Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-04 / 303. szám

/ 1979. NOVEMBER 4. MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. Képek a kaposvári gyermekszínházi fesztiválról. Jelenet az Új kabátot a szélnek (lipcsei gyermekszínház); a Füleskutya a varázstengernél (Moszkvai Állami Zenés Gyermekszinház); az Egy szívdob­banás fele (Budapesti Gyermekszínház) című produkciókból. Kaposvári tanulságok Volt egyszer egy fesztivál A kaposvári Csiky Gergely Színháznak nincs gyermek­színházi tagozata, mégis hosz- szú évek óta ugyanakkora energiát fordít a gyermekek­nek szánt bemutatókra (éven­te átlag kettőre), mint a fel­nőtteknek készülő produkciók­ra. Evvel ugyanis a jövő kö­zönségbázisát építi ... Emlékezetes gyermekszínházi premierei — Pinokkió, Bűvös erdő, A három kövér, Egér­cirkusz, Óz, a csodák csodája, Muzsikus Péter — eredménye­ként jelölték ki a nemzetközi színházi találkozó színhelyéül Kaposvárt. Mint ismeretes, ok­tóber 21. és 28. között hat ha­zai és négy külföldi társulat — valamint egyéni műsorral számos előadóművész, énekes, muzsikus, bűvész stb. — ran­devúzott egymással a Csiky Gergely Színházban, a Latin- ca Művelődési Központban, a Dorottya Szállóban és egyéb helyeken. A rendezést a So­mogy megyei Tanács vállalta a Kulturális Minisztérium, az Állami Ifjúsági Bizottság, az ASSITEJ magyar központja, a Magyar Úttörők Szövetsége, a Népművelési intézet, az AITA/IATA magyar központja és oz Országos Pedagógiai Intézet támogatásával. Nem túlzás kijelenteni: a város nép­művelői, pedagógusai, könyv­tárosai „éjjel-nappal" talpon voltak ezekben a napokban. Csak o közös feladatvállalás eredményezhette a tanulsá­gokban gazdag hét sikerét. A Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes által feszti­vállá nyilvánított rendezvény- sorozat ugyanis igazi nagy sikerévé vált, s ez alatt a kö­zönségsikert értjük elsősorban. A kezdetben foghíjas nézőte­rek a harmadik-negyedik elő­adásra zsúfolásig teltek, oly­kor pótszékeket kellett beállí­tani. Mert ez a színházi talál­kozó értük, a gyermekekért jött létre, a nemzetközi gyer­mekév egyik legrangosabb ha­zai rendezvényeként. Nincsen náluk hálásabb, ugyanakkor kritikusabb közönség. Kis túlzással: képet kap­tunk az európai — ezen be­lül a hazai — gyermekszínhá­zi tevékenység jelenlegi hely­zetéről, színvonaláról. S bár sokféle stílus tette színekben tobzódóvá ezt a találkozót — törekvésekben és játékmodor­ban különböző felfogást kép­viselő produkciókat láttunk — két pedagógiai irányzat kör­vonalai világosan kirajzolód­nak. A két tendencia — noha perben állnak a gyermekért — jól egészítheti ki egymást akár egy társulaton belül is, lásd a kaposvári színház Pinokkió- ja és Hajrá Samu! című játé­ka! Az egyik irányzat képvi­selői igazi mesevilágot terem­tenek a színpadra nézőiknek, szinte karanténkörülmények kö­zé zárva a gyermeket, színhá­zon kívül rekesztik a való vi­lágot. Az így színpadra fo­galmazott világban tündérek, manók, csodalények és sze­génylegények járnak-kelnek; itt a drámai konfliktus több­nyire csak időleges, az első pillanattól sejti a gyerek, hogy a jó diadalra jut, bár ezt ideig-óráig elodázhatják rút boszorkányok, kapzsi bírónék, hazug kocsmárosok. A másik irányzat képviselői — sokszor jelenükben játszó­dó történettel — színpadra engedik a mindennapok való­ságát, gyermeki szinten is ér­zékelhető konfliktusaival együtt, hogy így, mintegy kö­zösen keressenek paritás ala­pú megoldást. Az első irány­zathoz sorolom a békéscsabai, a moszkvai, a lipcsei, az aquilai, a miskolci társulat előadását, a másodikhoz tár­sítom képzeletben a prágai, a kaposvári színház és a Bu­dapesti Gyermekszínház be­mutatóját. (Láttunk két társu­lattól operát is: nem egészen érthető okokból és késői, esti időpontban Háry Jánost a pé­csiektől; Mozart és Tamássy Zdenkó egyfelvonásos kisope­ráit a Budapesti Gyermekszín­háztól, egyébként magas mű­vészi színvonalon megszólal­tatva.) Tehát a mesevilágot kép­viselte például a Békés me­gyei Jókai Színház Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című játé­kával, melyet Köves József írt magyar népmesék motívumait felhasználva. A Lovas Edit rendezésében megvalósult elő­adás sajnos nem tudta lekötni a gyerekeket, s ez a cselek­mény fő vonalától idegen, a figyelmet elterelő rendezői öt­letek következménye is. A fesz­tivál díszvendége, Natalja Szac — a moszkvai Állami Zenés Gyermekszínház 1918- ban kinevezett igazgatónője — által rendezett Füleskutya a varázstengernél című mese­opera (Borisz Zahoder és Mi­hail Ziv műve) viszont utat talált a gyermekszívekhez, ép­pen, mert partnernek tekintet­te a nézőtéren helyet foglaló­kat. Tradicionális eszközökkel is lehet sikert kovácsolni; erre volt példa ez a bemutató. A Miskolci Nemzeti Színház Schwajda György „lúdszem- szögből” megfogalmazott Lú- das Matyiját vitte színre. Fa­zekas Mihály nyomán. Az elő­adás nagyjából-egészéből ugyanazokkal az erényekkel, hiányosságokkal rendelkezett, mint a schwajdai mű, rá­adásul mesterségesen késlel­tették a cselekményfordulato­kat a beiktatott gyermekmon­dókák, dalok, játékok. Nagy várakozás előzte meg az aquilai Teatro Stabile mellett működő L’Uovo, azaz Tojás együttes felléptét, amely a Pi­nocchio, mint igazi báb című műsorával jelentkezett. A kesz­tyűs bábokkal, élő szereplők­kel — vetített háttér előtt — előadott Collodi-mese azon­ban némj csalódást keltett; a produkció inkább a nemré­giben lezajlott pécsi bábfesz­tiválra kívánkozott volna. A lipcsei Theater der Jun­gen Welt meseparabolája be­vallott didakticizmussal szólt a nézőhöz Prokofjeva és Sagpir művével, az Új kabátot a szél­nek cíművel. Modern, brechti megoldásokat sem nélkülöző, kissé hideg előadás volt ez. A fesztivál szenzációját a prágai „Bolondok” pantomim- együttes fellépte jelentette. Két zseniális clown —■ Miros­lav Horacek és Antonin Kle- pác — a hajdani néma film- szkeccsek modorában, komi­kumát adaptálta színpadra: Buster Keaton, Harold Lloyd, Harry Langdon, Ben Turpin, Billy Bevan utódai megdol­goztatták nevetőizmainkat. Az előadást meg kellett ismétel­niük, akárcsak a kaposváriak­nak a Pinokkiót. A somogyi társulat egyébként Spiró György Hajrá Samu! című játékát is előadta, ez a mű erős rokonságot mutat a Bu­dapesti Gyermekszínház pro­dukciójával, Juhász István Egy szívdobbanás fele című szín­művével. Mindkettő arra fi­gyelmeztet: a szülő és gyer­mek közötti kapcsolatban bi­zonyos rövidzárlat állt be nap­jainkban ! Ami e sorok írójának hiány­zott e fesztiváli összképből, azt pedagógusok egyre gyak­rabban, s egyre sürgetőbben már megfogalmazták. Kevés az olyan mai mű, amely a ka­masznak is élményt jelent... Leskó László Jelenet a Miskolci Nemzeti Színház Ludas Matyi produkciójából. (Középen Somló Ferenc). A felvételeket Gyertyás László készítette. Vallomás a vándorfazekasról Fürtös György kiállítása Október 26-án nyílott meg Fürtös György keramikusművész önálló kiállítása a Pécsi Galé­ria Színház téri csarnokában. Megnyílott, szinte magától. A zenétől. Az oboa hangjától. A muzsikus utolsó tárgyként a he­lyére tette hangszerének kerá­miaváltozatát. Kész. Nem szo­katlan mai megnyitókon a ze­neszó a beszéd helyett. Itt is autentikusabb — természete­sebb és elgondolkoztatóbb — volt minden hivatalos szónok­latnál. Jóval négy óra előtt zsú­folt lett a terem. Az e.mberek tovább jöttek. A közönség so­raiban az ovisoktól, a tinédzse­reken és a negyveneseken át, a rég nyugdíjas korosztályig min­denkit képviseltek. — Egy város saját szülöttét „prófétának” is­meri el? — Nem tudom. Akik jöttek, bizonyára jól ismerik és elismerik a művészt. Az első percekben tolongtak. A^gyere- keket nehéz volt elcsalogatni a homokozótól. Nem csodálom. Nekik egy megfogható mesevi­lágot jelentett a sok játék. A felnőttek mindent megnéztek, aztán mosolygósán, nevetősen újra kezdték. Magam is kíván­csian jártam körbe. Többször odafurakodtam a bazalt-burkolaton megrekedt két „papírhajó"-hoz. hogy meg­győződjem kerámiavoltukról, hogy ráébredjek: nem gyerek­korom pécsi utcáján járok eső után, messze tekeregve célom­tól, mert eddig követtem a ví­zen a hajtogatott kis hajót. Az­után, ahogy sodródtam, ismét megnéztem a műveket más-más oldalról. Hangulatos, ötletgazdag ez a kiállítás. Bármelyik pontja fel­fedezést kínál. Minden lakás színesebbé válna — a szó szo­ros és átvitt értelmében is — piros csomót kötő Festéktubusá­tól. Akárhány intézmény gazda­gíthatná fogadószobáját a Ver­senyautós íá/lal. Kisvendéglő falára kívánkozik a Kompozíció, 1969—70. Sok méretben, sok helyen el tudom képzelni a Hul­lámtaréj ipari módra, 1975 cí­mű alkotást, vagy a Divatot. A Képcsarnokban lenne a helye — többek között — a Házas­párnak. Vérmérséklet dolga, de a nagyméretű fotókat nézve, irigyeltem Győrt. Három piro- gránit berendezésű vendéglő Fürtöstől! Tudom, hogy gyári tervező, hogy a gyár megrende­lésre dolgozik. Nem is ezt so- kallom. Hanem Pécsett felállí­tott munkáit keveslem. — Sa­ját hazájában mégse egyértel­mű „prófétasága"? Kiállításán, az alkotások mel­lett, a művész gondolkozásmód­ja is megismerhető. Fürtös Györgyé is. Formatervező ala­pokon, hasznosítható műveket ajánl. Kútjai — a legértékesebb Zsolnay-hagyományokat éleszt­ve — növekvő ütemben épülő városunk nemegyszer sivár te­rein megteremtenék a célszerű szépség alapjait. Kerti garnitú­rája karakteres eredetisége el­lenére nem előzmény nélküli. A gyárral szemben, a vasút fölött egy öreg zsolnays tenyérnyi kertjében áll fajanszból, sze­cessziós stílusban az előd. Le­het, hogy utolsó példány, vagy egyetlen és kuriózum. Fürtös munkájának értékét nem befo­lyásolja. Műanyaggal elárasz­tott korunk utolsó lehetősége az ilyen használati eszközökre sorozatgyártással alkalmas pi­rog ránit. Máz alatt festett tányérjai magukban is repzerentálják al­kotójuk sokoldalúságát, min­denre érzékeny érdeklődését. Színekben sokszor a „habán” tónushoz közelít. Rajzaiban a groteszk és expresszív, a naiv részletezés és illusztratív nagy­vonalúság egyaránt megtalál­ható. Primitív és összetett a lá­tott arányban nem kísérlet töb­bé, hanem eredmény, egyéni­ségét megtalálta, megformálta. Most kell megválaszolnom egy kezdettől lappangó kérdést. Miért akarok én Fürtösről, mint „vándorfazekasról" vallani? Köztudottan pécsi születésű, Pécsett élő és dolgozó művész­ről beszélünk. Mégis úgy érzem, Vándorfazekas című munkájá­val címert választott mestersé­gének. Hasonlóan vélekedhe­tünk e szó mögöttes, rejtett ér­telméről. Nem a mindig to- vábbálló, sokszor hazátlan és többször házatlan valahai fog­lalkozás nosztalgiáját hangsú­lyozza az alkotás, hanem a megújulásra kész, nyitott lelkű és eszű, a hatásokat könnyen befogadó és azokat egyénisé­géhez alakító mestert fogadja ősének, tartja példaképének. E.nnek állít emléket, előtte tisz­teleg. A bronz kisplasztika megjele­nítése a modernnek elfogadott konceptuális formában — meg­erősíteni látszik feltevésemet. Más alkotásaiban is megtalál­hatók az „elidegenítő” stílus­jegyek. Legjellemzőbb a Váza 'váza edényeinél. Hitelesebbé teszi a Felszínen maradni mon­dandóját. AI Capone című al­kotása így telitalálat. A címadó név gazdag asszociatív tartal­mát maradéktalanul képes fel­idézni a golyó-lyukasztotta szá- zadeleji lányka szalmakalap. A már látott Karambol groteszk előadásában sejteni lehet a tragédiát. A Majom —- bőrön­dön nézelődve, ettől jó köztéri szobor. (Szerintem jobb cím, a már felvetődött: Megérkezés az új lakótelepre, vagy Az új Iáiké érkezése.) Az elgondolkoztatott hogy indokolatlanul sokszor is­métlődik a konceptuális techni­ka és ezért nem meggyőző, egyedül helyes kifejezés a há­rom Pirogránit tál, a két Kerti plasztika, a Mélytengeri enyé­szetvizsgáló és az összes Csend­élet esetében. Nem a formo határait kutatja. Ujjgyakorlat? Pihenő? Nem hiszem, hogy ko­runkra is a József Attila-i „min­den egész eltörött” lenne a do­mináló. Maradjunk annyiban, hogy esetenként szigorúbb ön- mércét hiányolok. Az Utolsó ölelést nem értem — lehet bennem is hiba. A homo ludens elképzelé­semben a jövő embere. Nagy­ra tartom, ha alapját, az önfe­ledt felszabadultságot megtalá­lom a ma emberében. Fürtös György bővében van a „játék­nak". A tárlat homokozója tele van repülőkkel, helikopterrei, léggömbbel, Ufóval, autóval. Remélem, nem a meglepetés mondatja velem: ezek Fürtös jelenlegi legjobb és legegyé­nibb alkotásai. Hibátlant csak azért nem írtam, mert a mű­anyagpropellerek helyett stílu­sosabb lett volna mázas koron­gokat készíteni. Az egységes anyag ilyenkor esztétikai köve­telmény. Aztán elhibázottnak tartom a katalógus repülőgépei mellett a Polgári gyermekkor címet. Külvárosi deszkakerítése­ken, rozsdás kapukon, poros járdákon és apró házak málló falán látni ilyen felfogású áb­rázolásokat — nem polgári cse­meték látásmódja, műve. A já­tékgyártás kifogástalan színvo­nalon komoly munka. Emellett Fürtösnek van energiája játékos bájjal hangsúlyozni a felnőtt mondanivalót. Ez a könnyed lé­nyeglátás teszi értékessé az Úrvezető, 1914-et,a Punkautót, a — tündéri gyerekeinek készült — Zsófiát és Gyerek, 1979-et,a Macskaálom II-1; (ezt igazolná a hiányzó Macskaálom I. is.) A részletek szemlélése köz­ben örömmel fedeztem fel a Megrekedt hajók „árbocán” egy Ady-idézetet, ami a kettő­re széttördelve összefogja őket (egy papírból vannak): „Röpülj hajóm, ne félj hajóm: rajtad a Holnap hőse." Új vizeken járok — mondja az Ady-vers címe. Ha erre gondolok, szép ars poetica a keramikus Fürtös Györgynek. Kiállítása minden­kinek egyértelműen bizonyítjo: jó úton jár. Körösi Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents