Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-06 / 122. szám
979. MÁJUS 6. GAZDASAGPOUTIKA DN HÉTVÉGE 3. Zöldesszürke por,illata, mint az Fehérje-bontósterméket állítanak elő Boksán — hulladékból. Hulladékból, amelynek eltüntetése, megsemmisítése százmilliós nagyságrendű befektetéseket igényel világszerte. Szőrből és patából, toliból és pikkelyekből 80 százalékban emészthető fehérjepótló takarmány-alapanyagokat fognak készíteni a jövőben, s ami a távlati lehetőségeket illeti - az ma fel sem mérhető. Új fogalom Kóstolási bemutatóra hívtak meg 1978. október 26-án Boksára. Kétféle módon etetett csirkéből készült levest, főtt húst, rántott csirkét tálaltak. Senki sem tudta, milyen takarmányon nevelték fel az 1-est és mit kapott a 2-es teríték. Szavazni kellett. Én nem vagyok gasztronómiai szakértő, de a KÖJÁL higiénikusai, az állatorvosok, c feltaláló és gyártó szakemberek, baromfitenyésztők közül ízre, színre, szagra senki sem tudta megállapítani, melyiket nevelték fel Conaminon. Conamin. — Űj fogalom a takarmányozásban. Új fogalom, aminek a jövője beláthatatlan, amiről egyelőre csak azt tudjuk, hogy szabadalmát 12 országban védették — köztük a Szovjetunióban, az NSZK-ban, Argentínában, Csehszlovákiában és Lengyelországban. Amiről azt tudjak, hogy a feltalálók által megadott technológia alapján le lehetett gyártani,- egyenlő értékű az évente százmillió dolláros nagyságrendben importált halliszttel, sőt ma már üzemi méretben gyártják itt Baksa térségében egy hadiüzemet meghazudtoló elzártságban. Kaiser László, az új takarmányt előállító társulás igazgató tanácsának titkára egy ma- rék port tartott elém. Zöldesszürke. Illata, mint az ánizsé. Az ember legszívesebben megkóstolná. Meg is kóstolta az országos fehérjeprogram főmérnöke. — Jó. 80 %-os hasznosíthatóság — 1978-ban egyszerű társulást hoztunk létre a sellyei Agrokémiával — mondja Baksai Antal, a baksai Ezüstkalász Tsz elnöke — azért, hogy egy vásárolt szabadalmi eljárást kikísérletezzünk, megvizsgáljuk, hasznosítható-e a termék és hogyan, megállapítsuk a jelentőségét és kidolgozzuk az üzemszerű gyártás technológiáját. Valahol Baksa térségében - a sellyei laboratóriumi kísérletekkel párhuzamosan — négy hónap alatt felépítettek és berendeztek egy provizórikus félüzemet, ahol ma két műszakban naponta 300—400 liter Conamint állítanak elő. Litert, mert porí- tásra csak a Phylaxiának van módja. Ez több milliós beruházást igénylő berendezés. A feltalálók által megadott technológia tehát jó: vázfehérjékből fehérjeszerű takarmányalapanyagot lehet üzemszerűen előállítani. Vázfehérjék. — Tonnaszám képződik naponta a vágóhida- kon és bőrgyárakban a hulladék — bőr, szőr, pata, toll, hol- pikkely. Súlyos milliókért megsemmisítő telepeket hoznak létre — most éppen Garé környékén egyet — és szállítják oda gépkocsin a hulladékot, hogy eltüntessék. Ezentúl azonban ebből a mindeddig csak gondot okozó hulladékból is takarmány készül. Nemcsak a vágóhídi melléktermékekből! — Az más. A vágóállatok lágyrészeiből ismert technológiákkal számos üzem készít húslisztet Magyarországon is, amelynek 50 százalék körüli a beltartalmi értéke. Párhuzamosan itt-ott a vázfehérjét is feldolgozzák már külföldi licensz alapján magas hőfokon, őrléssel, és 38 százalékos hasznosíthatóság ú takarmányt kapnak. Egy ilyen melléktermékfeldolgozó üzem épül Pécsett is 120-150 millióért a Baromfifeldolgozó Vállalatnál. Ami ennél Uj t aulátok a zöld forradalomban Nagyértékíi takarmány hulladék vázlehérjékből — Szabadalmi védettség 12 országban — Sokmilliós importmegtakaritási lehetőség ConamSnt gyártanak a boksái Ezüstkalász és a sellyei Agrokémia együttműködésében a rendszernél gond, az a szennyvíz, amelynek eltüntetése önmagában 80—90 millió. — A mi eljárásunk más — mondja Soós Attila, a sellyei Agrokémia elnöke. — Mi kémiai bontást végzünk. S az az üzem, amelynek terveit a kísérleti üzem tapasztalatai alapján nagyon rövid időn belül elkészíthetjük, harminc-har- mincötmillióért felépíthető, komplett, kis méretű — vagyis a vágóhidakon belül elkülönítetten felépíthető — nincs vízgond, nincs szállítás és minden gépi berendezése a porító tornyon kívül magyar. Importgép-igényünk a beruházás bekerülési értékével szemben igen minimális. Négy hónapja folynak az üzemszerű gyártási kísérletek, és természetesen vannak még megválaszolandó kérdések a gyártásban is, a felhasználásban is, amelyek az elmúlt nyolc hónap alatt nem voltak tisztázhatók. „Mert amit lombikban megcsinálok, az nem biztos, hogy kétszáz literes autoklávok- ban is megy” — ahogy Soós Attila mondotta. A félüzemnek — azért félüzem, mert a porí- tást a Phylaxiánál kell elvégezni — éppen az a feladata, hogy kidolgozzák és meghatározzák azokat a paramétereket, amelyek a referencia üzem megtervezéséhez szükségesek, megállapítsák az energia-, víz-, szállítási szükségleteket, az anyagfelhasználást — miből mennyi kell és mennyi lesz —, kidolgozzák a gyártási stabilitást, a homogén szerkezetet, a termék és segédanyagok mennyiségének összetételét, az optimális üzemnagyságot. Rendelés szerint Mi várható az eddigi munkák alapján? Mindenekelőtt az, hogy pár hónapon belül standard értékű takarmány-alapanyagökat lesznek képesek előállítani. Nem egyet, hanem rendelés szerint. — Ha a tudósok azt mondják majd, a csibének kell x meny- nyiségű lizin a fejlődés különböző stádiumában, mert hiszen ez változik, akkor mi képesek leszünk olyan tápszert előállítani, amely ezt a mennyiséget garantálja — állítja Kaiser László. — Hogy mikor, az attól is függ, hogy a tudományos kutatások mikor érik el ezt az állomást. Az állatetetési kísérletek hónapok óta folynak. A kaposvári főiskolán broilert és sertést neveltek fel Conaminnal — most folynak kísérletek tojótyúkokkal. Az első eredmények csak pá' dekával maradtak el a kontroliétól, amely hallisztet kapott. De ez a biztató alap csupán, mert hisz a Conamin-etetésnek ugyanúgy ki kell dolgozni a technológiáját az állatok életkori igénye szerint, mint a hallisztét és ennek megfelelően megállapítani a takarmány-re- ceptúrákat. Ez a tudományos intézetek feladata. A termék ugyanis módosítható. Az illátosítást már megoldották. Laboratóriumi körülmények között megvalósult különböző aminosavakkal a dúsítás. És végéhez közelednek a hatósági vizsgálatok. Ezek szerint a hulladékból előállított Conamin semmiféle mérgező anyagot nem tartalmaz. Referencia üzeni kell Négy éve folyik a szabadalmi eljárás. Mindenki, akinél a feltalálók eddig kopogtattak, jónak találta a gondolatot, de csak állami pénzeszközökkel megvalósíthatónak. A baksa— sellyei társulás fele-fele alapon saját műszaki fejlesztési alapjából építette fel 1978 júliusa óta a félüzemet, állította elő a terméket és végezte el a kísérleteket. — A siker egyértelmű. 1969 óta vajúdik a téma és az elmúlt tíz év alatt nem lépett annyit előre, mint 1978. július 1-től. Ez a baksa—sellyei társulás legnagyobb eredménye. Legnagyobb pozitívuma pedig az, hogy ebben a házasságban az egyik fél tudja, miként kell előállítani, illetve képes azt kidolgozni, a másik fél tudja vagy ki tudja dolgoztatni, miként kell felhasználni a Conamint. Az erőforrásokat illetően a társulás megtette azt, ami tőle telik. A továbblépéshez most központi támogatás kell forintban is, szellemiekben is. — Az öt-hat hónapos üzemi gyártási kísérletek eredményei alapján most egy kis referencia üzemet kell megtervezni és megépíteni, amely alkalmas arra, hogy üzemszerű termelést biztosítson, amit bemutathatunk vágóhídi szakembereknek és üzletembereknek — mondja Soós Attila. — Mi ugyanis nem a terméket, hanem a komplett üzem tervét és a technológiát kívánjuk eladni Magyarországon is, külföldön is. — A referencia üzem felépítéséhez műszaki fejlesztési pénzre van szükségünk — folytatja a gondolatot Baksai Antal. — A két szövetkezet pénze erre már nem elég. Igényünket bejelentettük az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsághoz Az országos fehérjeprogram irodavezetője napokon belül meglátogatta üzemünket, igen kedvezően nyilatkozott és megígérte segítségét. Többféle kísérletet máris az ő segítségük- gel végeztettünk. Sürget a lehetőség A támogatós gyorsan kell, és akkor nagyon rövid idő alatt lehetnek Conamin-üzemek. Conamin-üzemek, amelyek feleslegessé teszik milliós megsemmisítő telepek építését. Conamin-üzemek, amelyek méretüknél fogva a helyszínen dolgozzák fel a hulladékot, és feleslegessé válik a 20-30 km-re történő, környezetszennyező szállítás. Conamin-üzemek, amelyekkel hulladékból hasznosítható, kiemelkedően magas beltartalmi értékű takarmányokat lehet előállítani. Conamin-üzemek, amelyek a világpiacon rendkívül keresett tápszereket szállítanak lényegesen olcsóbban, mint amennyibe a most forgalomban lévők kerülnek. Conamin-üzemek, amelyeknek beruházási és üzemelési költségei töredéke a jelenlegi melléktermék-feldolgozó üzemekének. Conamin-üzemek, amelyekkel tízmillió dolláros nagyságrendben takaríthatunk meg fehérjeimportot. Sőt, minthogy máris igen élénk a külföldi érdeklődés, ez a szabadalom nekünk hozhat dollármilliókat. És miért Baksa? — Nekünk 110 000 tojótyúkunk van. Elképzelhető, milyen horribilis mennyiségű fehérjét etetünk — válaszol Baksai Antal. — Az árak pedig a csillagokhoz közelednek. Ezt nem lehet elviselni. Amikor felkeresett a feltalálók egyike, Dávid Gyula, én őt mindjárt itt is fogtam. Mert számításom szerint van a megyében annyi ilyen jellegű hulladék, hogy háromnégy tsz teljes állati fehérje tápszerszükségletét ki lehessen ezekből elégíteni. Minden levágott nyúl után 18 dkg farok, fül, láb, szőr marad, ami a vágóknak igen jelentős tehertétel, mert hiszen hová tegyék. A baromfinál 10—12 dkg a tollmeny- nyiség, ami keletkezik. Bikaion épül a halfeldolgozó. Mi legyen a pikkelyekkel? — Nekünk meg fehérjetakarmány kell, és ezt megtermeljük mi magunknak magunk. És én annak örülök, hogy ebben a feltalálótól az Agrokémián keresztül a miniszterig mindenütt a legmesz- szebbmenő segítőkészségre találtam. Büszke vagyok arra, hogy a Conamin minálunk megszületett. Új ötletek támadnak Sovány, agyondolgozott férfi fogad az isten háta mögött, a kísérleti üzemben. Találkoztam vele, amikor az építés elkezdődött, ragyogott a szeme, amikor az első cseppeket a Conaminból megmutathatta. Most inkább megilletődött. — Tíz évi munkám van ebben a témában — kudarcokkal, perrel, segítőkész barátokkal. Én a Chinoinból kerültem Kaposvárra és láttam, mennyi szőr kerül hulladékba a kefegyárban. Pedig milyen magas annak a fehérjetartalma! Ezt kellene megmenteni., Évekig dolgoztam rajta. Nehéz volt? Tudja, az ember vagy meghátrál: egye a fene az egészet, vagy azt csinálja, amit a víz: ha akadályokkal találkozik, igyekszik elfolyni mellette. — De sodor is . .. — Most már úton vagyunk. Teljesen készre persze sosem lehet valamit megcsinálni. Napról napra újabb elképzelések, ötletek támadnak . . . Ha jó az állatnak, jó az embernek is. A sportolóknak különböző tápszereket készítenek, főleg az amerikaiak. Meghatározzák, normális étkezés mellett naponta mennyi tablettát kell bevenni.. . Kozmetikai irányú fel- használása is lehetséges. Bőrtápláló krém bőrből és nem testidegen anyagból. Vagy hajsampon nem hajidegen anyagból, hanem hajból. Feltételezhető, hogy ennek van kedvező hatása . .. — Egy üzemben fogadott, amelyet az alaptól az utolsó villanykapcsolóiq az ön gondolatának megvalósítására építettek . . — Ez jó érzés. Jó érzés, hogy ami megszületett bennem mint gondolat, az megvalósult épületben, gépekben. A kísérleti eredmények igazolják, nem volt teljesen elfecsérelt idő, amit erre ráfordítottam. Felgyorsult az idő A jövő héten megjelenik egy kiadvány Baranyáról. Februárban interjút készítettem ebbe Baksai Antallal. Megkérdeztem akkor: — Lehet-e második „zöld atombombó"-nak tekinteni a Conamint? — Ügy vélem, igen. — És mikor robban? — Még ebben az évben. Az idő felgyorsult, és én örülök, hogy a tudományos felkészültség és a vállalkozó szellem legújabb, az egész nemzet javát szolgáló baranyai eredményét már ma a Dunántúli Naplóban bejelenthetem. m Báling József Kétes kapcsolatok? Magányos ember, meglehet, sok van hazánkban, ám ismerősök nélküli aligha létezik. Gondoljuk csak végig. Járunk óvodába, iskolába, esetleg egyetemre, majd munkába állunk. A lényeg: mindenütt emberek között vagyunk. Ismerőseink lesznek, akár akarjuk, akár nem. Mindez következményeket teremt. Társadalmiakat, gazdaságiakat; hozzásegít kinevezésekhez, munkaalkalmakhoz, vagy uram bo- csá’ egy-egy hiánycikknek tartott használati tárgyhoz. Hívhatnánk közkeletű nevén is; mondhatnánk, hogy a protekcióról van szó. Mondhatnánk, s azonmód hozzákezdhetnénk az írásbeli harchoz, szapulhat- nánk, szidhatnánk. A feltételes módok nem véletlenek. A protekció létezett a múltban, létezik ma is, s ki tudja, mit hoz a holnap? Létét nem tudomásul venni — vakság. Követelni, hogy szűnjön meg, de azonnal — naivság. Beletörődni — nem feltétlenül szükséges. Megoldás? Egyszerű, közhasznú recept nem létezhet. Protekció és protekció között elképzelhető különbség, ráadásul nem is kicsi. tyéhány példa. Az apuka az egyetemi felvételi előtt telefonál a volt iskolatársnak, a ma professzorának, figyeljen oda a gyerekre, ha vizsgázni megy. Ha az érettségizett tehetséges, sokat tud, nem történt semmi különös. Olyan fiatal, lépett túl a helyhiány leküzdhetetlennek vélt akadályán, akinek az egyetemen a helye. Ha csak kapcsolata van, tudása nincs, más, veszélyesebb a helyzet. Adott egy állás, s betöltésére számtalan jelentkező. A kiválasztásra hivatott hosszasan vizsgálgat- ja a beküldött önéletrajzokat, a pályázók szakmai múltját igazoló papírokat, tanácstalan a döntéskor. Kollégája megkeresi, s ajánl valakit. Olyat, akit ismer, akivel mór dolgozott együtt, ráadásul jó eredménnyel. A jelöltet felveszik és beválik. Történt valami elítélendő? Sokkal kevésbé, mintha egy felülről érkezett telefon, hivatalos kérés alapján választatott volna ki az új munkatárs. Nehéz tehát az állásfoglalás a protekciónál. Nem könnyű a minősítés még az egyes esetekben sem, nem- hogV általában. Annyi azért mindenképpen leszögezendő, hogy a szándék és a körülmények meghatározóak lehetnek a véleménynyilvánításnál. Ha á hivatalos cél (mondjuk, alkalmas embert találni egy posztra) és a protezsált szándék (X vagy Y legyen a kiválasztott, mert van, aki ismeri és jótáll érte) egyezik, azaz eredményhez vezet, alig érheti szó a ház elejét.'Ám, ha a hatalmi szó, e zsarolásizű kérés a nemkívánatost támogatja, az alkalmatlant teszi alkalmassá, a tökéletlent tünteti fel tökéletesnek — a végeredmény veszélyes lehet. Mindannyiunknak vannak ismerősei. Barátok, rokonok, elfelejtett kapcsolatok. Viszonyok, amelyek léteznek vagy felújíthatok. Egy-egy kiúttalannak látszó helyzetben, alkalmasnak látszanak, hogy megoldást teremtsenek. A protekció alapja tehát létezik és létezni fog. Alkat kérdése, hogy jóra vagy rosszra használjuk fel ismeretségeinket. És jellem kérdése, merünk-e nemet mondani, ha meggyőződésünk úgy diktálja.