Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)

1979-06-20 / 167. szám

Nagy sikerű sportdélutánt rendezett tegnap délután a Verseny utcai pályán a Magyar Rádió P-écsi Stúdiója, a Dunántúli Napló és a Pécsi VSK. A műsorban — melyet a Pécsi Rádió élőben közvetített — megszólaltak az NB l-be jutott PVSK-labdarúgócsapat tagjai, az edző, a vezetők, a törzsszurkolók, valamint a 27 évvel ezelőtt NB l-ben szerepelt Pécsi Lokomotiv akkori játékosai. A sikeres délutánt Pécsi Lokomotiv—PVSK kispályás labdarúgó-mérkőzés zárta. Képeink a sportdélutánról: Rónai István edző és Tallósi István csapatkapitány Kovács Imre mikrofonja előtt. — Réfi fejes­gólja a 3:0-ás PVSK-győzelemmel végződött mérkőzésről. — A szépszámú nézőközönséget az eső sem riasztotta el. Arató László felvételei A sport az egész társadalom ügye K özismert paradoxon: a civilizáció áldásai a ci­vilizációs ártalmak szü­lői is egyben. A repülőgép, az autó. a mozgólépcső megte­remti a gyorsaság, a kényelem maximális feltételeit, ugyanak­kor redukálja is a természetes emberi cselekvésingereket és -igényeket. A mozgásszegény életmód, a kényelem elfogadá­sa és igénylése — ha elural­kodnék — az ember elkorcso- sulásához vezethetne. Riadót kellett fújni! A Magyar Szocialista Mun­káspárt 1967-ben alaphatáro­zatot hozott a testnevelési és sportmozgalom feladatairól, ezt követően a legmagasabb párt­ós állami fórumok rendszeresen napirendre tűzték a kérdést. Kialakultak az élsport és az if­júsági, tömegtestedzés helyes arányai: uralkodóvá lett az a szemlélet, miszerint a verseny- sportban elért sikerek önma­gukban nem reprezentálhatják az ország edzettségét. A sport- sikerek fontosak, lelkesítenek, az olimpiai-, világ- és Európa- bajrioki érmek, helyezések sportmozgalmunk tekintélyét, hírét öregbítik. Ám hiába szép és gazdag a kirakat, ha sze­gényes a raktár... A testedzés és a sport állami irányításának megvalósítása volt az első lépcső. A sportélet állami, tanácsi felügyelete egy­ben azt is jelenti és garantál­ja. hogy a testedzés társadal­mi ügy; szervezéséért, irányítá­sáért az államigazgatás appa­rátusa felelős. Kialakultak az előbbre lépés feltételei. Az általános és középiskolákban heti háromra emelték a test­nevelés órák számát, kidolgoz­ták — és gondos, alapos kí­sérletezés után bevezették — a szellemi—fizikai harmóniát sokoldalúbban], komplexebben szolgáló új tantervet Megvaló­sulhatott, ami Comenius vagy Eötvös óta is csak illúzió volt: képességeitől, adottságaitól függetlenül minden gyerek örö­mét lelheti a testedzésben! Hi­szen az új tanterv nem unifor­mizált követelményeket szab, hanem mindenkitől önmagához mért fejlődést kíván meg. Ez pedig egyik — és talán legfőbb — garanciája lehet annak, hogy az iskolapadból kinőve is igényelje a felnövő nemzedék a mindennapos, rendszeres testedzést. Sportéletünk kulcskérdése az iskolai, ifjúsági testedzés, amelynek minősége, intenzitása az élsport eredményességét is alapvetően meghatározza. A lé­tesítmény-feltételek és a szak­tanár-ellátottság javítását célzó törekvések és erőfeszítések ál­landóan napirenden vannak. Az elmúlt néhány évben tor­natermek és -szobák, kispályák, sportudvarok százai, uszodák, csarnokok tucatjai épültek, rész­ben állami támogatással, rész­ben társadalmi összefogással. A TF-en, a tanárképző főisko­lákon emelték a testnevelés­tagozatosok felvételi keretszá­mait; a tanítóképző főiskolák speciális kollégiumain egyre több fiatal kap testnevelési szakképzést. És ami tulajdon­képpen új vonás: ma már az óvodások napirendjében is je­len van a tudatos testedzés! Valójában ezzel már a rendsze­res testnevelést készítik elő, mely az iskolák alsó tagozatos osztályaiban fontos tantárgy­ként kell hogy szerepeljen. A mozgás az ember veleszü­letett, természetes életszükség­lete. Figyeljük csak a két-három éves apróságokat: a szünet nélküli, örökösen megújuló len­dület nem fárasztja őket; sőt, akkor bágyadnak el, ha fegyel­met, mozdulatlanságot paran­csolnak rájuk. A szemek csillogását, az energiát és robbanékonyságot, a mozgás, a játék önfeledt örömét kell megőrizni és átmen­teni a felnőtt korba is. A gyer­mek perpetuum mobile-vágyait kell ébren tartani mindvégig. Hogy milyen módon és hogyan, az a körülményeken, a lehető­ségeken múlik. De legfőképpen az embereken: a testnevelő­kön, az edzőn, sportvezetőn; a szülőkön, a hivatali főnökön, a barátokon, társakon. És azon a felismerésen, hogy az edzett­ség nem magánügy, hanem na­gyon fontos gazdasági, társa­dalmi tényező! Ha a sportról, a mozgásról, az Edzett ifjúságért mozgalom­ról beszélünk, nem egyszerűen arról van szó, hogy X vagy Y egészséges-e. Hanem arról, hogy mennyivel többet tudnak nyújtani a nagy közösségnek — a társadalomnak — ha ed­zettek, egészségesek. Ezért is nagyon fontos, hogy a tested­zés mindennapos téma marad­jon, s hogy a párt- és állami fórumok rendszeresen tűzzék napirendjükre az időszerű sport politikai kérdéseket. A párt sportpolitikája ugyanis szerves és elválaszthatatlan része az általános politikának. M a kezdődik az orszá­gos kommunista sport­aktíva, amely a test­nevelés, a sport, az egészséges életmód jelenéről és távlatairól tanácskozik, értékeli sportéle­tünk minden jelentős kérdését Bizonyos, hogy a tanácskozá­son az arányok majd mar­kánsabban bontakoznak ki, mint a fentiekben. Hiszen szól­ni kellett volna még az isko­lákban folyó utánpótlás-kivá­lasztásról, a tudatos utánpótlás­nevelésről, az élsport terveiről, céljairól, olimpiai reményeiről. Miért esett mégis több szó az egészségügyi- és tömegtested­zésről? Mert itt vannak elsősorban adósságaink. önmagunkkal és — legfő­képpen — a társadalommal szemben. «» On kérdez - a PVSK válaszol A Magyar Rádió hagyomá­nyos csütörtök délutáni sport­műsorában ezúttal megszólal­tatják az NB l-be jutott labda­rúgócsapatok képviselőit. A 14 órakor kezdődő műsor első ré­szében a labdarúgó, atlétikai és kosárlabda tehetség kutató akció elődöntőiről lesz közvetí­tés, majd 15 órától a DVSC, a Volán és a PVSK képviselőié lesz a szó. A PVSK-t Mátis Gé­za elnök és a labdarúgó szak­osztály elnöke, Viszt István kép­viseli. A kérdéseket június 20- ón, szerdáin 12-18 óra között, Pécsett a 12-437-es telefonszá­mon lehet feltenni. Az adás napján Budapesten 12—16 óra között a 139-024-es telefonszá­mon lehet kérdezni. A műsort a Petőfi adó sugározza. Oj sportegyesületek Pécsett Új sportegyesület alakult a Sopiana Gépgyárban és a 14- es Autójavító Vállalatnál. A Sopiana Gépgyár sportegyesü­lete „Pécsi Vasas Izzó SE” né­ven működik. Elsősorban tö­megsporttal kívánnak foglalkoz­ni, szakosztályként a természet- járó szakosztályt alakították meg. Az egyesület elnöke Sza­bó Zsigmond, a gyár igazgató­ja lett. A 14-es Autójavító Vállalat SE autós, asztalitenisz, sakk és természetjáró szakosztályt ho­zott létre. Az egyesület elnö­kének Tóth Lászlót választották. Röviden Tömegsport. Pécsett az ifjúsági stadionban rendezték meg a falusi dolgozók nyári spartakiádjának Pécs város környéki döntőjét, melyen 10 községből 170 induló vett részt. A döntőn a legeredményesebbnek Pellérd csapata bizonyult Baksa és Görcsöny előtt. Kerékpár. Debrecenben a Főnix Kupa elnyeréséért versenyeztek a pécsi kerékpárosok — sikerrel. A junioroknál első Illés, az ifjúságiak' nál második Ferk, harmadik Ber- náth G., hatodik Karácsony, a ser­dülőknél ötödik Hirth, hatodik Gál, az úttörőknél ellső Molnár, második Szakács. A pontversenyben: első a PMSC—PSI 33. Területi ifjúsági bajnokság Pécsett A PVSK-pólyón rendezték a területi (Somogy, Tolna, Ba­ranya) ifjúsági atlétikai baj­nokságot. Az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz, mert egy kisebb záport kivéve semmi sem zavarta a verseny lebo­nyolítását. Tizenkét egyesület — köztük öt Baranya megyei szakosztály — indította ver­senyzőit. A két versenynap so­rán alig száz atléta állt rajt­hoz, s ez sajnos igen kevés. A férfiaknál viszonylag kielé­gítő volt az indulók száma; 800 méteren 14, 1500-on 12 futó küzdött a győzelemért és a helyezésekért, itt jó verse­nyeket láthattak az érdeklő­dők. A tízpróbára is négyen vállalkoztak, ugyanakkor a női ötpróbában nem volt induló. A férfiaknál 100 és 200 méte­ren kaposvári győzelem szüle­tett; 400 és 800 méteren Her- czeg, a PVSK 17 éves tehet­séges futója egyéni csúcsok­kal kivívott győzelmeivel hívta fel magára a figyelmet. Kiss (KBSK), 1500 méteren, Schrö­der (PMSC) 3000-ren bizonyult a legjobbnak. Az ugrószámok közül Szikszói (PMSC) 1,95- ös magasugrása említhető. A komlói Buzási nyerte a disz­kosz- és kalpácsvetést. Tízpró­bában Lakosa Gyula (PMSC) 5582 ponttal nyerte a bajnok­ságot. A lányoknál a dombó­vári Kovács Ágnes érte el a legjobb eredményt súlylökés­ben (12,23) és gerelyhajítás­ban (43,64). A két középtávon Mernye (PMSC) könnyen győ­zött; Halena Angéla (PMSC) 400 méteren és távolugrásban volt a legjobb. A győztesek jogosultak az országos ifjúsági bajnokságon részt venni. Villányi Nándor MÁV ELŐRE—MTK-VM 1:1 (1:0) Székesfehérvár, 2500 néző, v.: Palotai. Góllövők: Lazsányi, ill. Ta­kács. Felhős, borongás időben ke­rült sor a mérkőzésre. A baj­nokság találkozójának tétjét ez­úttal nem a kiesés elleni harc jelentette, hanem a 30. pont el­érése. Mivel az MTK-nak a döntetlen is elegendőnek lát­szott, érthető módon a fehér­váriak játszottak gólveszélye- sebben az első játékrészben. Szünet után változott a kép. Takács beállásával feljavult a fővárosiak támadójátéka, 10 perc elegendő volt számukra, hogy döntetlenné tegyék a mér­kőzést. A látottak alapján az eredmény megfelel a játék ké­pének, bár a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 1. U. Dózsa 2. Ferencváros 3. Diósgyőr 4. Vasas 5. Bp. Honvéd 6. Rába ETO 7. Tatabánya 8. Pécs 9. Videoton 10. ZTE 11. Dunaújváros 12. Békéscsaba 13. Salgótarján 14. MTK-VM 15. MÁV Előre 16. Csepel 17. Haladás 18. Bp. V. Izzó 34 21 10 3 84-38 52 34 18 11 5 75-44 47 34 19 6 9 60-37 44 34 16 10 8 62-49 42 34 16 9 9 57-39 41 34 12 11 11 40-33 35 34 12 11 11 50-47 35 34 10 15 9 38-42 35 34 12 10 12 46-49 34 34 10 12 12 46-46 32 34 10 12 12 50-54 32 34 11 9 14 49-52 31 34 9 13 12 43-50 31 34 11 8 15 42-50 30 34 10 9 15 31-54 29 34 5 15 14 35-48 25 34 9 5 20 40-74 23 34 4 6 24 35-77 14 * MNK ELŐDÖNTŐK A labdarúgó MNK-ban ked­den vidéken került sor a két elődöntő első összecsapására. A visszavágók csütörtökön, Bu­dapesten lesznek. Rába ETO—Csepel 7:2 (4:1) Tatabánya—Ferencváros 3:1 (0:1) • WIMBLEDON: Elkésiült a világ egyik legnagyobb teniszversenyének, a június 25-én kezdődő wimbledoni „gálának" a kiemelése. A férfi egyesben és a nőknél is a címet vé­dő versenyző került a ranglista élére, tehát Björn Borg, illetve Martina Navratilova. Kellemes meglepetés, hogy a férfi párosoknál a legjobb tizenhatot felvonultató listára került a magyar Taróczy Balázs, oldalán a paraguayi Victor Peccivel, a 14. helyre sorolták őket. # BUENOS AIRES: Az AFP hírügy­nökség Buenos Aires-i jelentése sze­rint Cesar Menotti, a világbajnok Argentína labdarúgó válogatottjának szövetségi kapitánya kijelölte kere­tét a június 25-i „világválogatott el­leni mérkőzésre", amelyet abból az alkalbmból rendeznek meg, hogy éppen egy évvel ezelőtt nyert a vb házigazdája Mundial-aranyat. Menotti „legénysége" a következő: Fillol, Baley, Olguin, Luis Galvan, Passarel- la, Tarantini, Galltego, Ardiles, Ma­radona, Houseman, Luque, Valen­cia, Barbas, Trossero, Villaverde, Outes és Oviedo. Hiányzik tehát a vb gólkirálya: Kempes. Ami a „vi­lágválogatottat” illeti, június 22-én érkezik Enzo Bearzot olasz szövetsé­gi kapitány vezetésével Buenos Aires- be, 15 játékossal, sajnos, Törőcsik nélkül. Az interkontinentális együttes a következő játékosok közül kerül ki: Leao, Toninho, Cerezzo és Zico (brazilok), Cabrini, Tardelli, Causio, Bettega és P. Rossi (olaszok), Kon- cilia és Pezzey (osztrákok), Krol és Neeskens (hollandok), Piatini (fran­cia), Bonhof és Kaltz (nyugatnéme­tek). # TOULON: A 38. percben dőlt el a touloni utánpótlás-válogatottak labdarúgó-tornáján a Magyarország— Argentína, kétszer 40 perces talál­kozó sorsa, ekkor rúgta a győztes gólt, s állította be a végeredményt Gyimesi, a Bp. Honvéd játékosad A villanyfényes mérkőzést a világ egyik legnevesebb játékvezetője, a francia Wurtz irányította. Ugyancsak h tor­na B-csoportjában a Szovjetunió— Írország mérkőzés 0:0-ás félidő után 1:0-ás szovjet győzelemmel zárult, a gól! a 75. percben Szuszloparov rúg­ta. Kedden a Kínai NK—Hollandia, a Franciaország—Jugoszlávia, majd szerdán az Argentína—Írország, Szov­jetunió—Magyarország mérkőzésekkel folytatódik a fiatal labdarúgók franciaországi tornája. Enyhe ítélet a kaposvári „bundázók” ügyében A Kapösvóri Rákóczi fegyel­mi bizottsága a nagy port felvert Ajka elleni „bunda”- ügyben — mint arról hírt ad­tunk — négy labdarúgóját fel­függesztette. Az ügy tárgyalá­sát a fegyelmi bizottság befe­jezte, s a következő ítéletet hozta. Gulyás Sándor csapat- kapitány hat hónapig, Málics Gyula és Deákvári Antal há­rom-három hónapig nem ve­het részt csapata bajnoki vagy kupamérkőzésein. Az Ítéletet azonban a bizottság hathóna­pi próbaidőre felfüggesztette. Érvényben hagyta viszont Gu­lyás évi 25 százalékos, Deák­vári és Málics évi 20 száza­lékos prémium elvonását. Zentai Józsefet bizonyíték hiányában a fegyelmi bizott­ság a vád alól felmentette. A feltűnően enyhe ítéletet Varga Gyula, a Kaposvári Rá­kóczi ügyvezető elnöke azzal magyarázta, hogy az említett játékosok korábban csapatuk legjobbjainak számítottak. Tet­tüket megbánták és ígéretet tettek — ha arra módot kap­nak — tudásuk legjavát nyújt­va harcolnak a Rákóczi szí­neiért. * Még egy hír a Rákóczi há­za tájáról. A kaposvári NB ll­es együttes megállapodott dr. Puskás Lajossal, a volt válo­gatott labdarúgóval, a Deb­receni MTE legutóbbi edzőjé­vel, hogy a jövőben Puskás látja el két éven keresztül Ka­posvárott a vezetőedzői tisz­tet. Mai sportműsor Labdarúgás. Osztályozó me­gyei II. osztályba jutásért: Aba- liget-Ócsárd, Szentlőrinc, 17.00. Kásád—Hidas, Boly, 17.00. Atlétika. A PMSC versenye. Tüzér utca, 15.30. ounantuit napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8-20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 36,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents