Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)

1979-05-27 / 143. szám

I DN HÉTVÉGE 10. HAGYOMÁNY 1979. MÁJUS 27.

Megjelent a Baranyai Helytnrténetirás legújabb kötete

Baranyai Helytöriénetírás, 1977 címmel tizedik tanulmánykötetét indította útjára a Baranya megyei Levéltár. Külön ünnepi megemlékezést nem tart az intézmény ez alkalomból, maga a kötet tekintélyes méretével (616 oldal), de elsősorban a közölt tanulmányok súlyával és értékével reprezentálja a jubileumot. A kötet szerkesztője, dr. Szita László levéltárigazgató két fejezetbe csoportosította a közleményeket: 1. Tanulmányok — forrásközlések Baranya történetéről 16—20. század. 2. Várostörténeti tanulmányok 19—20. század.

Baranya történetével a következő dolgozatok foglalkoznak: Vass Előd: A szekcsői- mohácsi szandzsák 1591. évi adóösszeírása. A szerző 162 kelet-baranyai falu, ill. puszta török adóösszeírását közli a jelzett évből. Egy-egy ilyen jellegű tanulmány vagy közlés 'kézbevételekor döbbenünk rá

arra, hogy megyénk helytörténetének megismeréséhez mennyi fehér foltot kell még eltüntetnünk. Reméljük, hogy a szerző újabb feltárásaival még további ilyen meglepetéseket tartogat nekünk. Sándor László: Adatok a baranyai népoktatás történetéhez ,1770 -1848. A tanulmány a hely- történetírásunk eddig talán leg mostohábbon kezelt témaköréből közöl értékes adatokat. Markáns vonásokkal mutatja be a falusi tanítók helyzetét, kulturális nívóját, a köz- igazgatás és közoktatás viszonyát. írása jól csatlakozik a korábbi néhány iskolatörté- nelmi forráspublikációhoz,

Petrovich Ede és Galambos Ferenc, az 1971. és 1974—75. évi levéltári évkönyvekben megjelent cikkeihez. Kopasz Gábor: A gyermekvédelem és Baranya megye című munkája az állami gyermekmenhely, gyermekvédelem megindulásával, ezen belül a pécsi gyermekmenhely létrejöttével foglalkozik.

E három nagyobb terjedelmű tanulmányhoz csatlakoznak még a Baranya megye helytörténetével foglalkozó rö- vidébb írások. Taba István: Baranya megye egészségügyi viszonyai II. József idején. A szerző ismét az 1785—86-ban keletkezett hatalmas megyei összeírás (Descriptio Physico Politico ...) anyagából merít. Most a megye „fizikusának" jelentését dolgozza fel a Baranya éghajlatáról, egészség- ügyi állapotáról és ellátottságáról. Móró Mária Anna: Olvasóegyletek és népkönyvtárak Baranyában 1914-ig c. cikke a megye közművelődésügyé- nek történeti kutatását kívánja szolgálni, Fűzi János: Néhány észrevétel a baranyai nemzetiségi községek szegényparaszti népességének statisztikai vizsgálata kapcsán 1920—1944 címmel a megye nemzetiségeinek, elsősorban

gazdasági viszonyát elemzi, Bezerédy Győző pedig adatokat közöl a töröktől visszafoglalt Baranya történetének első évtizedeiből a Levéltár „In- quisitiones” néven ismert tanúvallomás: jegyzőkönyveiből.

A kötet második részét kitevő várostörténeti tanulmányok és forrásközlések közül kiemelkedik Szita László 90 oldalas forrásközlése: Dokumentumok az 1918. május 20-i pécsi katona-bányász felkelés történetéhez.

Nagy Lajos és Fetter Antal dokumentumjellegű tanulmányt és adatközlést készítettek Régi magánkutak Pécsett címmel Pécs múlt századi vízellátó rendszeréről. A tanulmány értékes melléklete a város 1872. évi részletes térképe. — Szinte nap mint nap találkozhat az ember a Baranya megyei Levéltár kutatótermében a hangyaszorgalmú kutatóval, Madas Józseffel, aki most Pécs belvárosának utcanevei c. munkával jelentkezik. Az utcanevek változását követi nyomon két és fél évszázadon át. A régi pécsiek előtt újraélednék azok az utcanevek, amelyeket valamikor régen, nagyszüleimk- től hallottunk, mert a „mi időnkben" már más volt, és most ismét újakkal találkozunk. A roppant érdekes és olvasmányos tanulmányt kiterjeszti Pécs egyes külvárosi utcáira is. — Pécs múlt- századi kézműiparával két tanulmány is foglalkozik. Eper- jessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez című közleményében kimutatja, hogy a múlt század eleji Pécs az iparilag átlagosan fejlett dunántúli városok első vonalába tartozott. Az egyes speciális szakmák megjelenése pedig a városi életmód színvonalát és a vásárlóközönség ilyen irányú szükségleteit jelzik. Eperjessy által megjelentetett szintézishez kiegészítő Erdődi Gyula: Válogatott levéltári források a pécsi céhek válságának időszakából című dolgozata.

Három, az előbbiekhez képest kisebb lélegzetű tanulmány foglalkozik Pécs oktatásügyének egy-egy részlet- kérdésével. Az egyik Kovács András dolgozata, mely az 1875-ben Porges Ede által kezdeményezett „magánkereskedelmi középtanodá”-t mutatja !be; a másiknak szerzője Füzes Miklós, a Nemzeti Bizottság közoktatási tevékenységéről ad ismertetést. Ez utóbbi közlemény adatait g Nemzeti Bizottság 1944—1948 közötti, elveszettnek hitt, de a levéltár által az elmúlt években összegyűjtött jegyzőkönyvei alapján készült. Végül a harmadik Tegzes Ferenc munkája a Pécsett 1906—1914 között működő Munkásiskolát mutatja be a korabeli sajtóból válogatott szemelvényekkel, a pécsi munkásmozgalom oktatási tevékenységéhez nyújt forrásanyagot

Timor György

Eltűnt pics-baranyai irodalom

a nagy eszmék- , I« r I ff

szent tuzevel...

Emlékezés Váradi Antalra, születése 125. évfordulója alkalmából

1876-ban egy huszonkét éves drámaírót avatott a Nemzeti Színház. A siker oly nagy volt, hogy az előadás után Jókai Mór homlokon csókolta az Is- kariólh íróját. A szokatlan az volt, hogy az ismert főhős nem pénzért követ el árulást a Mes. siás ellen, hanem a tragikus konfliktushoz vezető nemzeti érzésből. A nemzet Görgey és Kossuth párhuzamát fedezte fel a drámában, s a föltámadást őrült álomnak tekintő Is- karióthnak buknia kellett. A dráma eszmeiségét világosan felismerte Szigligeti Ede, a fiatal drámaíró volt tanára, saJó. kai Mór szerkesztette Életképekben ezt írta: „Négy, általam is nagyon tisztelt kitűnő író ellenében én voltam az, ki e tragoediát mind nyelvi, mind színi, mind drámai tekintetben jelesnek, s így a kitűzött pályadíjjal kitüntetendőnek ítéltem."

A sikerhez hozzájárult az is, hogy Magdolna szerepét Jászai Mari játszotta. Az alig ismert szerző, Váradi Antal, az -első dráma után továbbiakkal jelentkezett. Az Iskarióthot követte a Tamora (1879), A tőr (1880), A hun utódok (1890), Charitas (1893), Rafael (1894), Démon (1895) stb. Az első magyar balettet is ő írja: Vióra, a tengerszem tündére címmel; majd operaszöveget ír A falu rosszához. Sikerrel fordítja Goethe Faustjának II. részét, Aiszkhülosz Oreszfeíáját, Mo- liére, Schiller és mások drámáit. Regény- és elbeszéléskötetek jelennek meg; regényes rajzokat közöl Petőfi életéből, a magyar író- és színészvilóg- bál.

ötvenéves korában eszébe jutnak munkás életének állomásai, és Emlékeim (1904), Ifjúságom (1905) és Följegyzések életem sorából (1912) című műveiben számol be ifjúkora küzdelmeiről, írói-költői fejlődéséről.

ötéves volt a kis Véber Antal, midőn özvegy édesanyja a Tolna megyei Závodról, ahol 1854. május 2-án született, vele Pécsre költözött a mai Sal- lai u. 48. sz. ház helyén' előbb állt épületbe. Később a Déryné (akkor Mária utca) 28. számú házat vásárolták meg. Ez a ház lesz a költő gyermekéveinek boldog színhelye.

Édesanyja kosztos diákokat tartott, a kis utcai szobát pedig egy „sóstiszt"-nek adta ki, hogy fiát taníttathassa. A mai Nagy Lajos Gimnáziumba járt. Tanárai közül magyartanárát, Vutkovics Sándort és az irodalmi kör tanárelnökét, Ver- bőczy Istvánt említi, mint akik irodalmi munkásságra bátorították. Sorra nyeri az irodalmi kör által kitűzött pályadíjakat „Nem volt sok, nem volt nagy összeg, egy-két arany mindösz- sze is, de nekem kincs! Micsoda örömem volt, mikor a „Királygyilkosok" című történeti elbeszélésemmel megnyertem a pécsi nemzeti kaszinó díját, meg a költői díjakat is sorban, s túlboldogan hazafelé sietve, édesanyámat a gyúródeszka előtt találtam, s odaöntöttem azt a pár aranyat a hófehér deszkára."

Még gimnazista, amidőn „színi referense” a Pécsi Lapoknak. Szellemi bökverseit Tóth Kálmán közli népszerű lapjában, a Bolond Miskában. A Fővárosi Lapok és több hírlap is szívesen adott helyet a méq diák költőnek. 1893-tól haláláig az Ország — Világ című szépirodalmi hetilapot szerkesztette.

Két diplomája ellenére is csak nehezen kap ideiglenes kisegítő tanári állást. 1873-ban szerzett bölcsészettudományi doktori, 1874-ben pedig tanári oklevelet. 1895-től néhány éven át a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának tagja, a Színművészeti Akadémia tanára, majd 1898-tól 1906-ig annak igazgatója. Most már egymás után érték a különböző kitüntetések: a Petőfi Társaság főtitkára, tiszteletbeli alelnöke; a francia akadémiától és a szerb államtól magas kitüntetést kap; a Kisfaludy és a Szigligeti Társaság tagja; stb.

A belföldi és külföldi elismerések közepette váratlanul éri a halál. 1923. március 5-én délelőtti sétája közben a Nemzeti Színház előtt összeesett, s mire a mentők megérkeztek, halott volt.

Váradi Antal pécsi munkásságának emlékét az egykori Gyár utca róla történt elnevezése őrzi. Műveit, eszmevilágát ma már alig ismerik. Mély gondolataiból legalább egyet idézünk a bevezetőül említeit Iskarióth dráma egyik monológjából :

„Születni fognak egyre Messiások, / Világot elárasztó szellemek / Lelkűkben a nagy eszmék szent füzévé/ / És ajkaikon magasztos jós igék!"

T. I.

Antonin Janouiek

60 évvel ezelőtt kiáltották ki Eperjesen a Szlovák Tanácsköztársaságot

A szlovák tanácsköztársaság létét és megalakulásának előzményeit a kapitalista kormányok évtizedeken át elhallgatták, s amit mégis elmondtak róla, az gúny és rágalmazás, s kommunistaellenes gyűlölet volt, de nem objektív történelem. A magyar Vörös Hadsereg felvidéki 1919. május—júniusi hadjáratának következményeként alakult meg a Szlovák Tanácsköztársaság és kétségtelen, hogy e támogatás nélkül nem valósulhatott volna meg.

Eperjes (Presov) elfoglalásának katonai sikerén kívül nagy nemzetközi politikai jelentősége is volt. A Szlovák Kommunista Párt június 16-ra egybehívta Szlovákia dolgozóinak nagygyűlését. Ezen a népgyűlésen — amelyen a Kassai Vörös Újság június 17-i beszámolója szerint egész Szlovákia, ill. a Felvidék területéről több ezer proletár vett részt — kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. Ezt a tényt az „A világ proletárjaihoz” kezdetű kiáltványban hozták mindenki tudomására.

„... Az imperializmus alól felszabadult szlovák földön ma kikiáltottuk az önálló Szlovák Tanácsköztársaságot... A most megalakult Szlovák Tanácsköztársaság természetes szövetségesei közé sorolja győztes testvéreit, az orosz és a magyar tanácsköztársaságot. ., Első üdvözletét az imperializmus igája alatti cseh proletártestvéreinek küldi...” — mondja többek között a kiáltvány.

Megalakult a Szlovák Tanácsköztársaság kormánya, amely fővárosává az akkor 20 000 lakosú, régi kultúrával és a Rákóczi-szabadságharc hagyományaival rendelkező Eperjest (Presov) tette meg. A Szlovák Tanácsköztársaság

élén az Ideiglenes Forradalmi Végrehajtó Bizottság állt, amely 20 tagból álló Forradalmi Kormányzótanácsot választott. A kormány tagjai a népbiztosok voltak, akik a terület nemzetiségeinek megfelelően többségében a szlovák, a német és a magyar proletariátus soraiból kerültek ki. A kormányzótanács élére a kladnói származású Antonin Janousek cseh kommunistát választották meg.

A Szlovák Tanácsköztársaság nyomban hozzáfogott a szocialista alapelvek megvalósításához. Ehhez nagy segítséget nyújtott az a tény, hogy a magyar Vörös Hadsereg átadta a Szlovák Tanácsköztársaságnak a szuverenitást, valamint a hatalmi és a gazdasági eszközöket is. Megkezdték az államosítást, amely szerint állami tulajdonba vettek minden ipari üzemet, bányákat, közlekedést, amelyekben 20 alkalmazottnál több volt. A kereskedelemben a 10 alkalmazottnál többel működő vállalkozásokat államosították. A földbirtokot 100 hold felett vették állami tulajdonba. A béreket és a fizetéseket a magyar szakszervezetek előírásai szerint rendezték.

A magyar Tanácsköztársaság alkotmánya 88. §-ának szellemében „A Magyar Szocialista Szövetségi Köztársaság nem akadályozza meg azt, hogy a felszabadított területek nemzetei, amelyek a lakosság többségét alkotják és gazdasági erővel arra képesek, létrehozzák a saját tanácsköztársaságukat, szövetségben a szovjet köztársaságokkal.”

Az első ilyen szövetséges tanácsköztársaság a régi Magyarország területén, a Szlovák Tanácsköztársaság (Slovenská Republika Rád) volt. A megalakulás tényével erejét vesztette az imperialista hazugság, mintha a Vörös Hadsereg hadművelete kísérlet lenne a régi Magyarország helyreállítására. A Szlovák Tanácsköztársaság önálló állam és kormány volt, amely diplomáciai kapcsolatokat létesített a szovjet, a magyar és az ukrán szocialista köztársaságokkal. Szuverenitását bizonyítja az is, hogy önálló Szlovák Vörös Hadsereget létesített, amelynek szervezését már megkezdték, az önkéntesség alapján. A kormányzat jövő céljait pedig Antonin Janousek éppen a szuverenitás birtokában így fogalmazta meg: „Nekünk folytatni kell az előrehaladást egészen Prespork (Pozsony akkori neve szlovákul) határáig, Nyitrától Hodoninig, Ruttkához és Zsolnához, tad- cáig; tovább Morvaországba, Csehországba, be, egészen Európa szívébe!”

A Slovenská Tlacová Kance- lária (Szlovák Sajtó Iroda) jelentése szerint június 20-ig Kassán és környékén 15 000-en, Losoncon és környékén kétezren jelentkeztek a Szlovák Vörös Hadseregbe.

Kényes és nagy körültekintést kívánó kérdés volt a Szlovák Tanácsköztársaság és a Magyar Tanácsköztársaság államhatára. Az emberek nagyrészében még éltek a nacionalista és soviniszta téveszmék, amelyeket az imperialisták ügynökeik révén szítani igyekeztek. Ján Hirosik, a Szlovák Tanácskormány belügyi népbiztosa a kassai nagygyűlésen ismertette a szlovák álláspontot, amely szerint a határkérdést a forradalom végső győzelme után rendezik. Az alapelv az, hogy ahol szlovákok élnek többségben, az a terület a Szlovák Tanácsköztársasághoz, ahol a magyarok, az a magyar

Tanácsköztársasághoz fog tartozni. A vegyes lakosságú, vitás területeken pedig népszavazás fog dönteni. Ez megfelelt a lenini nemzetiségi politika legfőbb álláspontjának. A Szlovák és a Magyar Tanácsköztársaság vezetői a két proletárállamot egy eljövendő kö- zép-kelet-európai szocialista föderáció magjának tekintették, amelyhez majd a cseh, román, szerb stb. proletárállamok is csatlakozni fognak.

Clemenceau francia miniszterelnök Benes segélykiáltásaira beindította az imperialista diplomáciai gépezetet. Június 24-én a csehszlovák hadsereg és a magyar Vörös Hadsereg képviselői Pozsonyban fegyver- szünetet kötöttek. Június 29-én ugyancsak Pozsonyban a két hadsereg képviselői megegyeztek, hogy a Vörös Hadsereg július 1-én megkezdi visszavonulását a párizsi békekonferencia által június 12-én megállapított új demarkációs vonalra, amely a trianoni békeszerződésben 1920. június 4-én Magyarország mai végleges államhatára lett.

Június 30-án a Szlovák Tanácsköztársaság vezetői elhagyták Eperjest és július 7-én ide is bevonult az imperialista csehszlovák kormány hadserege és ezzel egész Szlovákia területe, illetőleg a volt magyar Felvidék felett ők gyakorolták a hatalmat. A Szlovák Tanács- köztársaság de facto megszűnt létezni, mert a magyar Vörös Hadsereg kénytelen volt sorsára hagyni az újszülött proletárállamot, bár a magyar Vörös Hadsereg soraiban néhány ezer szlovák is harcolt, egészen a Magyar Tanácsköztársaság leveréséig.

Kelenváry János

A felvidéki hadműveletek színhelye