Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-25 / 323. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 323. szám 1979. november 25., vasárnap Ara: 1,60 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Verseny és enyhülés Világunk egyik jellemvonása, hogy az államok főleg a kü­lönböző rendszerekhez tartozók, versenyben állnak és együttmű. ködnek egymással — egyszerre. Amikor vala'i ért mondja: gazdasági verseny, elsősorban a napi piaci csatározásokra gondol. Külföldön versenytár­gyalást írnak ki valamilyen ipa­ri berendezés szállítására; ma­gyar vállalát is részt vesz raj­ta, mások is, és c*ki a legjobb ajánlatot teszi, az nveri el a megrendelést. Fogyasztási cik­kekkel jelenünk meg a nemzet­közi piacon, s aki jobbat és ol. csóbbat szállít, azé kel el. Van azonban a gazdasági versenynek más fajtája, amely a különböző társadalmi beren­dezkedésű államok, voltaképpen a két rendszer között folyik, s alaposan eltér ez előbbitől. En­nek a versenynek azt kell ugyan­is eldöntenie, hogy végső soron melyik a magasabbrendü, me­lyik nyújt többet polgárainak, melyik teremt inkább kiegyen­súlyozott kulturált életet anya­giakban és lelkiekben egyaránt. Nagy távlatú célok ezek, ha. táridejüket nem egy-egy évvel mérik. Annál kevésbé lehet rö­vid időn belül döntésről beszél­ni, mert a szocialista országok, amelyek társadalmi rendsze­rükből fekadóan a majdani győ­zelem feltételeivel rendelkeznek, — történelmi hátránnyal indul­tak. Kettős okból is arra töreksze. nek a szocialista országok, hogy az emberiség hosszú, bé­kés korszaknak indulhasson ne­ki. Csak háborúk nélkül, a nem­zetközi együttműködés körülmé­nyei között lehet fejleszteni a gazdaságot és elérni a törté­nelmi célokat. A másik, nem ke­vésbé nyomós ok a szocialista rendszerből fakad: ennek a tár. sadalomnak nincs szüksége há­borúra, ellenkezőleg, a nemzet­közi munkásmozgalom régi és ma is élő hagyománya a mili- tarizmus elvetése. Szerencsére a gazdasági együttműködéshez megfelelő partnereket találunk a tőkés vi­lágban. A más rendszerű álla­moknak is szükségük van pia­cokra, és ők is számba vették a háború kockázatait. Ilyenformán a világgazdaság fő jellemvoná sa a különböző társadalmi rend szerű államok fokozódó együtt működése. így jött létre az eny hülés, a nemzetközi, a kelet— nyugati együttműködés gazda sági alapja. Természetesen eh hez meg kellett teremteni — ugyancsak kezdetben — bizo nyos hátteret, kizárni annak le hetőséqét, hogy a másik oldal erőszakkal fölszámolhassa a fia tál szocialista rendszereket, Megfelelő katonai'erőre volt szükség. , A politikai enyhüléshez kap­csolódó gazdasági együttmíjkö- dés folyamata nagy utat tett meg, e tekintetben mutat fel a békés egymás mellett élés a legtöbb sikert. Vannak ugyan Nyugaton olyanok, akik ezt mondják: szűkítsük a gazdasá­gi együttműködést a szocialista államokkal, mert ezzel csak se­gítjük őket a történelmi verseny­ben. Valójában azonban a má. sik félnél is fölülkerekedett a józan megfontolás. Megmutat­kozott, hogy a gazdasági együtt­működés nemzetközi méretek­ben valamennyi nép létszükség­lete. Tatár Imre Befejeződtek a magyar -jugoszláv tárgyalások Lázár György fogadta Braniszlav Ikonicsot Szombaton befejeződtek Mar. jai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének és Braniszlav Ikonicsnak, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsa elnökhelyettesének tárgyalásai. A megbeszéléseken megállapí­tották, hogy a két szomszédos szocialista ország kapcsolatai eredményesen fejlődnek, s ez alapot nyújt a politikai, gazda­sági, kulturális, tudományos és más területeken folyó eqyüttmű- ködés további kiszélesítésére. Különös figyelmet fordítottak Magyarország és Jugoszlávia gazdasági kapcsolatainak érté­kelésére. Az e területen -folyó együttműködés eredményessé, gét jól érzékelteti, hogy az 1976—1980. évekre szóló árufor. galmi egyezmény előirányzata < már ez évben teljesül, s kedve­zően alakul a forgalom áruösz- szerétele. Egyre nagyobb teret hódítanak a korszerű eqvüttmű- ködési formák: az idén a telies áruforgalmon belül 23 százalék a hosszú lejáratú megállapodá­sok alapián lebonvolodó szállí. tások aránya, s 16 százalék az ipari kooperációkból származó -áruké. Úqy értékelték, hoqv ezen eqyüttműködési formák kiterjesz. tésére további lehetőségek van­nak, különösen a közúti és vas­úti járműipar, az elektromos és elektronikai ipar területén, a mezőgazdasági és élelmiszer­ipari gépek és berendezések gyártásában, a vas. és színes­fém-kohászatban, a kokszgyár­tásban, a vegyiparban, vala­mint o fa- és papíriparban. Mindkét fél pozitívan értékelte a határ menti gazdasági együttműködés fejlődését, s rámutatott a lehetőségek még jobb kihasználásának szüksé­gességére. A tárgyalásokon hangsúlyoz­ták a hosszú távú gazdasági együttműködés jelentőségét, szükségesnek ítélték, hogy a két ország illetékes szervei ki­emelten foglalkozzanak ’ az 1981—1985. közötti időszakra vonatkozó együttműködési el­képzelések összehangolásával. Foglalkoztak az építőipari, a mezőgazdasági és vízgazdálko­dási, a közlekedési és az ide­genforgalmi együttműködés idő­szerű kérdéseivel. Magyarországi tartózkodása során Braniszlav Ikonics látoga. tást tett a győri Magyar Vagon- és Gépgvárban. Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja szom­baton délelőtt a Parlamentben fogadta Braniszlav Ikonicsot. A szívélyes, baráti légkörű talál­kozón részt vett Marjai József, ott volt Zlatán Kikics, Jugoszlá­via budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Braniszlav Jkonics és kíserete szombaton elutazott hazánkból. Országos úttörő­parlament Debrecenben megvonta a háromnapos ta­nácskozás mérlegét. Befejezésül egyhangúlag megszavazták az ország út­törőcsapataihoz intézett felhí­vást. A parlament küldötteit szom­baton délután debreceni csai- ládok látták vendégül. Kádár János fogadta Nyikolaj Bajbakovot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szombaton délelőtt a KB székházában fogadta Nyikolaj Bajbakovot, a Szovjetunió Minisztertaná­csa elnökhelyettesét, az Ál­lami Tervbizottság elnökét. A szívélyes, elvtársi légkö­rű megbeszélésen áttekin­tették a magyar—szovjet sokoldalú együttműködés továbbfejlesztésének idősze­rű kérdéseit. / A találkozón jelen volt Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az Országos Tervhivatal elnöke és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarorszá­gi naqykövete. Nyikolaj Bajbakov szom­baton elutazott hazánkból. Hazaérkezett Bukarestből az MSZMP küldöttsége Szombaton Bukarestből hazaérkezett az MSZMP kül­döttsége, amely Apró An­talnak, a Politikai Bizottság tagjának, az országgyűlés elnökének vezetésével részt vett a Román Kommunista Párt XII. kongresszusán. Elutazott a portugál szakszervezeti küldöttség A SZOT meghívására Armando Teixeira de Silva, a CGTP Intersindical vb- tagjának vezetésével no­vember 19—24. között por­tugál szakszervezeti kül­döttség tett hivatalos ba­ráti látogatást hazánkban. A küldöttség szombaton el­utazott hazánkból. Az ország valamennyi úttö­rőcsapatához intézett felhívás elfogadásával szombaton be­fejeződött Debrecenben a VII. országos úttörő-parlament. A hét munkacsoport vitája után a záráülésen összegezték a háromnapos tanácskozás eredményeit, a parlamenten részt vevő úttörők és kisdobo­sok észrevételeit, javaslatait. A parlament képviselői az ülésről egymillió társuk nevé­ben táviratot küldtek az Or­szágos Béketanácshoz, s eb­ben aggodalmuknak adtok ki­fejezést azoknak a gyermekek­nek a sorsa miatt, akik éhez­nek, háborúk borzalmai között élnek, nem élvezik a felnőttek szeretetét. Még a tanácskozás ideje alatt megkapták és fel­olvasták az Országos Béketa­nács elnökségének válaszát, amelyben többek között ezt ír­ták: ,,Mi veletek együtt azt akarjuk, hogy a világ minden gyereke békében és biztonsá­gos körülmények között készül­jön fel az életre." Barabás János, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára át­vette az állami szervekhez szó­ló kéréseket és javaslatokat, s hangsúlyozta, hogy messzeme­nően segíteni fogják azok va- * lóra váltását. Ezután Szűcs Istvánná, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára záró beszédében Ünnepség a megyei pártbizottságon ’ .! - ’ ' Dr. Nagy József köszönti a veterán párttagokat Erb János felvétele Köszöntötték a munkásmozgalom régi harcosait A magyar munkásmozgalom régi harcosait, azokat, akik hosszú, tartalmas éveiket a pártmunkának szentelték, s ak­tív részesei voltak a szocialis­ta forradalom kivívásának, épí­tői a szocialista társadalomnak, őket köszöntötték tegnap dél­előtt Pécsett, a megyei párt- bizottság székházában. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai és Központi Bizottsága, az MSZMP Bara­nya megyei párt- és végrehajtó bizottsága képviseletében dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Párt- bizottság első titkára méltatta a munkásmozgalomban eltöl­tött 40, 50, illetve 60 évüket, viselt tisztségüket s végzett eredményes munkájukat, majd a pártvezetés nevében művészi Lenin-portrét adott át Gergely Lajosnak (60 éve párttag), Rumszauer Józsefnek (60 éve párttag), Link Jánosnak (60 éve párttag), Czöndör János­nak (50 éve párttag), Palkó Sándornak (50 éve párttag), Pecsenke Józsefnek (40 éve párttag), valamennyien a Szo­cialista Hazáért Érdemrend tu­lajdonosai. Az ajándékozottak nevében Palkó Sándor mondott köszönetét. A bensőséges ünnepségen részt vettek Czégény József, dr. Jerszi István, a párt-vb tagjai, a megyei pártbizottság titkárai, Lukács János, a Pécs városi Pártbizottság első titkára, a megyei párt-vb tagja és Kis György, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. 30 éves a Horvátországi Magyarok Szövetsége (Tudósitónk telefonjelentése) Megalakulásának 30. évfor­dulója alkalmából jubileumi ünnepséget tartott Eszéken a Horvátországi Magyarok Szö­vetsége. A jubileumi rendezvé­nyen megjelentek Horvátország társadalmi, politikai vezetői. Baranya megyét párt-, állami és társadalmi szervek vezetői­ből álló delegáció képviselte. Megjelent az ünnepségen dr. Halász József, a Magyar Nép- köztársaság belgrádi- nagykö­vete és munkatársai. Major István, a Horvátor­szági Magyarok Szövetsége el­nökségének elnöke számolt be az elmúlt három évtizedben végzett tartalmas, eredményes, társadalmi-politikai tevékeny­ségről. Az ünnepségen a szo­cialista szövetség legmagasabb kitüntetését nyújtották át a Horvátországi Magyarok Szö­vetségének és elismerésben részesítették a közéleti munká­ban élenjáró aktivistákat is. A sok éves eredményes együttmű­ködésért díszoklevelet adomá­nyoztak a Magyar Iskolatele- vízóinak, az Országos Pedagó­giai Intézetnek (Budapest), a Boranya megyei Tanács műve­lődésügyi osztályának, a TIT Baranya megyei Szervezetének, a Pedagógus Továbbképző In­tézetnek, a Baranya megyei Levéltárnak és a Pécsi Nemzeti Színháznak. * Laboda Gábor A mohácsi körzetben szombaton fejeződött be a cukorrépa szedése. A depón 1500 vagonnyi alapanyag vár elszállításra, erre a fordaterv szerint november 25-én kerül sor. A képen: a vago­nok rakodásához készítik elő a répát.

Next

/
Thumbnails
Contents