Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-30 / 237. szám
Dunántúlt napló 1979. augusztus 30., csütörtök 1981-től bővítik a megyei könyvtárat ülést tartott tegnap délelőtt a Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottsága. Megtárgyalták többek között a megye közműberuházásainak helyzetét, valamint a közegészségügyileg veszélyeztetett települések ivóvízellátásának lehető ségeit. (Ez utóbbi témára későbbi alkalommal részletesebben visszatérünk lapunkban.) Tájékoztató jelleggel meghallgatták a végrehajtó bizottság "tagjai a komlói Carbon Könnyűipari Vállalatnak az üzemszervezésben és az üzemi demokrácia fejlesztésében elért eredményeiről szóló jelentést, majd több, a vb hatáskörébe tartozó témát tárgyaltak, Ezek között a könyvek barátai számára is helyet kapott egy jó hír: jóváhagyták a Ba ranya megyei Könyvtár, bővíté sének beruházási programját. Az előzetes tervek szerint több mint ezer négyzetméterrel bővül a könyvtár alapterülete. Az építkezésekhez szűk. séges szanálások, a tervdokumentáció elkészíttetése, továb bá egyéb költségek alapján öslszesen 33,5 millió forintot irányoznak elő a bővítésre. A végrehajtó bizottság a költség- tervezetet jóváhagyta azzal hogy a kivitelezést 1981-ben kell kezdeni, s a munkálatok időtartama a 36 hónapot nem haladhatja meg. Abban is egyetértett a testület, hogy a bővítés a kielégítő szintű fejlesztéshez még nem elég, de javítja a működés feltételeit és enyhíti egy új létesítmény építésének sürgősségét. Folytatja munkáját a vállalati pénzügyi konferencia Jövedelemszabályozás, érdekeltségi rendszer, hitelpolitika — ezek a kérdések álltak az érdeklődés középpontjában tegnap is, a III. vállalati pénzügyi konferencia második napján, amikor két ipari szekcióban, építőipari és közlekedési, mezőgazdasági és élelmiszeripari, valamint kereskedelmi szekcióban tanácskozott a több mint 1000 résztvevő. Valamennyi szekcióban megtárgyalták az V. ötéves terv jövedelemszabályozási rendszerének tapasztalatait, ezenkívül kiemelten foglalkoztak például az ipar fejlesztéspolitikájával, és hitelellátásával, a gazdaságos termékszerkezet kialakításával, a foglalkoztatás hatékonyságát szolgáló intézkedésekkel, a ruházati ipar rekonstrukciójának elemzésével, a könnyűipari árrendszerrel, a könnyűipar készletgazdálkodásával és pénzügyi szabályozásával, a beruházások szerepével, a közlekedés fejlesztésével és annak futelellátásá- val, a mezőgözdasóg és élelmiszeripar középtávú feladataival, valamint a kereskedelmi vállalatok hitelrendszerének legfontosabb feladataival. A szekciók munkájában a Pénzügyminisztérium, a Könnyűipari Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium, az Országos Tervhivatal, a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Belkereskedelmi Minisztérium, valamint a nagyvállalatok tucatnyi vezető munkatársa vett /észt mint előadó. Ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége Hapirenilen a falvak áruellátása Kevesebb zöldáru, több tejtermék A szövetkezeti kiskereskedelem forgalma változó volt ez év első felében — állapítoták meg a Fogyasztási Szövetkezet Baranya megyei Szövetségének tegnapi elnökségi ülésén. Az áfész-élelmiszerüzletekben időnként hiány volt egyes zöldség- és gyümölcsfélékből; így primőr paprikából, paradicsomból, káposztából, kelkáposztából, málnából és eperből. Nem volt egyenletes a húsellátás, kevesebb volt a szakcsoportos hizlalásból származó vágás, azonban a sertéshús pótlására bővült a baromfikínálat. Tej- és tejtermékből jó volt az ellátás, nőtt a forgalom, tejből 17 százalékkal, túróból 16, tejfölből 10 százalékkal emelkedett az értékesítés, ami annak is köszönhető, hogy újabb községeket kapcsoltak be a tejellátásba. Ma már Baranya 291 településére naponta, vagy hetente egyszer, kétszer szállítanak tejterméket. A korábbi időszakhoz képest jelentősen nőtt a ruházati forgalom, ez egyrészt a javuló konfekció és lakástextil árukínálatnak köszönhető, de nagy volt az érdeklődés a munkaruhák és a farmertípusú öltözékek iránt is. Gazdagabb ruházati választékra az év végén számíthatnak a szövetkezeti üzletekben vásárlók, hiszen a SKÁLACOOP Országos Szövetkezeti Közös Vállalat — mely júliusban alakult — saját rendelésre gyártat kisszériás konfekciót, cipőt. Mivel a Konzern Áruház mellett 12 áfész is tagja a közös vállalatnak, így a baranyai üzletek részesülnek az új, kelendő árukból. Nőtt a vegyesiparcikkek iránti kereslet, azonban dora- bos szénből, kisméretű téglából, vasbeton áthidalóból, gerendából, folyamkavicsból nem tudták az igényeket kielégíteni. Nem volt megfelelő a kínálat tűzhelyekből, húzott és hengerelt lemezárukból, zománcedényekből, autó- és motoralkatrészekből. Javult a vendéglátó egységek kulturáltságo, Szajkón új bisztró, Szigetváron a Cipőgyárban üzemi étkezdét nyitottak, Szederkényben felújították az éttermet, korszerűsítették a szentlőrinci cukrász 'bázisüzemet Az áfészek zöldáru felvásárlása nem volt gondtalan. Az időjárás okozta terméskiesés, a késői érés éreztette a hatását. A szerződéses ZÜLDÉRT- órak elmaradtak a piaci áraktól, ezért a termés egy része nem került a szövetkezetek felvásárló telepeire. Jelentősen fejlődött a méz és a MAVAD- cikkek kínálata. A Pécsi ÁFÉSZ 13 vagon lőttvadat, 203 ezer db fürjet vásárolt fel és 15 vagon éticsigát exportált. Az ipari tevékenység az áfészek gazdálkodásának változatlanul fontos területe. Hiánycikkpótló, importkímélő termékei országosan is kedveltek, de néhány árujuk — szőnyeg, műanyagáru, madáretető — az országhatáron túl is ismert. Az elnökségi tagok véleménye szerint az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek első félévi eredményei jók, az áfészek alapvető feladatuknak a lakosság áruellátását tartják. Az elnökségi ülésen megvitatták a takarékszövetkezetek, valamint a Fogyasztási, Értékesítő és Mezőgazdasági Termékforgalmazó Országos Közös Vállalat (a FOTK) és a Baranya megyei áfészek kapcsolatát is. Eszterhai Katalin Bányásznapi randevú, 79 A NÉPSZABADSÁG közönségszolgálatának szombati résztvevői (balról) Szabó László, dr. Oláh Gábor, Tamás Ervin és Vadász Ferenc A Népszabadság közönségszolgálata » Visszacsalogatni” a vendégeket A szalántai Marica étterem a tegnap déli órákban Forgalomcsökkenés az éttermekben Találó kép: a minap Szalán- tán mentem át gépkocsival, s egyáltalán nem lepett meg, hogy a Marica pincérei az étterem előtt beszélgettek, élvezték a napsütést. Messzemenő következtetést ebből levonni nem szabad, de egy biztos: aligha volt zsúfolt a vendéglő. Július 23-ával emelték az ismert szintre a haszonkulcsokat, ettől a naptól van érvényben az új termelői ár a vendéglátásban. Akkor még nem lehetett előre látni, pontosan kiszámítani, hogy mit jelent ez a vendéglátó egységek számára. Most, több mint egy hónap múlva már tisztább a kép. Erről beszélgettünk Görcs Károllyal, a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat igazgatójával. Előrebocsátva: a haszonkulcsok emelése a közhittel ellentétben a vendéglátó vállalatnak semmi hasznot nem hoz. Sőt: év végéig mintegy 3-5 milliós nyereségkieséssel kell számolniuk, s ezzel szinkronban a fejlesztési alapjuk sem nő. Amit tehetnek: igyekeznek kivédeni a rendelkezés negatív hatásait, a forgalomcsökkenésből eredő forintveszteséget. Hogyan? Az italfogyasztás terén nem változott semmi: az italbevételek csökkenése nem várható. Az ételskála három összetevője közül az első, a közétkeztetés, előfizetéses ételek igénybevétele. Már ma észrevehető: az előfizetéses étkeztetést egyre többen veszik igénybe — a napi 13.20 és 16.20 — kedvező, csalogató hatása érződik. A második összetevő, az úgynevezett csoportos étkeztetés — ide tartozik a turistacsoportok; a különféle rendezvények sora — szintén a régi szinten mozog. A fogyasztó logikája: azt a pluszt, amit az arak emelkedése jelent, esetenként elbírja a pénztárcám. A harmadik vonal — s nem döntő vonal — az „ala kart” étkeztetés volt az igazi szeizmográf; itt erős a visszaesés. Jellemző: a rendelkezés utáni napokban 70 százalékkal is visszaesett a forgalom, de még ma is ásítoznak este a vendéglők, állandósulni látszik a 40—60 százalékos visz- szaesés. A forgalom — a vendéglátói összforgalom — szempontjából azonban ez csak any- nyit jelent, hogy ha eddig 20- an vacsoráztak az adott étteremben, akkor ma 12-en. Görcs Károly szerint a vendéglátás alapvető feladata ma, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel próbálja visszacsalogatni a fogyasztót. Olcsóbb ételek kerülnek az étlapra, új cikk lett az úgynevezett kisadag-féladag hús, egész adag körítés vagy főzelék —, hódítanak a tojásételek, húspótló ételek. A közétkeztetésre az eddiginél is nagyobb figyelmet kell fordítani, ha kell, a végletekig szorgalmazni. Mindent egybevéve: a vendéglátói haszonkulcsok vállalati szemüveggel nézve nem okoztak katasztrófát. A pincér udvariasabb lett, a kiszolgálás gyorsabb, a vendéglátás kulturáltabb. Néhány megjegyzés azonban az újságíróból is kikívónkozik. A gyorsétkezdék és az első osztályú éttermek árfekvésben is eltávolodtak egymástól. Sokunk kintrekedt a bisztrókban, mert kényszerhelyzet elé óflí- tották: ha nincs pénzed a teríték, a kiszolgálás,.a halk zene megfizetésére és éhes vagy, ugorj a büfébe. De vajon ezek a büfék, gyorsétkezdék kínálatukban, vonzerejükben tudják-e azt nyújtani, amit joggal elvárhatunk mindezek után? Van-e elég belőlük? . .. Erre is gondolni kell a vendéglátás jövőjének tervezésénél. Kozma Ferenc Bizonyára már sokak kezébe eljutott az a röpcédula, melyet itt közlünk. A Bányász. nopi randevú keretében a Népszabadság munkatársai személyes vagy közérdekű ügyekben tanácsot ódnak minden érdeklődőnek szeptember 1-én, szombaton fél 10-től 12 óráig Pécsett, a Fegyveres Erők Klubjában (Kossuth Lajos u. 13.). Ne mulassza el senki, aki tanácsot vagy véleményt akar kérni, hogy személyesen találkozzon a pártlap munkatársaival. Bemutatjuk o közönség- szolgálat szombati résztvevőit: Szabó László belpolitikai rovatvezető, dr. Oláh Gábor jogtanácsos, Tamás Ervin, a lap Baranya megyei tudósítója, Vadász Ferenc, a levelezési rovat vezetője. A lap munkatársai szeretettel várják olvasóik, előfizetőik kérdéseit. Hasonló feladatra vállalkoztak a vasárnapi politikai fórum megrendezésével is, ahol a lap munkatársain kívül országos és megyei politikai és állami vezetők is válaszolnak a beérkezett kérdésekre. A Dunántúli Napló augusztus 26-i számában megjelent kérdőlapot már eddig is sokan beküldték szerkesztőségünkhöz, azokon nagyon érdekes belpolitikai, külpolitikai kérdéseket tettek fel. Nagyon sokan érdeklődnek Pécs, Baranya megye fejlődésének távlatai iránt, sok lakost érintő város- politikai kérdéseket tettek fel. Még lehet élni a lehetőséggel és a kérdőlapon jelölt határidőig kérdéseket beküldeni. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Dunántúli Napló automata telefonszolgálatán, a 10-046-os• telefonszámon augusztus 31-én, péntek délután 3 órától, szeptember 2-a déli 12 óráig tehetnek fel kérdéseket a politikai fórumro, melyet vasárnap délután 3 órai kezdettel rendez meg a Népszabadság a sétatéri sajtóutca szabadtéri színpadán. Akik a lap munkatársaival ezen kívül is találkozni akarnak, felvilágosítást, tanácsot szt etnének kérni, azok vasárnap a sajtóutcában felkereshetik a Népszabadság pavilonját, ahol délelőtt 10 órától megtalálhatják őket. A Bányásznapi randevú idején új előfizetéseket is felvesznek a sajtóutcában lévő Nép- szabadság és Posta pavilonban. Az új Népszabadság előfizetők között 1 db egyéves és 4 db negyedéves Népszabadság előfizetést sorsolnak ki. A kifizetett előfizetői díjat a szerencsés nyertesnek a Posta visszatéríti. & A sétatéri sajtóutcát szeptember 2-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a sajtóutca szabadtéri színpadán dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára nyitja meg. Ezt követi a két pécsi bányászzenekar, a Mecsek Táncegyüttes, a szalántai délszláv együttes műsora, a PMSC sportolóinak bemutatója, a Képes Újság diszkóműsora, melyet Dévényi Tibor vezet. A sajtóutca építése csütörtökön kezdődik, ekkor építik fel pavilonjaikat az országos és megyei hírközlőszervek, hogy vasárnap reggel már felkészülten fogadják vendégeiket. Ezúton is kérjük az érdeklődőket, hogy oz építők munkáját ne zavarják, a felállított pavilonokat megnyitásig óvják a rongálódástól. BANYASZNAPI RANDEVÚ, 79 SZEMÉLYES VAGY KÖZÉRDEKŰ ÜGYEKBEN TANÁCSOT, VÉLEMÉNYT KÉRHET SZEPTEMBER 1-ÉN, SZOMBATON FÉL 10-TŐL 12 ÓRÁIG PÉCSETT, A FEGYVERES ERŐK KLUBJÁBAN (KOSSUTH LAJOS UTCA 13.) a NÉPSZABADSÁG MUNKATÁRSAITÓL Az ön kérdéseire válaszol; MITZKI ERVIN, a Dunántúli Napló főszerkesztője, SZABÓ LÁSZLÓ, a Népszabadság belpolitikai rovatának vezetője, DR. OLÁH GÁBOR, a Népszabadság jogtanácsosa, TAMÁS ERVIN, a Népszabadság Baranya megyei tudósítója, VADÁSZ FERENC, a Népszabadság levelezési rovatának vezetője