Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)

1979-05-28 / 144. szám

Tudósítóink jelentik V ftídósMpik^/eientik Tudósítóink jelentik -* Tudósítóink jetéhtik Gyermek képző­művészeti kiállítás A Dunántúli Napló Szerkesz­tősége, a Hazafias Népfront Ba­ranya megyei Bizottsága és a KPVDSZ József utcai művelődé­si házának közös rendezésében a művelődési ház nagytermé­ben vasárnap délután 2 órakor Rudolf Valéria szavalata után Hallama Erzsébet, a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettese nyitotta meg a tavasszal meg­hirdetett gyermek képzőművé­szeti pályázat legjobb műveiből rendezett kiállítást, Ott volt a megnyitón Kiss György, az MSZMP Baranya megyei Bizott­ságának osztályvezető helyette­se, dr. Végh József, a Baranya megyei Tanács VB fijúsági tit­kára, valamint sok iskola szak­körvezetője, rajztanára, s végül igen sokan a pályázók közül. A Nemzetközi Gyermeknap jegyében hirdetett pályázat többszáz színvonalas művet eredményezett, a falakon és tablókon rajzok, festmények, ké­zimunkák, vegyes technikájú, dekoratív alkotások, agyagmin­tázások láthatók. A díjakat Ha­las Ilona, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának titkárhelyettese adta át a nyer­teseknek. A pályázat nyertesei­nek névsorát keddi számunkban közöljük. A pályázatra beküldött leg­szebb munkák a Dunántúli Nap­ló gyermekrovatában folyama­tosan megjelennek majd. A ki­állítást szombatig tekinthetik meg az érdeklődők. Dalostalálkozó, májusfadöntés, labdatánc Véletlenül — vagy talán szán­dékosan — egybeesett a gyermeknappal a szigetvári da­lostalálkozó, amellyel a rende­zők „régi hagyományt szeretné­nek felújítani és egyben újat is teremteni." Tizenhét énekkar, népdalkor, több szólista szóra­koztatta hangulatos körülmé­nyek között a közönséget és egymást a szigetvári várban. A Muzsikáló május címet viselő egésznapos dalostalálkozó a várban, a karavánszerájban és a moziban berendezett kiállí­tások megtekintésével kezdődött vasárnap délelőtt, majd a dél­nyugati bástya öblében elhang­zott az első hangverseny, ame­lyet a nap további részében még kettő követett. Az éneklési kedvtől függően az együttesek hosszabb-rövidebb műsorokat adtak a kitűnő akusztikájú dzsámiban is. A bemutatók kö­zötti szünetekben jutott idő für­désre és játékra, nézelődésre is. Dobszán, a nevelési központ tágas udvarában már kora dél­után hamisítatlan bazári han­gulat uralkodott. Mézes süte­ménytől kezdve, tésztaláncon keresztül a különböző bábfigu­rákig mindent lehetett vásá­rolni. Valamennyi ügyletnek két közös jellemzője volt: az árut maguk a gyerekek készítették, s a befolyt összeget a vietnami segélyalapba fizetik be a dob- szai diákok. Néhány kilométerrel távolabb, Királyegyházán, még a tanár­nénik is ping-ponglabdával zsú­folt tálcákkal szaladgáltak az udvaron, s derekasan kivették a részüket a lassúsági kerékpár- versenyből is. S mire a tábortűz első lángnyelvei felcsaptak, nemigen érezte magát kipihent­nek egyetlen királyegyházi kis­diák sem. Havasi J. Tarka eseménysor t m ) Reggel 9 órakor már özönlöttek a nagyanizsai gyerekek a dús programot kí­náló úttörőházba. A mintegy 800 ünnepelt ifjú városlakót a hatalmas udvaron több tucat­nyi játszószer, a sportpályák várták. Tíz órakor Kustár Zsu-. zsa iparművész megnyitotta az óvodásgyerekek munkáiból rendezett rajzkiállitást. A leg­ügyesebbeket labdákkal, rajz­krétákkal, filckészlettel jutal­mazták. Fél órával később a Dél-zalai Áruház megkezdte a legfiatalabbak tavaszi-nyári di­vatbemutatóját. A gyermeknapi program első része ebédidőre ért véget. Ám, ezúttal sok pihenő nem jutott az anyukáknak, apukák­nak, mert a csónakázó-tó és környéke már 14 órától bőven kínált látnivalót. Nagy sikerrel tartották meg bemutatójukat a Határőrség kutyái. Közben több helyszín között lehetett válogatni. Míg a sza­badtéri színpadon felnőtt tán­cosok, zenekarok léptek fel, a kiszesek célbadobáshoz, kötél­húzáshoz, lepényevéshez tobo­rozták a gyerekeket. Ezúttal in­gyen csónakázhattak, vízibicik­lizhettek az ünnepeltek, s ezt alaposan ki is használták. A délutáni programot színesítette még a Dél-zalai Áruház játék­bemutatója, az MHSZ hajómo­dellezőinek, s a bútorgyár ka­jak-kenu szakosztályának vízi­parádéja. Gy. A. Álomkalapács, népviseleti baba Kiemelték az elsüllyedt kotróhajót Főleg a gye­rekeknek meg­hirdetett, kü. lönleges érde- kességű pályá­zati kiállítások nyíltak vasárnap a szekszárdi úttörőházban. Az egyiken: öl­töztessük Zsuzsi és Andris ba­bát címmel, Gémes Balázs nép­rajzkutató kezdeményezésére, a Tolna megyei hiteles népvisele­teket mintegy hatvan babán szemléltető kiállítást láthatják a nézők. A másikon a megye­beli úttörőcsapatok és felnőtt honismereti szakkörök által a hagyományos eszközök (fa, ku­koricacsutka, rongy, sár, agyag stb.) és a mai műanyagok fel- használásával készített játéko­kat mutatják be a sárpuskától, csutakbabától kezdve az élet­hű kis szekéren át a műanyag­flakon törzsű, csuhéj vitorlájú hajóig. A harmadikon a képző­művészpár által irányított út­törő szakkör felnőtteknek is be­csületére váló, közösen rajzolt, színezett nagy faliképeivel arat­tak elismerést. A megnyitón értékes díjakat is átadtak. Az ötezer forint ki­emelt díjat a Decsi Általános Iskola hetedik osztálya kapta eredeti sárközi ruhás babákért, az izményi öregek Napköziott­hona a 2000 forintos második díjat, a szekszárdi Úttörőház szakköre pedig a harmadik dí­jat érdemelte ki. Kiemelt díjjal jutalmazták a szekszárdi úttö­rőház képzőművészeti szakkörét is kollektív képeiért. Ezen kívül több csoport kapott munka- il­letve könyvjutalmat. Nagy sikerrel mutatkozott be az ünnepségen a szekszárdi ti­zenévesekből nemrégiben ala­kult „Alomkalapács", nevet vi­selő együttes igényes szintű, kellemes zenéjével és dalaival. Meseműsoros, játékos gyer­meknapot rendeztek vasárnap a szekszárdi Babits Mihály me­gyei és a paksi új Munkás­művelődési Központban is. Több­felé — így Zombán — kisdo­bosokat és úttörőket avattak, virslivel, édességekkel, üdítők­kel vendégelték meg a gyere­keket, akiknek sokféle játékos, sportműsor szerzett örömet. B. L. Hajnali zene a nagymama rézüstjével Az „öreg” Kertváros lakói ijedten kap­kodták tegnap reggel fél 8-kor fejüket a szo­katlan vad lármára. Pedig nem történt más, csak az 1. kertváro­si általános iskola tanulói kö­szöntötték a gyermeknapot „hajnali zenével”, mégpedig igen sajátos hangszereken játszva, ami között szerepelt nagymama rézüstje, bádogtep­si, lábosok, és födök, vagyis minden, aminek kifogástalan zenei hangja van, és ezzel vet­te kezdetét a non-stop, este 9- ig tartó gyermeknapi műsor — játék-móka sorozat. Bár az iz­galmak már előző este kezdőd­tek, mert a Városi Rendőrkapi­tányság őr-, járőr alosztály jár­műszolgálata KlSZ-alapszerve- zetének fiataljai több száz csil­lagot szórtak szét a városrész­ben, az ügyes megtalálók más­nap beválthatták csokoládéra. (Egyes anyukák szerint cseme­téik az izgalomtól alig tudtak elaludni.) A rendezvény érdekességét növelte, hogy az iskola vendé­ge volt ezen a napon a ju­goszláviai vladislavci általános iskola mintegy harminc tanuló­ja, igazgatója és tanárai. A két iskola a közelmúltban kötött egymással baráti, együttműkö­dési szerződést és a tegnapi vendéglátás tulajdonképpen vi­szonzása volt a kertvárosi is­kola egy héttel ezelőtti három­napos jugoszláviai látogatásá­nak. A kapcsolatteremtés kezde­ményezője: Danicsics Gostimir, az iskola igazgatója, kifejezte reményét, hogy a jövőben több alkalommal vesznek részt kö­zös rendezvényeken, s kölcsö­nösen biztosítják a két iskola tanulóinak nyelvtanulását, népi hagyományainak ápolását. Az „elmélyült" barátkozás mindenesetre a gyerekek kö­zött már megtörtént, a délelőtti magyar—délszláv nyelvű műsor után közösen vettek részt a roller-', kerékpár-, görkorcsolya­versenyen, a tréfás divatbemu­tatón, baba-szépségversenyen. S. Zs. Viharban süllyedt el egy 180 tonna vízkiszorítású kotró­hajó április 18-án hajnalban a bogiári kikötőtől 120 méter­re. Azóta a csaknem négymé­ter mély vízben a búvárok, a Folyamszabályozó és Kavics­kotró Vállalat, valamint az Or­szágos Vízügyi Hivatal Ar- és Belvízvédelmi Szolgálatának szakemberei azért dolgoztak, hogy ismét kikötőbe kerüljön az értékes hajó, és megakadá­lyozzák a Balaton szennyezé­sét. A kotró tartályában ugyanis a víz alá merült 10 000 liter gázolaj is. A hajó kiemelése hosszú ideig tartott, ennek az az oka, hogy szinte minden mentőfel­szerelést az ország más terü­leteiről kellett a helyszínre szólítani. A Balatonon például sehol sincs olyan nagy telje­sítményű úszódaru, amelyet a kiemelésnél felhasználhattak volna. A hullámzó víz zavarta a búvárok munkáját is. Amikor csendes a Balaton, akkor sem látnak 30—40 centiméternél távolabb. Úgy döntöttek, hogy lezárják a hajó valamennyi nyílását, kiszivattyúzzák belőle a vizet, s a levegő segít majd felemelni a kotrót. Az ablakok üvegét szigetelővel látták el. Amíg a búvárok a víz alatti rések tömítésével bajlódtak, két egyenként 500 tonnás uszályt indítottak a Dunáról a helyszínre. Úgy döntöttek ugyanis, hogy a kotró mellé állítva teleengedik ezeket víz­zel, hozzákötik az elsüllyedt hajót, aztán kiszivattyúzzák az uszályokból a vizet, így foko­zatosan segíthetik felszínre hozni az elsüllyedt hajót. Két sikertelen kísérlet utón, amelybe még az időjárás is beleszólt, egy verőfényes dé­lutánon megindultak a szivaty- tyúmotorok. Másnap hajnali ötkor megemelkedett a hajó­test. A Balaton sűrű iszapjá­ból négyméteres mélységből felszínre ért a kotró. Rövid pi­henés következett ezután, majd a két uszály a boglár-lellei ki­kötőbe vontatta a hullámsír­ból megmentett kotróhajót. A hajózás és a rendőrség szak­emberei itt végezték el az el­ső vizsgálatokéit. Megállapí­tották, hogy április 18-ón éj­szaka nem volt őrség a hajón. A Balatonon tomboló vihar va­lósággal beterítette a kotró­hajó fedélzetét és a szellőző­nyílásokon keresztül mind na­gyobb mennyiségű víz jutott a hajó gyomrába. Ettől sülyedt el a hajó. A vizsgálat még tart, de a héten már a siófoki só­lyatéren javítják a viharban elsüllyedt kotrót azért, hogy minél előbb munkához lásson a Balatonon. K. I. Budapest: Jövőre UfÓ­dráma Pécsett Egy hét leforgása alatt nyolc produkcióval, 14 előadással mutatkozott be a pécsi társu­lat a fővárosi közönség előtt. Mind a Madách Színházban, mind a Kamaraszínházban — valamint az Egyetemi színpa­don, Sólyom Kati műsorán — valamennyi előadás telt ház előtt zajlott le. Kiemelkedően nagy volt az érdeklődés a per és A néma levente produkció iránt, az előadásokon nagy lét­számmal jelentkeznek közéleti vezetők, jeles művészek, kriti­kusok. Tegnap este hatalmas si­kerrel zárult a vendégszerep­lés Roscsin, Szerelvény a hát­országba című darabjának előadásával. A két moszkvai vendégművész. Álla Pokrok- roszkaja és Marina Nyejolova, a Szovremennyik Színház tagjai és Galina Volcsek főrendező, valamint a társulat tagjai hosz- szú perceken keresztül köszön­ték meg a közönség zúgó vas­tapsát. A két vendégművész kitűnően illeszkedett be a pé­csi társulatba. Az előadáson és az azt kö­vető fogadáson — melyet a színház igazgatósága adott a szovjet vendégek tiszteletére — megjelent Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, valamint a követ­ség számos vezető munkatársa is. A Szovremennyik Színház és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködése a jövőben is folytatódik. Mint azt Galina Volcsek a fogadáson elmon­dotta, a következő évadban megrendezi Pécsett Malja- gin: Ufó című művét. P. Simon István Taxival az éjszakában V asárnap hajnali fél ket­tő. A kaputelefon be­levinnyog a csendbe. Egy perc múlva már a Már­tírok útján robogunk Jáky Kálmán taxijával. A Volán Bolgár Néphadsereg úti központjában két ablakon szűrődik ki világosság. Vizer Istvánná és Bencze Gyöngyi diszpécserek este nyolckor kezdték, s tizenkét órás szol­gálat után majd reggel nyolcig veszik a telefonokat, adják az utasításokat. Vizemé kocsit keresaTol- buhin útra, egyelőre nincs jelentkező, minden taxi fog­lalt. — A tizenkettőn kiszáll­tam öt percre javítani — szól be valamelyik kolléga az URH-n. — Ki volt ő? — kérdem Vizemétől. — Lassú Árpád. Szinte kivétel nélkül mindenkit meg­ismerek a hangjáról. Jelen­leg ötvenhét kocsi dolgozik — három kivételével mind­egyik szolgálatban van. Szükséges is, hiszen a szom­bat éjszakák általában erő­sek, no meg fizetésnap is volt az építőknél. Ilyenkor érezhetően nő a forgal­munk. — Nyilvánosból kértek az újhegyi .Szuperetthez. Vál­lalja valaki? — Megyek — szól vissza az éterből a vállalkozó so­főr. — Többször előfordul, hogy „falból" hívnak ben­nünket és ilyenkor nekünk kell kifizetni a potyafuvart. Érthető, hogy óvatosak va­gyunk. S mintha csak az imént mondottakat akarná meg­erősíteni Vizemé, újabb utasítást ad. — Lábujjhegyen menjen valaki a Tolbuhin útra, nyil­vánosból rendeltek. Recsegő hang jelzi fél három után öt perccel: —■ Egy Trabant szágult a Jókai utcában lefelé, egy őrült, világítás nélkül. Bencze Gyöngyi előtt szin­te percenként megcsörren a telefon. — Legalább nyolc helyen van lakodalom — mondja Bencze Gyöngyi. —• Úgy lát­szik, lassan készülődik haza a násznép. — És újabb uta­sítást ad: — Huszonötös menjen a Ságváriba. — Rendben, de már be­lefulladok a rétesbe — ér­kezik a válasz valahonnan a Megyeri út környékéről. Hajnali fél négy. Egyet­len szabad kocsi sincs, a hívásra senki sem jelentke­zik, még végre valaki meg­szólal, s máris indul az Olimpiába, a virágárusasz- szonyért. Én is kocsiba ülök, a vezetőm Istókovics Béla azon füstölög, hogy ebben a városban évek óta nincs egy normális éjszakai szóra­kozóhely. Az Olimpia előtt parko­lunk, még Istókovics Béla bemegy a pincérhez, vagy tizen kérdik, szabad-e a ko­csi. A fizetővel és egy sár- gainges középtermetű férfi­val tér vissza, a sárgainges kezében két szál piros szeg­fű, és fél üveg bor. Utitár- sunk beszédes kedvében van, kérdezés nélkül is mondja, hogy Komlóról jött be, vagy harminc órája nem aludt. — A hét végére szaima maradtam, az asszony Zalá­ban issza a nohabort, gon­doltam lazítók egy kicsit. Már a Hősök terénél já­runk, amikor meggondolja magát, mégse menjünk Kom­lóra, inkább meglátogatja a sógorát. Ránézek az órám­ra: negyed öt. Régi bó- nyászház elé kanyarodunk, bezörög, leszámolja a nyolc­van forintot és eltűnik a vi­rággal, a borral... Már rég megvirradt, mind­össze néhány munkába igyekvő ácsorog a buszmeg­állóknál. Valaki jó reggelt kívánva, beszól az URH-n, hogy munkába lépett. Istó­kovics Béla velem csinálja az utolsó fuvart. A 39-es dandár útra érve látom, az Olimpia előtt még vagy öt- venen ácsorognak, kocsira várva . . . De most sofőröm is lepihen, hiszen délután is­mét munkába áll, gyereke­ket visz majd a panoráma busszal a Mecsékre . .. Salamon Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents