Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-04 / 303. szám

DN HÉTVÉGE 10. TUDOMÁNY 1979. NOVEMBER 4. Tudományos alapon és „józan paraszti ésszel" „ff# a holtak tanítják az élőket Egy orvosi szak r m UJ nevet keres Beszélgetés dr. Kelényi Gáborral, a POTE Kórbonctani Intézetének igazgatójával Kórbonctan. Akárhogy forgat­ja is a szót a laikus, van en­nek a kifejezésnek valami hát- borzongató csengése. Az élet végét jelenti, s ugyanakkor be. avatkozást a halál nyugalmas birodalmába. Preparált emberi testrészek vitrinsora között sietek Kelényi Gábor professzor irodája fe­lé, s közben valami elnézést kérő formulán töröm a fejem. — Nem árt, ha ezzel a té­mával foglalkozik, mert renge­tek félreértés él a közvéle­ményben a kórbonctannal kap­csolatban — nyugtat meg a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetének igaz­gatója. — Egyébként is sok teendőnk van még az egészség- ügyi felvilágosítás terén — mondja, miközben a szobájá­ba kísér. — A halálról például még ma is alig merünk beszél­ni. Egyáltalán nem készítjük fel rá kellőképpen az embereket. Igaz, az egészségügyi felvilágo. sítás nem elsősorban a kutató­orvos feladata, de mi sem zár­kózhatunk el előle. — Kétségtelen, hogy az önök munkáját is meglehető­sen egyoldalúan ítéli meg a közvélemény. — így igaz. Nemrégiben a Magyar Pathológusok Társasá. ga, a mi szakmai szervezetünk is foglalkozott ezzel a problé­mával. Körkérdést intézett tag­ságához, megfelelőnek tartják-e a kórbonctan elnevezést. A ma­gyar kórboncnokok egységes ál. lásfoglalása szerint ez az el­nevezés ma már nem fejezi ki hűen azt a tevékenységet, amit a kórbonctani intézetek, osztá­lyok, s az ott dolgozó szakem­berek kifejtenek. Sokat vitatkoz­tunk azon, mivel lehetne a „kórbonctant” helyettesíteni, de nerrf tudtunk egységes álláspon. tot kialakítani. így hót az el­nevezés egyelőre nem változott. — Végül is mi az a több­let, ami miatt ez az elneve­zés ma már elavultnak te­kinthető? — A válasz egyben tájékoz­tat a kórbonctan feladatairól is. Több ezeréves az az orvosi fel. ismerés, hogy számos beteg­ség a beteg szerveinek, szöve­teinek jellegzetes, kóros elvál­tozásaival jár. A kórbonctan a szervek normális sajátságaival foglalkozó orvosi szakból, az anatómiából fejlődött ki. Mor­gagni volt az, aki 1761-ben, mint anatómus, talán először foglalta rendszerbe a szervek kóros elváltozásait. Később a kórbonctan — amelyet világ­szerte a ,, kóros elváltozások anatómiájának” hívnak — el­vált az anatómiától, és önálló tudománnyá fejlődött. A betegségek okainak, kifej­lődésüknek és lezajlásuknak megértéséhez szükséges, hogy a betegségek által előidézett szer. vi-szöveti, szabad szemmel lát­ható, vogy mikroszkópos se' El­változásokat pontosan megis­merjük. A gyakorló orvos a c diagnózis megállapításakor ugyanis igen bonyolult feladat megoldására vállalkozik, és kérdés, hogy ez minden eset­ben sikerül-e. Ezt hivatott meg­állapítani a kórboncolás. Ada­tai — együttesen a boncolást követően végzett mikroszkópos vizsgálattal — megfelelő alapot szolgáltatnak a gyakorló orvos, nők arra, hogy megítélhesse gyógykezelési tevékenységének helyességét Két körülményt azonban feltétlenül hangsú­lyozni kell: egyrészt a kórbonc­nok nem rendelkezik számon­kérési, felelősségre vonási jog­gal, csupán tükröt tart a gyó­gyító orvos elé. Másrészt, ész­re kell vennünk, hogy a kór­boncnok tevékenysége szoros együttműködésben zajlik le a beteget kezelő orvoséval, s a boncolások — ahogy ezt Rom- hányi professzor sok évvel ez­előtt hangsúlyozta — klinika- pathológiai boncolások. Egy szép latin kifejezéssel élve: „Hic mortui vivos docent”, az­az, „itt a halottak tanítják az élőket”. — Ezek szerint a Kórbonc­tani Intézet csak halottakkal foglalkozik? — Éppen ellenkezőleg. A kórbonctani intézmények min­dennapos feladataiban ma már nagyobb térfogattal jelentkezik a műtétek során, vagy más mó. dón nyert szövetek kórszövet­tani és egyéb vizsgálata. A mo­dern orvosi gyakorlatban egyre több új módszer alakult ki, amelyek lehetőséget nyújtanak kis szövetdarabok élőben, na­gyobb' műtét nélkül, a beteget kímélő módon történő kivételé, re. Ilyen például a máj, vese és csontvelő tübiopszia, vagy a gyomor-bél-rendszer szövetei­nek úgynevezett fiberoszkópos biopsziás vizsgálata. Meglepő talán, de ma már biztonságos módszer áll rendelkezésünkre a szív élőben történő biopsziás vizsgálatára is. Tekintve, hogy ilyen esetekben élőkről van szó, vizsgálataink eredménye döntő módon kihat a diagnózis felállítására és a gyógykezelés módjára. A kórbonctani inté­zetek ilyen irányú tevékenysége évről évre nő, és robbanás­szerűen sokrétűbbé vált az utóbbi időben. Talán ezzel is si­került bizonyítanom, mennyire nem helytálló ma már a kór­bonctan elnevezés. — A — ha szabad így mondanom — rutinvizsgá­latok mellett az intézetnek oktatási feladatokat is el kell látnia, és a kutatásból is ki kell vennie a részét. Hogyan sikerül ezt a három fontos tevékenységet összeegyeztet­ni? — Nem könnyű, hiszen a „ru- tin”-vizsgálatok mellett valóban egyébb elkötelezettségeink is vannak. Elsősorban az oktatást tekintjük kiemelkedően fontos feladatnak, mert a kórbonctani ismeretekre épül fel a gyakor­ló orvosi és klinikai tapasztala­tok óriási halmaza. E területen az egyetem és intézetünk is nagy feladatok előtt áll — kü­lönös tekintettel az egységes orvosképzés módozatainak ki­dolgozására —, amint azt Fler- kó professzor, az egyetem rek­tora is hangsúlyozta tanévnyitó beszédében. Ami pedig a kutatást illeti, a mienkhez hasonló, kisebb inté­zetekben — bármilyen csábító volna is, — ma már elképzel­hetetlen a szélesebb területre kiterjedő kutatómunka. Szükség­szerűen specializálódni kell. így a mi intézetünk elsősorban a vérsejtek és vérsejtképző szer­vek kóros elváltozásainak vizs­gálatával foglalkozik. Az inté­zet e területen országos felada­tot tölt be: bizonyos kóros vér­képzőszervi elváltozások kórszö­vettani diagnosztikájában úgy. nevezett Referencia Centrum­ként működik. Ez azt jelenti, hogy hozzánk jutnak el a leg­bonyolultabb ilyen esetekből származó vizsgálati anyagok, s a mi feladatunk az, hogy ki­dolgozzuk és alkalmazzuk a legkorszerűbb módszereket az elküldött anyagok értékelésére. Ez a kutatási kör csupán né­hány éve alakult ki. Az eddigi megfigyelések azonban remény- keltőek, s az intézet munkatár­sai hazai és nemzetközi vonat­kozásban is eredményes kuta­tómunkát végeznek. Havasi János Amikor valaki nyelvet tanul, elérkezik egy szintre, vagy meg. reked egy pontnál, ahol azt mondja: ezt én már értem, csak nem tudom használni a gyakor. latban. „Passzív tudásom" van, olvasni tudok, de beszélni nem . .. Azaz, ő már tudja ezt a nyelvet, de csak egyfélekép­pen. A sportpályák lelátóin ül­dögélő tíz- és százezres töme­gű szurkolótábor egyes tagjai is ragyogó szakértői, tudói, is­merői mindannak, ami a pá­lyán történik, de ha be kellene állnioka csapatba, kifütyülnék őket. Tény, hogy ma már csak­nem minden jelenségnek van elmélete és gyakorlata. Vannak elméleti és gyakorlati szakem­berek. Van tudomány és van tárgy, amire a tudomány kon­centrál. A köznapi jelenségek túlnyo. mó többsége azonban nem ilyen kettős természetű. Ha va­laki azt mondja, tud pingpon­gozni, akkor arra gondolunk, hogy jó játékos az illető és nem arra, hogy ismeri a ping­pongozás szabályait. Ha valaki azt mondja, tud kaszálni, nyil­ván nem a lába ujjába sza- lasztja a kaszát, vagy a föld­be, hanem vágja a rendet an­nak rendje-módja szerint. G. Rhyle kiváló angol filozófus A szellem fogalma című könyvé­ben amikor ezt az érdekes kér­dést elemzi, levezetései során megállapítja, hogy o közfel­fogás még ma is valamiféle megkettőzött tudatot tételez föl bennünk, amelyben a descartes-i gondolkodásmód örökségeként tudásunk és mindaz, amire ez a tudás képessé tesz bennünket, nem esik egybe, hanem egy­mástól elkülönülten létezik és működik. Azaz, amikor valaki valamit csinál, a tudatában so. rakozó szabályokat alkalmaz­za ... Rhyle — eléggé leegy­szerűsítve azt mondja : az, hogy valaki tud-e valamit, a cselek­vésétől, a tudásának gyakorlá­sától függetlenül egyáltalán nem állapítható meg. Csak ab­ba ágyazottan, vagyis azon ke. resztül és azáltal, ahogyan te­szi, végzi, cselekszi, amit tud. Ez pedig nem olyan nagy új­ság, hiszen az embert sem asze. rint ítéljük meg, kellene meg­ítélnünk, hogy mit mond ma­gáról, hanem aszerint ahogyan él és cselekszik. Mégis: de sok­szor belemegyünk a descar- tes-i utcába . . . Erre gondoltam, amikor a te­levízió tudósklubjának legutób. bi adását figyelve megpróbál­tam leltárba venni az adás té­máját képező demokratizmus neuralgikus pontjait Pillanatok alatt észre kellett vennem a kétszólamúságot: a kerékasz­tal körül ülők egy része az el­mélet, mások pedig a gyakor­lat felől próbáltak közeledni ehhez a valamennyiünket mé­lyen érintő, létünk elevenébe vágó problémaköteghez. Impo. nálóan kivilágított utcák, ragyo­gó terek jelentek meg előttünk, a tudomány fényes utcái és te­rei, amelyek tágasságot, nagy távlatokat sejtettek. Egy ideig megpróbáltam megőrizni ma­gamban a „rálátás" pozícióját, örömmel konstatálni azt, hogy értem, miről van szó, követni tu­dom az elhangzottakat. Aztán, ahogy az emberben egy-egy szóhoz, fogalomhoz asz- szociálódnak az emlékképek, bennem is megjelent az, amit előző nap, amit egy héttel, egy évvel, évtizeddel ezelőtt itt és itt tapasztaltam. A beosztottjá­val kiabáló vezető, a nyílt lég. kör, a demokratizmus hiányá­ban ácsorgó intrika, a nem rit­kán életveszélyes alá és fölé rendeltségi viszonyokból eredő csonkolt személyiségű emberek, akikkel eddigi életem során ta. lálkoztam. A tanítványa haját húzkodó tanítónéni, a gyerek fülcimpáját vesszővel megle- nyintgető tanítóbácsi... Minek soroljam? Arra gondoltam, hogy legyen bár a demokratizmusnak roppant elmélete — a görög filozófusoktól napjaink társa­dalomtudósaiig — a műsort „alulról”, a köznapi tudat felől nézőknek is kell mondani va­lamit... Volt is megszívlelendő megállapítás elég. Előkerült ez- ügyben is legsúlyosabb öröksé. günk, a történelem, megfogal­mazódott mindaz, ami a demok­ratizmus csatornáival, fórum- rendszereivel kapcsolatban meg­szívlelendő megállapításként ilyen röpke tempóban egyálta­lán megfogalmazható. Volt szó magáról az emberről is, aki a legfontosabb mindebben. Ma­gyarán: a demokratizmus, a de. mokráciával kapcsolatos elmé­let ennek az adásnak a tanú­sága szerint is tanulható, elsa­játítható dolog. Tanulja is egész népünk. De honnan és hogyan és milyen intenzitással. Elegendő-e ehhez a „tanulás­hoz” az elmélet elsajátítása? És el tudja-e sajátítani minden, ki az elméletet? Mondjuk az, aki még egy szakmát sem tu­dott megtanulni, vagy ha egy szakmát nagy nehezen elsajátí­tott, nem képes túllépni semmi, féle formában annak szűkös keretein ... A történelmi örökség valóban az egyik legsúlyosabb visszahú. zó erőnek látszik ebben a folya­matban. Nézzük meg a nők túl­terheltségét, vizsgáljuk meg egy kisebb munkaegység brigádve­zetőjének a stílusát, vagy akár egy nagyobbét... Sokfelé ta­lálkozunk ma még a hatalmas, kodással, a fellengzős kioktató, leintő stílussal és az ezzel együttélő meghunyászkodással. Ilyesmiről nem helyes általános­ságban beszélni, mert a tisztelt kivételt ez bánthatja. De vajon kivárhatjuk-e, ki kell-e várnunk, hogy az élet hétköznapi demok­ratizmusa, majd csak szép las­sacskán kialakul, átalakul és az — elméletileg is kívánatos — vonások jellemzik egykoron? Ezen a terepen sokan megse­besültek már, sokan hordoznak nyitott, vagy beforrott sebeket, emberi méltóságokat. A sebe­sült ember pedig nem boldog. Nem is tud boldog lenni. El­lenkezőleg, rendszerint maga is sebeket, oszt, továbbadja el­szenvedett sérelmeit, mígnem a kör bezárul, és kezdődik min­den elölről. Ha ezekre a sebekre gondo­lunk, azt kell mondanunk, a de­mokratizmus, a szocialista de­mokrácia már eddig elért vív­mányai, eredményei is felbecsül, hetetlen kincset, talán kellőkép­pen nem is értékelt kincset je­lentenek egész népünk számá­ra. Ami pedig a jelent és a holnapot illeti: a fa el van ül­tetve, de még igen sokáig kell odaadóan gondoznunk, hogy virágba boruljon és termést hoz. zon. Ez pedig nemcsak a tudo­mány, nemcsak az ezért felelős testületek, hanem valameny- nyiünk nagy odaadást igénylő feladata, aminek akár tudomá­nyos alapon, akár józan parasz. ti ésszel naponta eleget kell ten­nünk. Bebesi Károly Számítógép a kórházban A számítógépek egyre job­ban mindennapi eszközökké válnak az élet minden terü­letén, így az orvostudomány­ban is. A számítógépek első orvosi felhasználására 1957- ben, az USA Michigan Egye­temén történtek az első kí­sérletek: az 1954-ben beveze­tett Salk-féle gyermekbénulás elleni védőoltás több millió emberre vonatkozó adatait dolgozták fel, amelyek kiérté­kelése gép nélkül kilátástalan volt. Később, ugyancsak az USA-ban, a szívinfarktustmeg- előző négy gyógyszer hatásá­nak számítógépes elemzését végezték el. Igen alkalmasak a számító­gépek a betegségek felisme­résére és egymástól való elkü­lönítésére is: az első orvosi alkalmazások egyike a „baj­megállapító” komputer volt. A diagnosztika gépesítését több tényező is elősegíti. A becslé­sek szerint mintegy 2000 be­tegséget ismer az orvostudo­mány, az tünetek száma azon­ban ennél jóval kisebb, hi­szen a betegségék azonos tü­netek különböző kombinációi­nak tekinthetők. Az egyes kór­formák tüneteit tehát egy kom­puter memóriaegysége képes elraktározni (egy 25,4 cm át­mérőjű magnószalagtekercsen több mint 5 millió információ­egység helyezhető el). A diag­nózishoz szükséges adatok is könnyen lefordíthatok a gép nyelvére, a kettes számrend­szerbe. A számítógép nemcsak „ki­kérdezi” a beteget, hanem meg is vizsgálja,' méghozzá gyorsan és igen alaposan. Bár ma még nem tud minden vizsgálatot elvégezni, de egy­re többre képes, és ezért egyes vizsgálatokat a modern kór­házakban teljesen a számító­gépekre bíznak. Az egyszerű összehasonlító kiértékeléseknél azonban a komputer jóval többet is tud, ha megtanítják rá képes pl. a fehérvérsejteket megszámol­ni és osztályozni. Ez a nagy figyelmet igénylő, fárasztó és időigényes munka eddig or­vosi feladat volt, az USA-ban pl. évi 200 millió dollárba ke­rült az erre fordított munka­bér. Ma az USA-ban leg­több kórházban számítógép „tapogatja le" a Vérleletet. Mo már számos más orvosi területen is hasznos segéd­eszközzé váltak a kisebb-na- gyobb teljesítményű számító­gépek a gyógyító munkában. Csehszlovákiában, a bmói Traumatológiai Kutató Intézetben számítógép (M 6000) raktározza a betegek életműködésére (vérnyomás, EKG, hőmérséklet stb.) vonatkozó adatokat

Next

/
Thumbnails
Contents