Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-13 / 129. szám
DN HÉTVÉGE 10. TUDOMÁNY 1979. MÁJUS 13. A szárazföld ásványkincsének többszázezerszerese található a tengerekben Mélytengeri árkokat r m r r . I r • r pásztázó televíziós kamerák Beszélgetés Varjencov professzorral, az UNESCO szakbizottságának titkárával A napokban hazánkban járt Igor Mihajlovics Varjencov, a Szovjet Tudományos Akadémia geológiai intézetének tudományos főmunkatársa, az UNESCO geológiai korrelációs programjának keretében a mangánérc felhalmozódások genezisével foglalkozó szekció titkára. A neves szovjet szakember Pécsett is megfordult és látogatást tett a Magyar Állami Földtani Intézet dél-dunántúli osztályán is. Ebből az alkalomból lapunk munkatársa interjút kért Igor Mihajlovics Varjencovtól. — Az ön szakterülete az utóbbi évtizedekben szakmai körökben a figyelem középpontiába került. Mindez gondolom azzal is összefügg, hogy azokhoz a fémekhez képest, amelyekhez adalékanyagul használják a mangánt, viszonylag kevés van ebből az igen értékes ásványból. — A mangánlelőhelyek elhelyezkedése —• mint ahogy ■más ásványokra is jellemző — nem egyenlő a világon. Glóbuszunk ismert mangánkészletének legalább hetven százaléka a Szovjetunió területén, Ukrajnában található. Nekünk tehát jelentős feleslegeink vannak, ugyanakkor olyan államoknak, mint Nyugat-Német- ország, Anglia és Japán, egyszerűen nincs mangánércük, holott jelentős a vasércfeldolgozásuk. Ezért is került előtérbe olyan területek kutatása, amelyek korábban érintetlenek voltak. — Az utóbbi évtizedekben mindinkább a kontinentális talapzat, a tengerfenék kutatása irányába fordul a szakemberek érdeklődése. Erre gondolt? —• Pontosan. Habár a műszaki irodalomból közismert, hogy száz évvel ezelőtt egy angol expedíció a tengerfenék ■kutatása közben érdekes természeti képződményekre leltek, amelyek vas-, illetve mangán- tartalmúak voltak, a rendszeres óceánkutatás ennek ellenére mindössze alig több mint két évtizedre nyúlik vissza. A vizsgálódások során a kutatók rájöttek arra, hogy az előbb említett konkréciók magas ás- ványtartalmúak: többek között mangánt, kobaltot, rezet, nikkelt és még vagy harminc elemet tartalmaznak a mélytengeri árkokban meghúzódó kavicsok, amelyek úgy borítják a tengerfenéket, mint az utat a macskakövek. És ami a leglényegesebb, ezek a lelőhelyek nagyságrendileg többszázezerszeresére tehetők a szárazföldön ismert ásványkincsvagyon- nak. — ön az UNESCO szakbizottságában a mangánfelhalmozódások genezisével foglalkozik. Konkrétabban mi is a feladatuk? — A mangánkutatással ösz- szefüggő geológiai, geokémiai, ásványtani és genetikai kérdéseket vizsgáljuk, a nemzetközi rétegtani korrelációs program keretében. Továbbá segítjük a fejlődő országok ilyen irányú kutatási munkáit és mivel a legfrissebb eredmények ismertetése a szakmai fejlődést is segíti, rendszeresen szervezünk különböző tapasztalatcseréket. — Az olajtermelés ma már nem csupán a szárazföldön, hanem a tengeren is folyik. Technikailag milyen formában oldható meg az átlagosan három, hat kilométer vízmélységben levő ásványkincs felszínre hozatala és rendeződtek-e az ezzel összefüggő nemzetközi területi jogi problémák? — Nézzük először a gazdasági oldalt! Ha valamiből kevés van, eleve rákényszerülünk arra, hogy a hagyományos bányászkodással szemben hosszú távon gazdaságos legyen a tengerfenékről felszínre hozott ásványok kitermelése és feldolgozása. Ezért is nélkülözhetetlen a nemzetközi kooperáció, az összefogás. Az tulajdonképpen nem gond, hogy miképpen is hozzuk felszínre ezeket a magas mangántartalmú tengeri kavicsokat: egyébként a nagy nyugati konszernek is nemzetközi szinten összehangolva végzik ezt a munkát. A problémát leginkább az jelenti, hogy megtaláljuk a tengerfenéken levő gazdag lelőhelyeket. Azt már tudjuk, hogy ilyen koncentrációk vannak a Csendes-óceánban, a mélytengeri árkokban, Kalifornia és a Hawaii-szigetek térségében. Ami a víz alatti „'bányászkodást” illeti: két megoldást használnak. Bevált módszernek tekinthető a tengerjáróra szerelt nagy teljesítményű szívóberendezés alkalmazása. A televíziós kamerákkal végigpásztázott tengerfenékről óriási szívórendszer a hajóra szerelt rostára emeli az anyagot, a vizet pedig visszaejtik a tengerbe. A másik szisztéma, a serleges szállításhoz hasonló megoldás, de egyelőre gondot okoz a több kilométer magasságú markolórendszer stabillá tétele. — Ezek szerint az előrelépést nem a műszaki kérdések tisztázatlansága gátolja. ön szerint meddig juthatunk el az ezredfordulóig? — Erre nagyon nehéz válaszolni, mert minden oz együttműködésen múlik. Továbbá azon, hogy a nemrég Genfben megfogalmazott jogi előírásokat mennyire tekinti magáénak mindenki. Mert a tengeri olaj- termeléssel összefüggő nemzetközi rendelkezések betartásával sem volt probléma mindaddig, míg nem vált ipari méretűvé a kőolaj tengeri „bá- nyászása". Salamon Gyula Tájvédelmi körzet a Keleti-Mecsek Máré vár környéke A Keleti-Mecsek stratégiailag fontos helyet foglalt el a történelmi időkben, hiszen a múlt hadiútjai közvetlen közelében húzódtak. Mégis meglepő, hogy milyen kevés erődítménnyel, várral találkozunk a területen. A ma még fellelhető romok is arról tanúskodnak, hogy ezek hadi jelentősége igen csekély lehetett. Az egykori várak közül kiemelkedik Máré vára. Két fontos kelet-mecseki út, a szurdok völgyek mentén kanyargó, Pécs- váradról érkező igazi hegyi, s a Hosszúhetény felől futó mély, völgyi átkelő útvonal találkozási pontjában épült — bizonyára nem véletlenül. A vár környéke a török idők előtt már viszonylag sűrűn lakott volt. A régi kútfők tanúsága szerint kilenc település esett áldozatául a török pusztításnak. A ma már szépen helyreállított vár szelíden búvik meg a gyertyános-tölgyesek, bükkösök árnyékában. Az első írásos emlékek 1316-ból származnak. Sajnos a vár építésének kezdetéről, későbbi szerepéről, konkrét történeti adataink nincsenek. Kitaibel Pál neves botanikusunk a mai védett területen 1808. június 19-én tett kutató útja során naplójában így ír: „A régi vár Zsigmond királyé volt, akinek a feleségét Máriának hívták. Előbb a zobáki völgybe mentünk, ahol szaru- fényiével kevert bazaltot találunk. Ez a bazalt erősen hasa- dozott, de nem vált szét oszlopokra. Ezután a várvölgyön át Máré várához mentünk. A hegyek itt pados mészkőből állnak. Ebből épült a vár is. De azért a falakban néhány sza- rufényle nélküli és több igen sok földpátot tartalmazó bazalt darab is látható beépítve.” Néhány adat utal 1572 táján a török őrség jelenlétére is. Máré vára A vulkáni erők tanúhegyei a vár előtt A parányi vár ma nem mindennapi látványossággal, panorámával fogadja az oda látogató turistákat. A várból csodálatos kilátás nyílik a Keleti- Mecsek rengetegeire, s a nyugati irányból előtűnő, lankás Völgységi tájra. Még a laikus szemnek is feltűnik az egykori vulkánikus erők gigantikus hegyformáló munkája. Kitaibel Pált bizonyára megkapta a táj szépsége, s ezért követett el „apró” topográfiai pontatlanságot jegyzetében: ,,A vártól és a Padi hegytől Nagymányok (?) irányába fekvő Köves-Te- tej — ahogy mondják — szintén bazaltból áll.” A vidék történelmi hangulata és természetes szépsége feltétlenül megér egy hétvégi kirándulást. Akár északról vagy délről érkezünk is a vár felé vezető jól kiépített aszfaltút mentén, több meglepetés vár. Alighogy letérünk a magyaregregyi útról, jobbra, kellemes hűs vizű strand fogad, csárdájában hideg és meleg ételek széles választékával. Pár száz méterrel odább átmenve egy kristálytiszta patak feletti fahídon, szerény autóparkolóra találunk. Innen mór csak gyalog (helyesen!) vezet fel az út a várhoz, kiépített, széles, beton kaptatóval. Sétálva sem több mint 20 perc. Ne ijedjünk meg az emelkedőtől, hiszen a 2—3 éves gyerekek is játszva megmász- szák. Az út közepén balra forrás bukkan elő. Fent a vár tövében szalonnasütő és pihenő várja az odalátogatót. Mivel a vár nem állandó nyitvatartással üzemel — hétvégeken pedig indokolt lenne — feltétlenül olvassuk el az út elején elhelyezett tájékoztató táblát. A vár környéki növényvilágról az első hiteles leírások szintén Kitaibel Páltól erednek: „A völgyben Cardamine impatienst és Scrophularia vernalist találtam ... Itt nő: Anamone hapa- tica, Carex Michelii, Brachypo- dium silvaticum ... Az út mellett Trifolium medium, régebbi ugarokon sok Euforbia cyparis- sias ...” A közönséges baksza- kállról így ír: „... a réteken nő. Marha és disznó is megeszi." Bár növénytani leírásai igen vázlatosak, mégis alkalmasak arra, hogy a múlt századelő botanikai képét magunk elé képzeljük. A ma odalátogatóját alig fogadja más kép. A magyaregregyi völgyben kanyargó Völgységi patak mentén üde kaszálórétek, gazdag magaskóróstársulások, éger- és fűzligetek váltakoznak, esőbeállókkal, szalonnasütőkkel, autóparkolókkal. Bár már többször szóvátettük, hogy mennyire veszélyes a patakban történő autómosás, úgy tűnik, sokan nem veszik kellő komolysággal a vízi élővilágra leselkedő veszélyeket. Az 1954—56 között végzett kutatások alapján meglepő adatokat szolgáltatott a patak. Kiderült, hogy az alpesi tavak mélyebb régióinak jellegzetes gyűrűsférge, a Peloscolex velutinus itt is megél. Az ilyen és ehhez hasonló fajok előkerülése nemcsak tudományos szenzáció, hanem sokszor igen érdekes adat közvetlen környezetünk földtörténeti múltjának megismeréséhez, helytörténeti ismereteink bővítéséhez. Sajnos, e ritka élőlények messze elkerültek vidékünkről, pedig néhány példányuk méltán büszkélkedhetne a vár, vagy a komlói múzeum vitrinjeiben. Dr. Horváth A. Olivér kandidátus jóvoltából a környék növényzetét ma már alapos részletességgel ismerik nemcsak hazánkban, de szerte Európában is. Ugyanez nem mondható el az állatvilágról. Áttanulmányozva a tudományos publikációkat, a budapesti és vidéki múzeumok zoológiái gyűjteményeit, alig találunk adatokat. Kiváló zoológus kutatója volt Máré vár környékének dr. Gebhart Antal egykori pécsi muzeológus, aki főleg az alacsonyabb rendűeket vizsgálta. Sokat gyűjtött itt dr. Móczár László, a szegedi egyetem jelenlegi professzora, elsősorban méhfélékre vadászva. Jelenleg csak a lepkevilág kutatása folyik a vár övezetében. Az eddigi vizsgálatok sok új és állatföldrajzilag érdekes fajjal gazdagították ismereteinket. Meg kellene oldani — s erre a tájvédelmi körzet rangja is kötelez —, hogy a vár kiállító- termében a történelmi emlékek mellett az élővilág is szerephez jusson. Kár lenne, ha a későbbi években odalátogatók mindevvel szegényebbek lennének! Fazekas Imre Kilátás a várból a völgység lankáira tanár, tudományos kutató A védett barcsi borókás madárvilága Megmarad mindvégig lelkes ismeretterjesztőnek is Kárpáti László, miközben a legalaposabb tudományossággal ír a barcsi borókás madárvilágáról a Somogyi Almanach 30. számában. Pontosan 114 fajt mutat be, amit két éven ót figyelt meg, ha egyhuzamban vennénk, épp hatvan napon át szinte éjjel-nappal. Dolgozata 52 oldalas, nagyszerű úttörő munka, hiszen bizonyítja vele, hogy a védett területek feltárása, kutatása égetően fontos feladat, vagyis nem elég egy tájat védetté nyilvánítani, aztán legfeljebb a mező- és erdőőrökre bízni. Tudni illik értékeiről a legapróbb részletekre is kiterjedő kutatóigénnyel és erre is példával szolgál a Kaposvári Állami Erdőrendezőség munkatársa, aki mellesleg nem is somogyi. Nemcsak madárleírósokat olvashatunk, de felhívja a figyelmet az épp aktuális környezetés természetvédelmi gondokra is, így például arra, hogy a tavak Európában is híres, ritka hínárvegetációja veszélybe kerül ott, ahol aktív házikacsa- tenyésztés folyik. Vagy a poszáta- és rigófélék az alkörmös bogyóit széthurcolva lényegében gyomot terjesztenek a borókások ősi gyepvegetációjának a rovására. Néprajzi érdekességeket is felfedez, vagyis gyakran utal a helyi, tájjellegű szavakra, mint például a halastavak gátjának helyi megfelelőjére, c böntökre. Felkutat hely- történeti adatokat, hogy bizonyítsa egy-egy madár nagyon korai megjelenését, vagy épp kihalását. Bakcsók például 1895 óta fészkelnek az éger-lá- posokban. Nemegyszer ajánlatot tesz egy-egy terület megóvására, védetté nyilvánítására, így egyebek között Tencét ajánlatos volna a tájvédelmi körzethez csatolni, hogy élőhelylehetőséget nyújtsanak a ritka üstökös gém és a kis kócsag megtelepedéséhez. De erőteljesen sürgeti a halastavak természetvédelmi kezelésbe vételét is. Természetvédelmi okok miatt sok ritka és kiveszőben lévő madárfaj költőhelyét nem közli, ami szintén tanulságos példa a Dél-Dunántúlon oly elszántan garázdálkodó tojás- és fészekrablók elrettentésére. Némelyik leírása irodalmi értékű, mint például ahogy a rétisas szokásait részletezi. A szerző nem csupán egyszerű leírásokat ad, hanem érdekes észrevételekkel is szolgál, így a kékgalambról, mely visszaszorulóban van a Dél-Dunántúlon. Nemegyszer utal a közeli Su- monyi-tavak madárvilágára, aminek a részletes bemutatása legalább ilyen szenzációval hatna. A dél-somogyi avifauna hasonlóságot mutat az északkeletnémet madárvilággal, sőt, az alpok-alji állománnyal is. A kapcsolatokat további vonuláskutatási vizsgálatok igazolhatják. — Csuti J. —
