Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)

1979-05-15 / 131. szám

Elkészült az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának fejlesz­tési terve. Ebből az alkalom­ból tegnap Pécsre látoga­tott Nagy Richard, az MSZMP KB tagja, a Magyar Televízió elnöke, s a pécsi stúdió vezetőinek társaságá­ban bemutatta a telepítési tanulmánytervet dr. Nagy Jó­zsefnek, az MSZMP KB tagjá­nak, a Baranya megyei Pártbizottság első titkárának. Az új tv-központ Pécs Sik­lósi városrészében épül majd fel. A terveket Tillai Ernő, Vbl-díjas építész, a Pécsi Tervező Vállalat munkatársa készítette. Az épületkomp­lexumban — egyebek mel­lett — egy 300 négyzetmé­teres játék-stúdió, egy 100 négyzetméteres politikai stúdió és korszerű szinkron- bázis kap majd helyet. Az új tv-központ felépülte után a Pécsi Körzeti Stúdió re­gionális adásokat is sugároz majd. A fejlesztési program megvalósítására a tervek szerint a VI. ötéves terv idő­szakában kerül sor. Békénk biztosítéka Most 24 esztendős az euró­pai szocialista országok poli­tikai és védelmi szervezete, a Varsói Szerződés. Az évfor­dulót számos esemény teszi hazánkban különösen emléke­zetessé: elsősorban a szerve­zet külügyminiszteri bizottsá­gának budapesti értekezlete, valamint a magyar területen tartandó közös hadgyakorlat, a Pajzs ’79. A történelemben a dátumok gyakran önmagukért beszél­nek. 1949. április 4-én hozták létre az atlanti tömböt, a NATO-t, deklaráltan a Szov­jetunió és a szocialista orszá­gok ellen irányuló éllel. Ot évre rá nemcsak a tagságba, hanem a vezetésbe is bevon­ták Hitler tábornokait. A szo­cialista országok már akkor is azt vallották, hogy a jövő a nem katonai tömböké. Hosszú éveken át próbált az akkori különlegesen nehéz hideghá­borús körülmények között oda hatni a szovjet és a szocia­lista diplomácia, hogy ne le­gyen szükség látványos vá­laszlépésre. Nem rajtunk múlt, hogy ezek az erőfeszítések ak­kor hiábavalóaknak bizonyul­tak. így 1955. május 14-én nyolc európai szocialista or­szág egyértelműen és világo­san kényszerű ellenlépéseként a lengyel fővárosban megszü­letett a sokoldalú politikai és katonai együttműködés szer­vezete, a Varsói Szerződés. Ez a szövetség hatalmas mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az imperializmusnak a legsötétebb időszakban sem sikerült kirobbantania a har­madik világégést, sőt lassú, szívós munka, hosszú küzde­lem nyomán kialakult az eny­hülés jelenlegi folyamata. Köz­ben — és ez természetesen alapvető motívum - szüntele­nül változtak a nemzetközi erőviszonyok, méghozzá nem a háborús erők javára. Ellenfeleink sem vonhatják kétségbe, hogy világunk leg­fontosabb történéseiben a Varsói Szerződés tagállamai­nak békepolitikája főszerepet játszik. 1969 tavaszán a szer­vezet politikai tanácskozó tes­tületének budapesti felhívása nyitotta meg azt az utat, amely 1975-ben a finn fővá­rosban az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának aláírásához vezetett. A szervezet, amelynek tevé­kenységéhez hazánk erejéhez mérten mindig is hozzájárult, legfőbb céljának azt tekinti, hogy kontinensünk és a világ helsinki útján haladjon to­vább. Hogy így legyen, ehhez éppoly szükséges a politikai, gazdasági, katonai és erkölcsi erő, mint a tagállamok ösz- szehangolt, az alapkérdések­ben következetes, de a meg­közelítésekben kellőképpen ru­galmas vonalvezetése. A budapesti ülés időpontja más szempontból is figyelem­re méltó: küszöbönáll a szovjet-amerikai csúcstalálko­zó, a SALT-II okmány alá­írása. Senkinek nincs kétsége az esemény jelentősége felöl; mint ahogy afelől sem, hogy az amerikai törvényhozásban és másutt jelentős erők aka­dályozzák a jövőben is a ka­tonai enyhülés kibontakozását. Ez az oka annak, hogy a szo­cialista közösség - előnyben részesítve a politikai kezde­ményezéseket — nem egned- heti meg védelmi képességei­nek gyengülését. Harmat Endre Színes műsor a sportcsarnokban Megnyitották a nemzetközi gyermekév baranyai eseménysorozatát gyei pórt-vb tagját, ez MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkárát, dr. Takács Gyulát, a Baranya megyei Tanács el­nökhelyettesét, Czente Gyulát, Pécs város tanácselnökét, dr. Varga Sabján Lászlót, a KISZ Baranya megyei Bizottságá­nak titkárát és Vér László megyei úttörőelnököt. Kóczián Erzsébet, oz úttörő­höz igazgatója a nemzetközi gyermekév jelentőségét, bara­nyai úttörők, illetve azoknak a felnőtteknek tevékenységét méltatta, akik a gyermekekért kiemelkedően sokat tettek. Szavai után csata kiáltás harsant, majd megkezdődött a műsor, melyben a Mátyás ki­rály, Jókai, Egyetem utcai és az l-es számú Gyakorló Álta­lános Iskola egyesített kóru­sa, a Művészeti Szakközépis­kola, az 1420-as számú Tán­csics Mihály úttörőcsapat iro­dalmi csoportja, a Mecsek Táncegyüttes — részben az úttörőházi tánccsoporttal kö­zösen — Levente Péter és Csizmadia Sándor pol-beat énekesek és a Baranya Tánc- együttes tagjai szerepeltek. A gyermekek színes bemu­tatója és ünnepsége a Csiz­madia Sándor vezette közös énekléssel fejeződött be. Több ezer piros- és kék- nyakkendős gyermek gyüleke­zett tegnap délután Pécsett a sportcsarnok, előtt. Itt rendez­te meg a Pécsi Úttörőház fennállásának 25. évfordulója alkalmából Gyermeklánc című játékos, ünnepélyes program­ját, ami a nemzetközi gyer­mekév baranyai eseményso­rozatát nyitotta. Az érkezőket — pécsi és baranyai általános iskolások kisdobosait, úttörőit —agyár­városi úttörőzenekar térzenéje fogadta. Az alkalomra rend­kívüli kiadással jelentkeztek az úttörőház csapatrádió-szer- kesztő tanfolyamának hallga­tói. Gyermeklánc című lapjuk­ban névadójukról, a nemzet­közi gyermekévről és az úttö­rőház életéről írták le gon­dolataikat. A sportcsarnokban kétezer­ötszáz kislány és kisfiú, taná­rok, szülők ültek a sorokban, amikor felharsantak az ün­nepség kezdetét jelző harso­nák, kihunytak a villanyújság Gyermeklánc feliratot alkotó lámpái és a több pécsi isko­la tagjaiból álló kórus eléne­kelte a Himnuszt. Ezután Bernhardt István, Mohács vá­rosi úttörőelnök üdvözölte a gyerekeket és a vendégeket, köztük Lukács Jánost, a me­tiiitmtvtm tvit««t«i«i«ta HWiiimitiiimtieiimmmmweffitwi Kadar János fogadta a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminisztereit Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára hétfőn, a KB székházában fogadta a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bi­zottságának ülése alkalmából hazánkban tartózkodó külügy­minisztereket. A szívélyes, elv­társi légkörben lezajlott talál­kozón jelen volt Petr Mlade- nov, a Bolgár Népköztársaság, Bohuslav Chnoupek, a Cseh­Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke hétfőn vacsorát adott a Varsói Szerződés tag­államai külügyminiszteri bizott­ságának ülésén résztvevő kül­ügyminiszterek tiszteletére, az Országház vadásztermében. szlovák Szocialista Köztársa­ság, Emil Wojtaszek, a Lengyel Népköztársaság, Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság, Os­kar Fischer, a Német Demok­ratikus Köztársaság, Stefan Andrei, a Román Szocialista Köztársaság és Andrej Gromi- ko, a Szovjetunió külügyminisz­tere. A megbeszélésen részt vett Gyenes András, a Közpon­ti Bizottság titkára is. Részt vett a vacsorán Gye­nes András, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára is. A szívélyes, baráti hangulatú vacsorán Lázár György és And­rej Gromikó, a Szovjetunió kül­ügyminisztere pohárköszöntőt mondott. Magyar-mexikói agrárgazdasági együttműködés Hétfőn elutazott hazánk­ból Gerardo Gruickshang Garda mexikói mezőgaz­dasági és vízügyi tervezési miniszterhelyettes, aki a magyar—mexikói agrárgaz­dasági kapcsolatok bővíté­séről folytatott eszmecse­rét a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetőivel. A mexikói mi­niszterhelyettes Kazarecki Kálmánnal, az AGROBER vezérigazgatójával keret- szerződésben rögzítette, hogy magyar szakemberek irányításával és közremű­ködésével 6000 hektárnyi mezőgazdasági nagyüzemet hoznak létre Mexikóban. A közép-amerikai országban még az idén megkezdődik egy ezer nektár területű kí­sérleti farm kialakítása, eh­hez kukoricatermesztési rendszert tervez az AGRO­BER, ezenkívül a gépellá­tást, a növényvédelmet és a szaktanácsadást is bizto­sítja. Waldheim tárgyalása Thai földön Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, aki vasárnap óta tartózkodik Thaiföldön, hétfőn a Pol Pót rezsim megfutamított csapataival Kambodzsából érkező me­nekültek letelepítéséről tár­gyalt Kriangszak Csama- nand thaiföldi miniszterel­nökkel. Bangkoki tárgyalá­sainak befejeztével Wald­heim Moszkvába utazik. Budapesten hétfőn megkezdődött a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ülése Vacsora az Országházban Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 131. szám 1979. május 15., kedd Ara: 1,20 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents