Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)

1979-06-03 / 150. szám

DN HÉTVÉGE 8. PEDAGÓGUSNAP I979. JÚNIUS 3. Kitüntetett Baranya megyei pedagógusok | Apáczai Csere János-díj Mindenki el­lenezte. A fe­lesége, a tan­székvezetője. Barátja ka- tángkóró cso­korral „kö­szöntötte föl”. Tudományos előbbrejutá- sát féltették. Egy kollégiumigazgatónak mindenre van ideje, csak a kutatásra, elmélyült tanulmá­nyozásra nem. De „möszijő Zserzsöli", ahogy a baráti, kedves diákjai hívják, utalva kitűnő francia nyelvtudására, nem hagyta magát. Egy nap alatt eldöntötte, elvállalja a Pécsi Tanárképző Főiskola kol­légiumának vezetését. Mert egy kollégiumban is mindent el lehet érni, mindent meg lehet csinálni, korlátokat csak az ember esze és egy­szeri léte szab, vallja Ger­Gergely János gely János, aki megtiltotta a hallgatóknak, hogy igazgató árazzák. Legyen őcsakaGen- gely, aki barát, társ a közös munkában. Felszabadultan is lehet produkálni. Ezt bebizo­nyította azzal, hogy a Kiváló kollégium minősítést a neve­zetes Eötvös-kollégium után ők kapták meg. 1974-ben„ majd négy évvel később új­ra elnyerték ezt a kitüntető címet. Megvalósította a szak­kollégiumi rendszert, beszer­vezte munkatársait, akik tár­sadalmi munkában vállalták a többletmunkát, esténként tar­tottak foglalkozásokat a diá­koknak. A hallgatók nagy ré­sze is örömmel belement a heti nyolcórás intenzív nyelv- tanulásba és szakmai képzés­be. Mivel mindenki szidta a hivatalos közművelődést, Ger­gely János barátai segítségé­vel elindította a heti kétórás, négy féléves közművelődési kurzust a kollégiumban. Veze­tésével főiskolások együttmű­ködési szerződést kötöttek az újpetrei tsz-szel, az 508. sz. szakmunkásképzővel. Kijárnak falura és az intézetbe, elő­adásokat tartanak, beszélget­nek, klubokat alapítanak, ki­állításokat rendeznek. Gengely János most azon töpreng, ho­gyan lehetne „összefocizni" a közművelődést, a retorikát, a néprajzkutatást, a szociológiát és a nyelvészetet, vagyis mind­azt, amire egy leendő tanár­nak szüksége lesz. Negyvenkilenc esztendős, húsz éve tanít a főiskolán, 1968. óta áll a kollégium élén. Kiváló pedagógus Laczkó Lajos Tudományos Bizottságának tag­ja, néhány évvel ezelőtt ő képviselte hazánkat az UNES­CO közművelődési szemináriu­mon. Volt NÉKOSZ és Eötvös kollégista és pedagógiai el­veit „székely apjától és ha­tározott, alföldi anyjától" ta­nulta. Kollégiumi munkája mellett mindig megtartotta óráit a nyelvészeti tanszéken. Nem bánja, hogy kicsit hát­térbe szorult a tudományos „karrier", hogy még docens. Bár bölcsészdoktori minősítést is akar szerezni és ősztől töb­bet fog eredeti szakmájával foglalkozni. De azért nem sza­kad el a kollégiumtól sem. Újra patronál majd egy cso­portot, tanít franciát és veze­ti a nyelvészeti szakkollégiu­mot. „És a diákok mindig megtalálnak. Ahogy a gyere­keim bejárnak a kollégiumba, úgy zarándokolnak hozzánk a* hallgatók. Elmosódott a ma­gánéleti zártság." B. A. — A mi ta­f nulóink hamar bekerülnek a közvetlen ter­melő munkába, s ott rájuk ra- gad minden jó, és rossz egy­aránt — mond­ja Laczkó La­jos, a pécsi 506. sz. Szakmunkásképző In­tézet gyakorlati oktatásvezetője. — Itt jószerével csak hátrá­nyos helyzetű gyerekek vannak. Nemcsak a szakmát kell taní­tanunk, nemcsak pedagógus­ként kell nevelnünk, hanem gya­korta apjuk helyett apaként kell viselkedni. — ötvennyolcban kerültem ide szakoktatónak, kőműves vol­tam, s a katonaságnál fogal­mazódott meg bennem, hogy a szakmai utánpótlás nevelése milyen szép és érdekes feladat lehet. Elvégeztem az építőipari technikumot, s hatvankettőtől vagyok a gyakorlati oktatás ve­zetője. Ez azt is jelenti, hogy még öt szakma fogásait meg kellett tanulnom, hiszen a szak­mai tudás nélkül hogy is irá­nyíthatnám a munkát. Részt vet­tem a szakmunkásképzés szinte minden eseményében, tanterve­ket készítettünk, módszertani kutatásokat, kísérleteket végez­tünk. A szakmunkásképzés soha nem szakadhat el a népgazda­ságtól, ha most a minőség az elsőrendű feladat, meg kell ta­nítani a gyerekeket a minőség­re. Hogy tudjanak olyant pro- dukáln., amire büszkék. B. L. Kiváló pedagógus Kiváló pedagógus Kiváló pedagógus Sávay László A Nagy La­jos Gimnázi­um folyosóján sorakozó tab­lókon keresem a fényképét: a tizenöt évvel ezelőtti felvé­teleken még sötét a haja, a szemüvege is régebbi divatot követ; a későbbieken már őszül, olyan mint most, életben. Mire a legfrissebb tablókhoz érék, már személyes ismerősömnek érzem, holott sohasem talál­koztunk. Messziről felismerem, amikor a csöngetés után a tanáriba siet. 1942-ben kezdte a pályát, lassan negyven éve tanít. Há­rom pedagógus-generáció köz­bülső tagja, hiszen az apja igazgató volt, és a lánya is ezt a hivatást választotta. Sá­vay tanár úr a Széchenyi gim­náziumban állt először kated­rára. A Nagy Lajos államosí­tása óta itt tanít, 1961-től igazgatóhelyettes. —• Négy igazgató alatt „szolgáltam", mindegyik más­más egyéniség, de valcmeny- nyi közös jellemzője, hogy hagytak dolgozni — emléke­zik vissza. — Szerettem a munkámat, a biológiát. Jó képességű gyerekekkel dolgoz­--------------------------* h attam. A gyerekek szorgal­ma, értelmük nyiladozása, a tantárgy iránti fokozódó ér­deklődésük rám is serkentő­leg hatott, és iparkodtam min­dig jobban és jobban meg­szervezni az óráimat. A több, párhuzamos osztályban való tanítás — ez a nagy iskolák előnye — rövid idő alatthi- hetetlen rutin kialakulását biztosította. Lehetővé tette, hogy viszonylag kevés új órá­ra kellett készülnöm, így minden felkészülésem alapos lehetett, és minőségi munkát végezhettem. Az eredmény nem maradt el. Sávay Lászlóra hamaro­san felfigyeltek szakmai kö­rökben, s szakfelügyelő lett Tanítványai közül nagyon so­kan bekerültek az orvosi egyetemre, s azóta már töb­ben professzorok lettek. Egy- egy érettségi találkozón egy­más mellett ülnek volt diák­jai: a rádióriporter, a hajós- kapitány, a genetikus, az író, az orvos, a bíró és még ki tudja, hány érdekes ember. Rövidesen nyugdíjba megy. Könyvtár, múzeum, zenehall­gatás, kirándulás, sok-sok ol­vasás, és a baráti 'kapcsola­tok ápolása — ezek a tervei. Pótolni, amire eddig kevés idő jutott. H. J. Kiváló pedagógus Bernáth Jánesné A 39. Dan­dár úti Álta­lános Iskola tanárai szok­tak így bú­csúzni reggel otthon: el me­gyek haza, az iskolába. Az iskolába, amit húsz éve vet­tek birtokukba. Húsz éve itt tanít Bernáth Jánosné. 1955- ben végzett magyar szakon a Pécsi Tanárképző Főiskolán, később történelemből is sza­kosodott. Nyolc év óta azon­ban csak 10 órát tanít egy héten, akkor is magyart, hi­szen azóta városi szakfelügye­lő is. — A szívem a gyakorlati tanításé, a gyerekekkel való közvetlen foglalkozást nagyon szeretem. A tanításban most az érdekel nagyon, hogy én is részt veszek az irodalomok­tatás új rendjének kipróbálá­sában. Nagyon érdekes mun­ka ez, s egy dologgal szeret­ném szemléltetni, milyen ered­ményes: az osztályban mind­össze 12 százalék az értelmi­ségi származású gyerek, s hat bukott tanuló is jár oda. Az ellenőrző felmérésnél mégis 73 százalékos volt a kísérleti osztály eredménye, s igaz, hogy egyetlen jeles nem akadt, de egyetlen elégtelen sem. Mostanában már első tanít­ványaim gyerekeit tanítom, s ez, hogy a pádból ismerem a szülőket is, nagyon nagy könnyebbség, öröm így dol­gozni. Mint ahogy feledhetet­len volt az a négy év, ami­kor ebben az iskolában volt a dolgozók önálló általános iskolája. Délelőtt a gyereke­ket, este szüleiket tanítottam ugyanarra, s meghatódtam, amikor elmondták, apa és fia együtt készült az órákra. — Ügy gondolom, hogy Pécs jól együttműködő ma­gyartanári közössége ért el olyan eredményt, amely a ki­tüntetésben is elismerésre mél­tó. örülök, hogy segíthettem ezt a munkát mint szakfel­ügyelő, hogy tehetséges, so­kat tudó fiatal pedagógusok­kal is dolgozhatom, köztük volt tanítványaimmal. — Sajnálom a főnököt, mert nyugdíjba megy. Húsz éve nyersen megkaptuk ezt az épületet, minden, ami itt van, a közös munka eredménye — a kezdő tantestület három­negyed része most is itt van. Talán ezért is búcsúzunk úgy reggel a családtól, elmegyek haza, az iskolába. B. L. Dr. Brezniczky József A szülőhazá­ja Tolna megye, Sióagárd. A ter­mészet, az álla­tok szeretetét innen örökölte, ő még innen hozta magával, ellentétben a mai gyerekkel, akik közül ma­napság inkább a városiak men­nek mezőgazdasági iskolákba. Nagyot változott a világ azóta, hogy az ötvenes évek elején Brezniczky József Szekszárd-Pa- lánkon elvégezte a mezőgazda­sági technikumot, és az agrár- tudományi egyetemre jelentke­zett. Az állattenyésztési karon szerzett diploma után szívesen koptatta volna az Állatorvostu- domónyi Egyetem padjait is, de erre nem kapta meg a minisz­teri engedélyt. így 1957-ben 4— ahogy mondani szokták — a termelésben kezdett el dolgoz­ni, a kistermelői ágazatot irá­nyította egy szövetkezetben, amelynek főállattenyésztője is volt. Szekszárdi MÉSZÖV, len- gyeli mezőgazdasági szakisko­la, ezek életének újabb állo­másai. A gyakorlati szakember érdeklődése egyre inkább az ok­tatás felé fordult. — Megyei KISZ vb-tag vol­tam Szekszárdon — mondja — s akkoriban, az ötvenes évek legvégén szervezték az ország­ban a KISZ-iskolákat, ahol óra­rend szerint tanultak a diákok mozgalmi tárgyakat. Az öt isko­la közül az egyik a lengyeli mezőgazdasági szakiskola volt, ahol 1962-ig tanítottam, és a kollégiumot vezettem. Ez alatt az idő alatt elvégeztem a ta­nárképző főiskolát, és véglege­sen a tanári pálya mellett kö­teleztem el magam. Hamarosan régi iskolámhoz kerültem visz- sza. Az állattenyésztési szakon tanítottam a szekszárd-palánki felsőfokú technikumban, míg ide, Pécsváradra nem helyez­tek igazgatónak, a mezőgazda- sági szakmunkásképző intézetbe. Ez 1967-ben történt. Brezniczky József azóta is ál­landóan tanul. A neve elé öt évvel ezelőtt két betű, a dr. ke­rült, disszertációját a takar- mányértékesülés témaköréből ír. ta. Eredeti szakmájával nem tu­dott, nem is akart szakítani: a mezőgazdasági tudományokban és a pedagógiában elért sike­rek együtt szerepelnek életcél­jai között. A szakmai problémák megoldásának semmivel sem örül jobban, mint ha egy ne­héz körülmények között felnőtt tanulónak értékes bizonyítványt adhat a kezébe. Hívták vissza Szekszárdra, igazgatónak. Nem vállalta. Kö- tj a pécsváradi tizenkét év, a nehéz körülmények között elért sikerek, a kollégák, barátok. Dr. Brezniczky József most már baranyai pedagógus marad. H. J.--------------------------------*---------------------------------­A páczai Csere János-díj Dr. Csonka lakács Lászlóné Sokáig álltak tanácstalanul tanárok, diákok az osztályfőnöki órák előtt. Hi­szen a nevetés nem korlátozód­hat csak erre az órára, nem is válhat az óra panaszfó­rummá, elmaradt tananyagokat sem lehet ilyenkor pótolni. Csonka Takács’lüászlóné, a kö­zépiskolák osztályfői óráinak megyei szakfelügyelője így be­szél erről a területről: — Amikor 1973-ban szakfel­ügyelő lettem1_tulajdonképpen azt kellett először elérnem, hogy megtartsák az órákat, mégpedig céltudatos pedagó­giai munkával. Hiszen ezeken az órákon az egész személyi­ség megmérettetik. Aztán erő­síteni kezdtük az osztályfőnöki munkaközösségeket, megszüle­tett a nevelés-oktatás új terve. A hozzá kapcsolódó kézikönyv munkálataiban magam is részt vettem, most írjuk az osztályfő­nöki órák orientációs tematiká­ját is az Oktatási Minisztérium számára. Baranya más szempontból is országos műhely lett: itt pró­bálja ki az OPI a mi tanára­inkkal a tanulókról készítendő új típusú osztályfőnöki feljegyzé­seket is, s a megyében zajlott le az új oktatási-nevelési terv kipróbálása a szakközépisko­lákban és a gimnáziumokban. E műhelymunkák mellett azon­ban a tanárok állandó önkép­zését tartom a legfontosabb­nak. Talán még ennél is lénye­gesebb ugyanakor a tanár- egyéniség emberi kisugárzása, amely nemcsak egy-egy osz­tályra, hanem nagyobb közös­ségekre is hat. G. O. Kiváló pedagógus Dr. Dorsics Györgyné Minden nap más iskolák, más arcok, új emberek. Min­denütt másfajta adottságok, ugyanakkor egy közös feladat, a , magyar nyelv : ügye, a magyar- és a történelem- tanítás. Ez határozza meg dr. Borsics Györgyné általános is­kolai megyei szakfelügyelő mindennapi munkáját. Ezen kí­vül a tanítás a Jókai úti Álta­lános Iskolában, a továbbkép­zések szervezése, az új tanter­vi dokumentumok előkészítése. Az utóbbi témához kapcsoló­dik, hogy Dorsicsné más pé­csi tanárokkal együtt részt vesz oz Országos Pedagógiai Inté­zet tantervi bizottságának mun­kájában: az általános iskolai fogalmazástanítás részterületét dolgozzák ki. Erről beszélgetve máris témánál vagyunk: ki­emelt szerepet kap ugyanis az A Mecsök bányái és a pedagógia. Vájárképzés és szakmun- kásnevelés. Tanítás és pe­dagógiai ku­tatások. E te­rületek fonód­nak össze tölbb mint húsz esztendeje Krisztián Béla megyei szakfelügyelő pe­dagógiai pályáján. 1957-foen, amikor kiépültek a szakokta­tás mai alapjai, már vájárta­nulók nevelődtek keze alatt. 1959-től a komlói 501. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára. 1973-tól a szakmun­kásképzés pedagógiájának szakfelügyelője, a megyében. Közben elvégezte a Műszaki Egyetemet, majd az ELTE pe­dagógia szakát, s elméleti munkák, cikkek, tanulmányok módszertani útmutatók kerül­nek ki tolla alól. A magyar szakmunkásképzés, a jövő munkásgenerációjának neveié­Krisztián Béla se szempontjából rendkívül fontos a két éve életbelépett új oszályfőnöki tanterv, mely­nek szerkesztésében, megírá­sában, kipróbálásában, kísér­letében részt vett Krisztián Béla is. Társszerzője volt a tanterv tavaly megjelent ké­zikönyvének. Ezek a dokumentumok vé­gigkísérték azt a folyamatot, amely társadalmunkban vég­bement az elmúlt két évtized alatt, s tartalmazzák mindazo­kat az alapokat, melyekből ki­bontakozhat a fejlett szocia­lista társadalom munkása. Ugyanakkor e nevelési munka nem nélkülözhette a szakmai ismeretanyag korszerűsítését sem. Végbement a bányászati is­meretanyag reformja: Kriszti­án Béla négy tankönyvét hasz­nálják 1972. óta a vájártanuó intézetekben, s megszületett az új tanterv is, amely 1980- ban lép életbe. Bmögött pe­dig ott húzódik energiatarta­lékaink számbavétele, az érc-, szén- és kőbányászat gépesí­tése, villamosítása, átalónos korszerűsítése. — Mindig meggyőződésem volt — mondja munkájáról Krisztián Béla —, hogy igenis meg lehet szerettetni, el lehet sajátíttatni a tanulókkal a bá­nyászatot, melynék évtizedes hagyományai vannak a Me­csekben. El lehet érni, hogy hivatássá váljék a bányász­szakma, bármilyen nehéz is az. Mindig fűtött egy szak­mai és egy pedagógiai am­bíció, hogy lássam, mit le­het kihozni a hozzánk kéri üt fiatalokból, most éppen a ná­lunk tanuló mongóliai diá­kokból. S azokra a tanítvá­nyaimra vagyok a legbüsz­kébb, akik a szó klasszikus értelmében lettek bányászok, s dolgoznak mindenfelé az or­szág bányaüzemeiben. G. O. anyanyelvi nevelés az 1980-ban induló új ötödikes tantervben. Nem lesz többé csak a ma­gyar tanár gondja a helyesírás, a szép magyar beszéd. — A magyar nyelv ügyét tantestületi üggyé kell tenni — mondja a szakfelügyelő. — Jó látni, hogy az iskolai tanter­vekben máris szerepel ez a szempont, hiszen anyanyelvi műveltség nélkül más tantár-, gyak vagy később a szakmák sem sajátíthatók el. Ugyancsak idén jutottunk el oda, hogy oz iskolák igazgatói mindenütt főszerepet szánnak a könyvnek, a könyv bevonult most már nemcsak a magyar-, hanem a többi órára is, hogy szervesen illeszkedjék a tanulás folyama­tába. Ezt a két dolgot tartom a legfontosabbnak a munkám­ban: meg kell tanítanunk he­lyesen, szépen beszélni a gye­rekeket, és könyvet kell adnunk mindegyik kezébe. G. O.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents