Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)

1979-05-13 / 129. szám

2 Dunántúli napló 1979. május 13., vasárnap Előttetek az egész világ Ballagás Szombaton tartották ha­gyományos ballagási ün­nepségüket az ország kö­zépfokú tanintézetei: a végzős diákok búcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól. ♦ K lapjainkban már ballag ■ ’ a kiscsoportos, az óvo­dás, ballag a kisdiák és az egyetemista, ballag min­denféle rendű és rangú is­kola és tanfolyam diákja. A ballagás szóról mégis mindenkiben a középiskolá­sok búcsúja ötlik. Az élet­re felkészítő, a felnőttség­be bocsátó alma mater, a régi tanulók díszítette fo­lyosók, az ablakmélyedés, ahol titkon még cigizni is lehetett, a dolgozatírás előtti izgalom. A ballagás boldogság is, szomorúság is. Felszaba- dultság is — kötöttség is. Búcsúzás is — kezdés is ... Virágerdőt szippantottak magukba tegnap a meg- illetődött falak, velük bol­dog könnyű édesanyákat, büszke apókat, falusi nénit feketében, unokacsodáló- ban. Irigykedő húgokat, fölényes báttyokat, baráto­kat. A tanár utoljára legyinti nyakon rakoncátlan diákját — vigyázz magadra fiam! — ezt mondja a mozdulat. A fiúk még nevetgélnek és a torok szorongása már köny- nyeket gördít a lányok ar­cára. Próbálnak nem gon­dolni a holnapra, az elke­rülhetetlenre, szemükben végtelenre görbül a látható világ. S, hogy végigjárták a ter­meket, „kiömlik" az iskola. Akik az aszfalt fölött lebeg­nek tíz centire, hát ők azok, akik hűségesen elhagyták tanáraikat. Elöntik a vá­rost, áradatuk tisztára mos­sa az utcákat, megszépíti a házakat, felfrissíti a fák zöldjét — megváltoztatja talán a földgolyót is, és ezen a napon egyetlen morc öreg sem mondja, ilyenek, ilyenek ezek a mai fiatalok. De szemek villantják to­vább az örökséget; men­jetek, szaladjatok gyere­kek, éljetek jól, boldogulja­tok! Előttetek az egész világ! Bodó A palántáké a főszerep Szombati séta a pécsi piacon Palántavásár az Irányi Dániel téren Látványos, tartalmas versenyek Honvédelmi nevelés A Magyar Honvédelmi Szö­vetséget fennállásának 30. év­fordulóján, tavaly Vörös Csillag Érdemrenddel tüntették ki. E magas kitüntetés elnyerésében kifejeződött, hogy magos szín­vonalon végzi a fiatalok haza­fias, honvédelmi nevelését, hogy az agitációs és propaganda- munkát is eredményesen fejtik ki a szövetségben, a klubokban, szakosztályokban, szakkörökben és o lakosság körében. A szövetség feladata tovább­ra is adott. Növelni munkájuk színvonalát és hatékonyságát, teljesíteni az előttük álló, egy­re több erőkifejtést igénylő sok­rétű feladatokat. Az MHSZ a párt honvédelmi politikájának megvalósításában más állami és társadalmi szervekkel együttmű­ködve valósítja meg a honvé­delmi oktatást, a katonai utó­Bőséges felhozatal primőrökből A palántáké., a főszerep a májusi piacokon, a hónap vé­géig tart szezonjuk, de még június elején is keresik a ké­sőbbi fajtákat, a másodülte­tésekhez. Tegnap reggel is a legtöbben a palántaárusok kö­rül forgolódtak. S nemhiába, mert valamennyi zöldségféle palántából volt bőven a pécsi Felsőmalom utcai piacon, mely most o legforgalmasabb, mi­vel az újmecsekaljait jelenleg átépítik, s a régi nagypiacon is építkeznek. Káposzta és karfiol Az Egyetem utcai bejáratnál nagykanizsai termesztők árul­tak. A rengeteg paprika, pa­radicsom mellett kínáltak kel­káposzta-, karfiol-, zeller-, ká­poszta- és karalábé-, valamint sokféle virág palántákat is. Az áraik sem különböztek sokban: a paprikapalántákat 60 fil­lérért, a paradicsomot 2 forintért adták, míg a karfiolt 60, a káposztát és karalábét 40 fillérért, a zellerpalánta csomóját 4 forintért vásárolhat­ták a kertészkedők. Póczok János nagykanizsai villanyszerelő, aki anyósával hosszú évek óta árusít o pé­csi piacon, mondta el, hogy idén kevesebben vásárolnak paradicsompalántát, sokakat elriasztott az eddigi időjárás, félnek, hogy elfagynak a kiül­tetett növények. Hegyi Győző a patacsi kis­kertjébe vásárolt paradicsom­palántát, nem riadva vissza az időjárás meglepetéseitől. Nevetve mesélte, hogy a pa­tacsi öregek már lemondtak a kavicsos, nehezen megmunkál­ható földről, ő maga még próbálkozik. A tegnapi felhozatal bősé­ges volt, szinte minden zöld­ségfélét megkaphattak a há­ziasszonyok, ami a hét végi ebédhez szükséges. Nagy meny- nyiségben, és sokfajta papri­kát kínáltak az árusok, s da­rabja három—nyolc forint kö­zött mozgott. A zeller, retek, saláta ára nemigen haladta meg a Zöldért árait. Talán a paradicsom volt valamivel ke­vesebb, igaz az ára annál bor­sosabb, kilójáért száz forintot is elkértek. Akadt, aki szép kis hasznot húzott ebből. Az egyik eladót kérdeztük: honnan hoz­ta ezt a szép paradicsomot? — Pestről, a Bosnyák téri piacról. — S ott mennyi a paradi­csom kilója? — Úgy hetven—nyolcvan fo­rint körül. Kevés volt a gomba Gombóból harmadannyit kí­náltak, mint egy héttel ezelőtt, s a körülbelül kétmázsányi reg­gel 8 óráig el is fogyott, 40— 50 forintos áron. Néhol lát­tunk ugyan egy-két csomó fó­lia alatt nevelt epret, de a ta­vasz végi gyümölcskínálat jó­részt az almából állt, safony- nyadozó aímakupacok jelezték, hogy már a végét járja. G. M. Versenyben a gyerekek I övész ve rse n y A légpuska csendes fegyver, így hát a fegyverropogás alig­ha hallatszott ki a pécsi úttörő­házból, ahol tegnap délelőtt rendezték meg a pécsi „Szabó István" Úttörőház meghívásos, jubileumi légpuskás lövész ku­paversenyét. A pécsi úttörőház megalakulásának 25. évforduló­ja alkalmából meghirdetett ver­senyen a pécsi csapaton kívül a tótkomlósi, a mezőberényi, a balatonfüredi, a szekszárdi és a komlói úttörőház csapatai vettek részt, s küzdöttek meg a jelentős díjakért és a díszes ku­páért. Mindegyik úttörőház három­három fős fiú- és leánycsapatot indított. A versenyzőknek nyílt irányzékú légpuskával, tíz mé­terről kellett beletalálniuk a 12 centiméter átmérőjű céllapbo, s lehetőleg annak is a köze­pébe. Mindegyik versenyző a próba­lövésekkel együtt összesen 25 „golyót” röpített a céltáblába 25—25 perc alatt. Délutánra el­dőlt, hogy kik voltak közülük leginkább sasszeműek, legbizto­sabb kezűek. Az összetett ver­senyt, és így a kupát is, a me­zőberényi „József Attila" Úttö­rőház csapata nyerte. A lány­csapatok közül szintén a mező- berényiek, a fiúknál pedig a tótkomlósiak szerepeltek leg­jobban. A pécsiek az összetett­ben, fiú- és lánycsapat ver­senyben, egyaránt második he­lyen végeztek. Az egyéni ver­senyben Balogh Mária mezőbe­rényi, illetve Kiss Ferenc pécsi ifjú mesterlövész végzett az el­ső helyen. A díjakat Hajas Zsuzsanna, városi úttörőelnök és Maros Tibor, az MHSZ pécsi titkára adta át a győzteseknek. D. I. képzést, szervezi a honvédelmi tömegsportot. Tegnap Pécsett, a Helyőrségi Művelődési Otthonban megtar­tott agitációs és propaganda aktívaértekezleten Valkai József alezredes, az MHSZ Baranya megyei titkára vázolta a szövet­ségben folyó agitációs és pro­pagandamunka szerepét és fel­adatait. Beszámolt a nagy tö­megeket megmozgató rendez­vényeikről: többek között 200 ezer embert mozgatott meg a honvédelmi kupa lövészverseny és az összetett honvédelmi ver­seny több megyei fordulója, o látványos versenyekre, földi és légi bemutatókra is több tízez­ren voltak kíváncsiak. A még hatékonyabb munkát szorgalmazták a felszólalók, hogy az országos tanácskozás tapasztalatait minél eredménye­sebben hasznosíthassák a me­gyében. Az aktívaértekezleten az MHSZ járási, városi titkárai, a klubok és az együttműködő szer. vek, a társ fegyveres erők kép­viselőin kívül részt vett: Joó Sándor ezredes, az MHSZ fő­titkárhelyettese, Krasznai Antal, a HNF Baranya megyei titkára, dr. Bunna Gyula, a Baranya megyei pártbizottság munkatár­sa, Szőke Attiláné, a Baranya megyei KISZ Bizottság titkára és Vér László megyei úttörőel­nök. Hétfőn: írásbeli érettségi Futárnapként jegyzik az el­múlt csütörtököt a megyei művelődésügyi osztályok, no meg az Oktatási Minisztérium naptáraiban. Ezen a napon ugyanis különleges célfuvart teljesít az arra kijelölt gépko­csi és a megyei tanács közép­iskolai előadója: ekkor hozták el zárt borítékban az írásbeli tételeket az Oktatási Miniszté­riumból a megye szakközépis­kolái és gimnáziumai számára. Persze ma már nem beszélhe­tünk egyetlen, minisztériumi pe­cséttel lezárt borítékról, hiszen az egyes iskolák, osztályok té­telei, a személyre szóló mate­matikai feladatlapok lassan egész gépkocsit megtöltő pak- samétává duzzadtak. A „pak- saméta" azonban olyan külön­leges biztosítást követel, mint például egy-egy nagyobb pénzszállítmány. Fegyveres őrök, motoros rendőrök ugyan nem kísérik, a futár azonban minden kitérő nélkül teszi meg az utat a minisztériumtól a Baranya megyei Tanácsig, ahol aztán páncélszekrénybe kerül az anyag. Hétfőn — május 14-én — megkezdődnek az Írásbeli érett­ségi vizsgák. Á ■1 m Rádic ellett .. Ami a témát illeti — enyhén szólva — fontos, sőt, nélkü­lözhetetlen. Bizonyos létesítmé­nyekről van szó, amelyeknek a neve: vécé. Ho úgy tetszik: WC, esetleg 00. Környékeztem én már szóban forgó témát, mint a pék kutyája a meleg kiflit, de köztudomásúan kifi­nomult neveltetésem óvatos­ságra intett, de most, hogy a rádió kétszer is foglalkozott az üggyel, gondoltam, már semmi akadálya, hogy én is beleüs­sem az ... úgy értve, hogy ■megfogalmazzam szerény hoz­zászólásomat. ... Történt pedig a dolog egy Tisza menti kis városká­ban, ahol a városi tanácsépü­Miért nem vagyok kanadai favágó? létének egyik vécéjét — rend­szeresen — „idegenek” láto­gatták. A szomszédban van két üzlet — ha jól emlékszem — egyik valami cipőszalon — szóval a boltok dolgozói — saját vécéjük 'híján — át-át szaladgáltak az állami latri­nára, végül 'is mi mást tehet­tek volna? A portásfülkében ülő hivatalos személy már a cipők és női tűsarkok gyors, vagy kevésbé gyors kopogásá­ból megállapította, kinek mennyire sürgős az ügy, to­vábbá milyen a pillanatnyi egészségi állapota, komofyabb vesebántalmak gyötrik-e sze­gény dolgozót, vagy csupán előző napi hosszabb sörözge- tésről van szó. De hát a helyzet mindenképpen tarthatatlan, ezért panasszal fordultak a rá­dióhoz. Tavaly. Akkor a riporter mikrofonja előtt az illetékes szervek — tanács, ingatlanke­zelő, kereskedelmi vállalat, KÖJÁL... stb. — ígéretet tet­tek: megoldják az ügyet. A riporter azonban nem átallott egy év múlva — azaz a közel­múltban — ismét a helyszínre utazni, ismét a mikrofon elé invitálta az érdekelt feleket, mármint a tűsarkúakat, aztán a tanács, ingatlankezelő, ke­reskedelmi vállalat... satöbbi — képviselőit, amikor is kide­rült ... a folyó ügyeket még mindig nem intézték el... A riportot végighallgatva (is­mét ígéretek hangzottak el) le­kapcsoltam a készüléket és magamba mélyedtem. Jól van. Isten ments, hogy beleavatkoz­zak. Ez az ő dolguk, majd csak egyszer megegyeznek klo- zet-ügyben, esetleg építenek egy újat, jövőre, vagy nyolc év múlva, addig is legföljebb kijárnak a kukoricásba. Bennem viszont a téma el­mélyült gondolatokat ébresz­tett. Tudom, hogy meglepetést okozok most az olvasóknak — sőt, sokan talán el sem hiszik — pedig így van: kerek szép hazámban a nyilvános vécék — üzemekben, intézmények­ben, kórházakban és vendég­látóipari egységekben — nem ütik meg a világszínvonalat. Azért nem ütik meg a világszín­vonalat, mert mocskosak. Elha­nyagoltak. A víztartály örökké csurog, vagy víz egyáltalán nincs. Törülköző és szappan és mosdó sincs, legalábbis ritka. Szennyben úszik minden. Mert a kedves „ügyfél” tábori latriná­nak tekinti az angol vécét És a kedves „üzemeltető” meg nem gondoskodik takarításról. Azért nem gondoskodik, mert aligha vállalja el valaki a munkát azért a pénzért, amit felkínál­nak neki. És azért nem tudnak fizetni a takarítónak elfogad­ható bért, mert... Hagyjuk. A láncolat véget-nem-érő, akár­csak a szennyáradat, a hazai „mellékhelyiségekben". Egyéni sirámaimat is felve­tem. Világra érkezésem óta nem mondhatnám, hogy sokat nőttem, jó ha megütöm az egyméterhetvenet ágaskodva. Nomármost tetszenek ismerni ugye azokat a falra szerelt fehér porcelán csészéket, ame­lyek a fédiak számára fönn­tartott illemhelyeken láthatók. Nem nekem készültek. Vala­mennyi magasabb, mint ame­lyet jómagam és hozzám ha­sonló, alacsonyabb termetű fér­fitársaim — különösebb kínló­dás nélkül felérnének. Mon­danom sem kell, milyen kelle­metlenségek származnak ebből: az ember csak ágaskodik, már-már egy lábra áll, falba kapaszkodik és félszemmel le­si, vajon a vécésasszony mi­lyen retorziót alkalmaz, ha a sikertelenségen rajtacsípi... Pedig a hiba nem a „ké­szülékünkben" van, hanem a bádogos- és vízvezetékszerelők sajátos műszaki meggondolá­sában. Mert hogy — most pél­dálódzók — ahogy az ember olvassa, megtudja, a svéd vagy kanadai favágók kivétel nélkül öles, nagy tenmetűek. De hogy nálunk az összes lé­tező vízvezetékszerelő műveze­tő szintén szép, nyúlánk legény, azt a tények tanúsítják. Mert hogyan történik egy „piszoár” felszerelése? Azt mondja a művezető a brigád­nak: „Emberek! Holnap reg­gel hétkor a szerelvényekkel, szerszámokkal, anyaggal jelent­keztek itt meg itt. Klozetszere- lés lesz!” A brigád reggel türelmetlenül topog, míg meg­érkezik a mester. A művezető — mielőtt a munka elkezdőd­ne — rövid szemlét tart, meg­van-e mindenki, majd a bri­gádtagok feszült érdeklődése mellett, a helyzet komolyságá­hoz illően — odafordul a fal­hoz, csak úgy „saccra", saját termetének méretét meghar­madolja, és a kellő magas­ságban kék krétával egy ke­resztet rajzol a falra, majd hátralép és int az egyik se­gédmunkásnak: „Józsi, itt kezd­heted a vésést!” És a porce­láncsésze abba a magasság­ba kerül. ... És ezzel mi apróterme- tűek — ismét ki vagyunk szol­gáltatva a szolgáltatóiparnak. Az ügy, teljesen reményte­len. Rab Ferenc i Sasszem és biztos kéz

Next

/
Thumbnails
Contents