Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-05 / 213. szám
DN HÉTVÉGE 8. iRODALOM—MŰVÉSZET 1979. AUGUSZTUS 5. Mindenkié. Ez első látásra, első benyomások alapján is érezhető. ■■ Üvegpalota Szolnokon Hogyan épült fel a megye új művelődési központja ? A lenyűgözően tágas, hatalmas előcsarnokban mindenütt kényelmes fotelok. A sarokban gyerekek asztalifociznak, a másikban színes televízió. Középütt folyóiratállványok, szemben kávét iszunk a presszópultnál. Napközben találkozóhely ez a hatalmas csarnok. Bejönnek a szolnokiak, megpihennek bevásárlás közben, kávéznak, beszélgetnek. Tájékozódnak a programról, amiben a bejárati információs központ is segítséget ad. Esténként bizonyos napokon a csarnok a fiataloké. Táncház, disco, vagy szellemi vetélkedő színhelye. Egyidőben persze ki-ki érdeklődési köre szerint sokféleképp töltheti idejét az épületben, ahol most az intézmény igazgató-helyettese, Horváth Attila vezet körül. Jobbra a klubövezet. Praktikus, összenyitható 2—3 helyiség. Kisterem, ahol fiatal anyukák beszélgetnek egy pszichológussal, mialatt kisgyermekükre vigyáznak; a harmadik klubszobában pedig fiatal értelmiségiek klubja tart foglalkozást. A legmodernebb technika, az egyforma, gördíthető fotelok és a kellemes zöld színek látványa mindenüvé elkísér. Kiállítótér. Több galéria és kiállítóhelyiség, jelenleg éppen 6 kiállítással. Itt mutatkoznak be termék- és üzemtörténeti kiállításokkal a fontosabb üzemek, vállalatok is. Stúdiószoba, konferenciaterem, nagy előadó. A tágas hangversenydobogót téglalap alakú (480 személyes) nézőtér fogja közre, közelében balett és mozgáskultúra terem. A következő szinten ismeretter. jesztő és amatőr művészeti övezet. Nyelvi laborral, több hasznosítású kiselőadókkal, próbatermekkel, képzőművészeti szakköri helyiségekkel. A lépcsőkanyarokból kis beszélgetődohányzó sarkok ágaznak el. A programról 17 főhivatású népművelő gondoskodik. Itt működik a megyei módszertani központ is, devonnak, akik csak a várossal foglalkoznak. Az a kívánalom irántuk, hogy kutassák, mérjék fel a legvonzóbb kínálatot a lakosság számára. Hogy éljenek együtt az emberekkel, az üzemekkel, a lakótelepekkel. Teremtsenek érdekes programokat az önmagában is vonzó intézménybe. Tájékoztassanak, ajánljanak, felhasználva, hogy az emberek szívesen betérnek ide, s ha a változatos formák odaszoktatják őket, előbb-utóbb a tartalmat is befogadják. Voltaképpen a művelődésszociológia egyfajta következtetése érvényesül itt. Eszerint tömegigények nincsenek. Programok vannak az intézményekben, amikre vagy bejönnek az emberek, vagy sem. A kínálat lehet képes az igények fölkeltésére. És persze egy ilyen épületben. Ezt érdemes hozzátenni. Wallinger Endre Szolnokon az új városközpont szívében június elején avatták fel a város új, megyei művelődési és ifjúsági központját. Impozáns üvegpalota, harmonikusan illeszkedik bele a környező modern épülettömbök — szálloda, áruházak, lakóépületek — mozgalmas, változatos együttesébe. Az idegen elismeréssel, egy kis irigységgel, a szolnoki ember büszkén tekint az új belváros ékszerként ragyogó épületére. Ez természetes. De vajon mi van belül? És hogyan, milyen szellemi és anyagi erők koncentrált összefogása nyomán és milyen küzdelmek árán tudott megvalósulni a művelődésnek ez a megejtően szép központja — ma már mindenki örömére? Erre gondolok a hatalmas, tágas előcsarnokban, amely sok mindenre emlékeztet. Szálloda halijára, táncteremre, kávéház. ra, folyóillatolvasóra,i játékteremre egyaránt. A színek — a fotelok, a presszópult, a tájékoztató táblák — halvány zöldek. Oldalt, a belső falakon li- kacsos (akusztika javító) Zsol- nay-pirogránit ornamentika. Elgyönyörködöm, lépnék tovább, de egy tábla felvilágosít: az intézmény csak délelőtt 10-kor nyit. Próbáljunk addig is választ keresni alapkérdésünkre: mi tette szükségessé és hogyan „lett" ez az épület? Kalauzaim és beszélgető partnereim ebben Biró Boldizsár, a városi tanács elnökhelyettese és Kópiás Sándor, a megyei tanács közművelődési főelőadója, megyei tanácsos. Előzményként annyit, hogy Szolnok nagy részét 1944-ben tönkrebombázták. Fölszabadulásakor mindössze négyezer lakosa volt. Amikor ismét elindult az élet, a háborús sebek gyógyítása, a szolnokiak álmokat szőttek. Mindenki szilárdan hitte, hogy az Alföld fontos ipari, kereskedelmi centruma, vasúti csomópontja szebb és nagyobb lesz a réginél. Az álmok valósága a hatvanas évektől kezdett bontakozni. Lakosainak száma ekkor már 45 000, a hetvenes évek elején 65 000, jelenleg 77 000. A fejlődés ebben az utóbbi évtizedben különösképp felgyorsult. Ekkor valósult meg szinte valamennyi nagyüzem rekonstrukciója; újak települtek, sugárutak, iskolák, óvodák és természetesen lakások épültek, szédítő tempóban. A IV. és az V. ötéves tervben \több, mint tízezer modern lakás épül jórészt a belvárosban, az állomás- környék és a városközpont rekonstrukció jegyében.! Sok a fiatal, a születések száma évente 1000—1500 között mozog. A gyerekek 92 százaléka óvodából kerül az iskola első osztályába. A fejlődésnek ebben az ütemében épült fel egy új mozi, továbbá több szálloda, a sport- csarnok, a stadion. Művelődési központ viszont nem volt. Szükségszerűsége több, mint háromévtizedes vágyat és közös akaratot fejezett ki a város lendületesen gyarapodó lakossága részéről. A város és a megye vezetői teret adtak ennek a közakaratnak: legyen művelődési központ. És lön ... Igaz, csaknem 15 évig tartott. 1966-tól 1975-ig előkészítették. Ez alatt többször változott a technológia, (változtak az árak is). Többször át is kellett tervezni, mivel a budapesti Lakóterv először egy szuper-lbxus intézmény terveivel hozakodott elő, amit természetesen szerényebbre kellett igazítani. Mai formájában 1975-ben kezdték alapozni. Az építkezés megközelítően 3,5 évig tartott. A teljes beruházás összege 152 millió forint (berendezéssel együtt). Külső burkolata speciális belga importüveg (a csehszlovákok időközben leálltak a gyártásával); belül a három szint köny- nyűbeton-szerkezettel épült, ahol a szabadon látható natúr vasbeton-elemek egészen kü. lönös építészeti hatást keltenek. A három szint alapterülete 700 négyzetméter. Mindez így, a száraz adatokban egyszerűnek tűnik. Kellene egy művelődési központ, van rá ennyi meg ennyi pénz. Elhatározás, illetve kivitelezői kapacitás kérdése, fölépül-e. A kapacitást a megyében teremtették elő: a megyei állami építőipari vállalat erőiből. A legizgalmasabb kérdés mégis az, honnan, miből jutott vagy került rá „ennyi meg ennyi” pénz? Számoljunk. A teljes összeg 152 millió. Gondolom, a tizenkettedik órában fejeződött be ez az építkezés, mert ennyiért jóval egyszerűbb intézmény sem épül fel többé. Dehát ez a 152 millió egy fejlődő, ám országos léptékkel közepes nagyságú megye közepes nagyságú székhelyén került együvé. Honnan? A megyei tanács fiatal tisztviselője pergeti elém az adatokat. Megyei tanácsi beruházás 1971—75. között 14,5 millió; 1967—78. között 52,2 millió, összesen 66,8 millió. A többi, azaz 86 millió forint, tehát a nagyobb hányad, helyi és országos vállalatok, üzemek, intézmények, országos testületek közadakozásából gyűlt össze, összesen 68 vállalat, szerv, intézmény stb. jóakarctú vagy kényszeredett támogatásából. Ezek közül az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Nagyalföldi Központja 6 millió forintot, az Állami Ifjúsági Bizottság 8 milliót, az Országos Közművelődési Tanács 20 milliót juttatott az intézmény felépítéséhez. A többi hatvan-egynéhány szent 100 000- től a 2—3 millióig terjedő ösz- szegeket, tehetősége szerint Kérdezem, nehéz volt-e mindezt megszervezni? Nem kertelnek: nehéz volt. Sokfelé szemléleti problémák miatt is. Több vállalat bejelentette: ők önállóan szeretnének művelődési házat építeni... Másutt a rossz gazdasági eredményekre vagy közgazdasági szabályzókra hivatkoztak, amiket — hangsúlyozták' nem kevés nehezteléssel — a Pénzügyminisztérium úgy vet ki, mintha közművelődési törvény nem is született volna az elmúlt években. Volt, ahol „csak már hagyjanak békén!" alapon adtak támogatást. Többéves „hadművelet" volt ez, de akárhogyan is jött a pénz, mindenképp köszönet és hála azoknak, akik végső fokon lehetővé tették ezt a szép intézményt. Ma már persze — függetlenül korábbi hozzáállásuktól — minden adakozó gazdasági termelőüzem vagy vállalat büszke arra, hogy ők is „benne vannak" az új kultúrpalotában ... Termékkiállításokkal, 68 uallalat szerv tamogatasaual üzemi dokumentumanyaggal, szocialista brigádjainkkal, rendre be is mutatkoznak a „ház” kiállító helyiségeiben, klubjaiban. Megtekintik, birtokba veszik, „belakják" az épületet — hiszen az övék is. ünnepi műsorral zárta kapuit a Pécsi Nyári Színház. A Szabadtéri Táncszínen a meghívott operaházi balettművészeknek és a Pécsi Balett szólistáinak közreműködésével került sor a gálaestre, amely a három hete tartó ünnepi sorozatnak méltó befejezése volt. Nemcsak a táncosok technikai tudásának, művészetüknek lehettünk tanúi, hanem — a véletlen folytán — balett-történeti bemutatóként is értékelhető e műsor. A nagy romantikus balettek koreográfusának, a francia származású orosz mesternek, Petipának alkotásaitól Fokin művén át juthattunk el a modern, mai balettekig. A romantika álom- és mesevilágának méltó megjelenítéséhez a múlt század kiváló táncosnői is hozzájárultak. Csupán két név közülük: Elssler Fanny és Marie Taglioni. A földtől való elszakadást jelző nagy, lassú ugrásaik, melyek a repülés — elvágyódás — illúzióját keltik, a spicctánc, a forgások, a karmozdulatok a múlt század női ideáljainak képviselői, megjelenítői. Ennek a kornak visz- szaidézői a Csajkovszkij-balet- tek, amelyeknek fennmaradását a koreográfia mellett a zene is biztosította. Ebből a korból kaptunk idézetet Szabadi Edit és Mészáros László által bemutatott részletekkel, Vajnonnen koreográfus D/óíörőjéből. A budapesti Operaház legfiatalabb kettősét láthattuk, akiknek táncaiban — bízunk benne — fogunk még gyönyörködni a pécsi színpadon. Petipa a gyenge zenét is felhasználva készített táncot, így Adam, illetve Minkus zenéjére. E balett máig is tartó életét a koreográfiának köszönheti. A kalóz c. műben a sok viszontagságon átment kalóz és szerelmesének egymásratalálását láthattuk Bán Dóra és Keveházi Gábor lírai táncában. Mindkét művészt ismerősként fogadta szeretettel a közönség, és ezt ők tudásuk legjavával viszonozták. A Don Quijote Pepita-balettben Pártay Lilla volt Keveházi partnernője. Nemcsak technikai tudásával bűvölte el a nézőket, hanem ezeknek tartalmat tükröző képességével is, ami minden mozdulatában jelen volt. Bernstein—Seregi Szerenádjában a báj, a kedvesség, az üdeség megtestesítőjeként marad emlékezetes partnerével, Erdélyi Sándorral együtt. A hattyú halálát századunk nagy tánckomponistájának, Fokinnak a művét Bán Dóra előadásában élvezhettük. E tárjg Anna Pavlova személyes kívánságára készült, így természetes, hogy a romantikus balettstílus minden jellegzetességét, technikai nehézségét magába sűríti. Nem véletlenül volt e mű mindig kedvenc száma a balerináknak. A spicctánc, amely könnyeddé, légiessé teszi a táncot, megnyújtva a táncos alakját is, ebben a produkcióban kitűnően érvényesült. Elszakadva a romantika földtől elvágyódó mese- és illúzióvilágától, a modern balettnyelvezet alkalmazását mutatta Bach—Seregi Air koreográfiája Pártay Lilla és Erdélyi Sándor megvalósításában. A természetesnek ható technikai megoldások az érzelmek elmélyítését szolgálták, Bach zenéjének hű tolmácsolása volt a tánc. A klasszikus zenének modern táncnyelven való megnyilvánulásai voltak Albinoni—Tóth Vallomás és Bartók—Eck Concerto c. alkotásai. A Vallomásban a lelassított mozgás által a formák harmóniája emelkedett ki, híven alkalmazkodva a zenei világhoz. Ez a legato típusú tánc Tóth Sándor erőssége, melyet nagyon szépen tolmácsolt Tamás Gyöngyi és Lovas Pál; a Bartók—Eck Concertóban, a bartóki hangot átvéve szép koreográfiát láthattunk Bretus Mária és Hetényi János előadásában. Ehhez a zenéhez Eck Imre erőteljes vonalai, pózai teljes értékűek voltak, így a zenének mélyebb és látható értelmezését adták. Bernstein—Seregi kompozíciója, A városban hangulatában, megjelenésében mást adott mint az előbbiek. Bán Dóra remekül alakított jasszlá- nya, e típust megjelenítő mozgásával hiteles volt. A Mozart-mise Eck Imre koreográfiájával negatív bizonyítéka volt annak, hogy a profa- nitást minden zenei mű elbírja. A balett kíséretéül alkalmazott mise műfajából eredendően csak a cselekmény nélküli balettel alkothat szerves egységet, ha annak tartalmi vonatkozását is sikerül megtalálni. A műsor jelentős részében a rossz zongorán megszólaltatott, időnként improvizálásnak ható zongorakíséret próbatermi hangulatot árasztott. A gálaest — nevéhez méltóan — megérdemelné azt, hogy a táncok zenéje az eredetinek megfelelően zenekari kíséretet kapjon, ha másként nem, gépzenével. Fonay Zsuzsa Balettgála. Saint-Saens—Fokin: A hattyú halála. Táncolta: Bán Teodóra. Ornódi László felvétele BALETTGALA
