Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)
1979-06-09 / 156. szám
Heti jegyzetünk A nemzetközi gyermekév alkalmából tegnap délután a kertvárosi Berek utcai iskola sport- ünnepélyt rendezett Pécsett a városi sportcsarnokban, ahol 1100 gyerek mutatta be a gyakorlatokat. Dicséret illeti az iskola egész tantestületét, különösképpen Moór Miklós és Pető Istvánné testnevelő tanárokat, akik a gyakorlatokat összeállították. Felvételünkön a 6. és 7. osztályos leánytanulók tollasütő gyakorlata. Fotó: Arató László Nyári örömök Az utolsó mérkőzésen törött karral védett Planicka balról Planicka 75 éves, és még futballozik Egy parányi hírben olvasom, hogy idén tizenkét balatoni strandon megszervezik az úszásoktatást és húsz sportpályát megnyitnak a tömegsport számára. Nem tudom, melyik lesz az a tizenkét balatoni strand, ahol meg lehet tanulni úszni, azt sem tudom, melyik lesz a megnyíló húsz sportpálya. Csak valami olyasmi motoszkál bennem, hogy az volna a természetes, ha valamennyi balatoni — legalábbis a nagyobb balatoni — strandon működne egy úszóoktató. Persze lehet, hogy annyi úszó- oktató eines is Magyarországon. Bár ezt megint nehezen hiszem. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a rejtett- tartalékokat rnég nem tártuk fel eléggé. Hol lehetne rejtett tartalékot találni? Csak egykét ötletet: talán a vakációzó TF-haílgatók, a testnevelőszakos tanárképzősök között akadna, aki vállalkoznék úszás-oktatásra. De számba jöhetnének talán még mások is. Mert az a tizenkét strand kevésnek tűnik ... Jó dolog, hogy megnyílnak a sporttelepek kapui'a tömegsport előtt. (Majd meg is nézzük, milyen sikerrel veszik birtokukba a pályákat a tömegék.) A Balatonnál azonban talán több vízi-örömet lehetne nyújtani a nyaralóknak. Mert az átlagos balatoni strand áll magából a Balatonból, kabinokból és öltözők- bő*l, a jóbb helyéken van fagyialtos, vattacukros, és természetesen étkezési lehetőség, meg sörös. Az átlagos balatoni nyaraló megmórtózik a vízben, aztán eszik, iszik, és napozik. Mit is csinálna mást. Alig találni itt-ott egy vízibiciklit, a bérelhető csónakok száma sem eltúlzotton nagy. Két helyen van vízisí, dehát az legfeljebb negyedórás szórakozás. Dehát akkor mit lehetne csinálni? Nos, nagyobb kultuszt lehetne teremteni a szél lovag lásnak. Hát persze, tudom, hogy az sem egyszerű. Hiszen kevés a hajótest, a vitorla és .még ki tudja mi minden. De mégsem megoldhatatlan vállalkozás a surfre alapozott vízi tömegsport. Ezt leginkább a közelebbi és távolabbi szomszédaink is igazolhatják. Az NDK-ban, Lengyelországban, Ausztriában már valódi tömegsport. Egy hete volt alkalmam látni, hogy a Fertó-to osztrák szákaszán egész surf- flották tartózkodnak a vízen. A tó melletti szabad idő központban széllovas iskola működik. De a bécsi Du na-csatorna, a most épülő meder és a régi meder víztükrén is hemzsegnek a surfök. Ez nem pusztán divat. Ez egy alig néhány éves új sportág. Hívei már vannak nálunk is. De a tömegeit kéne megteremteni. Kölcsönzővel, oktatókkal, szer- veréssel. Talán még nem is válna ráfizetésessé... És valódi vízi-tömegsportot terem- tene a Balaton partján. És valódi nyári örömet jelentene sók fiatal számára — de tálán a középkorúakndk is. Érdemes volna a balatoni nagy evés- ivások élménye mellett a sportot is tömegélménnyé ten- * Műemlék-ismeiletö nyílt tóra a Jakabhegyre A vasárnapi túra célja * ■ a gyaloglás mellett a Ja- i kabhegy turisztikai érdé- I í kességeinek bemutatása. ; > Útvonal: Magyarürög — ; Jökábhegy — BögrésJkút : — Laci-forrás — Rózsahegy i — Remeterét — Pécs. Közepes erősségű túra, in- | kább gyakorlott túrázók- j nők ajánljuk. Étkezés ho- I zott élelemből. Várható ’ visszaérkezés lob. 17.00 óra. Találkozó: 7.30 óra> kor a magyarürögi művelődési háznál. Túravezető: | Medovarszky LászJó. Atlétika A PMSC hétközi területi versenyén a rekikenő hőség ellenére sokan indultak. A férfiak 1500 méteres versenyében 22-en, 200 méteren 18-an álltak rajthoz. Az eredmények között kiemelkedő teljesítmény nem volt, ami a nagy melegnek tudható be. A fiatalabb korosztály képviselői azonban néhány számban fi- gyelemreméltóan szerepeltek. A serdülő Vrancsics 110 gáton 15.7- del, 200 méteren Berger 22.8- cal nyert. Fehér Lajos 16,72-t dobott súllyal, Jakab (PVSK) 50,30-at díszkosszal. A nők közül Gálosi Erika tizenkét induló közül 26.5-del nyerte a 200 métert, llovay Zsuzsa idei legjobbjával — 175 om — a magasugrást. Budapesten Torma 2. volt gerelyhajításban, eredménye: 52,26 m. Bauer egyéni csúcscsal 5.5000 méteren —14:06.3. Súlyemelés Ifjúsági vb Debrecenben Marseille, Gdansk, Szófia és Athén után, Montreál előtt Debrecen az ötödik ifjúsági súlyemelő világ- és Európa-baj- nokság színhelye. A fiatalok nagy versenye egy hét múlva, június 16-án kezdődik a híres vidéki városban. Minden előze. tes várakozást messze felülmúl a külföld érdeklődése. Amint Aján Tamás, a nemzetközi és a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára mondotta: „A debreceninél nagyobb mezőny csak olimpiákon található, az ötödik ifjúsági vb a részt vevő országok és versenyzők számában felülmúlja a felnőtt világbajnokságokat is.” A vb-EB szervező bizottságához küldött nevezések alapján 37 ország fiataljai lépnek a debreceni porondra, s a névsorok szerint 220-nál is többen küzdenek majd a 10 súlycso- pontban. Ausztrália, Bulgária, Kanada, Kína, Kuba, Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió és a házigazda Magyarország a maximális létszámmal, azaz 10 versenyzővel indul a világ- és Európa. bajnokságon. Az indulók között lesz a pécsi Lénárt, aki a legutóbbi vb-n aranyérmet nyert. Frantisék Planicka, a csehszlovákok legendás hírű kapusa június 2-án ünnepélte 75. születésnapját. 1923-ban került a patinás múltú Slaviá- hoz, melynek kapuját tizenhat esztendőn keresztül, megszakítós nélkül védte. Kivételes képességeire jellemzően, alig öt esztendő után — 1928-ban — tagja lett a nemzeti tizenegynek és 74 alkalommal öltötte magára a válogatottak címeres mezét. Planioka ma is kitűnő egészségnek és fizikai erőnlétnek örvend. Szívesen játszik az öregfiúk csapatában, Nejed ly, Puc, Bican és Kopeczky, egykori neves játékostársaival a régi napjaira emlékeztető remek vetődéseivel, védhetet- lennek látszó lövéseket hárít. Hűséges szurkolóként jelen van klubjának, a Slaviána'k minden mérkőzésén. Pályafutásának legemlékezetesebb mérkőzését, az 1938- as franciaországi világbajnokságon, a Bordeaux-bon rendezett, nagy fontosságú Bra- zília-Csehszlovákia találkozót így eleveníti fel. — „Régen volt és nem is szívesen emlékezem erre a végzetes mékőzésre. A világsajtó ekkor a mi válogatottunkat és a brazilókat tartotta a két legjobb együttesnek. A csatárok hol egyik, hol pedig a másik kaput veszélyeztették pompás támadásaikul. Ragyogó teljesítményük ámulatba ejtette a közönséget. Drámai küzdelmet, vívtunk! A mérkőzés a 'befejezés előtt 1:1-re, döntetlenre állt. Bosz- szankodtunk, hogy — akárcsak az olaszországi döntőn — a játékvezető megadta Leonidas lesgólját. Tudtam, hogy az utolsó percekben rajtam múlik minden. Ha sikerül a brazilók bombáit ártalmatlanná tennem, ha sikerül a döntetlent megtartanom, a meghosszabbításban nyerhetünk, addigra elmúlik a sokk, amit a csapatban a lesgól okozott. Egy perc hiányzott a mérkőzésiből. Peracia, a brazil balösszekötő nagyszerű labdát kapott, elhúzott védőink mellett, és szempillantás alatt már az ötös vonalon volt. Egy villanásnyi ideig farkasszemet néztünk egymással, láttam a szemén, hogy habozik, majd hirtelen mozdulattal a lábára vetettem magamat, de ő a rúgás lendületét már nem tudta lefékezni. Karcsontom nagyot reccsent, de a labdát már a másik kezemben tartottam és a 'kéztörés fájdalmában reflexszeren olyan messzire rúgtam ki, mint soha máskor, egész pályafutásom alatt. Mire a íkirúgás földet ért, a játékvezető a mérkőzés végét jelezte. A fájdalom bele-belehasí- tott a karomba, de nem szóltam a többieknek. Biztos voltam abban, ha bejelentem sérülésemet, ez teljesen összetöri őket. Fél órát játszottunk még. Ezt egy kézzel védtem végig, és még arra is figyelnem 'kellett, hogy lehetőleg ne vegyék észre rajtam, hogy tulajdoniképpen már csak félkarú vagyok. Nem is tudtam, hogyan bírtam ki, de azt tudom : szerencsémre egyetlen gólt sem kaptam. Amikor Peracia megtudta, hogy mi történt velem, odajött és köny- nyes szemmel kérlelt: — „Sze- nyor Planicka, ne haragudjon, nem tehetek róla.” A karom szörnyen fájt, de egy pillanatra megfeledkeztem sérülésemről és megöleltem: — Tudom. Én vagyok a hibás. Később sokat vitatkoztunk arról, vajon jól tettem-e, hogy kookázatos vetődésemmel további pályafutásomat áldoztam fel, egy esetleges gól miatt. Ma is csak azt mondhatom, akkor azt kellett tennem. Azt 'követelte tőlem a játék, a csapat érdeke. Somos István Hétvége a sportpályákon Salgótarjánban szerepel a PMSC Pécsi VSK— Rákóczi SE NB II. mérkőzés Pécsett A labdarúgó NB I. hétvégi fordulójában a PMSC Salgótarjánban szerepéi. Ősszel a Salgótarján jó benyomást keltett Pécsett, mindhárom eredmény lehetséges. — Nem tévesztett meg bennünket a Salgótarján legutóbbi budapesti veresége a Vasas Izzótól — mondotta Szőcs János, a PMSC edzője. A salgótarjániak jól képzett játékosokkal rendelkeznek és a hazai pályán a legjobbaknak Is veszélyes ellenfele. Célkitűzésünk egy pont megszerzése. A legutóbbi mérkőzéseken játékba lendültek a fiúk, ha minden jól megy, akár 35 pontot is szerezhetünk az idény végére, ezzel pedig a középmezőnyben tudnánk helyet foglalni. Szőcs János elmondotta, hogy az összeállítás főbb helyen megváltozik. Kardos ismét kezdő lesz, a középcsatár posztját Dobány kapja, a balszélen Nagy játszik. A PMSC salgótarjáni csapata ezek szerint: Kat- zirz — Schulteisz, Torna, Pál, Kincses — Lutz, Morvái, Dárdai — Kardos, Dobány, Nagy. Csere: Fiedler, Tapaszd, Gallai. Még két forduló, és befejeződnek az NB ll-ben a bajnokság küzgletmei. Az utolsó előtti fordulóban Pécsett minden bizonnyal az NB II. bajnokát köszönthetik a nézők. A PVSK-nak a Rákóczi SE elleni mérkőzésen 1 pont is elég az NB l-be jutáshoz. A találkozót a nemzetközi gyermekév alkalmával a 14 éven aluli nézők díjtalanul tekinthetik meg. Az úttörőigazolványt be kell mutatni, A Komlói Bányász Dorogról szeretne egy pontot hazahozni. A megyébajnokság mérkőzései közül a Máza- szászvári Bányász—Beremend találkozó emelkedik ki. Az elmúlt vasárnap megkezdődtek a tenisz OB I. B- ben a bajnokság-mérkőzések. A hétvégén újabb találkozókat játszanak. A Spartacus férficsapata Pécsett szerepel, a nők Budapesten játszanak. Az OB II. B vízilabda-bajnokságban a PMSC Debrecenben játszik. A pécsiek jelenleg az első helyen vannak és ennek megtartásáért harcolnak Debrecenben. Bajnoki mérkőzéseket játszanak a röpiobdázók és a kézilabdázók is. Szombaton és vasárnap Komlón az atléták is versenyeznek, a megyei serdülő B-bajnokságot tartják. itlfliilso R Szombat, június 9. LABDARÚGÁS: NB I. mérkőzés: Salgótarján—PMSC, Salgótarján, 17.00. NB I. tartalékmérkőzés: Sál- gótarján—PMSC, Salgótarján, 15.00. Megyei mérkőzés: Kesztyűgyár—Kinizsi, Pécsbányatelep, 17.00. ATLÉTIKA: Megyei serdülő B bajnokság: Komló, 15.00. KÉZILABDA: NB I. B mérkőzés: Komló—Alföldi Olajbányász, férficsapatok, Komló, 16.30. RÖPLABDA: NB I. mérkőzés. U. PEAC-Almásfüzitő, női csapatok, POTE-csarnok, 15.00. NB II. mérkőzés: Szombathelyi Spartacus Styl—Pécsi Vörös Meteor, férficsapatok. Szombathely, 15.00. TENISZ: OB I. B mérkőzések: Pécsi Spartacus—Szombathelyi Haladás, férfi csapatok, Balokány-liget, 14.00. BVSC-Pécsi Spartacus, női csapatok, Budapest, 14.00. Vasárnap, június 10. LABDARÚGÁS: NB II. mérkőzések : PVSK-Honvéd Rákóczi SE, PVSK-pálya, 17.00. Dorog-Komló, Dorog, 17.00. Megyei mérkőzések: BTC— István-akna, Verseny utca, 10.30. Szigetvár-Vajszló, Szigetvár, 17.00. Mázaszászvár—Beremend, Máza szász vár, 17.00. Siklós—U. PEAC, Siklós, 17.00. Sellye—Mohács-Vé- méndi TE, Sellye, 17.00. Vasas! Bányász—Postás, Vasas, 17.00. Má- gocs-Steinmetz SE, Mágocs, 17.00. Országos ifjúsági bajnokság: PVSK—Videoton, PVSK-pálya, 15.00. PMSC—Kaposvár, Pécsújhegy, 10.00. ATLÉTIKA: Megyei serdülő B összetett bajnokság, Komló, 9.00. TENISZ: OB I. B mérkőzések Pécsi Spartacus—Gyöngyösi Spartacus, férficsapatok, Balokány-liget, 8.30. OSC-Pécsi Spartacus, női csapatok, Budapest, 8.30. RÖPLABDA: NB I. mérkőzés: U. PEAC—Almásfüzitő, női csapatok, POTE-csarnok. 10.00. NB II. mérfcőzés: U. PEAC—Zalaegerszegi Bútorgyár, férfi csapatok. POTE- csarnok, 12.00. Haladás—Pécsi Vörös Meteor, női csapatok, Szombathely. 10.00. VÍZILABDA: OB II. B mérkőzés: Debreceni Dózsa—PMSC, Debrecen, 11.00. MOTOR: Ügyességi verseny, Me- szesi homokbánya, 13.00. n uiiáq snortiq 0 A Sanghajban rendezett súlyemelő viadalon a 25 esztendős kínai Chen Wei-chiang a légsúlyú lökésben megdöntötte az iráni Mohamed Nassiri 1973. augusztus 2. óta élt 151 kilós világcsúcsát. A kínai súlyemelő 151,5 kilós eredményt ért el, fél kilóval szárnyalta túl a világcsúcsot. 0A szófiai nemzetközi férfi röplabda-tornán a magyar válogatott a legutóbbi világbajnokság bronzérmes együttesétől, a kubai válogatottól minimális 3:2 (—8, 6, 14, —9, 4) arányú vereséget szenvedett. Röviden MOTORSPORT. A József Attila Motoros Club és a Közlekedésbiztonsági Tanács rendezésében, vasárnap 13 órai kezdettel ügyességi motoros verseny lesz a meszesi homokbányában. Nevezés a helyszínen vezetői igazolványnyal és bukósisakkal. Nevezési díj 25 Ft. MODELLEZÉS. Pér volt a színhelye a repülőmodellezők Dunántúl-bajnökságának. A mechanikus kategóriában Kiss első helyen végzett a pécsiek közül, az A/M. kategóriában Szlávicsek negyedik volt. A csapatbajnokságot az Ércbányász-nyerte. 0 Londonban James Hunt, a világhírű Forma l-es versenyző bejelentette, hogy visszavonul. A 31. évében járó Hunt már korábban közölte, hogy az idény végén befejezi pályafutását — így váratlan, hogy azonnal hátat fordít a versenypályának. Hunt 1976-ban világbajnokságot nyert, tíz grand prix győztese, utoljára 1977-ben Japánban diadalmaskodott. Dunántúlt ntroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8-20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 36,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007