Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-13 / 221. szám

A vasárnap krónikája Az átlagosnál hűvösebb augusztusi vasárnaptól bú­csúztunk tegnap. A hő­mérséklet országszerte alig haladta meg a 20 fokot. A Dunántúlon északi szél fújt, a Balatonnál a sárga jelzés volt érvényben. Az átlagosnál jóval na­gyobb hajóforgalom volt Mohácsnál. Tíz hajó hagy­ta el Magyarország terü­letét; a kilépők között egy nyugatnémet és egy oszt­rák motorcsónak is volt. A Dunán közepes a vízállás. Baleset is történt tegnap Boglárlellén: Geiszt Lász- lóné 42 éves leilei lakos kerékpárján haladva nem adta meg az elsőbbséget a 7-es úton szabályosan közlekedő motorkerékpá­rosnak, s az összeütközés következtében súlyosan megsérült. A viszonylag erős szél ellenére hét repülő szállt fel a pogányi repülőtérről. Szeptember elsejéig kell az előirt pontszámokat tel­jesíteniük a pilótáknak. Tegnap huszonötén pró­báltak szerencsét. Tamásiban új sporttele­pet avattak vasárnap dél­után. Tamási és Nagymá- nyok öregfiúkból álló 'lab­darúgócsapata mérkőzött az esemény tiszteletére. Tegnap a Klárák ünne­pelték névnapjukat; a név latin eredetű, világosat je­lent. A pécsi 1. sz. Posta- hivatal távírdájában száz, Zalaegerszegen harminc üdvözlő táviratot adtak fel. Több mint 1500 látoga­tó kereste fel a Mecseki Vidámparkot. Az Állatkert­re 8000 fizető bel- és kül­földi látogató volt kíván­csi. A tavaly elpusztult hiúz helyére előrelátható­lag szeptember elején ér­kezik egy szibériai hiúz- pár. Krakkói grafikusok kiál­lítása nyílott meg a paksi új munkás-művelődési köz­pont galériájában. A tár­latot lengyel és magyar munkások jelenlétében Pincehelyi Sándor pécsi grafikusművész nyitotta meg. Nagy sikerrel cserépvá­sárt rendeztek Veszprém­ben. A fazekasok mellett ott voltak a szövők és kézimunka-készítők is. A vásárban egyórás műsor­ral fellépett a pécsi Me­csek Táncegyüttes. Égő szalmával játszott egy gyermek Felsőnyéken, a Béke utcában és ki­gyulladt egy családi ház, valamint egy gazdasági épület szénával, szalmá­val együtt A gyorsan to­vaterjedő lángokat a dom­bóvári, a siófoki és a ta­mási tűzoltók fékezték meg. A mánfai román-kori templomban a Camerata Hungarica adott hangver­senyt tegnap délután. Re­neszánsz és borokik műve­ket játszottaik. Sebességkorlátozás A nyolcvan premierje Még csak figyelmeztetni sem kellett senkit Színházi berkekben n.ég min­dig tartja magát a mondás; ha a főpróba rossz, jó lesz majd az előadás. Nos, a vasárnap nulla órakor életbe lépett se­bességkorlátozást ugyan nem előzte meg főpróba, ennek el­lenére azonban a premier a rendőrség nem kis megköny- nyebbülésére kiválóan sikerült Igaz, a hazai személyautó tu­lajdonosok a lakott területen kívüli megengedett sebesség­maximum bevezetéséről már csütörtök este értesülhettek, a Baranyába látogató külföldie­ket is felvilágosították a határ, állomásokra, kempingekbe, szállodákba és a harkányi strandra eljuttatott magyar, né­met, valamint szerb-horvát nyelvű röplapokon keresztül, de a rendelkezések ilyen fegyelme­zett betartására kevesen számí­tottak. Tegnap debütált az új közúti sebességkorlátozás. A Traffipax a tanú rá: még ha vitatták is sokan az újdonságot, a gyakor­latban, a közúti járműforga­lomban amerre jártunk, kivétel nélkül mindenki nyolcvan alatt közlekedett. Nem csoda hát,* hogy ahol a Traffipax mérte a sebességet, még csak figyel­meztetni sem kellett senkit a gázpedál visszafogottabb nyo­mására. Tortyogónól, egy másik hely. színen sem volt baj a sebes­séggel. „Mi már régóta nyolc­vannal megyünk" — mondotta Előzni sem mernek, inkább konvojban haladnak hatvan-hetvenes tempóban az autók a harkányi úton Pécs felé Siklós: Summásdalok, betyárnóták Sáfránnyal tisztítják a fejdí­szüket a mátraballai palóc asz- szonyok. A mutatós fejdíszt, amely kontyból, főkötőből, tro- tyokból, vendéghajból, csipké­ből, taréjból, lenyújtóból áll, ra­gyogókkal (csillogó fémpikke­lyekkel) díszítve. A menyecske­kórus tagjai nagyrészt édesany­juktól örökölték a fejdíszt, mely­nek készítésére már nemigen vállalkozna senki sem. A singolt fehér gyolcsalsószoknya fölött rakott szövetszoknyát kacsa­pánttal, singolt kötényt, tükör­selyem mellényt, ingvállat és rojtos kendőt viselnek. A népvi­seletet éppen olyan fontosnak tartják, mint az éneklést a népdalgyűjtést. A menyecskekórus hat évvel ezelőtt alakult Kiss Istvánná ve­zetésével. Szerepeltek a rádió­ban, az Agria- és a palóc-na­pokon és megszerezték a kiváló minősítést. És ami ennek az az itt rutinszerű ellenőrzésre le­állított fehér Lada hölgyveze­tője. „Rájöttünk, hogy így ol­csóbb, meg aztán a papa sem szereti a nagy iramot” — in­dokolta meg a vagy hatvanas tempót. „Olvastuk, hallottuk a hírt” — nyilatkozott a másik autós. „Abban is biztosak va­gyunk, hogy büntetni fogják a sebességtúllépést, fizetni pedig nem akarunk. Nem éri meg" — folytatta. A sebességkorlátozás első napja tehát fegyelmezett, az új rendelkezéseknek megfelelő közlekedéssel bizonyította, hogy ha a nyolcvannal nem is érte­nek sokan egyet, a közutakon betartják. Azt szokták monda­ni: minden csoda három napig tart. Remélhetően az újonnan bevezetett sebességkorlátozás­nak megfelelő járművezetés túléli azt a három kritikus na­pot. Azaz a megváltozott kö­rülményekhez igazodó autózás továbbra is a tegnap tapasztal­takhoz hasonlóan folytatódik. h. I. q tiétfoi Tamási: Fazekasok kiállítása - képtáravató Kiállításokban bővelkedő nép- művészeti napok kezdődtek va­sárnap Tolna megye Tamási járásának tíz községében. Ta­másiban, a Gőgös Ignác járási Művelődési Központban, vasár­nap délelőtt nyílt a Tolna, Ba­ranya és Somogy megyei népi fazekasok, iparművészek mun­káit bemutató pályázati kiállí­tás, a bonyhádi „Szélkerék” együttes műsorával. Az immár nyolcadik pályáza­ti kiállításon, melyen többségé­ben Tolna megyeiek szerepel­nek, a zsűri az első és az ifjú­sági díjat, valamint a járási művelődési központ különdíját nem adta ki, ami a színvonal eséséről tanúskodik, az előző évekhez képest. Az 1500 forin­tos második díjban Vincze Jó­zsef tamási fazekas, az ezer fo­rintos harmadik díjban a szek­szárdi Fusz Lajos részesült. A legértékesebb kollekcióért ado­mányozott ezerforinos külön. díjat a kaposvári Térjék Éva fa­zekas kapta. Ugyancsak a járási művelő­dési házban nyílt meg Korniss Péter fotóművész — Egy eltűnő paraszti életforma nyomában című képkiállítása is. Új képtárt is avattak vasár­nap Tamásiban. A volt tsz-terü- leti szövetség hétablakos szék­házát alakították át erre a cél­ra. Az új képtárban kapott he­lyet a tamási születésű Könnyű László amerikai magyar író­költő és műgyűjtő szülőfalujá­nak ajándékozott festmény- és grafikai gyűjteménye, továbbá a szekszárdi Balogh Adóm Mú­zeum képanyagából is kiállítot­tak alkotásokat. B. L. Szakcs: Népviseleti és csikósbemutató Bravúros csikósbemutatót és lovasmutatványokat láthatott a messze környékről összesereg- lett nézőközönség vasárnap a Szakcson rendezett területi fo­gathajtó verseny műsorában, köztük a pálfai Egyetértés Tsz és a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola lovasainak szereplésé­vel. A délelőtti csikósbemutatót délután fél kettő órától szín­pompás népviseleti és néptánc- parádé követte. Szombaton ma­ratoni terephajtás tette próbára az árkos, völgyes, dombos ta­lajon a versenyzőket. A kétna­pos fogathajtó bajnokság va­sárnap délután izgalmas aka­dályversennyel fejeződött be. Szigetvár: Hétszázan az utcabálon Komjáthy György a fiatalok között Mintha bizony a Korái együt­tes csúszása határozta volna meg a szigetvári ifjúsági na­pok rendezvényeit Szombaton délután ugyanis az említett beat-együttes nem érkezett meg idejében, s bár az esti utcabál már sikeres volt, de a tegnap délutánra tervezett ifjúsági ta­lálkozó megint csak késve kez­dődött. Gondolhatunk számos okra: az érdeklődés hiányára, a meg­hívott vendégek talán nem eléggé vonzó nevére, de arra csak az utolsó pillanatban, hogy szervezési „bukfenc” is közre­játszott: sok fiatal a vár kör­nyékén kutatott Komjáthy György, a rádió könnyűzenei műsorvezetője és Muzsay And­rás pol-beat énekes után, mi­után nem jutott a tudomásukra. hogy a Konzervgyár ebédlője a találkozó színhelye. Ettől persze még nyugodtan sikeresnek mondhatjuk a két­napos rendezvénysorozatot. Mind a szombati, mind a va­sárnapi programok iránt sokan érdeklődtek. Sikernek azért könyvelhetjük el, mert Sziget­váron koránt sem egyszerű a fiatalokat megmozgatni: meg­felelő helyiségek, „bázis” hiá­nyában nehéz őket összefogni. A disco-program, a Scorpió együttes neve azonban nyilván gyorsan elterjedt a vár környé­kén, így ezek voltak a legláto­gatottabb rendezvények. A hír mégsem juthatott el mindenhova: a rendezők ugyan­is a járás összes KlSZ-szerveze- tét és ifjúsági klubját hívták és várták — jórészben hiába. M. A. Nagyatád: Ifjúsági napok a Danubiában Az évek óta hagyományos Danubia Ifjúsági Napokat az idén először rendezték meg a nagyatádi gyáregységben. Ko­rábban mindig Budapesten tar­tották ezeket a találkozókat. Budapestről 50 fiatal érkezett pénteken délután Nagyatádra és* csatlakoztak a rendezvény- sorozaton részt vevő 60 helybéli ifjúmunkáshoz. Aznap este vi­dám mulatságon ismerkedtek a gyáregységek fiataljai. Szombaton került sor az ün­nepélyes megnyitóra, majd esz­tergályos és szerszámkészítő szakmában rendeztek versenye. két. Huszonhaton mérték össze tudományukat. Amíg az ifjú szakmunkások mesterségbeli tudásukból vizs­gáztak, a többiek játékos sport­játékokon vettek részt, ezek közül kiemelkedett a női focibajnok­ság. Délután a nemzetközi fa­faragó művésrtelepet tekintet­ték meg a fiatalok. Azután vi­dám bográcsgulyás főző ver­seny volt. Tegnap délelőtt kis­pályás focibajnokságot tartot­tak, majd a záróünnepség kö­vetkezett, ahol kiosztották a ver­senyek díjait. LP. Barcs: III. Dráva menti napok Szombaton este délszláv bál­lal vette kezdetét a III. Dráva menti napok rendezvénysoroza­ta. A Boróka Étteremben a mo­hácsi délszláv népiegyüttes ze­nekara és a Jugoszláviából ér­kezett suhopoljei népi zenekar pengette a talpalávalót. Tegnap délután a strand szabadtéri színpadán a mohá­csi Bartók Béla Művelődési Központ délszláv népiegyüttese adott műsort. A Dráva menti napok ren­dezvényei a Somogy megyei művészek kiállításának megnyi­tójával folytatódnak augusztus 17-én a barcsi, Hősök téri ál­talános iskolában. A gálamű­sorra vasárnap délután négy órakor kerül sor. eredményüknek köszönhető, hogy tegnap ők is felléptek a siklósi vár udvarán. Ugyanis a nyár folyamán, három csoport­ban, Harkányban és Siklóson adtak műsort a kiváló minősí­tésű pávakörök, az aranykoszo­rús parasztkórusok. Vasárnap a mátraballai asszonyok, a haj- dúszováti énekkar, a jázsdi pá­vakor és a csengersimai pa­rasztkórus mutatta be a nem túl nagy létszámú közönségnek, repertoárjuk egy kis részét. A hajdúszováti szövetkezetek parasztkórusa Kodály Zoltán ne­vét viseli. Elnevezésükhöz ma­ga a zeneszerző járult hozzá még 1948-ban. Azzal a kikö­téssel, hogy a kórus semmi olyant nem ad elő, amit Kodály nem helyeselne, semmi olyan dalt, ami nem „tiszta forrósból” származik. A hajdúszovátiak be­tartják azóta is ígéretüket. Fő­leg eredeti hajdúsági, nyírségi dalokat énekelnek. Mikor Ko­dály 16 évvel ezelőtt újra meg­látogatta őket, csak dicsérni tudta a kórust. Később citera- zenekort is alapítottak. Vezető­jük, Szatmári Károly 1947 óta áll az élükön, folytatják a kó­rusnak már a múlt században elkezdődött hagyományát, és gyűjtik a még meglévő dalo­kat. A volt zirci járásból érkeztek a jázsdiak. A szlovák nemzeti­ségi pávakör hat évvel ezelőtt verbuválódott, Egri Mária taní­tónő vezetésével. A 21 tagú ve­gyes páva kör mát kétszer el­nyerte a kiváló minősítést, sze­repeltek a Röpülj pávában és az orszáqos nemzetiségi feszti­válon. Tsz-tagok, bányászok. Bőséges anyagot gyűjtöttek össze. Csengersima 650 kilométerre fekszik Siklóstól. Szabolcs-Szat- már meqve e távoleső községé­ben másfél évtizede alakult meg a parasztkórus. Kodály, Bartók, Bárdos feldolgozásai mellett helyi gyűjtésű betyárda­lokat, pásztornótákat énekel­nek. Szabolcsban csak az „éneklő nagycsaládként” isme­rik őket, mert a 45 taqú kórus­ban tizenkettőtől hetvenéves korig járnak az asszonyok, fér­fiak, gyerekek, gyakran eqész családok is. Vezetőjük, Hajnal Árpád iskolaigazgató nem pa­naszkodhat az utánpótlásra. B. A. Nagykanizsa: IV. olajbányász művelődési hetek A hét végén Nagykanizsa látta vendégül az ország min­den sarkából érkezett olajbá­nyászokat a negyedik bányász művelődési hetek rendezvény- sorozatán. Szombaton reggel, a program nyitányaként, a kőolaj- és földgázbányászok hagyomá­nyos versenyére, az olajbányász nyári kupa területi döntőjére került sor, mintegy 250 részt­vevővel. Este 19 órakor az Erkel Fe­renc Olajipari Művelődési Ház zsúfolásig telt nagytermében a bányászinduló elhangzósávat vette kezdetét a szeptember 1- ig tartó program. A vendége­ket, bányászokat dr. Bán Ákos, az OKGT vezérigazgatója kö­szöntötte. Vasárnap délelőtt fél tízkor a kanizsai olajbányász fúvós- zenekar térzenével köszöntötte a várost, majd Salamon Béla, a városi pártbizottság titkára megnyitotta a szeptember 1-ig látogatható kiállítást a Hevesi Sándor művelődési központban. A kiállításon képzőművészeti és népművészeti alkotások, bőr­díszmű, fotó, hímzés, gyermek­rajz és a szocialista brigádok életét bemutató tablók szere­pelnek, Gy. A.

Next

/
Thumbnails
Contents