Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-27 / 143. szám
1979. MÁJUS 27. IRODALOM — MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. Kende Sándor: Mondani valamit MAJTÉNYI ERIK: Randevú A villanyóra délnyugati lapja három társától végleg elmaradt, a reggel megrekedt időt mutatja, és áll, csak áll a béna pillanat. Áll az idő — de hömpölyög alatta a jövő-menő zajló cáfolat, s a három másik óralap fogadja a pontatlan s a pontos párokat. Majd egyszer odaállsz a negyedikhez nyolc órakor — csak nézelődsz, pihensz, az érkezőkre rá se hederitesz, és soha többé nem lesz fél kilenc. Cver'y—-h Kende Sándort elsősorban mint regényírót tartja számon az irodalmi közvélemény. Új könyvének fülszövege szerint eddig tizennégy munkája jelent meg, köztük mindössze egy no- velláskötet 1972-ben. A Szajna lánya sikeres fogadtatása óta azonban mintha többször fordult volna a rövidebb kifejezési formákhoz. Az utóbbi öt-hat évben gyakran találkoztunk elbeszéléseivel a Jelenkor és a Dunántúli Napló hasábjain. S most novelláinak újabb gyűjteményét vehetjük kézbe. A könyvet a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg Mondani valamit címmel. A kötet elbeszéléseit olvasva annyi rögtön megállapítható, hogy Kende Sándor otthonosan mozog a mindennapok világában, jól ismeri, pontosan érzékeli az élet apró rezdüléseit. Nagy tragédiákról úgyszólván alig ír, a halál csak azokban az elbeszéléseiben döntő motívum, melyek a háború poklát idézik. Mégsem mondhatjuk, hogy csupa „békés" történettel traktálja olvasóit, hiszen az általa ábrázolt kisvilág tele van kisiklott emberi sorsokkal, hőseit a szeretet, a valakihez való tartozás hiánya nyomasztja, kiüresedett kapcsolatoktól, csalódásoktól szenvednek, nemegyszer a lelket bénító megszokások, egyhangúvá vált életük elől menekülnek. Voltaképpen tragédiák ezek is, csak éppen kevesebbet figyelünk rájuk mindaddig, míg bennünket nem érintenek. Kende Sándor novelláinak érdeme, hogy megállítja az olvasót, elgondolkodtatja ezeken az emberi sorsokon, részvétre vagy ellenszenvre kényszeríti, azaz közüggyé teszi azt, ami első pillanatra magánproblémának tűnik. A novellák témaköre annyira szerteágazó, hogy valamennyit külön egységekbe foglalni csak erőszakoltan lehetne. Eligazító segítséget inkább a témaválasztás lazán körülhatárolható területei adnak. Mi az, ami Kende Sándor, az író érdeklődését elsősorban megragadja? Az átélt háború emlékei őt sem hagyják nyugton. Mindenekelőtt a kisember és a háború viszonyát ragadja meg. Azokról szól, akik szenvedő részesei az értelmetlen pusztításnak, akik ösztönösen a maguk módján tiltakoznak az öldöklés ellen (Hol vagytok?). Vagy mint a Karácsonyi fogság című novellában, az ostoba kényszert nevetségessé tevő katonák sajátos „lázadásában" találja meg azt a mondanivalót, mely a békére vágyó ember ítéletét tükrözi. A múlt és a jelen találkozását köznapi emberi kapcsolatokban ábrázolja az író. Az idegenné vált egykori barátság keserű emlékeit idézi a Látogató Bécsből. A gyökérte- len disszidensélet nemcsak a hajdani jóbarát mentalitását változtatta meg, hanem alaposan átformálta közös múltjukat is. Szomorú képet fest a Kétszer születni című novella, melyben a volt tanárát kereső diák kellemes emlékei foszlanak semmivé. A mindennapi együttélés nehézségei, az embertársi viszonyok bonyolultságának problémái gyakran izgatják az írót. A legemlékezetesebben talán mégis a Születésnapi torta, A világ legszebb szájú nője és a Furcsa lány című elbeszélésekben sikerül az ábrázolás. A megszokás, az elszürkülés, a rutinná válás szerelmet és barátságot egyformán lehetetlenné tesz, s érzelmi lázadásaink legtöbbször ide vezethetők vissza. Különös szeretettel, a részvét melegségével jeleníti meg a családból kiszakadt, otthonra vágyó gyerekek sorsát. Ezek a novellák — Szenvedély nélkül? Bakancstól — cipőig — a kötet legjobb darabjai. A könyvet lezáró Töprengések ciklus az életet, a művészeteket gondolkodva figyelő iró jegyzeteiből ad érdekes ízelítőt. Kovács Sándor E zt mondta Zoltán és csuklón ragadta félórás feleségét, de Étiké néni Sződligetről még egyszer visszarángatja. Átadja a kávéfőzőt, ami az általa ismert kávéfőzők közül a legkávéízűbb kávét főzi, ami a Cafe de Brasil értelemszerű adagolásából: a nem agyontöm ködésből, és a nem túl laza belehelyezésfoől adódik. IDe az istenért, nehogy megvárjátok, amíg a kávé felforr! Műhelyt kifolyt, azonnal vegyétek |e a gázról, nehogy kifőjenek belőle az illóolajok. De itt még csak kezdődik a kávéivói technikája. Mielőtt ki- töltenétek a kávét, a csészébe feltétlenül előre tegyétek bele a cukrot. És porcukrot óml Az gyorsan olvad. De nagyon keveset, mert egyébként csak édes kávé lesz, ■nem kávéízű kávé. Keverjetek a cukorhoz két-három kávéskanál tejport, s csak ezután töltsétek rá a kávét. Töltés közben kovorgatni kell. Ezzel kész a kávé, de még mindig nem fogyasztható. A kávé szürcsölése közben feltétlenül tartsatok a szájpadlásotokon keserű csokoládét így 'kell! És megint jön a postás, ragyog a boldogságtól. „Utazzatok az eelet tengereen sok oeroemoet kívaanok een, akkor fordul minden joora, ha kisfiút hoz a gólya, féri, vi- gyaazz, hogy a szaad ne taatsd ki. ezt uezeni miska baacsi, suerue elfoglaltsaa- gom miatt nem utazhatok, de leelekben veletek vagyok, jo- zsef, sohase hagyjaatok abba nagyon oeruel kata, el- veszteel, de van meeg re- meeny beelus”. Vonuljunk hát oda, vidáman és jókedvűen, autón, taxin, gyalog, villamoson, buszon, mindegy, amibe férünk, menjünk, ahogy illik, felvirágozva, most aztán kifényesítve és csillogó fogakkal essürtk neki az életünknek. Nem kell megrémülni: süketnéma pincérek hordják el előlünk folyamatosan a mosatlant. A süketnéma pincérek máskor egészen olyanok, mint mi vagyunk ilyenkor, de most ők vannak szolgálatban, máskor mi vagyunk — és a szolgálat az szolgálat. Utána nekünk is ugyanilyen jópofán nyomják a kezünkbe a baksist, hiszen semmit sem vettünk észre, amit nem kell, de mindenre figyeltünk, amire illik. Mindenki ragyog a boldogságtól. Zoltán kicsit ingerlékeny, de ezt most nem veszi észre senki. Ő meg nem mondja, betömik a száját a papírok, első oldalukon halványkék vőlegény a menyasz- szonnyal, s az erre nagyot fogok inni, dini, üdvözlő szöveggel a másikon. Pedig hát milyen jópofa az élet. Csak úgy jönnek-mennék a legkülönbözőbb menetek. Most például egy esküvői menet Zoltánnal az élen, aki most Ingerlékeny egy kicsit Sőt. ingerült. Régóta ingerült már. Az unokatestvérének, aki most a menet végén kanyarog, egyszer elmondta egy kocsmáiban, hogy tudod, nekem is volt egy első szerelmem. Az első szerelem ... folytatta volna, de az elfogyasztott sörmennyiség elálmásította, s inkább megint egy kortyot ivott, nehogy elaludjon. Falnám az izzó port a flaszterről, hogy egy ilyet ki tudjak bulizni magamnak. Akkor engem úttörőzenekar kísérne az állomásra, zsugorodnátok és döngölnétek a parkettát előttem. Ilyeneket gondolt az unokaöcsi a fényes menet végén, Zoltán meg azt, hogy ezt még ki kell bírni, miért ne lőhetne épp ezt kibírni, aztán úgyis úgy csinálja, ahogy ő akarja. Nem úgy csinálja. Most is itt áll a fényes menet élén, lám a kocsmáiban, hogy elakadt a hangja, talán nem is az elfogyasztott sörmennyiségtől, hanem már akkor tudta, hogy ide fog Baditz Balázs rajza állni a fényes menet élére, fel virágozva, kifényesítve, sazt fogja majd mondani magának, hogy aztán úgyis azt csinálom, amit én akarok. Pedig az unokaöcsi a sorvégén, már hogy kigondolta, hogy kimondta magában: ha egy ilyet ki tudnék bulizni magamnak. Az unokaöcsi már tudja, és Zoltán is tudja, hisz nem esett a fejére, csak még hitegeti magát hogy aztán úgyis, de aztán nincs, mindig csak most van, a pillanatnak éJj, öregem, mondta neki egyszer a kocsmában egy öreg csavargó, s ő akkor nem fogta fe| e mondat mély értelmét, mindig csak most van, s Zoltán már tudja, hogy egyre ritkábban lesz ingerlékeny. Ő lesz mindnyájunk megismétlődése — nem fog messzi esni a fától. — Ö lesz a kiköpött ők, hisz már elindult a fényes menet élén, mostantól kezdve tulajdonképpen ő is szolgálatban van, nemcsak a pincérek, de a pincéreknek majdcsak letelik a műszak, Zoltánnak mikor? Sejde ő lesz a mi fiúnk, mondja a Laci bácsi, és valami csomagot gyömöszöl a markába, még mindig tartóz adakozás, pedig már indulni kéne. De azért kicsomagolja, Laci bácsi segít neki kicsomagolni, segít ennek a fiatalembernek, hiszen a mi fiúnk, nem különbözik tőlünk, segítsünk neki. Na, mi kell? Ja persze, hisz éppen most telefonáltak, 'kérem, ne várakoztassa ezt a fiatalembert! ő lesz a kiköpött ők, az éppen olyan, a te is úgy, ahogy mi szoktuk, fiam. Be- lerózsaszínedve a körbe, már most is bújik a fogpaszta-mosoly mögé, jól látják, hogy sejde ő lesz a mi fiúnk! Nahát, fiam, nézd csak, nem olyan ez, mint egy ócska magyar gyártmány, amelyik kilövi a pirítást az ablakon. Valódi angol. Én hoztam, direkt ezért küldtem ki magam. Ide kell helyezni a ikenyérszeletet, jó, ha egy kicsit száraz. Ez nem égeti meg a kenyérszeletet, ha kész, magától kikapcsol. És nem sárgul meg, mert speciális angol krómozása van. Én, fiam el sem tudom képzelni a reggelit pirítás nélkül, mondja Laci bácsi, én se, mondja Zoltán, és nem tudja, hogy ilyen apróságokkal kezdődnek a dolgok. Én se! Én se, Laci bácsi, kérem. Laci bácsi nélkül sem tudom elképzelni a reggelit. Milyen humora van ennek a gyereknek, és Zoltán nyugtázhat magában egy sikeres beilleszkedést, fojtogatja félórás felesége csuklóját, odakint már csapódnak a kocsiajtók, csattognak, sűrűn, mint nyári zivatarban a ménkü. Sietni kell, már rég elmúlt reggel, magasan ragyog a pirítás az égen, a speciális krómozású angol pirítós-sütő lomhán úszkál alatta, mint valami eltévedt űrhajó. Én bizonyisten fel se kelnék, de lehet, 'hogy meg se születtem volna, ha nem lenne pirítás. Bruhaiha, mondja Zoltán, második beilleszkedés. Két gól és milyen köny- nyen. Fog ez menni. Most a Laci bácsi mondja, hogy bru- haha. Zoltánban újjászületik a Laci bácsi röhögése. Teljesen olyan lesz, mint a Laci Ibácsi röhögése, és ezt Laci Ibácsi érzi, és ettől — ezen? vág ám az esze, mint a borotva! — még jobban röhög. Ettől Zoltánt elkapja a görcs, és egymást licitálják túl a Laci bácsival a Laci bácsiszerű röhögésben. Szervusz, Laci bácsi! (Belecsaphat.) Ez is jó, de nem ez a fontos, hanem hogy röhögünk, röhögünk bele a világba, egy 'bolyból kiszakadt, bolyszerű röhögéssel. Csökken közöttünk a távolság, egészen összeérünk, egymásba folyunk, egy- gyé válunk, egy darab nagy röhögéssé, ami rózsaszín nyelvén egészen enyhén megvajazott pirítást egyensúlyoz. De ez még mind semmi, hiszen ezek csak apróságok, hátra van még a kulcsátadás. A fényes menet késlekedik, de nem baj, késlekedhet, meg van fizetve, melegen tartják a hét fogást. Az étteremből Zoltán és négy-ötórás felesége az ajtó mögé bújik, az ajtó mögé, amit ez a ritka fényes kulcs nyit. Mert van itt minden. Jó itt, nagyon jó itt, és tudja ezt Zoltán, hisz élére állt a fényes menetnek, pünkösdi királyság, holnap mehet a sor végére, valahová az unokaöcsi elé. Nem úgy van az, ahogy az iskolában tanítják, mennek a dolgok maguktól, csak beléjük kell kapaszkodni, meg kell fogódzni bennük, hogy te is velük mehess. Nem azt mondom én, 'hogy nincsenek csetepaték. Vannak. De vannak várak is. És a lövöldözés a várak között? Menetrendszerű lövöldözések azok, fiam. Csak azért kellenek, hogy mindenki, annál biztonságosabbnak érezze a maga várát. Kis csetepaték, sosincs halottjuk. Vár a fejünk fölött a fedél, a kenyér is vár, s az ebéded is, fiam, az is a vár. Meg az ebéd utáni feketéd is. A csészében a kiskanól, az is a vár, el kell bújni benne. Aki pedig a kis csetepatékba belehal, az vagy komolyan vette őket, vagy nagyon ügyetlen. Te nem leszel az, fiam. És megtörténik a kulcsátadás, és Lojzi néni tipeg oda, kezében takaros kis csomag, megint valami apróság. Ahol ablak van, oda függöny is kell, mondja Lojzi néni, és leteszi a kis csomagot. Valaki megint rátesz valami kis apróságot, már a mennyezetig érnek az apróságok, kitöltik az életünket, már nyugodtak lehetünk, gondolja. Zoltán a fényes menet élén, ami végre elindul a zöld étterembe a sárga színű nagy ebédhez. Éppen olyan, amilyet ilyen alkalomra elképzel az ember. Amilyet el kell képzelni. Illetve mór e| s©m kell képzelni, csak rágondolni, és bemondani a számát, ahogy az lenni szokott, ahogy ezúttal is kijár a mi fiúnknak, mi lányunknak, ahogy azelőtt is kellett, ahogy illik, a nagy, sárga ebéd, essünk neki, sohasem ér véget. SASS ERVIN: Harmatszedő szedj harmatot tiszta gyolcsba teliholdnál tiszta gyolcsba vetkezz virágrét ruhába öltözz virágrét ruhába erdő fái elrejtenek az utak is elrejtenek a füvekben te lélegzel a patakban te lélegzel erdő. fái engedjétek ti utak is engedjétek menekülni de miért is megnyugodni de miért is Zelel Miklós: Menjünk hát!
