Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)

1979-12-09 / 337. szám

DN HÉTVÉGE 8. KULTÚRA 979. DECEMBER 9. A lakodolmak még most is hetedhét-országra szólóak Erzsé­beten. A dínom-dánom után azonban csomagol az ifjú pár, és beköltöznek Pécsre, Komló­ra, ritkán Mohácsra. Új ház alig épül a négyszáz fős köz­ségben. Erzsébet és a körzeté­be tartozó kis községek Pécstől is, Mohácstól is úgy 30—30 kilo. méterre fekszenek. A lakosság 60 százaléka főként vidéken dől. gozik. Az erzsébeti tanácson azt mondják, viszonylag nagyon jó a közlekedés, mert kilenc óra előtt is indul Pécsről egy utolsó busz Kékesdig, így a délutáno- sok, szakmunkástanulók is haza­érnek még esténként. Erzsébet­ről azonban fél hétkor — át- szálással — elmegy az utolsó busz a városok felé. Erzsébeten, Kátolyban, Szellőn és Kékes- den 1400-an laknak. S bár Er­zsébet a körzeti központ, Kátolynak nagyobb a vonzása. Ott van a tsz-központ is, több a munkalehetőség, ott az óvo­da, még a fiatalok is jobban megmaradnak. Talán nem a legszerencsésebb, hogy Erzsé. bet lett a központ, bár a döntést hosszas mérlegelés után hozta meg akkoriban a megyei tanács. Az egész körzet egyik legnagyobb gondja még­is, hogy nincs jó minűségű ivó­víz. A kólis, nitrátos víztől a csecsemők gyakran megbete­gednek. A felnőttek már „hoz­zászoktak”. A jövő sem a leg­kecsegtetőbb, ugyanis a kör­zeten belül nincs olyan fúrt kút, amire egy törpevízművet rá le­hetne kapcsolni. Erzsébeten két éve adták át a klubkönyvtárat. Még majdnem új, feltűnően az. Ehhez kapcso­lódik a körzet másik problé­mája. Nem az, hogy vigyáznak a berendezésre, hanem, hogy nem is használják. Legalábbis ezidáig nem nagyon. Néhány éve megszűntek a körzetben az iskolák, Máriakéméndre járnak a gyerekek, a pedagógusok. Az ingázás miatt a tanárok nem vállalták tovább a népművelői feladatokat, egy részük el is költözött máshová. A községek­ben pedig érezhetően meg­csappant a kulturális élet, megszűnt az erzsébeti pávakör és táncegyüttes, a kátolyi dél­szláv táncosok és hímzőszakkö- rösök is vezető nélkül maradtak. Megszűntek a klubfoglalkozá­sok. Ez év júliusában pályázat útján egy idén végzett, történe­lem—szerb-horvát szakos fiatal, ember betöltötte a körzeti mű­velődési ház igazgatói állást, erzsébeti „székhellyel”. Vajon megoldódnak-e a gondok, ren- deződik-e a helyzet ezáltal, egyáltalán mi várható, mi tör­tént eddig. Hogyan látják ezt az érintettek? Ezt megtudakolni jártuk körbe Erzsébetet. A hely­színek a következők: A községi tanács Graics Andrásné tanácselnök és Kövi Imre, vb-titkár örömmel emlékezik a néhány évvel ez­előtti időszakra. — Már akkoriban megvaló­sult az a törekvésünk, hogy el­jussunk a különböző rétegek­hez. A különböző műsorainkat is cserélgettük a körzetben. Most, hogy végre újra talál­tunk népművelőt, szeretnénk feleleveníteni a szakköröket, együtteseket. Szervezett foglal­kozásokat lenne jó biztosítani a különböző dolgok iránt érdek­lődőknek. Nemcsak a fiatalokra kell gondolni. Erzsébeten külön­ben 11 KISZ-tag van mind­össze. Azért ezekben az évek­ben sem volt teljesen zárva a klubkönyvtár Párt-, tanácsi-, KISZ-rendezvényékre kinyitottuk. Van színes tv, lemezjátszó, min. den. De felügyelet nélkül nem hagyhattuk használni ezeket, szeretnénk, ha sokáig meg­tennének. Háromszázezerbe ke­rültek. Arató Károly versei A szemmel-követő Bz italbolt Az összefogás pezsdítheti fel újra a kulturális életet beszélgetnek. Egy farmerove- rállos szőke lány, egy boros­tás és egy sima arcú fiatalem­ber. Csak annyit kell kiejtenem a számon, hogy klubkönyvtár, máris égymás szavába vágva közlik a véleményüket. — Szerintem az épület nem illik a környezetbe, a pávakör is megszűnt, és különben is, inkább az ivóvizet biztosítanák, az fontosabb volna — néz rám a borostás. A másik letorkolja: — Hát ez így nem igaz, ahogy ő mondja, mert igenis szükség van művelődési házra. De ez soha nincs nyitva, a tv-t ki sem vették a dobozból. De még a lakodalomra sem adták oda a helyi^get, pedig társadalmi munkát is végeztem az építke­zésnél. Nem is itt vagyok KISZ- tag. hanem a tsz-ben — mond­ja felháborodottan. A szőke lány is leteszi poha­rát: — Régebben én voltam a KISZ-titkár Kátolyban. Ott össze­tartanak a fiatalok, nem úgy, mint itt. Erzsébeten. Most van igazgatója a művelődési ház­nak, de még semmit sem csinált. Miért nem szervez nekünk ve­télkedőket, találkozókat? Ö jár be állandóan a járási KiSZ-bi- zottságra, hát akkor ez is csak a feladata lenne, nem? Egy ŐRI előadást hívott meg összesen, de azt sem szervezte meg eléggé. A fiatalok összenéznek. Egyben mindenesetre megegyez­nek, a nevüket nem árulják el. „Szöszi” legalább azért nem, mert mit szólnak, hogy egy óvónő „kocsmázik”, a fiatal­emberek meg azt mondják, lát­tak ők már karón varjút. nz erzsébeti KISZ- titkár otthona Tolnai József csendes, szo­morkás tekintetű. Március óta KISZ-titkár, és jelenleg eléggé elkeseredett: — Nagyon is vágynak az itteni fiatalok a közösségre. De hol legyünk? Jó időben a templomtéren, esőben a kocsmában. Most, hogy itt a Pista a klubkönyvtárban, talán lesz valami változás. Már van mozielőadás, lehet tévézni. De mi, kiszesek is szeretnénk egy klubnapot kapni. Ezügyben most írtam kérőlevelet a ta­nácsnak. A srácok a munkától sem félnek, múltkor két teher­autó hulladékot is gyűjtöttünk. Ezenkívül szervezek az egész község számára pécsi színház- látogatást, a kátolyi tsz odaad­ja az autóbuszát. Sok a jelent­kező. Sárközi lözsefék és özv. Benedek lánosné lakása Egymástól távol laknak, de egymástól függetlenül is, ugyan­azt mondják. Hogy milyen szívesen mennének az asszo­nyok esténként hímezni, varro- gatni, beszélgetni. Hallották, hogy a Pista készül is valami­lyen szakkört összehozni. A mo­zinak a gyerekek nagyon örül­nek. Sárközi József megjegyzi, kellene egy sportkör és lehető­ség, hogy bemenjenek a klub­ba, amikor kedvük van, amikor ráérnek, és ne csak a kocs­mában találkozhassanak a jó Ismerősök, Hogy lennének kitéve játékok, mint a régi kultúrban is voltak. B citerazenekar „hadiszállása »f Községi könyvtár Erzsébeten. Nyitva: szombaton és vasárnap 16—18-ig. A távolsági autóbuszok a kocsmánál állnak meg. Hat-hét óra felé lassan szállingóznak haza az emberek és hazamenet előtt beugranak egy sörre, egy kis tereferére. A pultnál hárman A három Tóth, apa és két fia, tíz éve alakította meg a ci. terazenekart. Jelenleg egy kül­ső tag tartozik csak az együttes­hez. Rádiófelvételek is őrzik munkájukat Imre és Feri, a két testvér az országos citerazene- kar-vezetői tanfolyamra is jár. Végzés után szeretnének az iskolában gyerekzenekart szer. vezni. Kicsit megmozgatni a körzetet. És szerepelni, mint ré­gen. Pista már őket is megke­reste, biztatta az együttest. B körzeti orvos lakása Táncos Attila doktor és csa­ládja tizenhárom éve él Erzsé­beten. Még a tanácson tudom meg róla, hogy közéleti ember, a pávakör szervezésében is élen járt. A Vöröskereszt égisze alatt páros bálokat, kirándulá­sokat szervezett. Mostanában mégis, mintha ő is kicsit visz- szavonult volna. — Egyedül mit lehet tenni? Az iskolák megszűnésével va­lóban elszürkült itt az élet. Meg a másik. Erzsébeten még él'az „ősmagyarkodás", egyes családok haragtartása. Nekem viszont pártatlannak kell len­nem. A harmadik. Két éve min­denki csak vár, „majd ha lesz főhivatású népművelő, akkor változik meg minden” elv alap­ján. Pista már megkérdezte, se- gítenék-e, tartanék-e előadáso­kat. Nagyon szívesen. A klubkönyvtár A főszereplő, Sibalin István papírjait gyűrögeti az íróaszta­lon. — Eddig lényegében ismer­kedtem a körzettel. Próbáltam felmérni az igényeket és egy­általán elérni, hogy befogad­janak. Itt ugyanis van egy olyan nézet, hogy aki betelepül, az csak „jött-ment”. Nem tudom sikerült-e ezt a felfogást meg­ingatnom. Jártam a falvakat, bekopogtam a lakókhoz, fag­gattam őket, mit szeretnének csinálni a művelődési házak­ban. Évek óta jóformán meg­halt a kulturális élet, nehéz ám újra becsalogatni az embere­ket. Vannak terveim. Kátolyban szeretnék egy szerb-horvát nyel­vű diákszínpadot vezetni. Szak­körvezetőket már találtam, fel­elevenítjük a régi néptánc­együtteseket. Klubvezetőkre is szükség lenne. Értek vádak is már, hogy még most sincs ele­get nyitva az erzsébeti klub­könyvtár. A rendeletek szerint egy ilyen klubkönyvtár havonta 48 órát tarthat nyitva. Most alakul a társadalmi vezetőség, szükségünk van egymásra, kö­zösen tudunk csak bármit is el­érni. Annak örülök, hogy for- ronganak a vélemények, leg­alább érdekli az embereket a jövő. Majd ha lesz főhivatású népművelő, akkor változik meg minden, mondta a körzeti or­jana. vos idézve a közvéleményt. Az emberek többségében él egy igény a művelődésre, o közös­ségi szórakozásra, de a ké­nyelmesség, a felelősség áthá­rítása is emberi tulajdonsá­gaink közés tartozik. Mert fő­hivatású népművelő néíküi is lehetett volna 'klubéletet te­remteni, televíziót nézni. De hagyjuk a múltat. Végre ta­láltak a körzetbe művelődési ház igazgatót. Csodát egyedül ő sem tehet, valóban össze kell fogniuk a község lakóinak. Síbalin István tele van tervek­kel, de őzért már előbb is megnyithatta volna a klulb- könyvtárat, legalább az amúgy sem sok havi 48 órára. Nem véletlenül került a figyelem központjába az erzsébeti klub­könyvtár. Hiszen az esti órák­ban lényegében se ki, se be nem lehet menni a faluba. Ez a viszonylagos zártság még jobban felfokozza oz igénye- - két. Nagy a népvándorlás, mondták a tanácson. De ha valamilyen kecsegtető progra­mot, összejövetéli helyet, a Vá­rosi életformához kicsit is ha­sonló körülményeket teremte­nek — erre egy klubkönyvtár is alkalmas — már valamivel nagyobb a vonzerő. Azon is jó lenne elgondolkozni, hogy ha a későbbiekben megnő az érdeklődés a klubkönyvtár iránt, érdemes lenne módosí­tani a nyitvatartási szabályza­tot. Az emberekben élő közös­ségi igényt ápolni kell, bizto­sítani kell ehhez a lehetősége­ket. És ha megindul a „társa­sági élet”, talán a fiatalok is szívesebben maradnak, talán kevesebben pakolnak az esküvő után, kevesebb falu kerül az elnéptelenedő községek listá­Tiszteletem!... De honnan néz? Lombrés mögül, szobasarokból, a láthatár-peremről? Ha így szemmel követ, ha már ennyire állhatatosan, látja-e rezzenéseimet, a szapora verőeret homlokomon? Igen, ugyancsak gondolkodom I Mit kémlel még? A háttért? környezetem? Anélkül bezzeg énl... Rendetlenségem, hegyén-hátán gondjaim, össze-vissza napjaim? Zsilipekkel duzzasztott folyónyi képzelgéseim? Az irdatlan vargabetűkét hátam mögött? Reményi Rejtőzködő Uraml Velük írom, írtam mindig nagyra-becsüléssel a nevéti Ma kell még... Holott ma kellene, odázom — holnap eresztem csak vízre papirhajómatl E virradatban kellene, ma még lekopogni távirász bolygók üzenetét. Ma kell még, nem huszonnégy óra múlva, vasláncon ereszkedni kútba, „ ahonnan, ringó vödör — bárkié lehet! — hozom rezgő, hold-sütött képedet. Barlahidai Andrea Feledy Gyula rajza Krokodilbőr és őzikearc A z olajzöld árnyékú dzsungelek tekervé- nyes partú, sekély vi­zeiben? Krokodilfarmo­kon? Vagy csak a ko­pott mesékben, a fantázia nap­szítta homokpadjain ,.. Hol is élnek a krokodilok? Nem tu­dom. Talán nagy utazások, a nagy kalandok rengetegében, az Óperenciás tengeren túl, az éretlen zöldpaprika színében pompázó erdők mélyén. Lehet, hogy kivesztek már és a trópu­sok égigérő pálmái alatt nyu­godtan napozhatnak, sütkérez­hetnek az arra méltóak, a tár­saságukra mindenképpen méltat­lan nagytestű hüllők ijesztő jelen­léte nélkül. A krokodilbőr azon­ban halhatatlanná vált, foga­lom lett. Táska, retikül, pénz­tárca készült belőle, hogy azok, akik ilyesmivel rendelkeznek, a mindennapos használat alkal­maikor azzal hízeleghessenek maguknak, hogy bennük nincs félelem, megvetés, előítélet. Sőt, mi több: szépnek tartják ennek a mindenki által egyér­telműen rútnak, szörnyetegnek bélyegzett állatnak a bőrét... Egy ilyen retikülön akadt meg a szemem a 20-as számú busz két megállója között, a jármű csuklós részében álldogálva, miközben a „jegyautomata”-ké- szülékkel szemben, a korlátba kapaszkodtam. Persze utánzat volt, vagy túl régi példány. Nem tudom. A tárgyi divat megítélésében különben is örö­kös csetlő-botló vagyok. A reti­kül szorosan a „jegyautomata” készülék mellett, annak magas­ságában helyezkedett el, fogó­ja, szára nem volt túl hosszú, így mindjárt fölhívta a figyel­memet egy női kar puha bőrű csuklójára, amely kissé benyo­módott a retikül füleinek szorí­tása alatt. A megállókban sokan száll­tak föl-le, szokás szerint most is nagy volt a kora délelőtti utazókedv. Néha a lábam he­gyére álltam, később odébb mentem, majd hátrább jöttem, hogy hiúságomat ezúttal is az­Mire várnak Erzsébeten?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents