Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-13 / 221. szám

A tartalomból: Nyolcvannal utaztunk vasárnap ♦ Állatkínzók és állatvédők Koránt olvasnak a pécsiek ? ♦ Leütötte, kifosztotta... ♦ Csellengő gyerekek a Balatonnál ♦ Alakul a PMSC őszi csapata Az MHSZ, MALÉV és a Repülőgépes Szolgálat VII. Gemenci Vitorlázórepülő Bajnokságán ötven versenyző, köztük finn és lengyel pilóták, álltak rajthoz a Gemenc Kupáért a standard osztályban és a MALÉV Kupáért a szabad osztályban. Képünkön: pihennek a verseny után Cobrá k, a PIK-ek, a Cirrusok. Haza­értek a sándorfalvi hurokrepülés után a szabad osztály gépei. (Riport a 7. oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napió XXXVI. évfolyam, 221. szám 1979. augusztus 13., hétfő Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Baranya, Somogy, Tolna, Zala Augusztus 20-ra készülünk A lkotmányunk ünnepén Baranya megye központi megemléke­zését a Szigetvári Konzervgyárban rendezik meg augusztus 20-án, délelőtt 10 órakor, melyen dr. Márta Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Tudo­mányos Akadémia főtitkára tart ünnepi beszédet. Már augusztus 16-tól ünnepélyes tanácsüléseken, nagygyű­léseken köszöntik az új kenyér és az alkotmány ünnepét Bara­nyában. A megemlékezések alkalmával kitüntetéseket nyújtanak át a kiváló és érdemes társadalmi munkásoknak. Munkás-paraszt találkozókat szerveznek Mohácson, Szentlőrincen, Szigetváron, Bikaion és Komlón. Baranyában több létesítményt is átadnak. Mágocson az álta­lános iskolának egy hatszáz négyzetméter alapterületű tor­natermet épített a mágocsi ter­melőszövetkezet hárommillió­nyolcszázezer forint értékben. Dencsházán a művelődési ház felújítását végezték el a hely­beli kisiparosok, munkájuk ér­téke több, mint egymillió fo­rint. Pécsett játszóteret építet­tek Nagypostavölgyben a re­ménypusztai tsz tagjai társa­dalmi munkában. Az Alkotmánynap somogyi eseménysorozata pénteken kez­dődik. A Csepeli Vasmű Kapos­vári Nehézgépgyárában mun­kásgyűlést tartanak. Szombaton Siófokon a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vál­lalatnál találkozik a falu és a város: ipari és mezőgazdasági kiállítás, valamint terménybe­mutató lesz. Szintén 18-ón, a balatonboglári általános iskolá­ban kertészeti versenykiállítá­son mutatkoznak be a kisker­tek mesterei. Augusztus 20-án két kiemel­kedő rendezvény lesz Somogy­bán. Német és délszláv nem­zetiségi találkozókat tartanak Szülőkben. Az ünnepség szóno­ka Réger Antal országgyűlési képviselő, a Magyarorszáqi Né­metek Demokratikus Szövetsé­gének főtitkára lesz. Ekkor ad­ják át ünnepélyesen a szülök- barcsi utat, amely a környék több, eddig elzártan élő köz­ségét hozza közelebb a világ­hoz. Az Alkotmánynap egyik leg­nagyobb ünnepségének ígérke­zik a Tabon megrendezendő nagygyűlés. Itt adják át az új kenyeret. A gyűlést követően érdekes műsort láthatnak a nagyközség lakói, többek kö­zött a BM Kaposvári Táncegyüt­tese is föllép. Szekszárdon, Tolna megye székhelyén, a Babits Mihály megyei művelődési központban kerül sor a megye közművelő­dési dolgozóinak már hagyo­mányos Alkotmány napi ünnep­ségére pénteken délelőtt, s akkor adják át a kitüntetése­ket is. Szekszárdon rendezik meg a rejtvényfejtők országos csapatbajnokságát és a „Ge­menc Kupáért' kitűzött verse­nyeket. A megyében az idén is Ta­másiban várja a résztvevőket és az átutazókat a leglátvá­nyosabb és legtöbb látnivaló. Ebből az alkalomból népművé­szeti napokat tartanak a járás­ban. Tíz községben nyílik vala­milyen néprajzi, helytörténeti, fotó, díszítőművészeti, népi kép­zőművészeti kiállítás. A tamási népünnepély ezre­ket megmozgató eseménye lesz a hagyományőrző népiegyütte­sek színpompás augusztus 19-i felvonulása, a iárósbelieken kí­vül más meqyebeli és két ju­goszláviai népi' együttes rész­vételével, valamint lovasok köz­reműködésével. Több új létesítményt is át­adnak. Pakson 19-én 14 óra­kor avatják fel a volt Béke Szál­ló felújított épületét, amelynek emeletén ifjúsági klubok és • presszó, földszintjén kertes ét­terem vadászteremmel és sár­közi szobával kapnak helyet a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat új egységeként az utóbbiak. Előzőleg Simontor- nyán hatvan személyes üzemi bölcsődét, Nagykónyiban ifjú­sági parkot, Szekszárdon két­ezer adagos iskolai konyhát avatnak. A közelgő ünnep tiszteletére elsősorban a nélkülözhetetlen és hiányzó gyermekintézmények készültek el. Zala megyében, ezeket avatják ünnepélyesen vagy akár veszik csak birtokba mindenféle ünnep nélkül. A megyeszékhelyen a mindinkább benépesülő kertvárosi város­rész gyarapodott egy 200 férő­helyes óvodával, tőszomszédsá­gában a 80 férőhelyes bölcső­de is elkészült. Nagykanizsán többek között a kilenctantermes kisegítő iskolát és a 16 tanter­mes kiskanizsai általános isko­lát jegyezhetik be az elkészül­tek közé, mindkettőben már szeptemberben megkezdődhet a tanítás. Óvodát avatnak Pákán. Gergely István Mongóliába utazott Gergely István államtit­kár, az Országos Vizügyi Hivatal elnöke vasárnap Mongóliába utazott Bavu- dorzsijn Barsz vízgazdálko­dási miniszter meghívásá­ra. A két ország vizügyi vezetője áttekinti a ma­gyar-mongol kétoldalú együttműködés helyzetét, Izraeli partra­szállási kísérlet Libanonban Helikopterek és ágyúna­szádok fedezete alatt iz­raeli rohamosztagok szom­baton este partraszállást kíséreltek meg a dél-liba­noni Tyr kikötőváros köze­lében lévő Rasz El-Ainnál és Maalijénél. A partra- szálló kommandókat, vala­mint az újabb egységekkel a helyszínre érkező izraeli szállítóhelikoptereket a li­banoni baloldali fegyvere­sek és a velük szövetsé­ges palesztin gerillák visz- szaverték. Öttusa vb Budapesten A világverseny megnyitója Magyar siker az első napon ünnepélyes külsőségek kö­zött nyitották meg vasárnap délelőtt Budapesten o feldí­szített ügetőpályán a 24. öt­tusa világbajnokság versenyeit. A (lovaglást megtekintő nagy­számú nézősereg között ott volt Lord Killanint, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság elnöke. Óriási taps köszöntötte a huszadikként sorrakerülő Kancsal Tamást, aki Arrogáns nyergében léptetett a pályára. Az indulás előtt egy kicsit még zabolázta a paripáját, aztán jó tempót választva indult a pályának, egy-két akadályt ugyan egy csöppet „megko­cogtatott”, de így is remek teljesítményt nyújtott, sehol sem vert, bőven a két perces szintidőn belül ért a célba, ő lett a világbajnokság harma­dik 1100 pontos lovasa. A kanadai Williams viszont nem bírt Anonymus-szal, sok­sok kitörés, megállás és verés után feladta a lovaglást. Délután a kanadai Alexan­der is jó lovasnak bizonyult (1066), aztán a következő ki­emelkedő teljesítmény az <jme­A hajdúszováti szövetkezetek Kodály Zoltán nevét viselő parasztkórusa és citerazenekara a siklósi vár udvarán — Szokolai felv. — rikai Fitzgeraldé volt (1070). Tizenkettedikként került sorra Maracskó Tibor, Bíborost lova­golta, amellyel korábban a ja­pán Usida 1068 pontra vitte. Maracskónak csak a nyolcas akadállyal gyűlt meg a baja, egyetlen verőhiba miatt kel­lett búcsúznia a maximális tel­jesítménytől, persze az 1070 pontjával sem vallott szégyent, ő is kiérdemelte a vastapsot. Közvetlenül Maracskó után a lengyel Olesinski csak 766 pontot szerzett, ezzel — a ko­rábban csak 888 pontot ugrató Pácéit után — a lengyelek esé­lyei alaposan megcsappantak. Harmadikként került sorra a magyar válogatottból Horváth László, éppen az említett Pá­céit lovával, Bitanggal. Nos, a négylábú ezúttal nem „bi- tangolta meg magát, igaz, Horváth ügyesen fogta, irányí­totta s már a hajrá előtt lát­szott, hogy az Újpest öttusá­zója kezében a ló: meg is született az újabb 1100 pontos bravúros teljesítmény. így hát hosszú évek után újra a ma­gyar csapat mind a három tagja kitűnően helyt állt a rajt napján, a folytatásban nem a szomorú hátrány ledolgozá­sán kell fáradozni. A Horváth—Kancsol—Maracs­kó hármasfogat kitűnő össz­teljesítményének köszönhetően a VB első számának csapat- versenyét Magyarország együt­tese nyerte a meglepetésre igen jól szereplő osztrákok előtt, míg a harmadik helyet az NSZK foglalja el. A lovaglás egyéni eredmé­nye: 1. Szergej Rjobikin (szov­jet) 1100 pont, 1:49,8 perc, 2. Starnovsky (csehszlovák) 1100, 1:50,4, 3. Horváth László (magyar) 1100, 1:50,6, 4. Pe- ciak (lengyel) 1100, 1:55,4, 5. Werner (NSZK) 1100, 1:57,6, 6. Kancsal Tamás (magyar) 1100, 1:57,8..., 17. Maracskó Tibor (magyar 1070, 1:53,3. A lovaglás csapateredménye: 1. Magyarország 3270 pont, 2. Ausztria 3211, 3. NSZK 3152, 4. Szovjetunió 3150, 5. Egye­sülj Államok 3120, 6. Svájc 3110, 7. Románia 3084, 8. Egyiptom 2990, 9. Spanyolor­szág 2958 pont.

Next

/
Thumbnails
Contents