Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)

1979-06-03 / 150. szám

1979. JÚNIUS 3. IRODALOM — MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. Ötvenéves a magyar könyv ünnepe Könyvnapi ünnepség 1929-ben Szombathelyen, a Berzsenyi téren. Balról jobbra: Bárdosi Németh János, dr. Keresztély Ernő, a Kultúregyesület főtitkára, gróf Endrődy Sándor és Jánossy Gábor országgyűlési képviselő. Nem írok „hetet”, mert akkor még egyetlen napra korlátozó­dott a magyar könyv ünnepe. 1929 májusában, Supka Géza író, a Literature főszerkesztője, neves muzeológus ötletére — külföldi példák nyomán — ná­lunk is megrendezték a könyv ünnepét. Budapesten a külön­féle kiadók sátrakat is állítot­tak föl, hogy neves primadon­nák, közéleti egyéniségek „pro­pagálják" a magyar könyv ügyét. Persze ebből elsősorban a kiadók csináltak üzletet! Szombathelyen — szülőváro­somban — szintén megünne­pelték az első könyvnapot. A Vas vármegye és Szombathely város Kultúregyesülete rendez­te az ünnepet. Persze ott volt az egyesület grófi elnöke: Er- dődy Sándor gróf is. Hogy az ünnepi beszédet ki tartotta: nem emlékszem. De A magyar könyv csillaga címen verset sza­valtam, a fiatalság hitével és hevületével. Éppen a déli nagy­miséről özönlött ki a közönség és kint a városháza előtt álló Berzsenyi-szobor köré gyülekez­tek. Éreztem, hogy valami jó van a levegőben: a könyv a néphez is eljuthat. Persze az akkori idők gazdasági válsága ezt elbuktatta. Kevés értelmi­ségi olvasott, a falusi paraszt a 6 pengős búzaár mellett kop­lalt, tengődött, az ipari szak­munkás heti bére is alig volt több 30—40 pengőnél. A „di­vat” azonban hatott, a jótékony hölgyek szívesen kínálgatták Sigray Julianna könyveit. 1934-ben az I. G. E. (Írók Gazdasági Egyesülete) Margit­szigeti kongresszusán Dunán­túlról én is részt vettem. Nagy számban vonultak föl Erdély­ből, a felejthetetlen Hunyadi Sándor, az erdélyi Helikon pá­lyázatán díjat nyert Szerb An­tal, Tamási Áron, Reményik Sándor, Kacsó Sándor, a Dél­vidékről Csuka Zoltán, Debre­cenből Gulyás Pál, Juhász Gé­za és a nagyszerű szegediek Buday Gyurkával az élen, aki­től a Haviboldogasszony című remek grafikai gyűjteményét kaptam ajándékba. Ö beszélt a „szegedi fiatalok mozgalmá­ról". (1935—1936. évi kis kalen­dáriumukat is őrzöm). Móra Fe­renc halála alkalmával Szege­den Sik Sándor egyetemi ta­nár lakásán találkoztam is ve­lük: Radnóti Miklóssal, Ortu­tay Gyulával és másokkal. Az 1934-es Margit-szigeti találko­zón láttam József Attilát is. Jó­zsef Attila nem vett részt az !. G. E. megbeszélésein, de na­gyon panaszkodott, hogy a szovjet írók első kongresszusá­ra (1934-ben) nem őt küldték ki. Hasonló fájdalma volt Mó­ricz Zsigmondnak is, akit 1919- es múltja után szintén mellőz­tek. A Klebelsberg-féle kultúr­politika úgy vélte, hogy Nagy Lajos és Illyés Gyula kevésbé veszélyesek ezen a kongresz- szuson. Illyésre aztán „rá is fi­zettek", mert beszámoló-köny­vében (Oroszország) sokat meglátott a nép javára fordu­ló változásból. (Nagy Lajos vi­szont már látta o „sztáliniz­mus” tévedéseit is, azért Baj- csy-Zsilinszky lapjában, a Sza­badságban abba is hagyta a beszámoló folytatását.) A Szervita-téren volt az erdé­lyi írók sátra. Oda már nem kellett „propaganda": a közön­ség szívből, örömmel válogatta a Helikon szebbnél szebb köny­veit! így őrzöm én is több er­délyi író dedikóciójót — a Szervita térről, azon a felejthe­tetlen májuson, Tamási Áron, Hunyadi Sándor, Kacsó Sándor, a háborúban megvakult festő, később sok sikert aratott író: Szántó György társaságában. Ebben az időben történt az is, hogy a kor legnagyobb ma­gyar íróját, Móricz Zsigmondot Gömbös Gyula miniszterelnök megfricskázta, mondván: Zsiga, te destruálsz! Na-na — mond­ta erre Móricz Zsigmond: — én több kenyeret, jogot, sza­badságot mondanék ehelyett! Hogy mit szavaltam abban az ifjú hevületű versben a (Ber­zsenyi-szobor árnyékában) már nem tudom. De most is ben­nem zsong Tóth Árpád halha­tatlan verse (Egy lány a villa­mosban) : Oh, hadd rontsák hát mások a világot, Politikák, jelszavak és hadak! Csak a tollakat ne fogja meg átok, írók kicsinyje, s nagyja, rajta csak! Isten szivét nem bízta, csak tirátok, S míg ég és föld bús rommá omlanak, Hű könyveinkben daloljon a lélek Vigaszos daccal: mégis szép az élet! Csorba Győző: Gyász Az ember próbálgatja innen onnan hisz ilyen hal meg többnyire ilyen ki sok volt s pótolhatatlan valakiknek de épp ezért minek kezdeni újból s hány ezredikszer? Inkább csak legyintsünk inkább csak bólintsunk rá: „Úgy van úgy van értjük nem lep meg nem is lázadunk” Minek mindig fölzaklatni a lelket s semmiképp-sem-új botrány nevében? Végül is zárt a kör s lemez csupán a sose-voltnak hitt búcsú-jajongás pár sallanggal megegyéniesitve Az ember próbálgatja a menekvö ész tömegestül hajtja föl a józan érveket mellé fekszenek az ágyba leülnek asztalához körbefogják ki sem lát közülük s már azt hiszi sikerült meggyőzetnie mehet tovább nyugodtan s akkor egycsapásra ráomlik minden s fölbuggyan keserves forrásként zokogása mintha rémes álomból gyermek sima fölriadva .. . ßardosi Németh János: Csontváry Látomásokban bibliai fényt fát magányosat és tömeget szorongást vének nyugalmát egy ecsetbe fogva sugallatodra áll a Cédrus Tenger Tátra tetői belső hang az arcon megváltást-váró tűz a szem hunyorban mutatják Raffaelhez méltó meredekeit ama pillanatnak megszületett az egek viselőse kiben kin keserv üdv öröm ragyog opál-kék-piros lángok láza közt Pécsi költők a Síép versek kötetből Pakolitz István: Inkább Erdőnyivé burjánzó tilalomfáink kacifántos útvesztőiben egyre nehezebb kiigazodni Kincstári egyhangúsággal és csupa fölkiáltójeles fenyegetéssel árad utcahosszat a tilalom-özön Világosabb tájékoztatással könnyebb lenne a tájékozódás és megúszhatnánk olcsóbban is A tömérdek Tilos helyébe inkább a szabad föliratot javasolnám Sokkal kevesebb tábla kellene Berták László: Démoszthenész első búcsúlevele Búcsúzom a szavaktól, kiköpöm a nyelvemet emelő kavicsot, színjátszó lepkék odúja: szám, legyen, mi volt: csupán garat, nyelvem, az ideges madár elég majd fészkén, magtalanul, szótáraim, színes luftballonok hazaszállnak a felhők közé, szemem fogja csak őket, szemem anyám arcával tükröz rájuk, de mint a levegő .., szelük mögül világiik ki a csillag, a távolodó oá-zó gyerek, aki semmit nem ért, csak ordít, dadog, öt érzékkel egy arcra figyel, kézzel fogható szavakra figyel, szájba rakható szavakra figyel, a szó egyetlen szavára figyel... búcsúzom tőle is ... visszaperelni semmit nem lehet, Philipposz erősebb, mint a szó, zeuszi jelekre függeszti szemét. Könyvhét Magyarországon tavaly 8556 könyv jelent meg, több mint 93 millió példányban, a könyvfor­galom jóval meghaladta a két­milliárdot. A könyvmegjelenéseknek mindig különleges alkalma az ünnepi könyvhét; idén például százöt új kötet várja olvasóit több százezer példányban a könyvesboltokban, pavilonok­ban. A hagyományosan könyv­heti kötetek, a Szép versek és a Körkép vezeti ezt a listát. A költészetet és a prózát a drá­ma követi; hat színművet közöl a Rivalda 77—78. című kötet. Az Irószemmel 1978 című válo­gatás huszonkét szerző 27 ri­portját kínálja. Minden máso­dik évben kerül a könyvheti lis­tára a szovjet írók új elbeszé­léseit tartalmazó kötet. Most Ég és föld között címmel talál­ható az újdonságok között. A könyvhét is alkalmat ad, hogy tisztelegjünk két nagy írónk születésének 100. évfor­dulója alkalmából. A Szépiro­dalmi jelentette meg Móra Fe­renc Aranykoporsó című művét, s három Móricz-könyvet. Richard Bright angol orvos 1815-ben, a bécsi kongresszus idején' az osztrák fővárosban tartózkodó magyar főurak aján­lóleveleivel fölszerelve postako­csiba ült, és hosszabb magyar- országi utazásra indult. Tapasz­Zalamente, Somogyország talatairól terjedelmes naplóban számolt be, mely rajzaival együtt, nyomtatásban 1818-ban jelent meg Angliában. (Magyar nyelven Szerecz Imre fordításá­ban olvashatók belőle részle­tek.) Bright doktor — neve az orvostudományban a róla Bright-kórnak elnevezett vese­betegség fölfedezése révén is­mert — előbb a Felvidéket, Po­zsony és Selmecbánya táját járta be, majd a Dunántúllal ismerkedett meg. Bright széles látókörű tudós volt: a politikai, közgazdasági és néprajzi vi­szonyok, az utak és a börtönök állapota, a parasztok konyhája és a cigányok sátra egyaránt érdekelte. Keszthelyről Kanizsára, majd a Muraközbe ment. Innét, a Dráván átkelve, Somogy terü­letére lépett. „Egy nagy köz­ségen mentünk át, amelyben sok cigánylakás volt, és azután beértünk egy szép tölgyfaerdő­be. A nap már leáldozott, lo­vaink elfáradtak, a kocsis, nem ismervéq az utat, nem tudta, merre menjen." Bright hallha­tott már egyet és mást a so­mogyi erdőségekben megbúvó betyárokról, zsiványokról. Az erőszakos katoriafogdosás elől menekülő, a császári katonai szolgálat elől megszökött, a törvényt, a felelősségre vonást kerülő jobbágyok voltak ezek. Útonállásra, rablásra, fosztoga­tásra szükségből adták a fejü­ket. Legtöbbször börtönben, bitófán végezték, de a nép képzelete kiszínezte sorsukat, és a népdalokban, a balladák­ban a szociális igazságtevés reményét fűzte nevükhöz. Alak­juk rákerült a pásztorművészet tárgyaira, a tükrösökre, szaru sótartókra, borotvatartókra ... Korán besötétedett, és a sű­rű somogyi erdőben inába szállt ez angol orvos bátorsága. „Inasom elkezdte eszembe jut­tatni a hallott rablólörténete- ket, és meg-megriadt, vala­hányszor parasztokat látott fe­lénk közeledni. Szerencsére ez a riadalom is elmúlt csakúgy, mint a többi. A három férfi, aki izgalomba hozott bennün­ket, az út tengelyére fordult, és figyelte kocsinkat. Jó éjsza­kát kívántam nekik, és nem bú­sultam, amikor láttam, hogy nem követnek minket. . . Nem szűnő esőben, sűrű villámcsa­pás között elértük Csurgót." Bright megszállt Csurgón, valódi betyárokkal és zsivá- nyokkal itt, a földesúri börtön rabjai között találkozott, és másnap az udvarmester könnyű négyes fogatán megtekintette Festetics gróf birtokát. „Ami legjobban meglepett a ma meglátogatott birtokon — írja —, az annak nagy kiterjedése volt. Ezen az egyetlen birtokon a tulajdonosnak nem kevesebb, mint 95 000 hold földje van; ebből 19 000 hold erdő...” Bright közli a terméseredmé­nyeket, a számtartónál elfo­gyasztott falusi ebéd fogásait („zöldségleves, főtt hús, az el­maradhatatlan savanyú káposz­ta, egy üveg idevaló, de a ven­dég kedvéért a szokottnál jobb bor”), dohog a gazdaságtalan termelési módok miatt, s ter­mészettudományos megfigyelé­seibe a somogyi erdők szépsé­gének dicséretét szövi. „A bé- lavári erdő, amelybe most be­léptünk, egyike Magyarország legszebb erdeinek. A Dráva mellett terül el, és nagy részé ben főleg különféle tölgyfajok­ból áll, vegyesen más erdei fá­val, leginkább bükk- és juhar­fával. A legpompásabb fapél­dányok, amilyeneket csak lát­tam. Ezernyi tölgyfa, gyökere fölött több mint hétlábnyi át­mérővel, ugyanazon vastagság­ban 30—40—50 lábnyi magas­ra nyúlik minden ág nélkül a legegészségesebb állapotban.” Az angol orvos arról a nagy­szabású munkáról is hírt ad, amelynek során a XVII. század végén, a XVIII. század elején erdőirtással, égetéssel szántó­földet és szőlőterületet raboltak Somogybán. „Ezekben a félre­eső erdőkben az épületfának nincs nagy értéke. A legna­gyobb fának törzse szanaszét hever a földön, ahogyan a vi­har kidöntötte. A korhadó anyai.ból az erdő új erőt kap. A fejszével vágják, s így a gí .írek felé néhány lábnyi fa ve rendőbe megy.” Tüskés Tibor: (Részlet a könyvből)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents