyermekellátás, a körzeti orvosi és a szakrendelési ellátás, a szociális gondozás megszervezése, hasonlóképp kedvező minősítést kapott a gyógyszerek forgalmazásának, a gyógyszerészek képzésének, továbbképzésének megszervezése. Az elismerések mellett a vizsgálat meg állapításai utalnak arra, hogy az eddig megvalósított fejlesztések ellenére a megye intézmény-ellátottságának színvonala nem kielégítő. Ennek alátámasztására íme néhány adat: az épületek 4 százaléka szanálandó, 12 százaléka rekonstrukcióra, 28 százaléka felújításra, 56 százaléka pedig karbantartásra szorul. A gép- és műszerellátottság is hagy kívánni valót maga után. Körülbelül 50 százalékukat sürgősen selejtezni kellene. Az előterjesztés felett folytatott vitában elsőként Takács Gyula, a megyei tanács elnök- helyettese kért szót. Mint elmondotta, több okból is igen hasznos volt az átfogó, ágazati főfelügyeleti vizsgálat. Mindenekelőtt hosszabb távra segítseNapirenden Baranya egészségügyi helyzete Jobban kihasználni az integrációban rejlő lehetőségeket get nyújt a további feladatok meghatározásához, de nem utolsósorban megerősödött a kapcsolat a megye és az Egészségügyi Minisztérium között. A határozati javaslatról szólva ráirányította a figyelmet arra, hogy a megye egészségügyi vezetésének tervszerűbb, intenzívebb felügyeleti munkájával, a POTE klinikáival való szorosabb együttműködéssel, a beruházások mielőbbi megvalósításával (különös tekintettel a szigetvári új kórházra), az egészségügyi felvilágosító tevékenység fokozásával tovább lehet jovítani a gyógyító-megelőző munkát. Dr. Dányi Pál, a Megyei Tanács elnökhelyettese ezután az egészségügy fejlesztésének gazdasági vonatkozásairól, a VI. ötéves tervben elvégzendő feladatokról szólt, kiemelve a szigetvári új kórház megépítésének, valamint az egészségügyi technikai és kisegítő személyzet biztosításának, illetve megtartásának fontosságát. Dr. Zsögön Éva államtitkár köszöntötte a végrehajtó bizottság tagjait, s szólt a felügyeleti vizsgálat fontosságáról, hasznáról, eredményeiről. Elismeréssel szólt a1 megye egészségügyi vezetésének munkájáról, és különösen oz anya- és gyermek- védelem terén elért eredményekről. Az alapellátásról szólva kifejtette, hogy elsősorban u körzeti orvosokra, valamint a járóbeteg szakrendelésekre hárul az a feladat, hogy csak a valóban indokolt esetekben kerüljön sor kórházi beutalásra. Dr. Nagy József hozzászólásában elmondta, hogy a Baranya megyei párt-végrehajtóbi- zottsóg, illetve a mellette működő koordinációs bizottság több ízben napirendre tűzte a megye egészségügyi helyzetének vizsgálatát, s ezek során örömmel tapasztalhatták, hogy egyenletesen javult a szocialista egészségpolitikai feladótok megvalósítása, hogy egyre eredményesebb együttműködés bontakozik ki az ebben érdekelt különféle szervek között. A legközelebbi tennivalók közül kiemelte, hogy a következő tervidőszakban jobban ki kell használni az integrációban rejlő lehetőségeket, csökkenteni oz üzemi, illetve a körzeti orvosi tevékenység közötti átfedéseket, csökkenteni a bölcsődei és szociális otthoni férőhelyek hiányát, javítani kell a műszerezettség színvonalán. Végezetül köszönetét mondott az Egészség- ügyi Minisztériumnak, személy szerint Zsögön Éva államtitkárnak a főfelügyeleti vizsgálat során topasztalt segítőkészségért, a tárgyilagos, helyzetfeltáró munkáért. A közhangulat egyik mércéje Kollektív munka - egységes szemlélet Az egészségügyi ellátás ma már nálunk állampolgári jog. Az egészségügyi ágazat intézményeivel, dolgozóival szükségképpen kapcsolatba kerül mindenki, s nemcsak az esetleges betegsége idején, de a betegségek megelőzését szolgáló szűrővizsgálatok során, sőt, tekintve, hogy a bölcsődék is az egészségügyi ágazathoz tartóz, nak — akkor is, ha gyermekének gondozását, nevelését szakavatott kezekre bízza. A Zsolnay Porcelángyár festőüzemében kísérleti vizsgálatokat végeztek a POTE Közegészségügyi és Járványtani Intézetének munkatársai a szellemi munkát végzők körében. A KTD—1, MEDICOR elnevezésű komplex diagnosztikai táskával végzett vizsgálatok kiterjedtek többek között a fáradás intenzitására, a figyelem és reakcióidők változására. A vizsgálatok eredményeit a gyár hasznosítani kívánja a munkaszervezésben. Képünkön dr. Pórszász János az akusztikus reakcióidő vizsgálatát végzi. Fotó: Proksza László Sejtülepítő szerkezet a Gyermekklinikán A nemzetközi gyermekév alkalmából számos szocialista brigád patronált gyermekekkel foglalkozó intézményeket. így a Zsolnay Porcelángyárban dolgozó tmk-lakatosok Rákóczi brigádja a Pécsi Gyermek- klinikának ajánlotta fel segítségét. Ennek köszönhető, hogy orvosi útmutatás alapján társadalmi munkában elkészült a leleteket és tárgylemezeket tároló szekrény. Dr. Kajtár Pál tanársegéd vetette fel Rózsa Béla brigádvezetőnek, hogy egy munkaigényesebb szerkezet elkészítését vállal- ná-e a brigád. Mintaként az Idegklinikán használatos sejtülepítő szerkezet szolgált. Bár elkészítése nem igényel különleges munkaeljárást, kereskedelmi forgalmazásban nem kapható. Eddig az Idegklinikára vitték vizsgálatra: az agyvizet és a gerinc- csapoláskor nyert folyadékot, most segítség nélkül diagnosz- tálhatók a daganatos, gyulladásos betegségek és megállapítható, hogy a leukémiás betegeknél van-e idegrendszeri elváltozás. Régebben kémcsőben centrifugálták az agyvízből nyert folyadékot, de ezáltal a sejtek egy része károsodott, tönkrement. Ezzel a szerkezettel össze tudják gyűjteni a sejteket és utána megfestve mikroszkóposán lehet vizsgálni. A brigád segítségét a Gyermekklinika orvosai egészség- ügyi felvilágosító előadássorozattal kívánják viszonozni. A. E. Eredmények a környezetvédelemben A vízfeltárástól a szennyvíz- tisztításig, a vízellátástól a környezetvédelemig nagyon sok területet kísér figyelemmel a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya megyei területi szervezete. Mint a tegnap délután Pécsett, a Technika Házában tartott tisztújító taggyűlésen kiderült — nem is eredménytelenül. A megjelent tagokat Hernády Alajos, a szervezet elnöke köszöntötte, majd Uz Mária megbízott titkár számolt be az elmúlt három esztendőben végzett munkáról. A 218 tagot számláló szervezet zömmel mérnököket, technikusokat, orvosokat, biológusokat és jogászokat tömörít. Jogi tagja a szervezetnek a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Pécsi Vízmű, a Baranyai megyei Vízmű, o Pécsi Bőrgyár, a Mecseki Szénbányák, a Mecseki Ércbányászati Vállalat, a Hidasi Vegyimű, a BaraA Hidrológiai Társaság tisztújító taggyűlése nya megyei Fürdő Vállalat, a Pécsi Hőerőmű és a BARANYA- TERV. Ezek a gyárak, vállalatok évente jelentős anyagi támogatást nyújtanak. Mint Uz Mária elmondta, a szervezet megalakulása óta fontos feladatának tekinti Baranya időszerű hidrológiai kérdéseinek megoldására történő javaslatok kidolgozását. Munkájuk eredményeként a Jakab-hegy kiemelkedő jelentőségű geológiai, régészeti és műemlékadottságokkal rendelkező környezetét természetvédelmi területté nyilvánították. A felszín alatti vízkészletek kutatási eredményeinek feldolgozását, értékelését, s ezek alapján a feltárásra érdemes dinamikus vízkészletek meghatározását már két esztendeje végzik. Megvizsgálták az új pécsi szennyvíztisztító telep megvalósulásáig szükséges feladatokat, s javaslatot tettek a: legtöbb gondot okozó szennyvíziszap kezelésére és hasznosítására. Többek között ennek eredményeként lép üzembe idén a pécsi szennyvíztelepen az iszapgranuláló berendezés. Az MHT Baranya megyei területi szervezete az előadóülések és ankétok mellett különös gondot fordít a fiatalok nevelésére. A Hazafias Népfronttal közösen például rendszeresen tartanak környezetvédelmi előadásokat az általános és középiskolákban. Tavaly és 1978- ban nyáron környezetvédelmi úttörőtábort is szerveztek Si- kondán, ahol évente 180-an vettek részt. Itt az ország minden részéből érkező gyerekeknek gyakorlati módszerekkel ismertették, s hívták fel a figyelmet a vízi környezetet károsító emberi beavatkozásokra és az ezek elleni védekezésre. Emellett az iskolákban működő természetvédelmi szakköröket is támogatják. A beszámolót követően hozzászólásokra került sor, majd megválasztották a szervezet vezetőségét, melynek elnöke ismét Hernády Alajos lett, míg a titkári teendőket Uz Mária látja el. R. N. Ez a sokszálú kapcsolat éppen az ember életének legérzékenyebb, legszemélyesebb gondjaihoz kötődik. Az egészségügyi ellátás színvonala ezért egyben a közhangulat egyik mércéje is. A XII. pártkongresz- szus irányelvei ennek szellemében határozták meg az egészségügy előtt álló feladatokat. A Pécs megyei város Tanácsa Egyesített Egészségügyi In. tézményeinek három pártalap- szervezete tegnap délután tartotta meg összevont vezetőség- választó pórttaggyűlését, amelyen részt vett Marton Jánosné, az MSZMP KB munkatársa és Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titka, ra is. Az XI. pártkongresszus óta eltelt öt év munkájáról szóló beszámolót a pártvezetőség nevében dr. Bencze Nándor titkár terjesztette a taggyűlés elé. A beszámoló nemcsak az elmúlt időszak mérlegét vonta meg, nemcsak a jövő feladatait jelölte meg, hanem kitért arra is, hogy miben összegezhető a viták alapján a párttagság véle. ménve a kongresszusi irányelvekről. Az Egyesített Egészségügyi Intézmények három pártalapszer- vezetének összesen nyolcvan tagja van. Az alkalmazottak közel másfél ezres létszámához viszonyítva meglehetősen alacsony. Ezért a vezetőség beszámolója önkritikusan a jövő egyik legfontosabb feladatának a szervezettség fokozását, a pártépítés dinamikusabbá tételét jelölte meg, amelyek egyben feltételei a pártirányítás hatékonyságának. A tartalék, a káderutánpótlás mindenképpen a fiatalok körében keresendő, s ez már a pártvezetőség és az alapszervezetek rétegpolitikai tevékenységéhez is kapcsolódik. A beszámolót követő vitában a felszólalók elsősorban a kongresszusi irányelvekben megfogalmazott, az egészségügyre vonatkozó feladatok teljesítését taglalták. A kollektív munka, az egységes egészségügyi szemlélet kialakítását szorgalmazták. Az egészségügyi ellátás szakmai színvonalának emelése mellett, amelyre egyébként Pécsett az elmúlt időszakban nemigen Volt panasz, a betegekkel való foglalkozásnak a gyógyító tevékenységen kívüli területeinél látják szükségesnek a szemléletváltoztatást. Felvetették azt is, hogy az indokoltnál jóval több orvos foglalkozik a gyógyítás helyett adminisztratív munkával, szervezéssel, statisztikai felmérésekkel, nem ritkán a gyógyítással foglalkozó kollégáik munkáját is megnövelve. A vitában felszólalt Szent- irányi József, a városi pártbizottság titkára is. Értékelte a pártvezetőség munkáját és tájékoztatta a taggyűlést a kongresszusi irányelvekről rendezett viták tapasztalatairól. Marton Jánosné, az MSZMP KB munkatársa felszólalásában o szemléletváltoztatás szükségességére, valamint az egészségügyi ágazatra váró feladatok politikai jelentőségére hívta fel a figyelmet. A pártvezetőség beszámolójának elfogadásával a vezetőség megbízatása lejárt. Az összevont taggyűlés második napirendi pontjaként megválasztották az új pártvezetőséget és az ágazati pártértekezlet küldötteit. Az Egyesített Egészségügyi Intézmények pártvezetőségének titkára újra dr. Bencze Nándor lett. D. I.