Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-04 / 93. szám
1979. április 4., szerda Dunántúli napló 7 Munka Érdemrend arany fokozat Dr. Horváth Mihály Kimutatásokkal és mentegetőző mondatokkal fogad. Rendben van, mondja, a gyermekegészségügyről írni valóban fontos, de miért őt kérdezem? Hiszen nem egyedül van. Mindjárt a kezembe is ad egy tanulmányt: Baranya megye csecsemőhalálozásának alakulása 1965 és 1978 között. A szerzők: dr. Kóbor József és dr. Horváth Mihály. Márpedig ha valaki a baranyai gyermekegészségügyi ellátásról akar írni, hallani, aligha kerülheti meg a megyei tanács gyermekkórházának igazgató főorvosát, dr. Horváth Mihályt. Hogy miért? Egy, a korábbi állapotokra jellemző mondat: a gyermekkórház az úgynevezett páros felvételi napokon rendszeresen átvett a városi-járási gyermekosztályokról az újszülöttkoron túli súlyos betegeket, akiket megfelelő labor-háttér, társszakmák, központi oxigén- ellátás és konzílium-lehetőségek hiányában a vidéki osztályokon nem lehetett megfelelően ellátni. Ez jellemezte több helyen a gyermekegészségüqyi ellátást a megyében, amikor 1972-ben dr. Horváth Mihály átvette a gyermekkórház vezetését. — Éreztem a gondokat korábban is — mondja az igazgató főorvos —, s amikor ide kerültem, az a hit mozgatott, hogy ebből a pozícióból többet tudok tenni a gyermekegészségügy fejlesztéséért. Olyan intézkedésekre volt szükség, amelyek az intézetben kedvezően hatottak a létszámra, az ágyszómra, a műszerezettségre, a pénzügyi ellátottságra. És szerencsém is volt: a népesedéspolitikai határozat kapukat nyitott a feltételek javításához. Amikor a lassan hétéves szervezőmunka eredményeiről szólunk, abból kell kiindulni, hogy a megyében a csecsemőhalálozás hosszú időn keresztül rosszabb volt az országos átlagnál. A statisztika fokozato- tosan javult, ma már kifejezetten kedvező képet mutat. Mindez — hangsúlyozza dr. Horváth Mihály — nem egyedül a jobb gyógyítási feltételeknek köszönhető, hanem annak is, hogy a terhesgondozás — mégpedig az országban elsőként Baranyában bevezetett centrális terhesgondozás — hatékonyabb lett. Messze vagyunk már attól, amikor így kellett fogalmazni: „Baranya megye csecsemőhalálozása ijesztően magas . . ." Azóta a gyermekkórházban nagyon sok, 1978-ban például több mint ötezer kis beteget kezeltek, s a megyében meghalt csecsemők közül mindössze 12 halt meg a kórházban. És ez döntően az úgynevezett progresszív ellátásnak köszönhető: a vidéki kórházak ma már a súlyosan beteg gyermekeket a klinikára vagy a gyermekkórházba küldik. — A szintet tovább lehet javítani — mondja az igazgató főorvos. — Ha sikerül létrehozni az intenzív részleget, ismét nagyot lépünk előre. A következő tervidőszakban valószínűleg meg is lesz. — Gyakran hallattuk az utóbbi időben, hogy — a koraszülé- sek számának növekedése miatt — csökkent az egészségesen, a „simán” született csecsemők száma. — Mintha ez a tendencia megfordult volna. Amióta a terhesgondozás szervezettebb, sokkal körültekintőbb és alaposabb lett, azóta csökkent a koraszülöttek, s főleg a nagyon kis súlyú koraszülöttek száma, így ez a kedvezőtlen jelenség — a szülészek, körzeti orvosok és védőnők erőfeszítéseinek köszönhetően — eltűnőben van. Az elkötelezett emberek nem állnak meg. Az intenzív részleg megvalósulása, a már meglévő lehetőségek jobb kihasználása- ezekben látja az igazgató főorvos annak zálogát hogy néhány esztendő múlva még magasabb szintű gyermekegészségügyi ellátásról beszélhessünk. De csendesen még hozzáteszi: — Azért sok mindennel már most is meg lehetünk elégedve... Mészáros Attila Munka Érdemrend ezüst fokozat Bosnyák Sándor tem el szakmát tanulni, 39-ben Munkahelyi vezetői tömören így jellemzik: a munkában éjjel-nappal lehet rá számítani; háromszoros kiváló dolgozó; minden testhelyzetben pipázik. Bosnyák Sándor, a Pécsi Vízmű ács-állványozó szakmunkása jót derül a véleményezésen, de nem tiltakozik, miért is tenné, mindhárom megállapítás igaz. Április végén tölti be az 58. életévét. — Bezdánban 1936-ban menszabadultam, sokat dolgoztam Jugoszláviában és Németországban, főleg tetőszerkezeti munkákon. A világháborúban két évig munkaszolgálatoskénl árkokat ástam, szerencsémre a nyelvtudásomnak jó hasznát vettem. Nem tudnak eladni se szerb, se horvát nyelven, se oroszul, se németül. A felszabadulás után a Mélyépítő Vállalathoz kerültem, tőlük az akkori Sztáiinvárosba, ahol a kezdéstől a befejezésig 11 évet húztam' le. Onnan hazajöttem Pécsre, a Pécsi Vízműhöz, azóta is itt dolgozom. A ducolás- tól az aknazsaluzásig, a tető- szerkezeti munkáktól mindent rám bízhatnak, a művezetéstől a brigadérosságig is mindenben járatos vagyok. Az igaz, hogy a papírmunkát nem szeretem, a fizikai munkához, a cselekvéshez szoktam. A pécsi 6/A út most épülő új- mecsekaljai szakaszán a csőkiváltásokat végzi társaival. A földkupacok és a kiásott gödrök között a kompresszorzúgásban otthonosan érzi magát. Kezében az elmaradhatatlan ács- szekercével, felső zsebében a collstokkal és a mindig hegyes ácsceruzával, jobb zsebében a pipával, balban a doboz Csongor szivarral dolgozik, tanácsot ad, véleményt mond — hallgatnak is a szavára —, teszi a magáét. Zsigulija — így nevezi a szolgálati kerékpárját — a lakókocsinak döntve várja a műszak végét, hogy hazavigye gazdáját a kertvárosi családi házába. — Két éve van a nyugdíjig. Megválik a szekercétől? — Nem. Bírom még, az egészségem is elég jó. A vállalattól azért sem akarok megválni, mert megbecsülnek, elismernek. Most vettek egy segédmotort, mert a „Zsigulit” már nehezen bírom a lábaimmal. Különben is megszoktam, megszerettem a munkát. Megbeszéltük a vezetőkkel, ameddig bírom, addig számítanak rám, — A családja nem akarja marasztalni, hogy pihenjen? Egyáltalán megszokták a gyakori éjszakai riasztásokat? — Feleségem nyugdíjas, velünk lakik a kisebbik lónyom, két kis unokámmal. Egyébként van egy fiam, két lányom, és összesen öt unokám. Azért a pihenésre is jut idő, kiülök a kertbe, megtörnöm a tajtékpipát és pöfékelek. Nyolc, karnyi vastag tőkévél lugast csináltam, a lányomnak van Patacs fölött egy kis szőlője, azt is művelem. A tétlenség egyébként se megy nekem, nem szoktam ahhoz. A Kertváros tíz évvel ezelőtt épített házainak tetőszerkezetét ő készítette, a PTV balatonlellei üdülőjének — ahol a vízmuves dolgozók is pihenhetnek — tető- szerkezetét is ő újította fel, más téren is rengeteg társadalmi munkát végzett. A munka az igazi főnöke, az hajtja. — Ahogy nekem is hisznek a főnökeim, én is szót fogadok a fiataloknak, ha látom, hogy ügyes ötletük van. Bevallom, most is tanulok tőlük szakmai dolgokat. Nem is árt, még sokáig szeretnék élni és dolgozni. Murányi László Munka Érdemrend bronz fokozat Bodor Mihályné Komlón, a Berek utcában kis barakképület homlokzatán a felirat: Garbón Vállalat Bedolgozó üzem. Az egyik helyiségben nők hajolnak a varrógépek fölé, a másikban a vasalógépet szolgálják ki néhányon, a harmadikban már a készárut rakják halomba, rendezik szállításra készen. Látok itt kék színű farmeranyagból készített szoknyákat, olajzöld, úgynevezett vadászkabátokat, tűzpiros ano- rá kokat . . . — A megye ötvennégy községében mintegy 240 nőt foglalkoztatunk bedolgozóként - mondja Koncz Zoltán üzemág- vezető. — Kiadjuk a munkát, aztán összegyűjtjük és ebben az üzemben gomblyukazzuk, gom- bozzuk, vasaljuk a ruhákat. Évi termelési értékünk megközelíti az 50 millió forintot, 250 ezer ruha csaknem 100 százaléka exportra kerül. A Szovjetunióba szoknyákat, kosztümöket, az NDK-ba és Csehszlovákiába anorákokat, Hollandiába vadászkabátokat szállítunk. Nagy figyelmet kell fordítanunk a minőségre. Míg beszélgetőnk, kezdődik a délutáni műszakváltás. Most a második műszakban dolgozik Bodor Mihályné minőségellenőr. Csaknem két évtizede segédmunkásként kezdte. — Megkedveltem ezt a vállalatot, a munkát, aztán elhatároztam, hogy női szabó leszek. Megszereztem a képzettséget és örültem, hogy szalaghoz kerülhettem. Később a vállalat indított egy meóstanfolvamot, ezt is sikeresen elvéqeztem. Iqy aztán 1967-től minőségellenőrkér.t dolgozom. — Mivel kezdi a műszakot? — Csoportvezetői teendőim is varrnak. Műszakkezdéskor körüljárom a munkahelyeket, megnézem, mindenki bejött-e, megvan-e a folyamatos munkához szükséges előfeltétel, anyagok stb., és ha minden rendben, akkor lehet kezdeni. A két műszakban velem együtt négy minőségellenőr dolgozik.- Nyilván, csak kifogástalan terméket szabad kiadni. — Mint mindenütt, nálunk is elsőrendű a minőségi munka. Ezt követeljük meg mind a kiadott munkát végző bedolgozó asszonyainktól, mind az itteniektől. A minőség már a feldolgozásra kapott anyagnál kezdődik, aztán folytatódik a bedolgozóknál, majd itt a befejezésnél. A bedolgozó asszonyok munkáját a községekben ellenőrök segítik.- Mi itt bent minden darabról tudjuk, hogy ki készítette. Ha valami hibát észlelünk, azonnal szólunk az ellenőrnek és kérjük: magyarázza meg a bedolgozóknak, mit kell javítania munkájában. A lelkiismeretes munka eredménye, hogy az innen kikerülő termékekre nincs reklamáció. — Mint párttaq sem engedhetem meg magamnak a felületes munkát. Tudom, hogy népgazdaságunknak nagyon fontos a jó minőségű áru, csak ezzel lehet a piacot megtartani. Borítékot tesznek az asztalára. Felbontja. — A szakszervezet: bizottság ülésének anyaga — mondja. — A vállalati szb élnöke vagyok. Na, majd otthon áttanulmányozom a napirendeket. Most nincs erre idő, mert termel az üzem és az ellenőrzésnek is napra készen kell lennie. G. F. Erkel-díf Tóth Sándor Liszt-díj, KISZ-érdemérem, Szocialista Kultúráért kitüntetés; a Poznani Operaház em- lékplqkettje, Janus Pannonius művészeti díj, s most az Erkel- díj. Meg lehet-e szokni az elismerést? Tóth Sándor, a Pécsi Balett igazgatója így vélekedik erről: — Egy kitüntetés, kapjam én vagy valamelyik társam, a közvélemény figyelmét egy kicsit erre a művészeti ágra irányítja és ez nagyon jó és fontos dolog. A lényeghez tartozik, hogy elismer, tehát utólagos — eny- nyiben nem jelent különöset, az előttem lévő feladatok izgalmasabbak. Egy ember, környezetéhez viszonyítva elenyésző pont. Ami kiemelheti ebből, az a szerelem és a munka. A kettő közül a munka az, amellyel mások számára is megvalósíthatja önmagát egy-egy pillanatra. A táncművészet a pillanat művészete, ez adja varázsát és felelősségét egyaránt.- A Pécsi Balett tízéves évfordulóján adott műsorban lépett utoljára mint táncos a színpadra. Azóta igazgatói feladatokat lát el. Nem vágyódik az első tiz év után? Miért mondott le a táncról? — Az igazgatói kinevezés teljes ember kívánt, akikor pár évig még a koreográfiáról is lemondtam, pedig azt nagyon szeretem. De fontosabbnak tartottam akkor a fiatalítást és a tapasztalatok átadását, mint azt, hogy táncoljak. Akkor érkeztem vissza a Szovjetunióból, a Kirov színházból, az ott tanultakat akartam átadni a következő nemzedéknek úgy is, mint balettmester.- A folyamatosságot a közei húsz évben a koreográfusi tevékenység jelenti. Mi az, ami a Mit takar a kalapod? óta foglalkoztatja? Mi inspirálja egy- egy új művét? — Akkor készítek koreográfiát, ha nagyon kikíván'kozik belőlem a vélemény az élet valamilyen jelenségéről. A mesterségem a balett, ennek eszközeivel kívánok állást foglalni. A legérdekesebb, a legizgalmasabb csoda az ember, az, hogy hogyan jelenik meg a különböző helyzetekben, milyen magatartásformákat alakít ki — ezért minden balettem középpontjában az ember áll. — A legközelebbi tervek ...? — Most fejeztem be Bach második Brandenburgi versenyére készített koreográfiámat, s készülök Mahler Gyermekgyász- dalok-jára. Meghívásom van Poznanba, az operaházhoz és a Lengyel Táncszínházhoz. Ám igazából a Pécsi Balettben tudok dolgozni, ez a műhely számomra az ideális, itt szeretnék a táncosok új és új generációival együttműködni. (Bódéi Szocialista Kultúráért Gyurász Ferenc A jelmeztervező nevét mindig ott látjuk a plakátokon. Akik elkészítik a jelmezeket, azok a színház névtelen munkásai; a színházi szabókra ritkán gondolunk. A pécsi színház férfi szabóműhelyében öten dolgoznak, öt varrógép mellett. Az ötödik gépnél találom Gyurász Ferencet a férfi szabó-tár vezetőjét. Ö a műhely legrégibb dolgozója. 1952-ben kezdte a színházi szabóságot itt, ezen a helyen. — A szakmát az ember kinn tanulja meg — meséli. - Engem még Lendvai igazgató hívott: volna-e kedvem? Volt... Azóta itt vagyok és nehezen tudnám másképp elképzelni. Nagyon szép munka ez. Kinn változik a divat, más lesz a fazon. Itt a kor változik minden darabnál, s lassan végigvonul előttem az öltözködés egész története, Ádám-Évától napjainkig vagy tovább is. A tervező megbeszéli a rendezővel az elképzeléseit. Elkészíti és átadja nekem a terveket, azután megbeszéli velem, mihez mennyi anyag szükséges; beszerzi őket és attól kezdve az ő álmát kell megvalósítanunk. Szereposztás szerint az anyagokat én szabom ki, és folyamatosan kiadom az embereimnek. Jó ez a kollektíva, régóta együtt dolgozunk, értjük egymást. Ilyenkor is, ha szorít a munka. Ez a március erős hónap: három bemutató ruháit kell elkészítenünk. — Jelenleg min dolgozik? — Folynak a Háry János jelmezes főpróbái. A rendező és a tervező ig'ényei szerint elvégezzük a kisebb igazításokat. Ezeket a kosztümös darabokat szeretem igazán, ahol egy kort kell megjeleníteni a ruhákban is, ahol nekem is gondolkodnom kell már a szabásnál, hogyan mérjem ki, hoqy a tervező álma valóra válhasson. — Ennyi idő alatt sok művésszel dolgozott. Kikre emlékezik szívesen? — Úgy gondolom, a kezdő tervezők kivételével mindenkivel dolgoztam már egy vagy több darab jelmezein. A legemlékezetesebb az Ármány és szerelem volt Geilért Endre rendezésében. Nagyajtai Teréz, Vágó Nelli, Schöffer Judit — ők jobbára visszatérő jelmeztervezők, akiknek szinte már a gondolatát is kitalálja az ember. — Hogyan látja eddigi életét? Van-e valamilyen vágya a férfi szabó-tár vezetőjének? — Ennél szebbet nem választhattam volna. Amit csinálok, áz a művészet határán van. Előfordult, hogy több mesejátékhoz vagy pl. a Stuart Máriához nem kaptam terveket, így magom terveztem a kosztümöket. Jó lenne ismét egy .ilyen önálló feladat... Egy asszisztens néhány igazítás adatait hozza. Elbúcsúzom, Gyurász Ferenc visszaül a munkájához. A varrógép kattogni kezd. W. E.
