Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-09 / 337. szám
/ 1979. DECEMBER 9. KULTÚRA DN HÉTVÉGE 9. A Pécsi Nemzeti Színház Ibsen: A tenger asszonya nagy sikerű bemutatása után szinte valamennyi szereplőről írhatnánk egy-egy portrét. Egy debütáló fiatal színészt és a darab ugyancsak fiatal rendezőjét választottuk ki. Egy vékony fiatalember ha talmas, bő, fekete dinamo-ga tyában és trikóban szinte besurran a színpadra. Háta enyhén görnyedő, nyakában törülköző, kezében kopott szandálja. A háttérben téblábolva figyeli a dilettáns festő ecsetvonásait, olyan „bocsánat, hogy élek''-tartásban, de azért minden, mindenki érdekel, mert jó lenne valahova, valakihez tartozni, jó lenne élni... Jó lenne megcsinálni a szoborcsoportot a halott tengerész emlékére, akit elhagyott a kedvese, amíg ő a tengeren volt. Elindulna, de marad, s ha időzne még, elrohan. Nagy lakli gesztusokkal beszél, mint egy kamasz. így is tornászik, magára maradva, nagy fekete klepetusában, komoly, erőteljes mozdulatokkal, egy kicsit erejét bizonygatva önmagának. A lányok kinevetik. Mi is csöndes derűvel szemléljük, fel-felkacagva egy-egy mozdulatán, naiv igyekezetén, (csordultig tele jó szándékán, amivel akaratlanul bajt kever, j sebeket tép fel. Esetlenül esendő, kedvesen groteszk alakjában maga is jóízűen derül, együtt a többiekkel. Extatikus kitöréseiben túláradó szenvedély remeg, de hangja elfúl, elcsuklik a megindultságtól egyetlen jó szóra, alamizsnagesztusra. Lötyög rajta a rosz- szul szabott öltöny, amikor felvonszolja magát a magaslatra, s a két lány duzzadó nőiessége mellé odazuhan, leroskad, hek- tikás rohama keresztje alatt. Dehát bizakodni kell, az élet szép, az orvos is biztatja. És milyen csodálatos lenne, ha Bolette kisasszony gondolna rá a messze távolból, mialatt ő a nagy művön dolgozik... Lyngs- trand úr, a szobrászjelölt ezen álmodozik, tele vágyakozással és tele önzéssel, aminek mértékéről fogalma sincs. Lings- trand úron derülünk egy kicsit, pedig talán sírni lenne jó; Lyngstrand úr menthetetlen. Húsz-egynéhány évével, álmaival, egész kurta életével; egész kis furcsa, kacagtató alakjával, ami mögött valami nagyon fájdalmas emberi tragédia húzódik meg. Felvillantva a groteszkben egy mélységes trauma személyiségzavarának kisebb- nagyobb lelki tüneteit. Bán János pályakezdő alakításában éreztem mindezt. Nagyon átgondolt és a legkisebb mozdulatáig teljesen kidolgozott alakításában, amire — tőle tudom — igen tudatosan készült fel, Sokat jelentett számára. Thomas Mann Varázsheg yenek emléke, de orvosi szakkönyveket is tanulmányozott hozzá. Azt a tüdőbeteget színpadra vinni, amelyik általában az emberek tudatában él, nem biztos, hogy érdekes. így mindent elkövetett, hogy a szokványostól eltérően rajzolja meg Lyngstrand alakját, mert arról szeretne bizonyságot magának, hogy egyáltalán van-e keresnivalója ezen a pályán. Filmfőszerepe után (Minden szerdán) ez az alakítása arra utal, hogy még sokszor hallunk róla, és még sok hasonlóan szép élményt várhatunk tőle. (w. e.) Szikár termet, bozontos haj, jellegtelen öltözék. Halkan, kapkodva beszél, mintha állandó időzavarban lenne. Már vizsgairendezései eseményszámba mentek; még kezében sem volt a rendezői diploma, tábora volt, a „színitanodások” csapatostól jártak le Pécsre egy-egy bemutatója kedvéért. Bemutatók: egy film-főszerep után (Kihajolni veszélyes!) a maradandónak mutatkozó pécsi kiruccanás Déry Tibor Óriáscsecsemőjével kezdődött, egy nagyobb lélegzetvétel, az. tán folytatódott Franz Kafka A per c. művének színpadi adaptációjával. Ezt Beckett egyfelvonásos monodrámája, Az utolsó tekercs követte, majd legutóbb Ibsen drámája A tenger asszonya zárja az eddigi sort. Színészei maradéktalanul elfogadják, az országos kritika szinte egyértelműen csak a dicséret hangján szólt rendezéseiről. Ennyit jelentett Szikora János rendező kétéves pécsi tartózkodása — címszavakban. Tények, adatok; regisztrálnak egy jelenséget, de vajmi keveset mondanak orról, hogy közhellyé csépelt „színházi válságunk” idején, egy indu'lófél- ben lévő fiatalember (— van, akinél ebben a korban még előszeretettel emlegetik azt a bizonyos tojáshéjat —) honnan merített erőt ahhoz, hogy azonnal önmaga legyen. Ahelyett, hogy ő rázódott volna bele a régi kerékvágásba, a szekeret manőverezte át az áltála kijelölt csapásra. Figyeltem néhány próbáját. Módszere végtelenül egyszerű: tudatosság. Már az első olvasópróbán megfogalmazódik a „mit-miént”. Ezt követi a munka, a „hogyan". Szinte kifacsarja színészeit, nincs fő- és epizód szerep. Minden előadását végigköveti, nem hagyja „leülni” a produkciót. Az eredmény : egyenletesen magas szintű színészi teljesítmény, a bemutatót követően is még javuló, beérő élőadások. Ez az alap. A biztos, Archimedes-i pont, melyre épülve — s csak erre épülve — valósulhatnak meg a művészi elképzelések. Szikora álláspontja itt is egyszerű, magától értetődő: hisz a művek mának szóló, élő gondolati hitelében. Közelítési rendszere sohasem formai;sőt: az eredeti formát tekinti a bemutatott darab legrugalmasabb, legváltoztathatóbb részének. A kibontott „üzenet" tolmácsolására két kapaszkodót használ: a térkompozíciót és a zenedramaturgiát. Ezek segítségével „épített” sikeres produkciót Déry szín- padtechnikailag bemutathatat- lannak vélt szürrealista darabjából a panel-falakba zárt elszürkülés víziójának veszélyét idézve fél. így találta meg Kafka regényének színpadi adaptációjához zenei refrénként Mahlert, s tette a falak lebontásával, a per folyamatának idilli természeti tájba helyezésével még groteszkebbé, időtlenebbé a hivatal és az egyén belső és külső küzdelmét legutóbb Ibsen miszticizmusának mai reális, neurózisba hajló életmódunkra, családi kapcsolatrendszereinkre fordításával a „fjord” nyomása alatt leszűkült mozgásterek és a Wagner-i muzsika hatás- komplexumával igazolta az Ib- sen-i művészet korlátlan hitelét. E Szikora Jánosról írt 50 gépelt sort nem lehet ponttal lezárni, hisz még csak oz alig megkezdett mondat elejénél tort... Szilárd István zal legyezgethessem: jólnevelt, azaz jól idomított vagyok. A sűrűségben eltűnt, majd ismét felbukkant a krokodilbőr-retikül, de mindig ugyanott, az automata mellett, mintha csak odaszö- gelték, vagy odaszerelték volna. Három-négy megállónyit utaztunk már együtt ezzel a nagy messzeségek és meleg éghajlatok üzenetét hordozó és közvetítő használati tárggyal, amikor egyszercsak fölzengett egy baritonhang: KÉREM A JEGYEKET ÉS A BÉRLETEKET ELLENŐRZÉSRE ELŐKÉSZÍTENI! A hang forrása mindössze pár méternyire lehetett tőlünk. A busz éppen elindult a megállóhelyről. És ekkor megértettem a rétikul hűséges ragaszkodását az automatához. A táska az iménti hangra kipattant, belenyúlt egy puha női kéz, az automata pedig mint a nyelvét kiöltő ördög, máris köpte a jegyet. Az ellenőr, mivel nem vett észre semmit, elégedetten távozott. Az utasok megritkultak, így alkalmam volt szemrevételezni a táska tartozékait is. A már említett kezek amolyan buggyos ujjú, elegáns női kabátból kandikáltak ki. A kabát alól csizmába tűrt, ugyancsak buggyos nadrágban és végül egy barna csizmában folytatódtak. Fent, a ruhacsoda legtetején simléderes sapkács- ka lebegett, ismételten fölvetve bennem a futó és eléggé érdektelen kérdést, hogyan jöhetett divatba női körökben ez a süket sapkaforma. A sapkát középszőke hajzat tartotta enyhe rezgésben. Ezek a hajszálak olyan erősek és kunkoriak voltak, mintha mindegyik egy-egy külön kis hajszálrugó lett volna. Mindez folt- és térhatását tekintve kiváló műgonddal volt elrendezve, így a férfiszemek sem futhattak ót rajta minden megilletődöttség nélkül. A leltár azonban csak ezeknek a külsőségeknek a lényegével, az arccal lehet teljes. Őzikearc volt. Finom vonalak adták meg a rajzát, karakterét. A szemek elhelyezkedése és metszése hamisítatlan őzikejelleget kölcsönzött neki. Emögött az ártatlan nézés mögött egy 25—27 éves lélek körvonalai sejlettek föl ... Figyeltem: az ellenőr távoz- tával földereng-e rajta némi pír, ami az őrikearc mögötti őzikelelkek csalhatatlan jele szokott lenni. Nem derengett. Sőt, ezt várva és figyelve észrevettem, hogy a keményen összezárt ajkak valamiképpen kilógnak ebből a szép sorból és ha felőlük kezdtem volna megközelíteni és leírni az arc karakterét, egészen más lett Bachtól a ,,Grafikbörse”-ig Ot nap Lipcsében Mintha a gép is idegenkedne a lenti lucskos, kormos, szemerkélő hidegtől; meredeken fúrja csőrét az alacsonyain szálló felhőkbe az Interflug TU-134-es gépe. A föld másodperceken beliül eltűnik, időtlen, teretlen vattában a hajtóművek sipítása is tompább lesz. Tíz kilométer magasról úgy tűnik, végtelen hómezők felett lebegünk, ami alulról nyomasztó szürkeség volt, felülről csillogó fehérséggé lesz a mélykék ég alatt. De felülemelkedhetünk -e így mindenen? Híreken, tanultakon, olvasmányókból, hallomásokból összeálló s így mindenképpen előítéletekké mervedő várakozásainkon? * Lipcsében még „olyanabb” az idő, mint omit Pesten hagytunk. De Günter Richter és Baldwin Zettl vár a repülőtéren. Mindketten képzőművészek s a lipcsei grafikai börze fő szervezői. Nyolcadik alkalommal rendezték meg november 23—25. között a börzét, melyre a lipcsei grafikusokon kívül meghívták az NDK néhány más városának jelesebb művészét, valamint Krakkó és Pécs grafikusait is. * A harmincéves Német Demokratikus Köztársaságnak ajánlva, a Dimitrov-múzeum- ban és o Vásárközpontban megrendezve nagyszabású kiállításon mutatkoznak be Lipcse és a megye képző- és iparművészei. Ez a tizedik ilyen kiállítás, monumentalitására mi sem jellemzőbb, hogy a katalógus maga négyszáz oldalas. A palota, amely egykor a hírhedt Dimitrov-per nyomán lett ismert szerte a világon, ma múzeum. Itt kapott helyet a képzőművészeti anyag, többszáz festmény, szobor és grafika — nagy tematikai, műfaji és stílusválasztékban — egyetemes és szűkebb hazához szóló mondanivalóval. Festészetben érdekes volt tapasztalni egy bizonyos orohoizáló stílus megelevenedését, különösen a barokk festészet szemléletmódjának és eredményeinek házasítását o mai témákkal. A grafikában a legna- gyobb arányt a rézkarcok és -metszetek képviselik, aztán következik a litográfiái. A nálunk nagy divatnak örvendő szitonyomatot ott kevesen művelik, viszont találkozni lehetett ezüstceruzarajzzai is. * A grafikai börze pénteken nyílt meg minden különösebb ceremónia nélkül. Az öreg városháza melletti, egykor valóban börzeépület — ma gyönyörű hangversenyterem — telt meg három napra grafikákkal és vásárlókkal. A lipcseiek kezdeményezését azóta más városokban is követik. A börze lényege: a lipcsei és a megyei grafikusok munkáinak vására ez. Erre hívnak meg más NDK- beli városokból művészeket. A külföldet Lengyelország és Magyarország képviselte, szintén meghívásra krakkói és pécsi grafikusok vettek részt rajta. volna az összkép. Lehet, hogy talán egy ragadozó jutott volna eszembe . .. Miféle ragadozó? Azért mégis eltűnődtem az erdei tisztásokon, amerre az őzikék járnak. Az ilyen tisztás füve üdezöld még. Mert tavaszi tisztás. A bokrok és a fák közül ferdén hull be a fény a béke és a harmónia ezen idillikus szigetére, ahol ott álldogál valahol az őzike és orrocskáját néha belefúrja a fűbe. Ez a fiatal nő első nézésre tipikus őzike volt. Nemének vonzó példánya, akire mindenki némi nosztalgiával gondol, akárcsak az őzikékre. Az őzikéket bántani, lelőni szomorú dolog még talán a vadászok szemében is. A krokodilt lelőni szükségszerű, hiszen állítólag veszélyes és egyébként is kell a bőre táskára, pénztárcára. Ez munkáikkal. Pécsről Valkó László étkezett, ő hozta magával sajátjain kívül Gellér B. István és Pinczehelyi Sándor munkáit. A lapokat a művészek maguk árazzák — szerényen és mindenki által elérhető áron — a szövetség erre tesz rá 10 százalékot, amelyből a szervezési, rendezési költségeket fedezik, s minden rendszer nélkül kirakják őket. A vásárló, vagy csak érdeklődő jön, nézelődik, s ha megtetszik neki valami, fizet és viszi magával a kiválasztott grafikát. A művész a pénztárnál pedig egyből felveheti crz ösz- szeget. Természetesen nem ez az egyetlen és nem is a legfőbb módja a műtárgy-kereskedelemnek az NDK-ban. Hiszen jelentősek óz állami és vállalati vásárlások is, s egyéni, vagy csoportos kiállításokon is vásárolnak sókan. Ám a börze — a nyolcadik volt az idei — évről évre sikeresebbnek bizonyul, talán, mert a legközvetlenebb kapcsolatot jelenti a művész és a vásárló között. Nemcsak „hivatalosan” nyer itt ítéletet a művész, hanem a „piacon" keresztül is, nem a szakma és a kritikusok értékelik munkáikat, hanem a közízlés, a közönség is, mégpedig „kézzelfoghatóan". Komoly művészi erőpróba, mégha formálisan üzleti tevékenységként is jelentkezi k. * November 23-án kezdődött a 22. lipcsei nemzetközi dokumentum- és rövidfilmfesztivál. Anyagából jó kétórás tartamban animációs filmekből válogattak a grafikai börze résztvevőinek. A hagyományos rajzfilmek mellett két film váltotta ki a grafikusszakma tetszését, egy kanadai és egy NDK-beli, — mindkettő az alkalmazott technikája révén. A kanadai film animációja visz- szatörléses technikával készült. Ezt bárki kipróbálhatja, ha vesz egy üveglapot, egyenletesen bekeni valamilyen nem gyorsan száradó festékkel, s türelemmel, tehetséggel, a felesleges festék levételével megrajzolja a képet. Ezzel a módszerrel, a rajz mozgatása új lehetőségekkel gazdagodott — ezt használták ügyesen a kanadaiak. az őzikeség a következő megállóig tett megfigyelésem alapján fölvett póz volt ennél a nőnél. Olyan fegyver, ami első látásra lefegyverez. Aminek alig vagy egyáltalán nem lehet ellenállni. Láttam, a női nem kiváló felkészültségű, rafinált szemfényvesztője álldogál itt az automata mellett. Olyan őzike őnagysága, akinek keverő hatása, jelenléte, őzikesége sok vadász életébe kerül még. Akin sokan rajtavesztenek az úgynevezett belevaló gyerekek közül is. Ő pedig el sem fog pirulni, honem összeszoritja némiképp az ajkát és őziketekintetével megcélozza a következő „vadászt”? — helyzetet? — automatát? Azt a kis, vagy nagy tételt, amiben éppen játszik. Bebesi Károly A lipcsei grafikusok közül néhányon már vendégeskedtek Pécsett, a Grafikai Műhelyben, így Günter Richter és Brigida Böttcher. Tapasztalataikat Heinz Kohlberg, a lipcsei művészeti szövetség titkára foglalta össze: „Több külföldi város művészeivel tartjuk a kapcsolatot, s nem udvariasságból mondom, hogy a pécsiekkel alakult ki a leggyümölcsözőbb kontaktus. A lipcsei grafikusok örömmel mennek Pécsre dolgozni, tapasztalatokat kicserélni. Ügy látják, hogy o Pécsi Grafikai Műhely megfelelő lehetőség arro, hogy Pécs grafikája is megerősödhessen. Ehhez jó lenne, ha a technikai feltételeket is javítani tudnák. A nyomáshoz szükséges gépek öregek, pontatlanok.” Ez így igaz, tudják ezt a pécsiek is. S azt ,is, hogy a lipcsei grafikusok ébből a szempontból „elkényeztetettek”. A szövetségnek is van házi nyomdája, a képzőművészeti főiskolának is, ahol a grafikusok szakképzett nyomdászok segítségével készíthetnek technikailag kifogástalan minőségű nyomatokat, míg Pécsen a gépkezelés is a grafikus dolga és feladata. * A grafikai börze három napjából az első és az utolsó a legerősebb, a jobb grafikák már szombaton délelőtt elkeltek. Vásároltak a pécsi művészek lapjaiból is, a legnagyobb sikere — érthetően a lipcsei, ott jól ismert grafikusoknak volt. Ha meggondoljuk, hogy a pécsi nyári cserépvásárok milyen sikeresek voltak, ha egybevetjük a lipcsei grafikai börze tapasztalataival, könnyen juthatunk arra a megállapításra, hogy Pécsett is jó szolgálatot tehetne művészeknek, közönségnek egy hasonló jellegű közvetlen találkozó alkotó—befogadó között. Ez még különösebb anyagi befektetést sem igényelne, nem úgy, mint az áhított művészklub. A lipcseiek művészkávéhóza hangulatos régi épület emeletén kapott helyet. A földszinten nyilvános étkező, söröző van, az emeleten havi tagsági díj ellenében olcsón étkezhetnek, találkozhatnak, beszélgethetnek, pletykálhatnak zenészek, színészek, újságírók és festők; grafikusok és szobrászok. Igaz, csak képzőművészből több, mint 650 van a lipcsei megyében. * A városjárás, tárlatnézés, a arafikai börze topasztalása okozta fáradalmakat rendszeresen a Tamás-templomban pihentem ki. Egyszerű bronzlap jelzi Johann Sebastian Boch sírját. S virágok... Itt alkotott élete utolsó 27 évében Bach. Emlékére, tiszteletére mindig szól a csak az ő művei megszólaltatására épített orgona, hetente hétszer pedig a Tamástemplom kórusa ad ingyenes hangversenyt, a Motettát. Ezért lettem mindennapi templomba- járó Lipcséber}. A kiállítások sokasága, a grafikai börze, a filmfesztivál, s az épülő gyönyörű új színház azonban azt is jelzi, hogy sok „temploma" van még Lipcsében a művészeteknek. Bodó László A grafikai börze: Előtérben a pécsiek munkái Bán János Szikora János
