Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-11 / 188. szám
Megkezdődött a magyar-szovjet kormányközi bizottság 23. ülésszaka Rendkívüli egyetemi tanácsülés A Parlament delegációs termében kedden plenáris üléssel megkezdődött a magyar- szovjet gazdasági és műszakitudományos együttműködési kormányközi bizottság 23. ülésszaka. A két küldöttséget Marjai József és Konsztantyin Ka- tusev miniszterelnök-helyettesek, az együttműködési bizottság társelnökei vezetik. A delegációk tagjai között van Simon Pál nehézipari, Soltész István kohó- és gépipari. Veress Péter külkereskedelmi miniszter, illetve Leonyid Kosz- tandov vegyipari és Jefim No- voszjelov építő-, útépítő- és kommunális gépgyártási miniszter. Részt vesz a tanácskozáson Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. üdvözlő beszédében Marjai József emlékeztetett a közelmúltban lezajlott, számunkra kiemelkedő fontosságú találkozókra : másfél hónappal ezelőtt hazánkban üdvözölhettük Leonyid lljics Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnökét, és viszonylag rövid időn belül kétszer találkozott Lázár György és Alekszej Koszigin miniszter- elnök. Bár más jellegű, de a kétoldalú együttműködésben szintén meghatározó a KGST XXXIII. ülésszaka is. Konsztantyin Katusev válaszában arról szólt, hogy a magas szintű párt- és állami vezetők találkozói nagy jelentőségű feladatokat jelöltek meg a szovjet-magyar gazdasági együttműködés fejlesztésében is. A mostani ülésszaknak tehát sajátos jelleget kölcsönöz, hogy intézkedéseket hoznak a magasszintű találkozókon megjelölt feladatok minél eredményesebb megvolósítása érdekében. Mindkét ország kölcsönösen nagyobb figyelmet fordít az együttműködés újabb lehetőségeinek megvizsgálására, a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére. A két küldöttség ezután megkezdte a napirendi pontok megtárgyalását. Az ülésszakon áttekintik o kormányfői találkozókon, az együttműködési bizottság legutóbbi ülésszakain és a bizottság társelnökei megbeszélésén hozott határozatok, megállapodások teljesítését. Ennek alapján megvizsgálják egyebek között a dunai vasmű oxigénkonver- teres üzemének építési együttműködéséről kötött egyezmény megvalósítására tett eddigi lépéseket, továbbá azokat a lehetőségeket, amelyek szerint a magyar fél részt vehetne szovjet ércdúsítóművek kapacitásának bővítésében, s így magasabb vastartalmú import- ércet kaphatna kohászatunk. A budapesti ülésszakon áttekintik az 1979. évi magyar- szovjet árucsere-forgalom alakulását és különösen nagy teret szentelnek azoknak a programtervezeteknek és javaslatoknak, amelyek a két ország gazdasági ágazatai között hosszú távra irányozzák elő a gyártásszakosítás és a kooperáció fejlesztését. A Ganz-MAVAG Vasúti Járműgyár szerelőijében elkészült az első négy jugoszláv megrendelésre gyártott, három egységből álló motorvonat. Dr. Schulteisz Emil egészségügyi miniszter köszönti a POTE új rektorát Erb János felvétele Beiktatták a POTE új rektorát Dr. Schulteisz Emil egészségügyi Vásárfiák a Pécsi Ipari Vásárból Árusítanak a magánkisiparosok is miniszter Baranyában Rendkívüli ünnepi ülést tartott tegnap délelőtt a POTE Egyetemi Tanácsa. Az egyetlen napirendi pont dr. Flerkó Bélának, az egyetem új rektorának beiktatása volt. Ez alkalomból Pécsre látogatott dr. Schulteisz Emil egészségügyi miniszter valamint Hutás Imre miniszterhelyettes, akiket délelőtt a megyei pártbizottság épületében dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára fogadott. 11 órakor kezdődött az egyetemi tanácsülés dr. Nagy Józsefnek, Horváth Lajos, a megyei tanács elnökének és Lukács János, az MSZMP Pécs városi Bizottsága első titkárának jelenlétében. Dr. Flerkó Béla rektor köszöntötte a megjelenteket, ezután dr. Schulteisz Emil egészségügyi miniszter méltatta az egyetem tudományos munkáját, az orvosképzésben elért sikereit és további eredményes munkát kívánt az egyetem valamennyi dolgozójának. Dr. Nagy József, a megyei pártbizottság első titkára a pártbizottság nevében megköszönte dr. Tigyi Józsefnek, a volt rektornak kimagasló tevékenységét és további nagyon sok sikert kívánt tudományos munkásságához. Méltatta az egyetem oktató, gyógyító és tudományos eredményeit, felhívta a figyelmet arra, hogy a szocialista egészségügy fejlesztése további együttműködést, sokoldalú kölcsönös segítségnyújtást kíván mind a szakma, mind a párt- és állami szervek részéről. Az egyetem pártszervezete nevében dr. Tóth Imre, a párt- bizottság titkára kívánt sikeres, eredményes munkát az új rektornak, hangsúlyozva, hogy tevékenységéhez az egyetem politikai szervei minden segítséget megadnak. — A rektori feladat ellátása nagy megtiszteltetés és nagy felelősség — mondta dr. Flerkó Béla rektor. — Köszönöm a bizalmat és ismételten kérem a pártszervezet és a tanács, elsősorban tanártársaim segítségét, mert meggyőződésem, hogy erőnk a közösségben van, és ezért a közösség véleményét az egyetem vezetésében mindig a legmesszebbmenően kívánom figyelembe venni. Szeretném, ha jó és gyümölcsöző munkakapcsolat alakulna ki az Egészségügyi Minisztérium vezetőivel, szoros együttműködést szeretnék megvalósítani a megye és a város párt- és állami szerveivel. — Társadalmunk fejlődésének jelenlegi szakaszában mindenütt és mindenkitől a „jobb minőséget" sőt, a lehetséges maximumot kívánják. Éppen ezért a jól megfogalmazott szavak helyett minőségi munkára és szigorú rendre van szükség. Ezért ma minden becsületes kutatónak fel kell magában tennie a kérdést, vajon az általa végzett kutatás társadalmi hasznossága arányban áll-e a ráfordítással. Akár közvetlen gyakorlati felhasználhatósága révén, akár pedig a tudományos megismerésük jelentős előmozdításával szolgálja a hcladást. Gyógyító-megelőzq tevékenységünkben az eddiginél is fokozottabban kell beteg-központúságra és a humanizmusra törekedni. Az egyetemi képzésről szólva a rektor kifejtette, hogy minden hallgatóban tudatosodnia kell annak, hogy keményen kell dolgoznia minél jobb szakmai és ideológiai felkészülése érdekében, Természetesen a nevelői példamutatás szintjét is növelni kell. Az elérendő cél megfogalmazásánál Kádár János elvtárs szavait idézte: „Mi azt szeretnénk, hogy kommunista meggyőződésű, világnézetileg a szocializmust valló, magasan képzett, szellemileg és fizikailag erős emberek kerüljenek ki, akik minden tekintetben helyt tudnak állni." Dr. Flerkó Béla beszédével véget ért o rendkívüli ünnepi egyetemi tanácsülés. Dr. Schulteisz Emil miniszter Horváth Lajosnak, a Baranya megyei Tanács elnökének társaságában a délután folyamán Mohácsra látogatott, ahol megtekintette a kórház új, százhúsz ágyas pavilonját. Ezt követően ellátogatott a mohácsi történelmi emlékhelyre, majd visszautazott Budapestre. K. Gy. Pártküldöttség Schwerinböl Budapestre, a Ferihegyi repülőtérre tegnap este nyolc órakor érkezett az NDK légitársaság menetrendszerű gépével Died rich Steinfeldt, a Német Szocialista Egységpárt Schwerin megyei Bizottságának titkára és Hans Brandt, a schwerini pártbizottság tagja, a „Schweriner Volkszeitung" főszerkesztője. Az NDK barátsági hétre érkező vendégeket Bocz József, a megyei pórtvégrehajtó-bi- zottság tagja, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára és az NDK budapesti nagykövetségének munkatársai fogadták. Testvérmegyénk vendégei a késő éjszakai órákban érkeztek Pécsre. Képünk Ferihegyen készült: középen Bocz József, mellette balról Diedrich Steinfeldt, jobbról Hans Brandt. Erb János felvétele özönlik az áru a július 13- án kaput nyitó vásárra, hogy megtöltse az óriási kirakatot: a csaknem 20 ezer négyzet- méternyi fedett és szabad területen felálló 7. Pécsi Ipari Vásárt. A látogatók nyilván arra is kíváncsiak, milyen vásárfiát vihetnek haza az idei vásárból. A helyszínen árusítók sorában első a Centrum Áruház, ezúttal is árusítja a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár, s a Pécsi Kesztyűgyár kiállítói standján látható termékeket. Ugyancsak ruházati cikkeket kínál a MERUKER. Árusít a komlói Carbon, a TÜZÉP, az AFIT és az AUTÓKER - ruhá. zati cikkeket, szerszámokat és barkácsfelszereléseket, autóápolási cikkeket és felszereléseket. Az AGROKER vevőszolgálata szaktanácsokkal fogadja az érdeklődő kiste-melőket. A ZÖLDÉRT árudájában — már működik — zöldség és gyümölcs, amint magunk is meggyőződtünk, szép az áru. A sportcsarnokbeli bútorkiállításon a BARANYAKER, amennyiben a gyárak vállalják a szállítást, minta utáni rendelést vesz fel a kiállított bútorokra. A vásáron jelen lesz több magánkisiparos is, kelendő bőrdíszműivel, szűcs. árujával, mézeskalácsával, fagylatjaival, bazáráruival, tűzzománcaival, fafaragásaival. A vásárnézésben megfáradt, éhes és szomjas látogatók figyelmébe Herich Frigyes, a vásári vendéglátó egységek vezetője a következőket ajánlja: — Két kellemes, hangulatos keríhelyiségünk lesz a megszokott helyen, a Köztársaság téri Általános Iskola udvarán. Az egyiket, a nádtetős birkacsárdát különösen ajánlom vendégeink figyelmébe, a fő étek a bográcsban kínált birkagulyás lesz, s a birkaételek mellett hal és baromfi — a Szliven étterem szakácsainak főztje —, s mellé a jó hangulat kovászaként délután négy órától tamburazenekar. Borkóstolónkban a Villány-Mecsek- alji Borgazdasági Kombinát boroit mérjük, s ugyanott „forró kutyát”, hogy ne kelljen kétszer sorba állni. Sütünk la- cipecsenyót, kolbászt, hurkát. Felállítunk több üdítőital-pavilont. (— mz —) Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 188. szám 1979. július 11., szerda Ara: 1,20 Ft