Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-12 / 220. szám
Lord Kilianin Budapestre érkezett Szombaton este Magyarországra érkezett Lord Killanin, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Buda István államtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint dr. Csanádi Árpád, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja fogadta. A NOB elnöke néhány napos látogatása során - többek között — megtekinti az öttusa-világbajnokság eseményeit is. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Videoton-PMSC 5:2 (4:0) Székesfehérvár, 1500 néző. Vezette: Németh J. Videoton: Kovács L. — Végh, Kovács J., Baranyi (Sábel), Horváth G. (Nagy III.) — Nagy II., Burcsa, Csongrádi — Ferencz, Szabó, Novath (Nagy T.). Edző: Lantos Mihály: PMSC: Katzirz (Fiedler) - Tapaszti, Torna, Schulteisz, Kincses — Lutz (Varga), Dárdai, Lőrincz (Morvái) — Kardos (Réfi), Dohány, Nagy. Edző: Szőcs János. Az első félidőben 25 percig 'kiegyenlített játék folyt. Ezt követően a Videoton 'korszerű és gyors támadásokból 4:0-ás vezetést szerzett. Sorrendben Végh, Szabó, Ferencz, majd újra Szabó volt eredményes. Szünet után a cserékkel alaposan feljavult a PMSC, 'kiegyenlített játék folyt. Réfi két góljára az utolsó percben Ferencz válaszolt. Jók: Végh, Nagy II., Horváth, Ferencz, illetve Torna, Dárdai, Réfi. Tenisz A lengyelországi Sopotban az elődöntőkkel folytatódott az amatőr tenisz Európa-bajnok- ság. Férfi egyéniben Benyik János az elődöntőben 3:6, 6:7, 7:5, 7:6, 6:3 arányú vereséget szenvedett a szovjet Boriszovtól. A vegyespáros elődöntőben a Kuhárszky, Budai kettős 6:4, 6:2 arányban verte a Torner, Kana- lupulos (spanyol, görög) kettőst. To borzó A Pécsi Kinizsi Sportkör labdarúgó-szakosztálya 1979. augusztus 13-án, hétfőn 16 árakor az 1964. szeptember 1. után született serdülőkorú fiúk részére toborzót tart a Pécsi Kini. zsi sporttelepén. A jelentkezők tornacipőt, zoknit és nadrágot hozzanak magukkal. A PMSC versenyzőinek sikere a prágai iBV-n Péley és Torma teljesítette az I. osztályú szintet Az atléták a versenyidőszak kellős közepén vannak. Egymást érik a nagy versenyek. Az országos bajnokság után a vidékbajnokságot és azzal egyidőben Prágában az IBV-t tartották. Baranya atlétái váltakozó sikerrel szerepeltek. Az országos bajnokságon az elmúlt évben nagyszerűen helytállt komlóiaknak az idén nem jutott babér. Kispál tavaly két már 65,25 cm-nél tartott a kalapácsvetésben. Fehér a súlylökésben 16,96 cm-t dobott, ezzel 8. lett. Az országos vidékbajnokságon Fehér nagyszerűen verSzikszói Zsolt, aki 210 cm-es teljesítéssel a közelmúltban új megyei csúcsot állított fel a magasugrásban, Prágában tizpróbában is kitűnő eredményt ért el. Mandel András felvételei számban is bajnokságot nyert, jó ideje sérüléssel bajlódik, az országos bajnokságon elindult, de 1500 m-en nem jutott döntőbe, 5000 méteren pedig a verseny feladására kényszerült. Klubtársa, Bauer is hasonló sorsra jutott 10 000 m-en, 5000 m-en a 10. hellyel kellett megelégednie. A másik komlói hosszútávfutónak, Homokinak is csak a 11. hely jutott 10 000 m-en. A gátfutó Deák sem jutott döntőbe. A PMSC-versenyzők országos bajnokságon elért eredményeit Harsányi László, a szakosztály vezető edzője értékelte: — Lépőid kivételével, aki 100 és 200 m-en sem jutott helyezéshez, a országos bajnokságon számításbo jött valameny- nyi versenyzőnk a várakozásnak megfelelően szerepelt. A legjobb teljesítményt Péley Bernadett nyújtotta, 800 m-en 2. volt, idejével (2:03,3) másodszor is teljesítette az I. osztályú szintet és megerősítette a helyét a válogatottban. Tormától ugyan többet vártunk eddigi eredményei alapján, de így is eggyel előrébb végzett, a tavalyi 6. helyett idén 5. lett 54 méter 16 om-es dobásával. Krasznai a 100 m-es gáton volt 5., Nikolausz a kalapácsvetésben szerzett 5. helyet. Az elsőéves felnőtt versenyző, aki az elmúlt években sorozatban nyerte oz országos ifjúsági és junior bajnokságot, Tamás Andrea a női ötpróbában még ebben az évben el-, érheti az elsőosztályú szintet Félidő Őcsényben Jól szerepelnek a pécsi pilóták Félidejéhez érkezett az MHSZ, MÉM, RSZ, MALÉV 7. gemen- ci vitorlázórepülő bajnoksága. A Szekszárd melletti Őcsény repülőterén, a két kategória (standard és szabad osztály) Sfven fős mezőnye sikerrel teljesítette az eddigi három versenyszámot. Az MHSZ pécsi repülőklubjának két képviselője: Elek Tivadar és Magvasi Lajos, úgy tűnik, folytatja a jó pécsi hagyományokat a szekszárdi repülőklub rangos versenyén. Az első versenyszámban Elek harmadik, Magvasi hatodik lett, a második versenyszámban a 12., illetve 15. helyet szerezték meg, mig a harmadik feladaton 7., illetve 6. helyen végeztek. Az összetett versenyben néhány ponttal lemaradva az élbolytól Elek Tivadar a hatodik, Magvasi Lajos a hetedik helyen áll. A két pilóta közel hasonló eredménye ismét a pécsi pilóták csapatmunkáját dicséri, azt a sikeres közös repülést, amelyet már Sziebert Bélától megtanult - sőt eltanult az elmúlt években az őcsé- nyi mezőny. A verseny értékeléséhez egyébként négy feladat sikeres teljesítésére van szükség, amire minden lehetőség megvan Őcsényben és várhatóan a javuló időjárási viszonyok között újabb feladatokon bizonyíthatják képességeiket a pécsi pilóták. Major senyzett, 17,70 cm-es egyéni csúcsával megyei rekordot állított fel. A Veszprémben megrendezett versenyen legjobban Torma tett ki magáért, nagyszerű új megyei csúcsot ért el 58,10 cm-es dobásával, s ezzel másodszor is teljesítette az I. osztályú szintet. Az IBV-t ebben az évben Prágában tartották. A szocialista országok atléta utánpótlásának nagy seregszemléjén a PMSC négy versenyzővel képviseltette magát A viadalt végignéz, te Harsányi László is, aki elégedetten summázta a pécsiek eredményeit. — Magyar szempontból nagyszerűen sikerült verseny volt a prágai, versenyzőink öt aranyérem mellett számos helyezést értek el. A PMSC négy versenyzője 11 nemzetközi pontot szerzett, ezzel lényegesen túlteljesítették a tervezett hat nemzetközi pontot. Edzőik, Fo- garasi Sándor, Mandel András, Gáspár Gábor bebizonyították, tudnak és akarnak nemzetközi szinten is eredményesen szereplő versenyzőket nevelni. A PMSC Prágát megjárt versenyzői közül Szabó Tamás teljesítménye emelkedett ki. Szabó 1500 m-en 5. volt 3:51,3 p-es idővel, 3000 m-en 4. lett 8:17,4 p-cel. Konkoly Gyulának a 4. hely jutott a 800 m-es síkfutásban, ideje 1:52,6 volt. Szikszói a tizpróbában kitűnő 622 pontos teljesítményei került a 6. helyre, Tamás Andrea a női ötpxóbábain 5. volt 3746 ponttal. — Remekül küzdöttek versenyzőink Prágában — mondotta Harsányi László. — Szabó Tamás teljesítményét a MASZ vezetői is elismerték és „beválogatták” az augusztusban Lengyelországban sorra- kerülő ifjúsági Európa-bajnok- ságon rajthoz álló magyar ifjúsági válogatottba. Különösen 3000 m-en futott nagyszerűen, élete legjobb idejét érte el. Konkoly teljesítménye is dicséretre méltó, de ő jobb időre is képes, a tavasszal betegsége és tanulmányai miatt kevesebbet tudott edzeni. Szikszói nem is olyan régen 210 cm-es ugrásával új megyei ifjúsági csúcsot állított fel magasugrásban, most tízpróbában tett ki magáért. Két rész- eredménye: 400 m, 49,7, magasugrás 203 cm. Neki elsősorban a dobószámókban kell javulnia és akkor hamarosan elérheti az I. osztályú szintet. Tamás Andrea is jól küzdött, mindössze 30 ponttal maradt el az I. osztályú szinttől. DiPéley Bernadett másodszor is megfutotta 800 méteren az elsőosztályú szintet cséretére szolgál, hogy a leggyengébb számában, a magasugrásban 10 cm-rel múlta felül önmagát. A PMSC atléták mérlege biztató: Torma és Péley teljesítették az I. osztályú szintet és tízen már megszerezték az aranyjelvényt. Az év hátralevő versenyein újabb minősítéseket szerezhetnek a piros-feketék. Hegyi István Augusztus 17-20. Természetjáró építőmiinkások találkozója Pécsett Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szak- szervezete kulturális és sportosztálya ez alkalommal Pécsett, illetve Baranyában rendezi meg a természetjáró építőmunkások találkozóját augusztus 17-20. között. A több mint 1000 résztvevőre változatos program vár. Tájfutás Jónás P. (Orvosegészségügy) második lett Móron a Nagy Mihály emlékversenyen. A csehszlovák nemzetközi ötnapos bajnokságon Jicinben versenyző PVSK futók közül legjobban Kóger Gyula szerepelt, aki a felnőtt I, osztályban előkelő hetedik helyen végzett. Kelemen János két hétre Finnországba utazott a világbajnokságra készülő válogatott csapat tagjaiként, ahol 4 versenyen vesznek részt. Széles Gábor a héten az osztrák háromnapos nemzetközi bajnokságon versenyez. Augusztus 13—20. között az idény legnépesebb, legrangosabb hazai versenysorozatára kerül sor: 13-14-én a Vértesben az Eötvös Kupára, majd 16-tól Szombathely—Kőszeg térségében az ötnapos Hungária Kupát rendezik, melyen a 18 ország 2000 futója között mintegy száz pécsi, mohácsi tájfutó is rajthoz áll. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II. mérkőzések: Bábolna-Komló, Bábolna, 16.30. Pét —Mohács-Véméndi TE, Pétfürdő, 16.30. TENISZ. OB I. , B” mérkőzés: KPM —Pécsi Spartacus, női csapatok, Budapest, 8.30. KÉZILABDA. NB II. mérkőzések: Szekszárd—BTC, női csapatok, Szék- szárd, 16.00. Dorog—Zsolnay, női csapatok, Dorog, 10.00. KOSÁRLABDA. IV. Vasutas női Európa-bajnokság döntői, városi sport- csarnok: 7. helyért Jugoszlávia—Magyarország B 8.00, 5. helyért Bul- gária-Románia, 9.30. 3. helyért Ma- gyarország—Lengyelország, 11.00. 1. helyért Szovjetuniő-Csehszlovákia, 12.30. r Értesítés A Pécsi Kesztyűgyár sportegyesülete értesíti az ifjúsági és serdülő labdarúgó játékosait, hogy az edzések augusztus 14-én, kedden 16 órakor Pécsbányatelepen megkezdődnek. Ugyanott az 1962-68. között született új jelentkezők részére játékostoborzót tart. Dunántúli nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztőhelyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárásra! Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Eiőfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90.— Ft, egy évre 560,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Szabó Tamás és edzője, Fogarasi Sándor a prágai stadion lelátóján.