Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-01 / 90. szám

979. ÁPRILIS TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. BAVtAfUMTAI KEZDEM E ül VE Z ES Korszerűbb műszerek a kézsebészet számára A közelmúltban kötött együtt­működési megállapodások ér­telmében az Állami Biztosító évről évre egy bizonyos pénz­összeget utal át az Országos Traumatológiai Intézet, az Or­szágos Orvosi Rehabilitációs Intézet és a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem számára. Cse­rébe nem kér többet, mint hogy e forintokat a traumato­lógia, a baleseti sebészet fej­lesztésére fordítsák. Tudomá­nyos kutatásokra, effektiv gyó­gyítás céljára. A kérdés kézenfekvő: mi haszna van ebből az Állami Biztosítónak, mi vezérelte őket e szerződések megkötésére? Naponta 3 millió forint Tudjuk, milliárdokat visz el hazánkban évente a táppénz. Nemcsak az e címen kifizetett forintokról van szó, hanem a termelésből kieső munkaórák értékéről is. Tudjuk azt is, hogy a táppénzre menők egy­ötöde baleset miatt szorul csökkent keresetre hosszabb- rövidebb ideig, munkaképessé­ge maradandó módon csökken­het, sőt egy életre rokkanttá, járadékossá válhat. A szívbe­tegek általában 59 éves kor­ban a rákos betegek 57 éves korban esnek ki a termelés­ből, ezzel szemben a balese­tet szenvedetteknél 38 év az átlagos életkor — a munka- képtelenné válásban. Nem vitás tehát, hogy a trau­matológia és a rehabilitáció nemzetgazdasági és egyéni szempontból is nagy jelentő­séggel bír, hiszen átlagban életerős, munkaerejük teljében tevő embereket ér a legtöbb baleset. Magyarországon egy évben az üzemi és a közlekedési balesetek miatt közel 4,5 mil­liárd forintra rúg a termelési értékkiesés, 360 millió forintot visz el a táppénz, 80 millióba kerül az ápolási költség, s ugyancsak 80 milliót fizetünk Iki baleseti rokkantság miatt. Mindez ötmilliárd forint! S en­nek egy részét megtakaríthat­nánk a baleseti ellátás szín­vonalának emelésével, a kor • követelményeinek szintjén álló traumatológiai gondozással- gyógyítóssal. Neves orvospro­fesszorok véleménye szerint a jól működő baleseti ellátás 20—25 százalékkal tudja csök­kenteni e fenti összeget. Azaz évi egymilliárddal, napi 3 mil­lióval! És itt már a gyógyítás gazdaságosságáról van szó. Sokat nyer vele a sérült, hi­szen lehetőség szerint maxi­mális keresőképességét kapja vissza, másrészt sokkal keve­sebb járadékot kell fizetni a jól gyógyult sérültnek, mint a rosszul gyógyultak után. A „jégrakétával” indult... Az Állami Biztosító ezt is­merte fel, s ezen — a jára- dékfronton — találkozott sa­játos érdekszférája a társa­dalmi érdekekkel, s az egész­ségügy érdekeivel is. Ezért ál­doz az idei évtől — az együtt­működési megállapodásokat márciusban kötötték meg —■ a baleseti sebészeti alap- és alkalmazott kutatásokra. Analóg példát már találunk erre: éppen itt, Baranyában. Köztudott, hogy a megyénkben működő jégelhárító rakéta- rendszer kiépítését is finanszí­rozta, s a forintok megtérül­ni látszanak. Az elmúlt három évben több száz millió forint­tal kevesebbet fizettek ki a ter­melőszövetkezeteknek, gazda­ságoknak jégkár címén, mint korábbi, hasonló időszakban. Ez a több száz millió „tiszta nye­reség” — mint azt dr. Vám- hidy László, az Állami Biztosí­tó megyei igazgatója mondot­ta —■, s ebből az összegből juttatnak most, egészségügyi, ezen belül is traumatológiai célokra. örömmel számolunk be ar­ról is, hogy az írás elején em­lített együttműködési megálla­podások gondolata is Bara­nyában született, dr. Vámhidy László, mint az Állami Biztosító kármegelőzési és. koordinációs bizottságának tagja vetette fel az ötletet. POTE: a kézsebészetIrontján Hórom intézet kap tehát fi- nanciális Segítséget. Az Orszá­gos Traumatológiai Intézet cserébe többek között vállalta, hogy a gyógyító-rehabilitációs módszerek és szervezési kérdé­sek -nemzetközi viszonylatban _bevált gyakorlatának ihazai al- 'kalmazását-elterjesztését segí­ti, tájékoztatja a biztosítót a balesetekkel összefüggő sta­tisztikai adatgyűjtésről, a fel­dolgozás módszereiről. Az Or­szágos Orvosi Rehabilitációs Intézet segíti a biztosítót a kármegelőzési és kárenyhítési feladatokban, s kutató tevé­kenysége keretében vállalja, hogy egyes — a balesetekben való magas részesedési arányt mutató — foglalkozási terüleJ teken speciális vizsgálatokat végez. Mit vállal — <j minket, ba­ranyaiakat legjobban érdekel­hető — Pécsi Orvostudományi Egyetem? Az egyetem Trauma­tológiai Osztálya? Dr. Forgon Mihály, egyetemi tanár, az or­vostudományok doktora a Pécs­re jutó évi 600 ezer forintról a következőket mondotta: — E pénzösszeggel a mi esetünkben az Állami Biztosító elsősorban a kéz sérüléseinek jobb, korszerűbb ellátását, s ami ezzel szorosan összefügg, a kézsebészeti kutatómunkát támogatja. Külföldi és belföl­di statisztikák szerint a kézsé­rülések száma világszerte emelkedik, s jelenleg az össz- balesetek mintegy 30—40 szá­zalékát alkotják. Bár ez a szá­zalék még nagyobb, ha ki­emeljük a statisztikából a mun­kaképes korosztályt. Klinikán­kon a kézsebészetnek, így a kézsebészeti kutatómunkának — ha szabad így fogalmazni — hagyományai vannak, a mű­szerellátottságunk azonban még sok kívánnivalót hagy maga mögött. Tárgyilagos feltétele­zés tehát, hogy jobb műszer­ellátással eredményeink is ja­víthatók lennének. Az együttműködési megálla­podásból is hadd idézzünk tö­mören. Eszerint a POTE vál­lalja, hogy — kutatómunkát végez a kéz sérüléseinek gyors gyógyítása céljából; — új eljárásokat kísérletez ki a -kéz funkcciójának mi­előbbi helyreállítása érdeké­ben. És még egy mondat: „A PO­TE részéről kikísérletezett és bevált gyógymódok gyakorlati alkalmazásának országos el­terjesztéséhez az Állami Bizto­sító publikációs lehetőséggel járul hozzá." Egyéni éstársadalmi érdek Pörög az eszterga, s elég egy óvatlan mozdulat... Mai, gépekkel, technikával átitatott modern világunk mar­cangoló fogaskerekei közé egyre gyakrabban kerül az ember, súlyos és kevésbé súlyos balesetek soráról tudunk, hal­lunk, nap mint nap. Elérhet bennünket a munkahelyen, ott­hon, az utcán, elérhet ben­nünket mindenütt. S ha meg­történt? Az idő kerekeit visz- szaforgatni már nem lehet. Kezdődhet a harc a mielőbbi és minél telejsebb gyógyulá­sért. Mind az egyén, mind a társadalom szempontjából jobb — és olcsóbb — a balesetet szenvedetteket speciálisan er­re a célra felszerelt kórházak­ban, korszerű eszközökkel, gyor­san meggyógyítani, mintsem rosszul felszerelt intézmények­ben korszerűtlenül ellátni, és hosszasan táppénzeket fizetni, esetleg egy életen át járadé­kot fizetni. A korszerű, jobb baleseti ellátás mind az egyén, mind a társadalom szemszögé­ből egyformán érdek. Ezért született ez a szokatlan kapcsolat — az Állami Bizto­sító és különféle egészségügyi intézmények között — bara­nyai kezdeményezésre. Kozma Ferenc A magyar népi demokrácia története, 1944-1962 (Szerk.: Balogh Sándor, Jakab Sándor, Kossuth, 1978) A közelmúlttal és a jelen­nel foglalkozó történetírás fő nehézsége a törénelmi távlat hiánya. A történész munká­ját megkönnyíti az, hogy a történelem hosszabb távon mintegy önmagát „magyaráz­za”, de rövid távon ez a se­gítség nem áll rendelkezés­re. Ez nehezíti a történész munkájának objektivitását, a tényleges történeti igazság feltárását. Mégis éppen nap­jaink problémái megoldásá­nak igénye kell, hogy ser­kentse történészeink közel­múlt-kutatását. A szocialista fejlődés tör­téneti tapasztalatainak je­lentősége nagyon fontos po­litikai-társadalmi kérdés. Ma már azonban nem elégedhe­tünk meg az elért eredmé­nyek számbavételével, hanem az eredményeket, a múlt hi­báit, építő munkánk pozitív és negatív tapasztalatait kell — mint jelen kötetben is — megfogalmazni jövőnk továb­bi helyes építése érdekében. A könyv elsőként vállalko­zik a szocialista átalakulás eredményes, bár viharos és ellentmondásokkal teli kor­szakának történeti összefog­lalására. Eddig számos rész­kérdést elemző tanulmány, több rövidebb periódust vizs­gáló monográfia és néhány részösszefoglalás látott nap­világot, de a teljes körű ösz- szegzés még váratott magá­ra. A szerzők most arra vál­lalkoztak, hogy rövid, nép­szerű tudományos összefogla­lás keretében mutassák be a népi demokratikus Magyar- ország fejlődését. A gazdag töréneti anyag három nagy fejezetre tago­zódik és ez megfelel a for­radalmi folyamat fő mozgás­irányának. Az első fejezet az ország felszabadulásától a szocialista forradalom győ­zelméig tartó időszakot öleli fel: 1944-1948 között meg­alapozódik és kiszélesedik a népi hatalom. A második rész a szocializmus alapjainak le­rakásáért folytatott küzdelmet ismerteti: 1948—1956 között súlyos ellentmondások köze­pette indult meg a szocia­lista társadalom felépítése. Majd a harmadik fejezet az 1956-os nagy megrázkódtatás után, a néphatalom helyre- állításától a szocializmus alapjai lerakásának befeje­zéséig tartó időszakot tár­gyalja: 1956—1962 között egy harmonikus politikai irányvonal segítségével kiala­kul a magyarországi szocia­lizmus és annak sajátos ar­culata. A hangsúly az első két fe­jezeten van. Ez természetes is, hiszen történettudomá­nyunk mind ez ideig kissé félve nyúlt az 1956-ig tartó időszak problémáihoz s ezért a szerzők szükségét érezték a korszak jobb, mélyrehatóbb ■megvilágításának, eloszlatva ezzel minden homályt és két­értelműséget. A szerzők nemcsak jól ösz- szegzik a kutatások legújabb eredményeit, hanem ennél többet is nyújtanak, mikor számos új kutatási értéket mutatnak be. Ezek közül is kiemelkedő a koalíciós pár­tok megszűnésének és az egypártrendszer kialakulá­sának tényekben gazdag, el­vi igényű tárgyalása, az 1953-1956 közötti időszak ellentmondásainak elemzése, vagy az 1956—1962 közötti szakasz tapasztalatainak tör­ténettudományi összegzése. A könyv jelentősen hozzá­járult ahhoz, hogy negyed- százados fejlődésünket euró­pai perspektívából is vizs­gálni tudjuk, hiszen a nem­zetközi események nemcsak ■kísérő jelenségként, hanem aktív tényezőként szerepeltek a belpolitika folyamatában is. Az új eredmények mellett elismerést érdemel a kötet egész tárgyalási menetét át­ható szemlélet is. Tanulsá­gos, ahogyan az ún. kényes történetpolitikai , kérdéseket kezelik. Az 1948—1956-os idő­szak leírásakor nyíltan be­szélnek a korszak, a fejlődés súlyos ellentmondásairól, az elkövetett gazdaságpolitikai hibákról és törvénytelenségek­ről. A tudomány színvonalán emelik ki ezek nemzetközi hátterét és belső okait. Ez a történelem nem sze­mélytelen, a 'korszak valódi szereplői sűrűn népesítik be a kötet lapjait. Ezt a szem­léletet, törekvést kiválóan szolgálják az illusztrációk is. Nagy elismeréssel kell üd­vözölni a szerzők és szer­kesztők közös munkáját, ami jó forrásanyaga lehet a kö­zelmúlt történet különböző szintű iskolai oktatásának és ami további kutatások, viták és újabb nagy szintézisek fontos állomása is lehet. Horváth Csaba il Szakszervezeti Tanacs első főtitkára Kossá István neve egyaránt is­mert Somogy és Veszprém me­gyében, a közlekedési dolgozók körében, vagy a szakszervezeti mozgalomban és a politikai életben. Hazánk felszabadulás utáni történelmének kimagasló egyénisége volt, aki tetteivel, cselekedeteivel és elvhűségével beírta nevét a haladásért, a szocializmusért küzdő harcosok névsorába. 1904. március 31-én napszá­mos családban született Bala- tonlellén. Korán árvaságra ju­tott, négyéves korától lelenc­házban nevelkedett, később ro­konai gondoskodtak róla. Kitű­nő tanuló volt, s alsófokú isko­lái elvégzése után továbbtanult a keszthelyi gimnáziumban. Budapestre került újságíró­gyakornoknak, majd a fővárosi villamosvasútnál — a BSZKRT- nál — kapott villamoskalauzi ál­lást. A „villamos-prolik” között kapcsolódott be a munkásmoz­galomba, ott jegyezte el magát egy életre a dolgozó nép ügyé­vel. 1923-ban belépett a szo­ciáldemokrata pártba, ahol po­litikailag továbbképezte magát. Tevékeny munkát végzett a szakszervezetben, a villamos­alkalmazottak akkor még illegá­lis szövetségében. 75 éve született Kossá István A kommunisták irányítása alatt létrehozott Egyesült Szak- szervezet Ellenzék — az ESZE — egyik vezető egyénisége lett. Az 1930-as években már tagja volt az akkori Szakszervezeti Ta­nácsnak, főtitkára a Villamos­alkalmazottak Szövetségének és titkára a Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének. Szoros kap­csolatban állt az illegális kom­munista párttal, amelynek ha­marosan tagja lett. Egyik szerkesztője és terjesz­tője a Semperger Sándorral együtt létrehozott Vörös Villa­mos című illegális kommunista újságnak, a sokszorosított és a villamoskalauzok között terjesz­tett kommunista pártsejt ismert lapjának. Kossá Istvánt ezért és röplap szerkesztéséért 1933-ban letartóztatták. Kiszabadulása után — a rendőri megfigyelés ellenére is — hatékony munkát végzett a Kommunisták Magyar- országi Pártjában. Nem volt véletlen tehát, hogy alig fél évvel a második világ­háború kitörése után a nyilván­tartott szakszervezeti funkcio­náriusokkal és a kommunista­gyanús személyekkel együtt kü-' lönleges büntetőszázadba so­rozva őt is kivitték a keleti front­ra — munkaszolgálatosnak. Kossá István több társával együtt az első adandó alkalom­mal átszökött a szovjet csapa­tokhoz. Antifasiszta iskolára je­lentkezett, ahol tovább gyarapí­totta marxista tudását. Erről az időszakról szól az 1960-ban ki­adott Dunától a Donig, majd az 1965-ben megjelent Vissza a Dunához című önéletrajzi re­génye. 1944 novemberében illegális pártmegbízatással tért haza, hogy felvegye a kapcsolatot a párt fővárosi vezetőivel és a Magyar Front képviselőivel. Bu­dapest felszabadulása előtt, már 1945. február elején — má­sokkal együtt — megalakította az új Szakszervezeti Tanácsot, amelynek három éven át, 1948- ig első főtitkára volt. Ezzel egy- időben a nemzetgyűlés alelnö- ke, parlamenti képviselő. Je­lentős szerepe volt a Veszprémi Egyetem létrehozásában. Miniszteri, állami tisztségeinek sora hallatlan munkabírását, sokoldalúságát bizonyítja. 1948- ban iparügyi miniszter, majd 1949-ben kohó- és gépipari mi­niszterhelyettes. Az Állami Egy­házügyi Hivatal elnöke 1951- ben, kohó- és gépipari minisz­ter 1952-ben, majd általános gépipari miniszter. Két évig, 1954-től az Országos Tervhiva­tal elnökhelyettese. Tevékeny munkát fejtett ki a Szakszerve­zeti Világszövetségben, mint o Végrehajtó Bizottság tagja. A Magyar Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormányban pénz­ügyminiszter, majd 1957. máju­sától közlekedés- és postaügyi miniszter volt. 1963. december elején ment nyugdíjba, de to­vábbra is tagja maradt a pórt Központi Bizottságának 1965. április 9-én bekövetkezett halá­láig. Ä 61 éves korában elhunyt Kossá István hazánk újkori tör­ténetének sokoldalú, tehetséges és elvhű személyisége volt, aki­re tisztelettel, megbecsüléssel emlékezik az utókor. Vida Sándor Együttműködési megállapodás az Állami Biztosító és a POTE között

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents