Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-20 / 197. szám

A Dunántúlt napló 1979. július 20., péntek hírek 1979. JÚLIUS 20 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ILLÉS nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.07 — nyug­szik 19.34 órakor. A Hold kél 1.17 — nyugszik 16.26 órakor. 4 közélet A Magyar Népköztársaság Hnöki Tanácsa Krajcsik Mi­hály nyugalmazott nagykövet^ nek, a Magyarországi Szlová­kok Demokratikus Szövetsége országos választmánya tagjá­nak a Szocialista Magyaror­szágért érdemrendet adomá­nyozta. A kitüntetést Boros Sándor kulturális miniszterhe­lyettes csütörtökön adta át. * Születésének századik évfor­dulója alkalmából csütörtökön Szegeden Móra Ferencre em­lékeztek, aki harminckét évig dolgozott a Tisza partján, a város közművelődési palotájá­ban. Az évforduló alkalmából megkoszorúzták Móra Ferenc­nek a városban lévő szobrait, egykori lakóházán lévő emlék­táblát, és elhelyezték a kegye­let virágait a belvárosi teme­tőben lévő sírjánál. & A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Jakab János­nak, a Szolnoki Mezőgazda- sági Gépgyár és Szolgáltató Vállalat gyáregysége igazgató­jának eredményes munkássága elismeréséül, nyugdíjba vonu­lása alkalmából a Munka Ér­demrend arany fokozatát ado­mányozta. A kitüntetést csü­törtökön dr. Heiczman János kohó- és gépipari miniszter- helyettes adta át. ♦ — A lengyel bélyegki­adásról nyújt áttekintést az a kiállítás, amelyet szerdán nyitottak meg á népi Lengyelország fenn­állásának 35. évfordulója alkalmából a Lengyel Kul­túra Népköztársaság úti boltjának kiállítási termé­ben. Ma este MOZI Park-kert: A Vadnyugat hős­kora (8) Petőfi: A Vadnyugat hőskora <f4, 7) Kossuth: Apámuram (hn10, 12, n6, 8) Papucs és rózsa (f3) Kertváros: Az amerikai barát (8) Komarov-kert: Nem élhe­tek muzsikaszó nélkül (8) Ta­nárképző Főiskola: Sokat akar a szarka (5) Bobby Deerfield (f8) Fekete Gyémánt: San Ba- bila egy napja (6) Jószeren­csét: A reménység szele (4, 6) Rákóczi: BUÉKI (5. 7) Május 1.: A fekete kard románca (f6) Boly: Kadkinról mindenki tud (8) Harkány: A pillánál embere (10) Októberi vasár­nap (6, 8) Komló, Május 1.: Keoma (f5, f7) Komló, Zrínyi: Az amerikai barát (4, f7 órakor) Küldetés (9 órakor) Mohács: Meztelen bosszú (6 8) Pécsvárad: 2001—Ürodüsz- szeia (f8) Sásd: Detektív két tűz között (f8) Sellye: A nő illata (8) Siklós: A Vihar fia (6) Fehér telefonok (8) Szentlörinc: Forradás (8) Szi­getvár: A dzsungel könyve (6, 8) Villány: Kétéltű ember (f8) Várható időjárás péntek es­tig: időnként kissé megnövek­vő felhőzet, helyenként zápor, zivatar, napközben élénk, át­meneteiig erős déli, délnyu­gati szél. A várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 14—19 fok között, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet pén-* teken 30 fok körül. Távolabbi kilátások szombat­tól keddig: Meleg, nyári idő. Futó zápor, zivatar valószínű. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet 14—19 fok között. Leg­magasabb nappali hőmérsék­let 26—31 fok között. Jelentős mennyiségű, legalább 5 mm csapadék az ország területé­nek 20 százalékán várható. A Balaton vize 11 órakor csütörtökön Siófoknál 21 fokos volt. A július 21-161 augusztus 20-ig tartó Szegedi Szabadtéri Játékok idején megszó­laltatják a Dóm téri bábos zenélő órát Rendbehozták a figurákat, kijavították a több mint negyven éves óraszerkezetet-—A RÁDIÓ-----­É S TELEVÍZIÓ iui U s o r a b ú l Ülést tartott a Hazafias Népfront országos elnöksége A Hazafias Népfront Országos Tanácsának el­nöksége csütörtökön ülést tartott. Dr. Szentistványi Gyuláné, a HNF OT tit­kára előterjesztése alap­ján megtárgyalta az MSZMP Központi Bizottsá­ga június 29-i ülésén el­határozott feládatokat és egyetértését nyilvánítva állást foglalt a végrehaj­tással összefüggő nép­frontmozgalmi tennivalók­ról. Az elnökségi ülésen felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a HNF főtit­kára és az elnökség to­vábbi tagjai közül S. He­gedűs László, dr. Molnár Béla, a HNF OT titkárai, Lékai László bíboros, esz­tergomi érsekprímás, a magyar katolikus püspöki kar elnöke, Márton János egyetemi tanár, Mezei Barna vezérigazgató, Papp Lajos államtitkár, Pióker Ignác nyugdíjas, Polinszky Károly miniszter és Rónai Rudolf állam­titkár. ♦ — Fagylalt gyorsfagyasz­tók. Néhány nappal ez­előtt állította üzembe a Baranya megyei Vendég­látó Vállalat három egy­ségében azokat a gyors- fagyasztó fagylaltgépeket, amelyek tíz kilogramm fagyaltot 10 perc alatt fa­gyasztanak meg, szemben a korábbi hagyományos gépek 35—40 perces fa­gyasztásával. Ilyen gépe­ket kapott a pécsi Virág cukrászda és a harkányi Lepke bisztró. A gyorsfa­gyasztók segítségével az említett helyeken 3—4 féle fagylaltot tudnak ál­landóan árusítani. Az idén 680 millió forint értékű gyermekjáték ké­szül hazánkban. Ebben a 3 évnél előttinél 30 száza­lékkal nagyobb mennyi­ségben s az üzletek ja­vuló kínálatán is már megmutatkozik ónnak az országos méretű gyártás­illetve gyártmányfejlesz­tésnek a hatása, amely­nek megalapozásához 100 millió forint támogatást nyújtott az állam. A ren­delkezésre álló összeget pályázat útján osztották el a kínálat növelésére, a választék bővítésére vál­lalkozó termelők között. Az egyik legnagyobb felhasználó az Elzett Mű­vek, amely győri gyárát korszerűsítette — saját eszközeivel együtt — mintegy 100 millió forin­tos beruházással. Ezzel a — még az idén befejeződő 10-046 Ma délután 3 órától — mint minden hét végén — automata üzenetrögzitőnk olvasóink rendelkezésére áll. Bármilyen aktuális kérdésben köszönettel vesszük kérdéseiket, jel­zéseiket, véleményüket. Várjuk tehát hívásukat ma délutántól hétfő reg­gel 8 óráig éjjel-nappal a 10-046-os telefonszá­mon. ♦ — Iskolai menza Móro­kon. 345 ezer forintért fel­újították a mároki iskola menzáját. A felújított léte­sítményben a tanév kezde­téig ideiglenes nyári óvo­dát működtetnek. — korszerűsítéssel a fém­játékok kínálata bővül. Az újonnan beszerzett li­tografáló géppel nemcsak a mennyiséget növelhetik, hanem javíthatják a ter­mékek minőségét is. Élt a lehetőséggel a Monori Kefegyár is, amely az állami segítséggel Nagykőrösön létesít fa- játékárugyárat; meglévő épületekben, gyakorlatilag építési beruházás nélkül. A rövidesen elkezdődő fejlesztés várhatóan a jö­vő év végén fejeződik be. Ebben a gyárban elsősor­ban saját tervezésű óvo­dai, illetve szabadtéri já­tékok készülnek majd. Az új gyártmányok mintada­rabjainak teljes választé­kát bemutatják az őszi BNV-n megrendezésre ke­rülő II. Interplay Expo nemzetközi játékkiállítá­son. — Új tantermek Vajsz- lón. Egymillió-nyolcszáz­ezer forint értékben négy tantermet építenek a vajszlói általános iskolá­hoz a különböző gazda­sági egységek összefogá­sával: a baranyahidvégi tsz építőbrigáddal, fuvar­ral, a Ganz Híradástech­nikai Gyár kihelyezett egysége, az erdőgazdaság és a helyi tsz anyagi és egyéb támogatással segí­tett a vajszlói iskola problémáinak megoldásá­ban. — Otven méter magas új téglakéményt épít a Mecseki Ércbánya Válla­lat területén egy régi he­lyébe a Hötechnikaépítő- és Szerelő Vállalat pécsi kirendeltsége. Még ezen a nyáron készül el, mind­össze két hónap alatt. ♦ Esküvő HOTTER GIZELLA és KORNYE1 JÓZSEF 1979. július 21-én 18 órakor tartják esküvőjüket a Pécs vá­rosi Tanács nagytermében (Széchenyi tér 1.). MÁRKUS ILDIKÓ és IFJ. FATER JANOS szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1979. július 20-án 13.30 órakor tartják es­küvőjüket a központi házasság- kötő teremben (Hunyadi út 2.). SCHWARCZ ILDIKÓ és WIEDEMANN LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. július 21-én 19.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). KIRÁLY TERÉZIA és BAUMANN ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. július 21-én 13.3° órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Felvilágosítást adnak a KflJÍL-ok Mint arról már hírt ad­tunk, a csehszlovák egész­ségügyi hatóságok magyar partnereiket hivatalosan tájékoztatták, a Cseh Szo­cialista Köztársaság né­hány körzetében vírusos hepatitisz (fertőző máj- gyulladás) járvány alakult ki, amely főként az isko­láskorú gyermekeket érin­ti. A Csehszlovákiába in­duló magyar turisták, il­letve a már ott tartózko­dók hozzátartozói további felvilágosításokat a buda­pesti KÖJÁL-nál, a 491-174-es telefonszámon, illetve a megyei közegész­ségügyi és járványügyi ál­lomásokon kaphatnak. ♦ — Két dunai kikötőből, így Dunafalván és Duna- szekcsőnél rendszeresen két uszályt raknak meg új búzával, amit Budapestre szállítanak. A tervek sze­rint ezen a nyáron vízi úton 3500 tonna kerül a fővárosba, elsősorban a mohács-szigeti és o duna- íalvai tsz-ekből. — Térzene a strandon. A mázaszászvári bányász fúvószenekar július 22-én délelőtt 11 órakor az or- fűi strandon, ugyanaznap délután 3 órakor pedig az abaligeti barlang bejára­ta előtt térzenét ad. — Útkorszerűsítés Vil­lányban. Új aszfaltszőnye­get kapnak a villányi ut­cák a nyáron. A Dózsa György és a Felszabadu­lás utca már elkészült. A 6 000 000 forintos felújí­tást a Siklósi városi Költ­ségvetési özem végzi. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Myriam Makeba Buda­pesten. 8.37: Slágermúzeum. 9.33: Mese, mese, mátka . . . 10.05: Hétszínvirág. A Gyer­mekrádió zenei magazinja. 10.35: Lengyel költők versei. 10.45: Az MRT énekkara éne­kel. 11.00: Földön, vizen, le­vegőben. 12.35: Edwin Fischer zongorázik és vezényel. 13.30: A denevér. Részletek Johann Strauss operettjéből. 14.22: Egy cserháti' nótafa. Id. Bére« Jánosné. 14.44: Magyarán szól­va .. . 15.10: Szovjet dalok. 15.28: Muzsikáló fiatalok. 16.05: Húszas stúdió. 17.10: Az MR népi zenekara játszik. 17.40: Láttuk, hallottuk. 18.05: Közvetítés az országos súly­emelő bajnokságról és a Pan­non Kupa nemzetközi verseny­ről. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 20.00: Sanzonfelvé-- teleinkből. 20.24: Cornelius: A bagdadi borbély. Kétfelvonásos opera. 22.15: Közvetítés az or­szágos súlyemelő bajnokságról és a Pannon Kupa nemzetközi versenyről. 22.25: Tíz perc kül­politika. 22.35: Nagy siker voltl Perényii Miklós zenekari gordonka-estje a Zeneakadé­mia nagytermében. 23.43: Nó­ták. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Spirituálék. 8.20: Kína 30 éve. XV. rész. 8.33: Fúvós­zene táncritmusban. 9.00: A természettől megfosztott ember. Csaba György professzorral be­szélget Patay László. 9.15: Operafinálék. 10.00: Zenedél- elótt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Nőkről — nőknek. 14.00: Ket­tőtől ötig . . . 14.45: A beat kedvelőinek. 15.30: Könyvről — könyvért. 15.40: Dallamról dallamra. 17.00: Helyettem ír­ták. 17.30: Ötödik sebesség Varsóból és Budapestről. 18.33: Kék álarc. Részletek Raymond operettjéből. 18.56: Nyolc rá­dió nyolc dala. 19.25: Har- mirtc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33! Közvetítés az országos súly­emelő bajnokságról és a Pan­non Kupa nemzetközi verseny­ről. 20.40: Embermesék. 21.39: Elfelejtett dallamok. 22.27: Népdalcsokor. 23.15: Dzsessz- felvételekből. HARMADIK MŰSOR 8.08 :m Századunk kamaraze­néjéből. 10.00: Operarészletek. 11.05: Szimfonikus zene. 12.30: Történeteim. Kolozsvári Grand- pferre Emil. 13.07: Julietta Greco énekel. 13.30: Kamara­muzsika. 14.35: Hajnóczy Pé­ter: A halál kilovagolt Per­zsiából. 14.45: Zenekari muzsi*- ka. 16.10: Politika és sport. 16.30: Tip-top parádé. 17.00: Wagner operáiból. 17.54: Al­katrészek nyomában. Riport. 18.19: A zeneirodalom remek­műveiből. 19.05: Kurtág György kamarazenéjéből. 19.25: Nagy siker voltl KobajasP Ken-lcsiro vezényel a Magyar Rádió és — Pécsi zeneszerző Tác- Gorsiumban. Papp Zoltán, a Pécsi Nemzeti Színház másodkarnagya zeneszer­zőként mutatkozik be ezen a nyáron. A Tác- Gorsiumban rendezett ün­nepi játékokon július 18- án mutatták be Plautus Hetvenkedő katonáját, melyhez Papp Zoltán szerzett zenét. Televízió szimfonikus zenekara élén 20.40: Dzsesszklub. 21.39: Tegezés és magázás. Csehov jelenetei. 22.09: Josef Suk és Julius Katchen Brahms-leme- zeiből. 23.03: Didó és Aeneas. Részletek Purcell operájából. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Muzsi­káló gyerekek... A mohácsi zeneiskola növendékeinek stú­dióhangversenye. 17.15: Mun­kásművelődés. 17.40: Ritmus és dallom. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű mű­sor. Hírek, lapszemle. Népi muzsiika Bosznia-Hercegoviná­ból. A pécsi ..basnyák negyed”. A szerkesztőriporter: Filáko- vity István. Jugoszláv tánczene. 19.00: Német nyelvű műsor. 30 perc nyaralókkal — nyaralók­nak. Hírek, riportok, rövid úti­kalauzok, zenés kívánságok. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.35: Hírek. 17.40: Fordul­jon hozzám! Francia filmsoro­zat. A kleptomániás lány (sz.) 17.05: ,,Sakk-film”. Magyar rö­vidfilm. 17.25: Van képünk hozzá I Tévénézők vetélkedője (ism.). 18.00: öt perc meteoro­lógia. Időjárás előrejelzés. 18.05: Reklám. 18.10: „Hej Ri­gó, Rigó ...” A Magyar Tele­vízió nyilvános adása a MOM Művelődési' Házában (ism., sz.). 18.45: Mindenki közleke­dik . . . Közlekedési műsor. 1^.00: Reklám. 19.10: Esti me­se (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.) 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.20: Családi kör. Szülők, ne­velők műsora. 21.00: Marlowe— Brecht—Feuchtwanger: Angliai II. Edward élete. Tévéjáték (sz.). 22.25: Tv-híradó 3. (sz-)* 22.45: Reklám. MÁSODIK MŰSOR 18.40: Még egyszer — gyer­mekeknek. Perpetuum mobile (sz.). Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek (ism.). 19.30: Tv- híradó (sz.). 20.00: Alfa Hold­bázis. Angol filmsorozat. VI/3. rész: Különös látogatók (sz.). 20.50: öt perc meteorológia. Idő'órás előrejelzés (ism.). 21.00: Tv-híradó 2. (sz.). 21.20: Reklámműsor. 21.25: A Temptatibns együttes műsora. Amerikai zenés film. JUGOSZLÁV TV 17.40: Magyar nyelvű tv- napló. 18.15: A sibeniki gyermekfesztivál záróünnep­sége. 18.45: Szórakoztató idő­köz. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Crikvenica: Adriai találkozá­sok. 21.25: Columbo. Amerika» filmsorozat. 22.55: Bestiák. Ju­goszláv film. MÁSODIK MŰSOR 18.00: A nagy természet kis csodái. Dokumentumfilm. 19.00: Közönségesen nézve. 20.00: Jegyzetek aA el nem kötelezet­tek kultúrájáról. 21.00: Huszon­négy óra. 21.10: Arcképek. 21.40: Zenei műterem. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye- letek gyermek bel betegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely­mei járás: Megyei Gyermek­kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részé­re páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napo­kon : Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész terü­letéről. Több játék készül Gyürk Sarolta: VEREB a NYOMON 36. — Sok van a rovásomon. Mindehhez láttak a parkban. Való igaz, hogy ott voltam. Za­vartalanul akartam Margittal beszélni, ezért megnéztem, ott van-e a banya a szokott he­lyén. Ott volt. Mikor láttam, hogy ott ül a pádon ... — egy pillanatra elakadt, megrebbent a szeme — ... felmentem a menya sszonyom hoz. — És elújságolta neki, hogy Krámerné már nem él... — Nem. Akkor még nem tudtam. — Akkor még ... hát mikor? Téglás vörös lett, aztán el­sápadt — Hát... csak az­után ... Kecskés felcsattant. — Ezt akarja Tót századosnak be­mesélni? Mit gondol, lopjuk az időnket? Vigyék ki! Vigyék ki ezt innét, de gyorsan! Kóci Margit csendesen jött be és halkan köszönt. — Kérem, én szívesen elmondom, amit tu­dok. De az nem sok. Én bizto­san nem voltam és a Józsi sem. — Én kevésbé vagyok ebben biztos. — Elhiheti nekem. Józsi hir-‘ télén haragú, konok, akaratos, de nem rossz ember. Még én is nehezen bírok vele ... most meg különösen. Nagyon fél... meg van győződve róla, hogy rá akarják kenni az egész ügyet Egyedül Tót századosban bízik. Azért jött, hogy neki el­mondja az igazat — Nem kétlem. Nekem ha­zudott, Margit zavartan lesütötte a szemét. — Elmondanám, amit tudok. — Legalább maga ne hazu- dozzon. Mi történt 14-én, dél­ben, 11 és 12 óra között? — Aznap, pontosan emlék­szem minden percre, Józsi va­lamivel később jött, mint szo­kott. Dél felé mindig felszalad hozzám egy pillanatra, mert ak­kor Krámerné nincs otthon. 14- én később jött. Elújságolta, hogy Krámerné remekül tölti az idejét, beszélget valakivel. Egyelőre ne is várjam. — Kivel beszélgetett? — Kérdeztem, de nem mondta. Gyere, mondta, nézd meg te is. A két csúfság. Jó, de előbb bevásárolok. Indultunk is. Visszafelé a kistérnek jöttünk. Amit láttam, az szörnyű volt. Krámerné akkorra már meg­halt, és olyan rettenetes volt az arca, hogy azt nem felejtem el soha életemben. Azért oda­mentem és megráztam, de lát­tam, igazam van, már nem él. Józsi nagyon megijedt. Elrán­tott, hogy hozzá ne nyúljak. Még fel akartam emelni a bot­ját, amit véletlenül ellöktem, de azt sem engedte, hanem rohan- vást elcipelt. Alig értünk haza, megfogta a vállam Megölték, lihegte, láttam. Mit láttál? Lát­tam, amikor megölték. De akkor még nem tudtam. Most már tu­dom. Mondtam neki, hogy szólni kellene a rendőrségnek. Erre elsápadt, és hebegni kez­dett. Elmondta, őt is látták. Éppen mikor a bokrok közül ki­lépett, nézett oda Rózsi, ész­revette őt és bizonyosan em­lékezni is fog rá. Minden jel arra mutat, hogy ő a gyilkos, ráadásul még el is szaladt. Nem tehettem mást, én is hall­gattam Megtiltotta, hogy bár­kinek elmondjam, hát nem mondtam. Másnap meg úgy ha­tározott, hogy el kell tűnnünk innét. Én nem helyeseltem, de azért mégis elutaztam vele. Hiába, szeretem. (Folytatjuk) Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: II. sz. klinikai tömb. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház. Kopo­nya- és agysérülések: Idegse­bészet. Felnőtt fül-, orr-, aégé- szet: POTE Fül-, Orr-, Gége­klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7- tő| reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy- szertár. Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1. 10/3. sz. gyógy­szertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszer­tár. Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. ♦ — Öntözőrendszer. Még ebben a hónapban elké­szül a szigetvári palánta­nevelő telepen a vízöntöző rendszer, melynek kivite­lezési munkálatait a Szi­getvári Városgazdálko­dási Vállalat végezte. A rendszer bekerülési költ­sége meghaladja az 500 000 forintot.

Next

/
Thumbnails
Contents