Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)

1979-10-25 / 293. szám

1979. október 25., csütörtök Dunántúlt napló 5 Külpolitikai kommentár Voksok az autonómiáról A legutolsó közvéleményku­tatások szerint a katalán és a baszk autonómiáról tartandó csütörtöki népszavazáson öt­ven százalék fölött várható a részvétel. Ez már önmagában is komoly siker lenne, hiszen a terrorakciók nyomasztó lég­körében néhány hónappal ez­előtt még a népszavazás meg­rendezése is kétséges volt. Szeptember közepén San Sebastianban és Bilbaóban magas rangú katonatisztek es­tek merényletek áldozatául. Na­pirenden voltak a lövöldözé­sek, s a terror kétségtelenül a jobboldalnak kedvezett. Már­pedig a spanyol demokratizá­lási folyamat egyik fontos, sar­kalatos pontja a két legjelen­tősebb nemzetiségi terület bi­zonyos fokú önállósodásáról tartandó népszavazás. Főleg a titokban még min­dig a francoizmushoz húzódó katonatisztek körében és a nyíl­tan jobboldali politikát folyta­tó pártok berkeiben fokozó­dott a követelés: az erőszakos cselekményekre a kormányzat is válaszoljon kemény szigor­ral. Suarez miniszterelnököt ezek a körök arra unszolták: vezessen be kivételes állapotot a terror által sújtott vidéke­ken. A baszk terroristák szerveze­te, az ETA mára offenzívát he­lyezett kilátásba, s nemcsak a központi kormányzatot fenye­gette meg, hanem azokat is, akik a népszavazáson részt vesznek. Hetekkel ezelőtt ezért nagyarányú tartózkodásra szá­mítottak, s még most is arról tudósítanak a közvéleményku­tatások, hogy a szavazók 22 százaléka nem döntötte el: le­adja-e voksát. Éppen 140 esztendővel az­után kerül sor a népszavazás­ra, hogy a baszkokat először megfosztották különleges jo­gaiktól. Most az forog kockán, hogy a területgazdálkodásban nagyobb önállóságot kapnak-e, s jelentősebb mértékben bele­szólhatnak-e a helyi tervezés­be, a rendőrség és az igaz­ságszolgáltatás irányításába? Valószínű, hogy az igennel szavazók száma jóval megha­ladja majd az autonómia el­lenzőjét. Csakhogy ezen túlme­nően jó néhány kérdésre alig­ha ad majd választ a csütör­töki népszavazás. Arra például, hogy sikerül-e elszigetelni az ETA terroristáit, akiknek lelki­ismeretét már az idén hatvan gyilkosság terheli? Az is kér­déses, hogy a két vidék lakói számára kínálkozik-e az auto­nómia elnyerése után több munkalehetőség, lévén a mun­kanélküliség Baszkföld és Ka- talónia legnagyobb társadal­mi-gazdasági problémája. Mindenesetre a népszavazás fontos esemény a spanyol de­mokrácia rövid históriájában. Talán még azokat is józanabb cselekvésre készteti, akik a nemzetiségi ellentéteket kihasz­nálva késleltették a demokra­tikus kibontakozást Spanyolor­szágban. Minél többen jelen­nek meg csütörtökön tehát az urnáknál, annál érzékenyebb vereség éri a spanyol jobbol­dalt és a konzervatív erőket, ami viszont már túlmutat a két tartomány határain. Gyapay Dénes Előzetes értesülések a Kína—NSZK tárgyalások eredményéről Hua Kuo-feng kínai miniszter­elnök befejezte politikai tárgya­lásait Bonnban és szerdán vi­déki látogatókörútra indult. Előzőleg két négyszemközti megbeszélést folytatott Helmut Schmidt kancellárral, áttekint­ve a nemzetközi helyzet leg­fontosabb területeit. Hivatalos bonni körökből származó értesülések szerint az újabb nyugatnémet—kínai csúcstalálkozó néhány megle­petést hozott, „meglepően messzemenő egyetértés" mutat­kozott a két fél álláspontjában számos világpolitikai problémát illetően, így a tömbön kívüli ál. lamok mozgalmának és az úgy­nevezett észak—dél párbeszéd­nek megítélésében. A nyugat­német diplomácia sikereként könyvelik el Bonnban azt is, hogy Hua „figyelemre méltó megértést" tanúsított az NSZK keleti és enyhülési politikájá­val szemben. Az egyetértés azonban nem terjedt ki a Szov­jetunió és az európai szocialis­ta országok szerepének meg­ítélésére, vagy a hozzájuk fű­ződő kapcsolatok jellegére. Különösen nagy hangsúlyt kaptak Hua és Schmidt tárgya­lásain a kétoldalú kapcsolatok. Kínai részről az aláírásra kerülő gazdasági, kulturális és konzu­li megállapodást a bilaterális kapcsolatok „új építőelemeinek” minősítették. MENNYIT KERES A TENGERÉSZ? (21.) MOTTÓ: „Háromféle ember lé­tezik: élő, halott és olyan, aki a tengert járja." (Anacharsis, i. e.: 600.) E sorozatban tengerészekről szerettem volna írni, és he­lyette kikötőkről, viharról, ten. gerről szóltam. Alighanem azért, mert ez volt a könnyebb. Egy mondás szerint aki egy he­tet tölt Indiában, oz könyvet ír róla, aki egy hónapot, az csupán egy újságcikket, oki pedig egy évet, az nem ír ró­la semmit. Valahogy úgy érzem ■most én is, hogy egy hét él­ményei alapján többet tudtam volna elmondani a tengeré­szekről, mint 10 tengeren töl­tött héttel a hátam mögött. Anacharsis igazat írt, amikor úgy vélte, hogy a tengerészek legfőbb jellemzője a másféle­ség. Czakó Péter, a Hajdúszo­boszló második tisztje elmesél­te, hogy mindig zavarba jön, amikor hazaérkezése után meg­kérdezik tőle, hogy mi újság? Mit lehet erre válaszolni? Sem­mi különös. Tudom, hogy milyen kép él a hazaiakban a tengerészek­ről. Az itthon közszájon forgó történetek javarészéből az de­rül ki, hogy kedves, vidám, bo­hém, könnyelmű fiúk a tenge­részek. Becsavarogják a fél vi­lágot, whiskyt isznak és Mari- borát szívnak; tele vannak pénzzel, ahány kikötő, annyi nő stb., stb. Igen, itthon csak azt látjuk, hogy a hosszú út után a ten­gerész összeül o régi barátok­kal, még tart a hajóról magá­val hozott Mariboróból (ami­hez egyébként olcsóbban jut­A KISZ Központi Bizottságá­nak meghívására szerdán len­gyel ifjúsági küldöttség élén hazánkba érkezett Krzysztof Trebaczkiewicz, a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetségek föderációja tanácsának elnöke. Fogadására a Ferihegyi re­pülőtéren meq jelent Maróthy László, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a KISZ KB első titkára és az ifjúsági szö­vetség több vezetője. Jelen volt Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti nagykő, vete. Délután a KISZ KB székházá­ban megkezdődtek a magyar— lengyel ifjúsági megbeszélések. LAPSZEMLE A SALT—II. és szem­forgató ellenzői Minél inkább közeleg az idő­pont, omikor az amerikai sze­nátusban szavazni kell a SALT- II. szerződés ratifikálásáról, an­nál leplezetlenebbé válnak egyes amerikai köröknek a ra­tifikálás megtorpedózását célzó mesterkedései — írja kommen­tárjában szerdán a moszkvoi Pravda, rámutatva, hogy ezzel az egész emberiség számára veszélyt jelentő hadászati fegy­verzetek tényleges korlátozását kívánjak meghiúsítani. — Az Egyesült Államokban a szerződés körül kibontakozotc vita bebizonyította, hogy oz amerikaiak túlnyomó többsége támogatja a SALT—II. megálla­podást. — A SALT—II. szerződés mind­eddig a legnagyobb lépés a hadászati fegyverkezési hojsza megfékezése felé. A Szovjet­unió és oz Egyesült Államok első ízben állapodott meg ab­ban, hogy mennyiségileg és mi­nőségileg egyaránt korlátozza hadászati nukleáris erőit. Csak­nem hét évig tartó tárgyaláso­kon vitatták meg részletekbe menően a fegyverzetek konkrét kérdéseit, a fegyverrendszerek „plafonjoit”. — A SALT—II. megállapodás elleni támadások jó| tükrözik, hogy mennyire cinikus, önző és a szó rossz értelmében provin­ciális az a harc, amelyet bizo­nyos amerikai körök vívnak a szerződés ellen. Egyes politiku­sok, politikai ambícióik kielé­gítése érdekében, a hatalom megszerzését remélve, a szená­tusi helyük megszerzése vagy megtartása érdekében semmitől sem riadnak vissza. Készek az egész emberiség sorsát kockára tenni. Ford és Kissinger, az Egyesült Államok volt elnöke és külügyminisztere, akik nemrég még maguk is részt vettek a SALT—II. tárgyolásokon, egy hú­ron pendülnek azokkal, akik a szerződés „módosítását" köve­telik, s olyan más nemzetközi kérdésekkel okarják azt össze­kapcsolni, mint a „kubai szov­jet katonai jelenlét”, „az ofri- kai szovjet magatartás" mond­vacsinált problémája. Azt kö­vetelik a kormányzottól, hogy a katonai kiadások jelentős nö­velésével „fizessen” a SALT—II- ért. Láthatólag nem izgatja őket, hogy ez ellentmond a biz­tonság érdekeinek, köztük az Egyesült Államok érdekeinek. A SALT—II. megállapodás ha­tályba lépését az egész világ várja. Várják az amerikaiak mil­liói is, akik a szerződéssel szembeni rosszindulatú táma­dások ellenére úgy tekintenek a megállapodásra, mint fontos lépésre a nukleáris háború ve­szélyének csökkentése, a fegy­verkezési hajsza megfékezése útján — mutat rá a Pravda kommentárja. + LISSZABON: Jasszer Ara­fat november elején hivatalos látogatást tesz Portugáliában, és részt vesz egy nemzetközi értekezleten, amelynek témája az arabok és palesztinok mel­letti szolidaritás lesz — közöl­ték a konferencia szervezői. Arafat a tervek szerint tárgya­lásokat folytat majd a portugál kormány képviselőivel, és meg­nyitja Lisszabonban a PFSZ összekötő irodáját. + BEJRÚT: Szerdán ünnepel­te megalapításának 55. évfor­dulóját a Libanoni Kommunista Párt. A 20-as évek politikai és gazdasági tömegharcaiban lét­rejött párt jelentős fejlődésen ment át és 1970-től, a párt le­galizálásától kezdve Libanon egyik fontos politikai erejévé vált. Kórházi ágyon a sah Az Egyesült Államok kormánya mentegetőző nyilatkozatot küldött az iráni kormánynak, miután a megdöntött sah, Reza Pahlavi hétfő óta egy New York-i kór­házban fekszik „rák erős gyanú­jával”. Az amerikai külügymi­nisztérium előzetesen Carter el­nök külön engedélyét kérte, hogy a „nemkívánatos személyekre” vonatkozó törvény alapján be­utazási vízumot adjon az egyéb­ként Mexikóban élő volt uralko­dónak „kizárólag gyógykezelési célból”. Kórházi ágyát, valamint az őt elkísérő felesége New York-i lakhelyét nagyszámú fegyveres őrség védi. Megfigyelők nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy a volt sah betegsége csupán ürügy ar­ra, hogy Reza Pahlavit a ható­ságok jóváhagyásával mégis be­csempésszék az Egyesült Álla­mokba. Ezt a feltételezést meg­erősíteni látszik az a lapértesü­lés is, amely szerint a megdön­tött iráni uralkodó New York-i gyógykezelését David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank elnöke készítette elő. + DAMASZKUSZ: Hafez Asz- szad sziriai elnök kedden Da- maszkuszban fogadta Jasszer Arafatot, a Palesztinái Felsza- baditási Szervezet végrehajtó bizottságának elnökét. Áttekin­tették az arab világ általános helyzetét, a palesztin probléma legutóbbi fejleményeit, és ta­nácskoztak a Tuniszban sorra- kerülő arab csúcsértekezletről. + BAGDAD: Husszein jordá- nioi király kedden Bagdadban kétórás megbeszélést folytatott iraki vendéglátójával, Szaddam Husszein államfővel. Az arab sajtóforrások szerint megvitat­ták a kétoldalú kapcsolatok és az arab szolidaritás kérdéseit, és szó volt a novemberre ter­vezett arab csúcsértekezletről is. nak hozzá a hajón, mint amennyibe a legolcsóbb ma­gyar cigaretta kerül), még akad egy-két üveg whisky (amelyet egyébként vámmen­tesen 2—3 dollárért vásárolt) és kicsit még irigykedünk is. S talán olykor a hamis kép ki­alakításához maguk a tenge­részek is hozzájárulnak, hiszen ezekben a baráti társaságok­ban nem a szenvedésekről, a munka nehezéről beszélnek, hanem inkább arról a néhány szép élményről, amellyel min­den út megaiándékozza őket. Sokan megkérdezték, hogy mennvit keres egv tengerész? A Hajdúszoboszló második tisztjének fizetése például 3200 forint, ehhez jöhet alkalman­ként behajózási pótlek, túlóra, trópusi pótlék, veszélyességi pótlék. Jó esetben ez akár az 5000 forintot is elérheti. Ezen túl minden külföldön töltött nap után megilleti a III. osz­tályú valuta', ami olasz pénz­ben napi 3600 líra, azaz kb. 100 forint. Ebből a pénzből vehet maqának ciqarettát, sört, képeslapot. Aki egvikre sem költ, az vehet két és fél napi pénzéből Aqabán eav qramm aranyat. Ha nanvon jól beoszt­ja a pénzét tehát, akkor ha­vonta vásárolhat 10 gramm aranyat, amit vámmentesen Ügyeletes tiszt a hídon szabályosan behozhat oz or­szágba és értékesítheti gram­monként 450—500 forintért. Ez annyit jelent, hogyha szor­galmas és takarékos, akkor mindennel együtt összehozhat havi 10 ezer forintot. Ha a mérleg nyereségoldalát vizs­gáljuk, akkor még hozzászá­molhatjuk, hogy egyévi távoliét után a szabadnapokkal együtt megilleti a tengerészt 3 hónap szabadság. De meg kell nézni a másik serpenyőt is, hogy mit áldoz ezért cserébe oz, aki a tengert járja? {Folytatjuk) Prestes nyilatkozata „Brazíliában az eltelt 15 esz­tendőben kiéleződtek a gazda, sági és társadalmi problémák, az ország egyre inkább függő­ségbe került a nemzetközi tő­kétől, és elmélyült a szegények és gazdagok között tátongó szakadék" — mondotta Carlos Luis Prestes, a Brazil Kommu­nista Párt KB főtitkára, aki hosszú száműzetés után a kö­zelmúltban tért vissza hazájá­ba. 4 Prestes Rio de Janeiróbarr tartott első sajtókonferenciáján hangsúlyozta: „A helyzet meg­változtatásához meg kell szilár­dítani az ország ellenzéki erői­nek egységét, és a harcba be kelf vonni a tömegeket. A Brazil Kommunista Párt minden erejé­vel hozzá kíván járulni ehhez a harchoz, amely elképzelhetet­len a kommunisták részvétele nélkül". A politikus követelte, hogy ha­ladéktalanul érvénytelenítsék azokat a kommunistaellenes törvényeket, amelyeket az ame­rikai imperializmus nyomására fogadtak el, és hivatalosan vonják vissza a kommunista párt működését tiltó rendelke­zéseket. + HANOI: A jövőben újabb öt magyar szerszámgép segíti a hanoi Tran Hung Dao Gép­gyár munkáját. A szerszámgé­peket a Csepel Művek Szer­számgépgyára ajándékozta vietnami testvérüzemének. A szerdai ünnepélyes átadáson jelen volt Le Van Triet kohó- és gépipari miniszterhelyettes és Karsai Lajos hanoi nagykö­vet. ♦ MOSZKVA: Leonyid Brezs- nyev táviratban üdvözölte a nureki (Tadzsik SZSZK) vízierő­mű építőit abból az alkalom­ból, hogy az erőmű teljes ka­pacitással — 2700 megawatt — dolgozik. Az utolsó turbinát egy' évvel a kijelölt határidő előtt helyezték üzembe. 11111111 Leonyid Brezsnyev szerdán átnyújtotta a Legfelsőbb Ta­nács Elnöksége által adomá­nyozott szovjet kitüntetést, a Népek Barátsága Érdemren­det Abdul Fattah Iszmail dél­jemeni államfőnek. A kitünte­tés átadásakor Brezsnyev kije­lentette: a magas kitüntetés annak a tiszteletnek megnyil­vánulása, amelyet a szovjet emberek Abdul Fattah Iszmail elnök és a dél-jemeni nép iránt éreznek. A dél-jemeni elnököt azokért az érdemeiért tüntette ki, amelyeket a nemzeti függet­lenségért, a békéért és a tár­sadalmi haladásért vívott küz­delemben szerzett, valamint nagy hozzájárulásáért a Szov­jetunió és a JNDK népei közöt­ti barátság és együttműködés fejlesztéséhez. Abdul Fattah Iszmail válaszbeszédében me­leg szavakkal mondott köszö­netét a magas kitüntetésért Leonyid Brezsnyevnek, az egész szovjet népnek. Hangsúlyozta: a kitüntetést olyan elismerés­nek tekinti, amely a Jemeni Szocialista Pártnak, Dél-Jemen népének szól. * Hórom szerződés aláírásával és sajtóértekezlettel ért véget Hua Kuo-feng kínai államfő bonni látogatása. Hua a kora esti órákban vidéki körutazás­ra indult. Előzőleg a nyugat­német kancellári hivatalban a két külügyminiszter keretmeg­állapodást írt alá a két ország gazdasági együttműködéséről és további megállapodást a kétoldalú kulturális cseréről és egy jegyzőkönyvet konzulátu­sok létesítéséről Hamburgban,, illetve Sanghajban.

Next

/
Thumbnails
Contents