Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-01 / 178. szám

DN HÉTVÉGE 4. BELPOLITIKA 1979. JULIUS I. Az autópiac változásai Kerek fél esztendeje van­nak érvényben azok a ren­delkezések, amelyek módo­sították o szeméályautók adásvételének feltételeit és a spekuláció visszaszorításál célozzák. Hogyan reagáltak az új autóra várakozók, a használtat eladók, és ve­vők, hogyan reagált az autó­piac a változásokra? Mint köztudott, januárig tekinélyes összegekhez jut­hattak azok, akik nyerészke­dési céllal némi pénzt gép­kocsielőjegyzésre fordítottak. Több kocsit is előjegyeztek, átvették az új autókat és a szabadpiacon magas, olykor 20-30 százalékos felárral ér. tékesítették. Ezt a lehetősé­get a rendelkezések két ol­dalról is igyekeznek megfé­kezni. Egyrész azzal, hogy az előjegyzéskor befizetendő összeget a vételár addigi 20 százalékáról 50 százalékra emelték, másrészt ' azzal, hogy megtiltották a három évnél fiatalabb autók ma­gánszemélynek való eladá­sát. Ilyen kocsit csak közü- letek - kijelölt vállalatok és szövetkezetek — közvetí­tésével, tehát reális áron le­het értékesíteni. Az a félmillió megrende­lő, aki 1979. január 20. előtt kötött szerződést a Merkúrral, választás előtt áll: vagy kiegészíti a befi­zetett előleget a kocsi vétel­árának 50 százalékára - erre november végéig van mód -, vagy elveszíti sor­számát, visszakapja pénzét. Döntésük a többi várakozót is érinti, hiszen attól függ, csekélyebb lesz-e a várako­zók sora, vagyis korábban jutnak-e gépkocsihoz azok, okik fenntartják megrende­lésüket. A félmillió megrendelő kö­zül június közepéig csaknem ötvenezren léptek vissza, és ennél valamivel többen egé­szítették ki az előleget. Per­sze helytelen lenne ebből olyan következtetést levon­ni, hogy ez az arány fenn­marad, vagyis hogy a meg­rendelőknek kjebb fele le­tesz vételi szándékáról, hi­szen megközelítően 80 szá­zalékuk nnég nem mozdult, nem nyilatkozott. Viszont az új felételeknek megfelelően, már mintegy 10 ezren kö­töttek szerződést a Merkúr­ral, vagyis tették le egy összegben a vételár felét. Ök bíznak abbon, hogy a sor átrendeződése révén, reális időpontra igazolják vissza megrendelésüket. Egyelőre a vártnál keve­sebben bontották fel régi szerződésüket. Fel kell téte­lezni, hogy sokan tájékozat­lanságból halogatják vissza­lépésüket, vagy nem gondol­ják végig, hogy ha novem­berig nem tudják az előle­get 50 százalékra kiegészíte­ni, akkor felesleges várakoz­ni. Mi több: költséges is, hiszen a pénz tartós betét­ként jobban kamatozik. Lényegében ugyanez vo­natkozik — csak megfordít­va — azokra, akik kiegészí­tették előlegüket. Felesleges volt sietniük: nem javítja helyzetüket, nem hozza előbbre az átvétel időpont­ját a korábbi befizetés. Az ő pénzük is több kamatot hoz, ha novemberig taka­rékbetétkönyvön tartják. Igaz, ez az okoskodás lát­szólag ellenkezik a közér­dekkel: azzal, hogy mielőbb nyilvánvalóvá váljon, meny­nyien tartják fenn megren­delésüket, s ennek következ­tében hogyan módosulnak a sorszámok, a várakozási idők. Ám ne feledjük, hogy a Merkur csak a novemberi határidő letelte után tud kasszát készíteni, csak az adatok összesítése után — a jövő év elején — adhatja ki az új sorszámokat. S mi újság a használt autók piacán? Sajnos, akad­tak tájékozatlanok, akik a rendelkezések ellenére vásá­roltak három évnél fiata­labb autót, és okkor lepőd­tek meg, amikor a forgalmi engedélyt nem írták út a nevükre. Sokat kockáztatnak azok is, akik megpróbálják az előírásokat kijátszani: megveszik a három évnél fiatalabb autót a szabad­piacon, s az eladóvol olyan szerződést kötnek, amely szerint a kocsit csak kölcsön kapták. Mindkét felet veszé­lyek fenyegetik. Az eladó — azaz a „kölcsönadó" — fe­lelős mindenért, omi a jog szerint birtokában levő autó­val történik, ő kapja meg például a fizetési felszólí­tást, ha vevője szabálysér­tést követett el, mondjuk: a megengedettnél gyorsabban ^ hajtott a „kölcsön kapott” autóval. Hallottunk már olyan esetről is, amikor a vevőt, illetve örökségét érte kár. Aki illegálisan új kocsit vett mogánszemélytől — meghalt, örököse magáénak tudta a gépkocsit, ám az eladó egyszercsak jelentke­zett a szerződéssel, amely szerint csupán kölcsönbe ad­ta és most visszoköveteli az autót. E veszélyek ellenére viszonylag kevesen ajánlot­ták fel három évnél fiata­labb autójukat eladásra a kijelölt vállalatoknak, szö­vetkezeteknek. A legna­gyobb forgalmazó, a Mer­kur, eddig csupán mintegy 1200 ilyen autót tudott fel­vásárolni és továbbadni reális áron. (A vételi és az eladási árat a kocsi műsze­res vizsgálata alapján álla­pítják meg.) A Merkur használt autó telepein természetesen nagy az érdeklődés az ilyen autók iránt. Egy kocsit többnyire tízen—húszán is megvennének — ilyenkor a sorsolás dönt. Bizonyos típu­sok eladásánál nem kell a Merkúrnak sorsolnia: nem tülekednek a vevők. A rendelkezésektől azt is remélni lehetett, hogy hatá­sukra csökken valamelyest a három évnél öregebb ko­csik szabadpiaci ára. Nem lehet pontosan lemérni, hogy ez bekövetkezett-e, hi­szen a piacon csak azt le­het megtudni, hogy mennyit kérnek az eladók. Tény, hogy most ritkább az irreá­lisan magas ajánlati ár, mint régebben. A szakem­berek szerint a használt autók szabadpiaca valame­lyest kiegyensúlyozottabbá vált. Hogyan összegezhetjük tehát a rendelkezések eddi­gi hatását? A megrendelők félmilliós sora valamelyest máris megrövidült, hiszen több tízezren már visszakér­ték az előleget. Az új befi­zetések a rendelet előtti helyzethez képest, egy tize­dére esett vissza. Novembe­rig bizonyára tovább csökken azok száma, kik fenntartják régi megrendelésüket és ki­egészítik az előleg összegét, ennek következtében remél­hető, hogy a keresletet jö­vőre és azután gyorsabban lehet majd kielégíteni, mint a rendelet előtt. Ezzel pedig feltehetőleg mérséklődik a használt autók szabadpiaci ára is. Gál Zsuzsa Láncházak Villányban Fotó: Erb János Településhálózat — fejlesztési koncepció Ösztönösség helyett megalapozott előrelátás Települések szerepkör szerint rangsorolva 1972-ben született a különös, sokak számára talán még most is szokatlanul, idegenül hangzó fogalom: településhálózat-fej­lesztési koncepció. Kormányha­tározat alapján született, s ak­kor rangsorolták az egymásra gyakorolt hatás, a várható fej­lődés szerint az ország telepü­léseit Hét esztendő elmúltá­val most a koncepció felül­vizsgálata folyik. A legjelentékenyebb telepü­lések vonzáskörzetét kormány­zati szinten határozzák meg, a többinek a település-hálózat­ban elfoglalt helyét a megyei tanácsok végrehajtó bizottsá­gai állapítják meg. Baranyában előreláthatóan kora ősszel kerül a testület elé a javaslat, amelynek előkészí­tése idestova már egy eszten­deje folyik. Ennek legfontosabb szakasza az a párbeszéd-soro- zat volt, amit a helyi szervek­kel folytattak a javaslat ki­dolgozói. Az alapkérdés az volt: ki hogyan látja saját helyzetét és a környezetéhez való viszonyát? Az elmondottak nyomán két kérdés máris tisztázásra szorul. Az egyik: egy koncepció hosz- szabb időre szól, miért szük­séges az 1972-ben született településhálózat-fejlesztési kon­cepciót máris felülvizsgálni? Nos, a koncepció összessé­gében jó volt: de mert első volt — addig a magyar tele­pülések fejlődése ösztönös volt, s nem illeszkedett egy orszá­gos rendszerbe —, olyan hibái adódtak, amelyek nagyobb fi­gyelemmel, körültekintéssel el­kerülhetők lettek volna. Jel­lemző erre Komlónak tényleges jelentőségéhez mérten alacsony besorolása, amit annak idején a széntermelés visszafogása diktált. A másik kérdés az, hogy egyáltalán miért van szükség ilyen koncepcióra. Ennek szük­ségességét mindenekelőtt az igazolja, hogy a települések nem egymagukban vannak, ha­nem rendszert alkotnak, s ha bárhol bármilyen változás tör­ténik, az nemcsak a rendszer egy elemét érinti, hanem a környezetét is, netán magát az egész rendszert is. Ismerni kell tehát a kölcsönhatásokat, a településhálózat fejlődését be­folyásoló dinamikus változáso­kat, pl. a termelőerők, az inf­rastruktúra fejlődését, az élet­mód változásait stb. A koncep­ció e ható tényezők elemzését és feltárását kívánja meg azon egyszerű okból, hogy ezek a ma ható tényezők 30—40 évre hatnak településre és család­ra egyaránt. Elemzésükkel azt kell vizsgálni, hogy a település- rendszer hogyan fejlődik, mi­lyen kedvező és kedvezőtlen jelenségekkel kell számolni. Mindezeket baranyai szem­mel nézve azt látjuk, hogy 1972 óta különféle közigazgatási változások következtében 316- ról 291-re „apadt" a községek száma, s 102 helyett csak 79 önálló, ill. közös községi ta­nács működik, kialakult a nagyközségek rendszere, meg­kezdődött a város környéki köz­ségek rendszerének kiépítése, előtérbe került a nem közigaz­gatási határokban való gon­dolkodás) a mezőgazdaság koncentrációja csökkentette több település jelentőségét, minthogy egy-egy termelőszö­vetkezet több tanács területére is kiterjed. A változások kivé­tel nélkül a terület-, illetve te­lepülésfejlesztés eszközei és mint ilyenek feltétlenül befo­lyásolják a termelőerők, vala­mint az infrastruktúra elhelye­zését és ezen keresztül a tele­püléshálózat egészét. Visszatérve a bevezetőben említett párbeszéd-sorozatra, azon legtöbb szó a szerepkö­rökről esett. A koncepció sze­repkör szerint rangsorolja a te­lepüléseket, a szerepkör pedig a környezetre gyakorolt hatást fejezi ki. A települések ugyan­is különböző szintű feladatok ellátásában működnek közre, így a szerepkör minőségi kü­lönbséget is jelent. Lássunk példákat a szerepkörökre. Pécs — az ország öt nagyvárosának egyike — kiemelt felsőfokú központ, Baranya városai kö­zépfokú központok (Komló — immár hét esztendeje sérelme­zetten — részleges középfokú központ), kilenc nagyközségünk kiemelt alsófokú központ, a tanácsi székhelyközségek egy része alsófokú, más része rész­leges alsófokú központ, a he­lyi tanáccsal nem rendelkező községek — néhány kivételtől eltekintve — az egyéb kategó­riába tartoznak. Ezek a sze­repkör nélküli községek, ame­lyeknek egyéb funkciójuk sincs, minthogy lakóhelyül szolgálja­nak, de ez a funkciójuk is sok esetben csökkenő jelentőségű­nek ígérkezik; ezek a stagnáló, vagy visszafejlődő települések. A szerepkör ismerete nem lebecsülendő dolog. Tudni kell, hogy a központi és a megyei fejlesztési lehetőségek elsősor­ban a szerepkörök szerint irá­nyulnak a településekre — a koncepció gondos, körültekintő felülvizsgálata tehát azt jelen­ti, hogy a fejlesztési eszközök fejlődőképes településekre jut­nak és nem valamiféle eről­tetett, tényleges alapot nélkü­löző fejlődést szolgálnak. Eb­ből következően: jó lenne, ha mindenki — egyszerű állam­polgár és gazdasági vezető — ismerné a települések szerep­körét, arról véleményt is mon­dana, s ha ismeri, döntései­nél számolna is vele. A leg­kézenfekvőbb példa: nem mindegy, ha valaki, dacolva a jövővel, ott épít családi há­zat, ahol semmi fejlődés-fej­lesztés nem várható. És ennél továbbmenve: az sem mind­egy, hogy a különféle — taná­csi, vállalati, termelőszövetke­zeti — fejlesztési eszközök egy­mással koordináltan használód­janak fel, A párbeszédek során vita volt azon: közigazgatási át­szervezésről van-e szó? A vá­lasz egyértelműen nemleges volt. Bár végső soron a tele­püléshálózat-fejlesztési koncep­ció esetleg odavezethet, meg- fontolandóvá téve egyes köz­ség-átcsatolásokat, esetleg községi tanácsok megszünteté­sét. Az azonban bizonyos, hogy a települések jövőbeni fejlődé­se a szomszédokkal párhuza­mosan és egyenlő mértékben nem képzelhető el. Ez veti fel a kérdést: melyik legyen előny­ben? A közismert szólást átfo­galmazva: mindegyik a maga jobb perspektíváját bizonygat­ta. Az ilyen szerepköri viták­nak nem elhanyagolható anya­gi hátterük van. Mint említet­tük, a fejlesztési eszközök a fejlődőképes településekre irá­nyulnak. A ható tényezők és az ágazati feladatok alapján kell meghatározni a kiemelendő településeket, de amin osztoz­kodni kell, az ugyanaz az ösz- szeg. Logikusnak látszik, hogy csökkenteni kellene a szerep­körrel rendelkező települések számát, ez viszont érthetően nem találkozik az érdekeltek lelkes egyetértésével. Egy biz­tos: a falvak fejlődése szem­pontjából rendkívüli jelentősé­gük van a termelőszövetkeze­teknek. ezek pedig most 63 településen vannak jel^n tsz- központként. A hét esztendő ismeretében felvetődhet a kérdés: meny­nyire lesz időtálló a felülvizs­gált koncepció? Annyira, amennyire a tényezők, amikre alapozzák. Az azonban biztos: a koncepció alapján születhet­nek olyan döntések, amelyek e tényezőket erősíthetik. Taná­csi oldalról mindenesetre egy­értelművé tehető az időtálló­ság, hiszen mi sem egyszerűbb, mint a tanácsi terveket össz­hangba hozni a koncepcióval. A gazdasági életre még nincs ilyen közvetlen ráhatás, de a gazdasági vezetőkkel való együttműködés ezt is elősegít­heti. Fontos viszont minél job­ban megismerni a lakosság szándékait, tisztában lenni a te­lepülésekhez kötődésével. Nem tiltó, hanem megoldást sugalló eszközökkel kell élni, s akkor a lakosság sem a mai helyzet, hanem a jövő ismeretében dönt saját építési szándékait ille­tően. Amint a nagyobb — vál­lalati. termelőszövetkezeti be­ruházások esetében is azokat kell támogatni, amelyek egy- egy település vonzerejét növe­lik, s nem gyöngítik. Ehhez pe­dig az szükséges, hogy a dön­téseknél az ésszerűségnek, s ne az elfogultságnak legyen szerepe. Hársfai István

Next

/
Thumbnails
Contents