Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)

1979-09-28 / 266. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 266. szám 1979. szeptember 28., péntek Ara: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Befejeződött az országgyűlés őszi ülésszaka Elfogadták az egészségügyi törvény végrehajtásáról és a népi ellenőrzés munkájáról szóló előterjesztéseket Befejeződött Az 1972-es egészségügyi tör­vény végrehajtásáról szóló mi­niszteri beszámoló fölötti vitával folytatódott csütörtökön 10 óra­kor a Parlamentben az ország- gyűlés őszi ülésszaka. Az ülésterem padsoraiban foglaltak helyet: Kádár János, az MSZMP Központi Bziottságá- nak első titkára, Lázár György, ■a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Biszku Bé­la, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Németh Károly, Óvári Miklós, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagjai, Brutyó János, az MSZMP Központi El­lenőrző Bizottságának elnöke, Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, valamint o kormány tagjai, s — az eme­leti páholyokban — a budapes­ti diplomáciai testület képvise­lői. Apró Antal, az országgyűlés elnökének megnyitója után fel­szólalt: dr. Lakatos Pál, Komá­rom m. 5. vk., Kosztolánczi Já- nosné, Somogy m., 2. vk., Só- lyomi Gyuláné, Budapest, 66. vk. Az egészségügyi törvény vég­rehajtásával foglalkozó hozzá­szólások utón az elnöklő Apró Antal a vitát bezárta, majd dr. Schultheisz Emil egészség- ügyi miniszter válaszolt a vitá­ban elhangzott észrevételekre. Elöljáróban köszönetét mon­dott a megszívlelésre méltó, hasznos felszólalásokért, ame­lyek széles társadalmi rétegek — a választÓDolgárok - vélemé­nyét is közvetítették. Segítő szándékkal, bírálattal. Az alapellátással kapcsolatos képviselői észrevételekre a mi­niszter így reagált: — Az alooellátásban, nem­csak a körzeti orvosi, hanem az üzemegészséqügyi ellátásban is — már valóban túlléptünk a mennyiséqi fejlesztés szükséges­ségén. Elérkeztünk a minőségi fejlesztés szakaszába, előtérbe került mind az elméleti, mind az instrumentatív fejlesztés. Az orvosképzés feladatairól szólva hangsúlyozta: — Az egyetemekről olyan or­vosokat kell kibocsátanunk, akik elméletileg és szakmailag jól felkészültek — elsősorban a gya­korlatra. Nem tudósjelölteket kell nevelnünk ezerszámra. Olyan orvosokra van szüksé­günk, akik szakmai felkészült­ségük mellett, tudásukat hasz­nosítva megfelelő érzelmi — ezt a klasszikus emberi viszonyt ki­fejező — kapcsolatba kerülnek a betegekkel. A rehabilitáció kapcsán kitért a miniszter arra, hogy a jelen­legi rendelkezések felülvizsgála­takor egy fogalmat is tisztázni kell. Csökkent munkaképességű emberek helyett megváltozott munkaképességűekről kell be­szélnünk. Ez ugyanis a későbbi jogi szabályozás folyamán segít abban, hogy megnyugtató le­gyen ennek az igen népes és — Interpellációk és válaszok a képviselőknek a szerkezetszerelés két pécsi beruházáson Kész a Tüzér utcai felüljáró hídszerkezete Felemelték az új tűzoltó- laktanya utolsó födémelemét egyéni és társadalmi szempont-- bál egyaránt — fontos réteg helyzetének a rendezése. — Többen hangsúlyozták a vi­tában — folytatta a miniszter — az egészségügyi intézmények rekonstrukciójának fontosságát. Valóban, a rekonstrukciós be­ruházások kerültek az utóbbi időben és kerülnek a következő esztendőkben is előtérbe, hiszen beruházási lehetőségeink — mint ismert - korlátozottak. A kor­mány úgy határozott, hogy a felújítási és beruházási keretek ilyen célú összpontosításával kell javítani a helyzeten. Kon­centrált feljesztésre van szük­ség, hogy ne aprózzuk szét erőinket. Ezt követően Szakali József államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke számolt be a népi ellenőrzés­ről. — A beszámolóra nogy fe­lelősséggel, reális számvetés alapján készültünk — mondot­ta az államtitkár. — Erre kö­telez bennünket, hogy a népi ellenőrzés — fennállása óta ilyen formában — először tesz jelentést az országgyűlésnek. Jó alkalom ez most arra, hogy mérlegre tegyük a népi ellen­őrzés eddigi tevékenységét, fejlődését, munkájának haté­konyságát. — Az elmúlt 20 év tapasz­talatai igazolják, hogy szocia­lizmust építő társadalmunkban a népi ellenőrzés rendszere be­vált, alapvetően betölti hiva­tását. Munkájában rászolgált a bizalomra, a szocialista de­mokrácia jelentős tényezőjévé vált. Azzal, hogy a dolgozók tízezreit aktivizálja, vonja be a közügyek intézésébe, fontos szerepet tölt be az irányítás színvonalának növelésében, a végrehajtás minél kedvezőbb feltételeinek megteremtésé­ben. A népi ellenőrzés — a maga lehetőségeit hasznosítva — a vezetés minden szintjén hozzájárul a döntések jobb megalapozásához, végrehajtá­sának elősegítéséhez, a rend és a fegyelem megszilárdításá­hoz, a dolgozók kezdeménye­zéseinek felkarolásához, a jó tapasztalatok terjesztéséhez. Olyan ellenőrzési intézmény, A képviselői felszólalások — köztük a Szabolcs, Győr és Zala megye eredményeiről, Hajdú- Bihar, Veszprém megye és kü­lönösen a főváros gondjairól el­hangzottak — a miniszter véle­ménye szerint hasznosan egé­szítették ki az egészségügyről szóló országos beszámolót.- Igen jól tükröződött a vitá­ban, hogy nem fejeződött — nem is fejeződhetett — be az egészségügyi törvény végrehaj­tása. Folytatni kell ezt a mun­kát, s a képviselők is ahhoz ad­tak biztatást, hogy a megkez­dett úton haladjunk tovább. — Feladataink — a legfiata- labbaktól az időskorú nemze­dék ellátásáig — társadalmi mé­amely egyre inkább alkalmas a vele szemben támasztott po­litikai és szakmai követelmé­nyek teljesítésére. — Rendeltetésének megfe­lelően a népi ellenőrzés sok­rétű feladatokat lát el, ezek jelentős része szoroson kapcso­lódik a kormányzati feladatok megoldásához. Munkánkban mindinkább a fő feladatok retekben jelentkeznek, túlnőnek az egészségügy keretein. De mind az egészségügyi, mind a szociálpolitikai feladatokat egy­séges szemlélettel kell kezel­nünk és megoldanunk Az em­berért kell munkálkodnunk. Végül közölte a miniszter, hogy a vitában érintett minden kérdést — az érdekelt miniszte­rekkel együtt — megvizsgálják, s a javaslatokat hasznosítani fogják. Határozathozatal következett: az országgyűlés dr. Schultheisz Emilnek az egészségügyi törvény végrehajtásáról szóló beszá­molóját és a felszólalásokra adott válaszát egyhangúlag tu­domásul vette. megoldásánok átfogó, elem­ző vizsgálata — a gazdaság- politika és a társadalompoli­tika legfontosabb napirenden levő kérdései — kerülnek elő­térbe. Nagy súlyt helyezünk azoknok a tényezőknek a vizs­gálatára, amelyek alapvetőek az egész gozdálkodás színvo­(Folytatás a 2. oldalon) Tegnap két fontos pécsi be­ruházás érkezett a megvaló­sulás fontos szakaszához azzal, hogy mindkettőnél befejeződött a szerkezetek szerelése. A Tüzér utcai felüljárón, amely a város beruházásában épül, ez év április elején emel­ték helyükre az első hídgeren­dákat, s azóta folyamatosan építették a pilléreket, s helyez­ték el a gerendákat vasúti daruval és Kato-daruskocsival a raktárbázis iparvágánya fö­lötti ún. kishídon, illetve a pécsi—budapesti vasútvona­lat és a Veress Endre utat átívelő nagyhídon. Az elmúlt napokban teljes útlezárás mel­lett a Tüzér utcai hídfőnél folyt a munka, s helyére került a nagyhíd 104. gerendája is. Ezzel a felüljáró teljes alépít­ménye elkészült, s ez annak is köszönhető, hogy a KPM híd­főosztálya, omely a hídgeren­dák' országos elosztását végzi, ebben az évben biztosította a pécsi felüljáró e fontos szer­kezeti elemeit. Ezután kevésbé látványos munkákat végeznek a Tüzér utcai felüljárón. A jövő évre tervezett 40 millió forintból az ittlévő távfűtővezetékek kor­szerűsítését végzik el 20 millió forintért — o vasútvonal alól kiemelik a vezetéket és ma­gosvezetésben hozzák át a sí­nek fölött, s át kell helyezni azt a távfűtővezeték-szakaszt is, ami a Tüzér utcai hídfő töltése alatt van —, befejezik a töltések építését, elkészítik a hídpálya kereszttartóit és megkezdik o pályalemezek ki­vitelezését. Az Engel János úton a Ba­ranya megyei Építőipari Válla­lat kivitelezésében a BARA- NYATERV-nél készülj tervek alapján épül az új tűzoltólak­tanya. Pécsett itt jelent meg első ízben oz országszerte egy­re gyakrabban alkalmazott fö- démemeléses — lift-slabtech- nológia, amelynek az a lénye­ge, hogy a drága zsaluzó- onyag megtakarításával a ta­lajszinten készülnek az épület födéméi, s azokat speciális emelőszerkezet segítségével emelik a helyükre. A tűzoltó- laktanyánál azért éppen erre a technológiára esett a vá­lasztás, mert ez felelt meg legjobban a különleges köve­telményeknek, például a nagy súlyú járművek kétszintes elhe­lyezésének. Március elején kezdték a födémlemezek gyár­tását, az emelést bolgár szak­emberek közreműködésével a budapesti 22. Építőipari Vál­lalat végezte, összesen 12 fö­démlemezt emeltek fel 4500 tonna súlybon. Az utolsó kettő tegnap került véglegesen a he­lyére, ezek a felhajtó rámpa 3 százalékos esésű elemei. Ez­zel o technológiával hazánk­ban itt készült első ízben nagy teherbírású hídjellegű szerke­zet. A rámpa az épület hátsó oldalán van, s majd itt fognak behojtani a második szinten levő garázsba a visszatérő jár­művek, amelyek tűzesethez az Engel János úti oldalról vo­nulnak ki. Most ezen az olda­lon a támfalat építik, az épü­let első emeletét összekötik az utcaszinttel és építik az épület merevítőfalait, amelyek a szer­kezet stabilitását szolgálják. H. I. Szakai! József, a KNEB elnöke: A népi ellenőrzés rendszere betölti hivatásét, rászolgált a bizalomra A szigetvári vasúti rakodóról folyamatosan szó tlitják a répát a Kaposvári Cukorgyárba Erb János felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents