Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-04 / 93. szám
s Dunántúlt napló 1979. április 4., szerda Csorba Győző MÁRCIUS Az omló városfalat is fölgyújtotta a fény. Kövér dongó sütkérezik, ráért meghízni már. Hosszú volt, hosszú volt a tél, azért csak vége lelt, és tavasz lett, habár nem látni még sehol virágot, levelet. Egy régi őrtorony helyén épült az én szobám, a város fölött magasan. — Ma is még őrtorony, mert csönd van itt, csönd s jó magány, békén fürkészhetek a földi dolgokon, magamba s messzire egyformán nézhetek. A szótól lassan elszokom: nem őrök dolga ez, vagy olykor csak, s ha olyor is, mindig haszontalan. Hallgatni s látni érdemes: a szép törvényeket, magam és nem-magam, a vonzódásokat s idegenségeket. A szótól lassan elszokom, s a szó tőlem szökik; — de több az élet mint a szó, nem is fáj már nagyon. S most újra élet ütközik, most élet ütközött a fosztott tájakon, új élet ütközött életeim között. Új élet, biztos folytatás, a műnél biztosabb, nemcsak jobb részen őrzi meg — lényem minden színét: a fényeket, az árnyakat, az el nem mondhatót, a lényeg lényegét, a csak megélhetőt, az egyetlen valót Ö, kétszeres tavasz! Tavasz kívül, tavasz belül: kislányom, duzzadó rügyek, szikrázó fény-eső, feltámadás köröskörül, viharzó győzelem, tenger piros tető, játszó füst-pántlikák a víg kéményeken! Forgó galambraj, porlatag-kavargó hangyaboly, elvillanó gyík, mit-tudom-miféle száz bogár, a fogyhatatlan föld alól kitört makacs füvek, melyek most a kopár határt zengő színű mezzel díszítitek! Ó, élni együtt induló csodálatos sereg! Az őrtorony lakója, én, kinél régóta már a halál vendégeskedett, ajtóm és ablakom kitárom: a halál helyett ti osszátok meg ágyam, asztalom! Berták László Tettyei jelentés Jönnek a kövér túristák, a lepkét szállni rebbenti csoszogásuk. Egy rigó átszalad az úton, megáll és a nyírfára bámul. Verebek lemezüzeme mögött kötelet húznak a gerlék. S a tulipánfa tövében egymást elmenőben lefényképeznék. Néhány nyugdíjas és gyerek sétál a kavicsos kerengőn. A romok között fiatal pár csókolódzik egy bárányfelhőn. Mi újság? Kérdezi a költő a szökőkútra szállt madártól. Mi újság? kérdezi a harkály. Az úr sem kopácsol? Nyúlnak a holland tulipánok s egyéb* virágok, a sziklán bronz férfitest nyílik a fénybe, kevéságú babér boroszlán. Egy öreg háromszor kerül utamba sorsát megváltani. Sírnak a mélyből Klimó püspök papírmalmának lapátjai. Gyömöszöli a meleget a nap a Mecsek ágyékába ezerki lencszázhetvennégybe, kilencedik ápril havába.
