Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)
1979-09-12 / 250. szám
6 Dunántúli napló 1979. szeptember 12., szerda Móricz Zsigmond utazásairól Az egész országot akarta ismerni. Vidéki útjait sirályszökdelésnek nevezte. Ilyenkor annyi riportanyagot rögzített kis noteszába, hogy több novellába is tellett belőle. „Gyalogolni jó" — hirdeti már 1927-ben: „Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember olyan őszinte lesz, mint a növény s az édes szép mezei állat!” Vándorlásainak célja nemcsak a témakeresés, hanem a felvilágosító, nevelő munka is. Minden eszközt megragadott, hogy a régi idők prédikátoraihoz hasonlóan segítse az emberi gondolkodás átalakulását. „Nem a múzeumi magyarságot kell megőrizni ebben az életben, hanem élő magyarságot, amelyik méltó tagja legyen a világ kultúrájának." Ez a szent szándék szegődted sirályszökdelései során a székely szombatosok közé, a nyíregyházi bokortanyák világába, Julián barátként a Felvidékre, a vasfejű kunok, a kiégett Hortobágy területére. Az elsők közt hívja fel a figyelmet .a Péróra, a cigánynegyed megdöbbentő nyomorára. Móricz merészen vágott neki az új hínárú utaknak, s keserűen kellett tapasztalnia Ady Endre igazát: „Nincsen fény, nincs lámpaláng és hirük sincsen a faluknak." De látta azt is, hogy sokfelé titáni erővel küzd a magyar nép a világosságért a fojtogató, vastag tudatlanság ellen. A baranyai sirályszökdelésekre több ízben is sor került. Először 1933 novemberében toppant be az „egykés” baranyai falvak házaiba. Útja során már előre figyelmeztetik: „Az egykéről nem szabad szó- lani, azt sértésnek veszik." De az író nem hiába figyeli a társadalom érverését, káki- csi látogatásakor Móriczból is kitör a kérdés: „—• Hol vannak a gyerekek? A gyerek a legkedvesebb játék, mindig vidám, felveri a házat, kacag, dalol, öröme a szülőknek." Kákicson viszont 82 házból már 28-ban nincs örökös. Szomorúan vonja le látogatásai eredményét: „Errefelé nagyon beborult a magyarok felett. Olyan az utca a régen megépített nagy házakkal, mintha kripták sora állana kétfelől. Hatalmas nagy kripták: tele élő-halottakkal, elrontott testű asszonyok és elrontott gondolko- zású emberek . . ." A kákicsi ősi magyarság pusztulása később is izgatja. 1938 januárjában újra Baranyában terem, és „Az Ormány- ság kincse a gyermek" című, szociografikus írásában már Baranya megyei sirályszökdelések keményen kopognak sorai: „Úgy látom, Kákicson s valószínűleg az egész Ormányság- ban az az igazi büszkeség, hogyha valaki el tudja érni természetellenes dolgokkal, halált okozó gyökerekkel, és ördög tudja, miféle orvosi beavatkozásokkal, hogy halálleányát csináljon magából.” Mecsekalji iskolalátogatásakor viszont megcsapja a nyüzsgő, zsivajgó gyermekhad „legdrágább kakofóniája.” Milyen más itt az élet, mint az önmagát pusztító Ormányság- ban! Itt viszont észreveszi, hogy nincs elég tanító. Sokáig százhúsz gyereket egy tanító tanított. „Mert az az érdekes, hogy szakadatlanul jajgatunk és kétségbeesünk, hogy nincs gyerek. De ahol van, ott semmi sem történik” —. írja keserűen a rendszer iskolapolitikáját bírálva. Móricz Zsigmond nagyon ügyelt arra, hogy adatai mindig hitelesek legyenek. Baranyai adatait az Országos Szociográfiai Intézetnek a pécsi jogi karon elhelyezett Baranya megyei adattárában kutatta fel. A jogbölcseleti szeminárium helyiségében csendben, alig észrevehetően jegyzetelt. Egy fiatal, nyurga tanársegéd kereste ki az „író úr” által kért könyveket, s adott felvilágosítást a felvetett kérdésekre. A tanársegéd — e sorok írója — ügybuzgó- sága jutalmául megkapta A boldog ember című regényt, első lapján az autografálás- sal: Móricz, Pécs, 1938. II. 11. Amikor 1939-ben Szabó Páltól átveszi a Kelet Népe szerkesztését, ismét útnak indul keresni a hétköznapok sűrűjében, meghallgatni a kisemberek panaszait. Hitte, hogy a magyar nép lelke mélyén nem szunnyad már tovább, rövidesen eljön a felébredés. A hétkrajcáros csécsei diák szülőföldje a Tiszántúl, gyakorló területe a Kunság, történelmi iskolája Erdély és a Felvidék. Leányfalui kertje és háza révén pedig maga is „dunántúli”-vá vált. Amikor híre jár, hogy Sándor Károly pécsi mérnök felfedezte a téglaégetés legolcsóbb módját, Móricz Pécsett terem, s rövidesen megjelenik cikke a Kelet Népe 1940. márciusi számában. A Móricz sirályszökdeléseiből született írások mindegyikén érezni az élet lüktetését, a magyar nép minél teljesebb, tökéletesebb felszökkenésének, lidércnyomás alóli felszabadulásának vágyát. De: miként legtöbb regényhősének sorsa, úgy cikkeinek célkitűzése, saját életének bizonysága is igazolja, hogy a szép elképzelések, a józan indíttatások után minden megtörik, megtorpan az uralkodó rendszer nemtörődömségén, átkos hanyagságán. Nem csoda, ha az író végül is mindenbe belefáradva nem jutott el a kivezető út helyes meglátásáig. Halhatatlan műveivel, hogy csak néhányat említsünk: a Fáklyával, az Úri murival, a Rokonokkal, A betyárral, a Rózsa Sándorral, a Légy jó mindhalálig !-gal, sok más regényével és novellájával óriásit alkotott. Leghíresebb történeti regényünk, az Erdély bírálatában Németh László 1935-ben ezt írta: „Akinek a magyarsághoz komoly köze van, szerzőjében legnagyobb élő írónkat tisztelje." Dr. Tóth István Tizenhatezer új hallgató az egyetemeken Hazánk egyetemeinek és főiskoláinak nappali tagozatán mintegy 16 ezer elsőéves hallgató kezdhette meg tanulmányait. Az idén a továbbtanulásra jelentkezők számé és a különböző intézmények közötti megoszlása is megközelítően azonos volt a tavalyival. Megmaradtak, itt-ott nőttek a jelentkezési aránytalanságok is. Változatlanul a felvehetők többszöröse nyújtotta be pályázatát a bölcsészkarokra és azokon belül is egyes szakokra, például idegen nyelvszakokra, a jogi karokra, az orvosegyetemekre, egyes közgazdasági felsőoktatási intézményekbe. örvendetes, hogy nőtt a pedagóguspálya vonzása, amit tükröz a tanár- és a tanítóképző főiskolákba jelentkezők száma is. Kevesebben jelentkeztek a műszaki felsőoktatási intézményekbe, főleg a műszaki főiskolákra és a természettudományi karok egyes szakaira. Hasonló aránytalanságokkal egyébként számos külföldi országban is találkozni lehet. Lényegében változatlan a fizikai dolgozók felsőoktatási inSzovjet—lengyel kísérletek tézményekben továbtanuló gyermekeinek az aránya, mintegy 45 százalék. A felvételi ponthatárok meglehetősen nagy szóródást mutattak, egyes — népszerű - intézményekbe szinte csak kiemelkedő teljesítménnyel lehetett bejutni, másutt közepes vagy esetenként gyengébb eredmény is elégnek bizonyult. Ez kedvezőtlenül befolyásolhatja egyes ágazatok szakember- uVánpótlásának minőségét. Az Oktatási Minisztérium felügyelete alá tartozó felsőoktatási intézményekhez több mint 1300 jelölt fellebbezett, akit hely hiányában nem vettek fel. Közülük mindössze 2 százalékot utasítottak el: ez azt jelenti, hogy csupán 33 fiatal kérését nem tudták teljesíteni. A fellebbezők nagyobb részét felvették abba az intézménybe, amelybe eredetileg is pályázott; ahol ez — az intézmények helyzetét is tekintetbe véve — nem volt lehetséges, ott az átirányítás lehetőségeivel éltek, vagyis az érintettek a választott szakiránynak megfelelő más felső- oktatási intézményben kezdhetik meg tanulmányaikat. A hajógyár tervezői műanyagokból készített modellen magyarázzák el a légkamra működését Á mélység meghódítása A tengerkutatás „robbanása”, következett be az elmúlt száz évben, ami érthető, hiszen a tudósok egy része a tengerektől reméli a világ élelmiszertermelésének o javítását és különféle nyersanyagok kitermelését. A nagy országok ezért kutatják a tengereket a víz színéről, a víz felszíne alatt és a világűrből egyaránt. Az embernek régi törekvése, hogy maga is lejusson a tenger mélyébe és saját szemével győződjön meg az ott láthatókról. Nagy Sándor állítólag már több búvárt bocsátott Arisztotelész rendelkezésére, sőt a hagyományok szerint ő maga is leszállt a tengerbe egy búvárharang belsejében. Hosszú utat tett meg azóta a búvártechnika. Ahhoz, hogy az ember hosszabb ideig tudjon a víz alatt — különösen nagyobb mélységben — tartózkodni és dolgozni, igen sok technikai és élettani akadályt kellett legyőznie. Ezek eredményeként ma már 100—150 méteres mélységben a búvármunka szinte mindennapos tevékenység. Az ember azonban egyre mélyebbre szeretne lejutni és egyre hosszabb időt ott tölteni. Ehhez víz alatti házakra, laboratóriumokra van szükség, ahol a búvár kipihenheti magát, megfigyeléseit értékelheti. A víz alatti ház csak akkor nyújt tökéletes menedéket, ha jól el van látva belégzés- re alkalmas gázkeverékkel, élelemmel és más szükséges felszereléssel. Az utóbbi évtizedben a Szovjetunió is egyre nogyobb figyelmet fordít a mélység kutatására. Nagy szenzációt jelentettek az Ichtiandr és a Szodko berendezések, amelyek rendszeres munkát végeztek a Fekete-tengerben, majd kipróbálták a Csernomor víz alatti állomást is. Most arról érkezett hír, hogy Lengyelország is bekapcsolódott a Szovjetunió tengerkutatási programjába. A szczecini hajógyár tervezői nyomás- csökkentő mélytengeri légkamrát készítenek, amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémiája számára készülő kutatóhajókon használnak majd. A három részre osztott kamrában eqyszerre hat személy tartózkodhat, okár 60 napig 250 méterrel a felszín alatt. Találkozások a természettel Bfl kis tenyéren egy kis verébfióka. Fiam szeme ragyog, a veréb félrehajtott fejjel fürkészi arcomat. „Vajon ki lehet, vajon mit akar...?” Félelemnek nyoma sincs a szemében, bár néha-néha csippant egyet. Anyányi madárka már, mégis esetlen. A mi verebünk. A mi házunk eresze alatt született. Hogy mikor költözött ide a verébpár, már egyikünk sem tudja. És hogy miért pont hozzánk? Kényelmetlen kis odújuk lehet. A csatorna mögött laknak, ki tudja honnan szerzett széna-fészekben. Igaz, a széna közt drót is akad — szép, zöld szigetelésű drót — a múltkoriban valahogy kicsúszott a vége a fészekből, onnan tudom. Modern fészek. Fiam azt mondja: lehet, hogy televíziójuk is van ... A verébcsalád „kiszálláson” van — a fióka pedig a fiam tenyerén . Fent a fészekben még lehetnek ketten-hórman - hívójelüktől hangos a ház. Csip-csip. Aztán megint. A fészekhagyó kismadár forgatja a fejét, kisfiam visszacsipog nekik: csip-csip. Igen, itt van, itt a testvérkétek, csip ... Gerlénk is van — igaz, ő valahol másutt lakik, de időrőlidőre megjelenik villanyoszlopunk tetején. Most is, éppen. Néz, felbúg, s aztán elszáll a távoli mezők felé. Fiam azt mondja: megy a ve- lébszülőkért. Szentül hiszi, a madarak épp olyan társadalomban élnek, mint az emberek; gondolkodnak, érzelmeik vannak, s kétség nem férhet hozzá: beszélnek is... A kisverebet mindenesetre visszatesszük a csatornába. A madárka éktelen csipogásba kezd, de a hangja mintha más lenne, mint az elébb: ez már valószínűleg az ő suta kis hálaéneke. Ember és madár... Életünk ezernyi megfejthetetlen titka közül az egyik: vajon mi vonz bennünket a madarakhoz? Miért van ott a madárábrázolás a legősibb népi emlékeken is, miért szőtték bele őseink őket a dalaikba, miért lett a költői szimbólum-rendszer elválaszthatatlan része a sas, a galamb . .. ? Rohan az autó: útszéli villanypózna csúcsán gólya fészkel. Automatikusan lassít a gép. Vajon miért tűnik szebbnek, nyugodtabbnak az élet egy gondtalanul kereplő gólya láttán? És miért asszociál a boldog gyermekkor emléke hangtalanul suhanó fecskék nyáresti képével ... ? Ember és madár... Matyi jut eszembe, nagymamám szelíd szarkája, amint a baromfiudvar kapuján billegve A XXI, század városképét ismerjük valamennyien: elébünk vetíti a jelen, megrajzolták a sci-fi írók. De, hogy e szuper- modern városok felett szállnak-© majd madárrajok, hogy a jövő század gyermeke etet-e cinkét, lesz-e a holnap parkjaiban feketerigó — erről még sen. ki sem szólt. Veréb-sztori csörög, s aztán egy ember, egy szomszéd, aki kicsavarta a nyakát .. . Miért a megkülönböztetett szeretet és miért az ezzel együtt szinte mindig jelenlévő pusztí- tási vágy? Miért támad fel annyi emberben egy-egy szép madár láttán újra meg újra a kegyetlen ösztön: fogjuk el? Fellebben a gólya, s lágyszívű kört írva az égre kiszáll az útmenti rét közepére. Párja is jön már. Zöld bársony közepén két, pompás kis festett szobor. Ez a régi kép, egy pillanatnyi idill. A jövő képe más: betonkolosszusok, panelházak, autópályák. Madár és urbanizáció ... A néma tavaszok látomása reális veszély, mint ahogy igazzá tehető még ennek az ellenkezője is. A madarak még itt vannak városainkban, sőt, egyre több faj figyelhető meg az ember közelében — rajtuk tehát csak részben múlik... A veréb, a gerle, a fecske, a varjú ma már jellegzetesen emberközeli madarak. De felfeltűnnek a városok felett korábban sohasem látott fajok is, mint például a vörösvércse, a vörösbegy vagy a baglyok különböző fajai. És ahol madár van, ott fészeknek is lennie kell. Fészkek az üzletek cégtáblái mögött, távvezetékek csövei között, postaládákban, toronyhó- zak ablakpárkánya alatt... Ha nincs toll, fű, gally — megteszi a műanyag is, a drót is... Az ornitológusok számára már külön téma a madarak urbanizációja — hisz megfigyelések szerint már félszáz madárfaj él a városok kőrengetegében, az ember közvetlen közelében. Madarak, melyek képesek voltak leküzdeni ösztöneiket. Madarak, melyek nemcsak ősi szokásaikat, de az emberrel kapcsolatos előítéleteiket is készek elfelejteni. A parkban fülemüle szól, kis- poszáta szálldos kecsesen, de láttak már fülesbagofyt, sőt sirályokat is ott, ahol eddig még sohasem voltak. Csend van a parkban — azaz, hogy mégsem teljes ez a csend. Autók suhannak, buszok bőgnek, s a távolban felvijjog egy sziréna is. De még a madarak is énekelnek. Verebeink, a csatorna mögött, örömünnepet ülnek. Visz- szavitték volna tán elveszettnek hitt fiókájukat? Feltettük, eltűnt. Mindenesetre zajos a fészek. — Figyeld, hogy csipognak — mondom, de kisfiam kiigazít. — Nem csipognak, csicseregnek. És ez a kis közbeszólás elég, hogy eszembe jusson, mennyi mindent tudott nagyapám a madarak énekéről. — És a rigó? — kérdem. — Az fütyül. — Rikkant — mondom én, elégedetten. — Na és a fülemüle? — Csattog. — A gerle pedig turbékoi. — Kacag ... I — A gólya? — Kerepel. — A galamb búg, ugye? — Búg, vagy kesereg. — Mondj még ilyeneket... F Mondanék, ha tudnék. Elővesszük hát az okos könyveket. A bagoly huhog, vihog, sivít, sikolt. A fecske csivitel, ficseré- kel. A fürj pitypalattyol, a héja girigol, vijjog. A csér rimánko- dik. A seregély csárog, zsina- tol. A lúd gágog .. . — Ezt én is tudom — így a fiam. — De béreg is — így meg én. — A kuvik pedig kuvikoí — mondja ő, mire én: — Na és a ruca? — Hápog! így igaz. — A sas pedig vijjog. A páva pedig ... — Azt nem tudom. — ...rikolt. A bíbic: jajgat. És a bölömbika?-- Jó vagy, az nem is madár ... — Madár. — És akkor mit csinál? — Bömböl, buffog. Nézzük egymást, mosolygunk. Verebeink pedig önfeledten csiripelnek... Békés Sándor
