Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-30 / 117. szám
1979. ' április 30., hétfő Dunántúlt napló 3 Megtermelni az ország burgonyaszükségletét a mostani terület egyharmadán SOLAMUM Burgonyapürépehely-üzem a Szentlörinci Állami Gazdaságban? A társult gazdaságok vetés- területének 60 százaléka öntözhető Konyhakész burgonya, egyelőre egy nyugatnémet prospektusból. Hasonló termékekkel szeretne piacra jönni a Szentlőrinci Állami Gazdaság. Burgonyából sok- és jóféle köret készíthető a húshoz, burgonyát termeszteni viszont csak egyféleképpen érdemes — nagyüzemben, intenzív termesztési rendszerben, s az ország azon tájain, ahol a legkedvezőbbek az adottságok. Ezt vallja Horváth Attila, a Szentlőrinci Állami Gazdaság Solanum-osz- tályának vezetője, hozzátéve még, az ország burgonya- szükségletét a mostani terület egyharmadán is meg lehetne termeszteni, s ehhez mégcsak akkora átlagokat sem kellene hozni, mint amivel a Szentlőrinci Á. G. dicsekedhet. Mellesleg a Solanum az itt-ott fellelhető lazább termelési társulások mellett az ország egyetlen intenzív burgonyatermesztési rendszere. Biztonságosabb előrebecslés A burgonya hazai múltjáról röviden, csak annyiban, amennyiben az utóbbi néhány év is tanulságokkal, figyelmeztetéssel szolgál. A hazai hagyományos burgonyafajtók leromlása után a frontáttörést a hetvenes évek elején a nagy hozamú holland fajták behozatala jelentette. A kísérletek éppen Bogádmindszenten, a Szentlőrinci Á. G. mai területén kezdődtek szenzációs eredményekkel. 1973-ban Szentlő- rinc lett a gesztora a nagyüzemi burgonyatermesztésnek, létrehozták a Solanum-osztályt. Fellendült a burgonyatermesztés, egyre több gazdaság kezdett el foglalkozni vele. Tavaly országosan 93 ezer hektáron termesztettek burgonyát, többségében a kiskertekben, a nagyüzemi terület 31 ezer hektár volt. A nagyüzemekben az átlagtermés hektáronként 230 mázsa, ezen belül a Solanum 42 taggazdaságában (állami gazdaságok és tsz-ek) 10 200 hektáron 245 mázsa, miközben magában a Szentlőrinci A. G.-ban 505 hektáron átlagosan 363 mázsa (!) termett. Mindezek eredményekén; tavaly burgonyahegyek tornyosultak föl, az országban 1,5 millió tonnányi burgonya termett, ami kétszeresen fedezi a szükségleteket. S itt a tanulság. Megint kampányt kezdtünk, aminek nem láttuk pontosan a végét. Az 1975-76-os burgonya-mizéria ütött vissza, pontosabban az azt követő intézkedések, amikor is felső szorgalmazásra és ösztönzésre a nagyüzemi gazdaságok válogatás nélkül megemelték a burgonya vetésterületét, ráadásul tavaly az előző évhez képest 15—20 százalékkal több burgonya termett. A tanulság az, hogy ha mór kampányt indítunk, sokkal körültekintőbben tegyük, ne ösztönözzünk úgy általában ott is, ahol se hagyomány, sem pedig termelési háttér és ismeret nincs. Kapták volna a támogatást, s növelték volna a burgonya vetésterületét azok, ahol az adottságok minden tekintetben a legjobbak, s így biztonságosabb előrebecslés mellett aligha következett volna be a túltermelés. Ringben a hitelekért Az értékesítési gondok nyilván elgondolkoztatták a Solanum taggazdaságait. Mi lesz az idén? A kérdés kétszeresen időszerű, hiszen most vetik a burgonyát.- Már korábban is éreztük, a terület növelése nem minden — mondja Horváth Attila. - Profilírozni kell, ahol megvannak az adottságok, ott kell termeszteni, egyes gazdaságokat pedig egyenesen lebeszélni a burgonyáról. A rendszeren belül történtek intézkedések, így az idén 1500—2000 hektárral csökken a terület, de még így is sökan foglalkoznak burgonyával. Ezen a csökkentett területen kell az idén az 1978-ban megtermett mennyiséget biztosítani, amihez az kell, hogy hektáronként átlagban 250—260 mázsát termesszünk. A Solanum gesztorsága, sok mindenre kiterjedő szolgáltatásai mellett ennek a feltételei meg is vannak, a taggazdaságokban az idén nagyobb biológiai értékű, magasabb szaporulaté burgonyát vetettek, ellátottságuk műtrágyából és növényvédőszerekből megfelelő. Mindezeken felül a Salanumban társult gazdaságok burgonya vetésterületének 60 százalékán öntözésre is van lehetőség. Amiben a Szentlőrinci Á. G. és osztálya, a Solanum előbbre kíván lépni: a burgonyafeldolgozás megteremtése a lakosság fogyasztásának serkentésére, ezzel együtt az értékesítési gondok mérséklése. Az ötvenes évékben hazánkban az egy főre jutó burgonyafogyasztás évi 90—100 kilogramm, amit persze magyaráz, hogy akkoriban igencsak híjában voltunk a húsnak. Ma fejenként 60-63 kiló krumplit eszünk, a fogyasztás csökkenő. Horváth Attila szerint ezt a 60-63 kilót fel lehetne tornázni 70 kilóra, és ez az élet- tanilag indokolt táplálkozási normák szerint is üdvös lenne. Hogy miként lehetne többet megetetni a fogyasztóval? Ha fokoznánk a fogyasztásban a feldolgozott, . konyhakész burgonya arányát, ami nálunk ma mindössze 5-6 százaléknyi, miközben a nyugati országokban a burgonya 30— 38 százaléka feldolgozót; állapotban kerül o fogyasztó asztalára. A döntés Szentlőrincen megszületett: burgonyapüré-pelyhet kell készíteni. Olyan pelyhet, amit ma a sütőipar is használ adalékként a burgonyáskenyérhez, s ami iránt óriási a kereslet, miközben a bur- gonyapelyhet kénytelenek vagyunk Lengyelországból importálni. Olyan pelyhet, ami kedvence lehet majd a háztartásoknak, a közétkeztetésnek. A szentlőrinoiek évi 2000 vagonnyi nyersárut feldolgozó üzemet szeretnének létrehozni, amely a következő • ötéves tervidőszakban kerülne tető alá. A beruházás költsége 100-120 millió forint. A hitelek elnyeréséért több gazdaság is versenyez. A szentlőrinciek mindenesetre már nagy lépéseket tettek, s mindenképpen a legesélyesebbek: 1000 vagonos tárolójuk van, s kiépült közművekre települhet a burgonyapürépehely-üzem. Elég lenne 30 ezer hektáron- Nézzünk még messzebbre! — szögezzük a kérdést Horváth Attilának. — Hogyan képzeli el a jövő burgonyatermesztését? Itt utalnék Kozma professzor nemrég megjelent, a Mire képes a magyar népgazdaság? nagy sikerű könyvében foglaltakra. A szerző a burgonya jövőjével kapcsolatban kifejti, ha az ország teljes burgonya-önellátása mellett döntünk, 75—80 ezer hektár 170-180 q/ha átlaghozamát kell számításba venni... — Véleményem szerint 30 ezer hektár nagyüzemi területen biztosítani tudnánk az ország teljes burgonyaszükségletének kielégítését, nem lenne szükség o kisüzemi termesztésre, ahol a termésátlag rendkívül ingadozó és alacsony, ma is csak 80-120 mázsa hektáronként. Ehhez a nagyüzemekben hektáronként 280—300 mázsát kellene termesztenünk, ami nem elérhetetlen, gondoljunk csak Szent- lőrinc 360—380 mázsás átlagaira. Hadd jegyezzem meg, a magasabb termésátlagok elérésének nem egyedüli léhető- sége a ráfordítások növelése: a technológia megszilárdításával nagyobb odafigyeléssel lehet a költségeket csökkenteni, s emellett a termésátlagot növelni — húzza alá meggyőződéssel Horváth Attila, a So- lanum-osztály vezetője. Mindez tökéletesen egybevág azzal az újabban hangoztatott követelménnyel, miszerint a magyar mezőgazdaságban célszerű területileg átrendezni a termelést, ki-ki azt termessze, ami adottságainak a legjobban megfelel. Miklósvári Zoltán Új aszfaltszőnyeget terít az útra a gépsor Mágocs határában Hogy kevesebbet pörögjenek a kilométerórák... Összekötő utak —összefogással Hazánkban a fő közlekedési utak gyújtópontja -mint oly sok mindené — Budapest. Híd az országrészek, városok között. Néha azonban felesleges utakat követel. Nehéz volna összeszámolni azokat a kilométereket, melyet nap mint nap megfutnak a gépkocsik-teherautók, autóbuszok, hogy céljukat elérjék, s amelyek egy hasznosabb úthálózat révén kiküszö- szöbölhetők lennének. Nem véletlen tehát, hogy közlekedéspolitikánk sarkalatos törekvése az úgynevezett horizontális úthálózat kiépítése, amit az illetékesek az „összekötő utak" programja néven futtatnak. Kemény program, sok milli- árdba kerül, de megtérülő millió rdokba. Baranya térképe Pécs központtal hasonló képet mutat. Ha a laikus ránéz: kapásból adhat szinte számtalan „össze- kötőút-javaslatot1’, ötletet, merre, s hol kéne levágni a kerülőt. Vajon hogy látják e kérdést az illetékesek, hogy mi módon lehetne korszerűsíteni megyénk úthálózatát? E kérdéssel kerestük fel Péter Oszkárt, a KPM Közúti Igazgatóságának főmérnökét és Sza/ay Lászlót, a Baranya megyei Tanács ÉKV osztályá-. nak csoportvezető főmérnökét. Kezdjük a tényekkel I Megyénkben sem az idén, sem az elkövetkezendő években program szerint nem épül sem bekötő út, sem összekötő út. A bekötő út program a korábbi években befejeződött: a 200 lélekszámúnál nagyobb községek megkapták a rég áhított „köldökzsinórt", s. lakóik szilárd burkolatú bekötő utak segítségével juthatnak ki a világba. Nyilvánvaló, hogy — mivel erősen pénzszűkében vagyunk — további bekötő utak építése lehetetlen. Az összekötő utak építése az elmúlt néhány esztendő nagyszerűen induló, de hirtelen megtorpanó beruházásai voltok. Nincs rájuk se pénz. A sort Erdősmecske és Fe’ked nyitotta, aztán jött többek között Szűr és Szebény, a pécs— pellérdi összekötő út, a Lapis -Remeterét és a Bezedék- Töttös kézfogás, s ha minden igaz, rövidesen kiépül a sorban az utolsó, a síklósbodo- nyi és mogyorósdi kapocs. A KPM-nek 220 millió forintja van 1979-ben Baranyára, s ez jószerével a meglevő útjaink állagának a megtartására is kevés, A Baranya megyei Tanács sem áldozhat új utak építésére. S elég gondunk az állagmegóvás mellett a már meglevő, de korszerűtlen, keskeny bekötő utak kiszélesítése, közlekedésbiztonsági szempontokból jóbbátétele. (A program szerint az idén Bisse, Szágy, Alsómocsolád, Liptód, Babarc, Nagybudmér és End- rőc útburkolatát szélesítik meg többek között a KPM dolgozói. Ugyanakkor jó néhány útcsatlakozást is újjá kell építeni a szabvány előírásainak megfelelően. Komoly munka ez is, évi 40—60 útcsatlakozás megépítéséről, több milliós programról, jó tízesztendős feladatról van szó. Mindezek ellenére azonban egyöntetű a vélemény, az összekötő utak építéséről nem szabad, s nem is kell lemondanunk A megoldás: csak helyi kezdeményezéssel, társadalmi összefogással juthatunk járható úthoz. Mondjunk rá egy példát: a Lapis—Remeterét összekötéséhez a KPM 4,5 millió forintot adott, Pécs város Tanácsa 3 milliót, az erdőgazdaság ugyancsak hármat. Ki-ki a maga pénzével nem ment volna semmire, ösz- szeadva azonban láthatóvá — sőt járhatóvá - lett az elképzelés. Vagy említhető a töftö- si út, amely o bólyi tanács kezdeményezésére létesült, s amely megépítéséhez a tanács, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát és a termelőszövetkezet is hozzátette a maga forintjait. Mert, mindegyiküknek érdeke fűződött az összekötő út megépítéséhez. A KPM kezelésében 1556 kilométer baranyai út van jelenleg, magánkézen pedig — állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek és az erdőgazdaság kezén — 547 kilométer. A magánkézen levő utak többsége zárt út. Feltételezhetően nem egy gazdaság szeretne újabb átkötő-összekötő utat, hogy üzemi szállításai lerövidüljenek, a vállalati gépjárművek kilométerórái kevesebbet pörögjenek. Helyes törekvés. De ahhoz, hogy ezek az utak, ne csak üzemi utak legyenek, hanem mindenki előtt nyitottak, a beruházáshoz társakat kell keresni. (Nem beszélve arról, hogy az üzemi utak jó része keskeny, szabvány alatti, o kétirányú, biztonságos közlekedésre alkalmatlan. Többre nem futja. Igaz, a fő célt, az üzemi szállítást-fuvarozást elősegítik.) S később jön a gond : az üzemi út KPM kezelésbe való átadása nem megy, mindenki előtt megnyitni őket nem lehet. Mert már megépítésekor elavult.. . Az ilyen üzemiút-programo- kat kéne a KPM-mel, a megyei tanáccsal összehangolni, az egybevágó szándékokat felderíteni, s több forintforrást egy mederbe terelni. Mindannyiunk számára hasznos volna. Az összefogás, amely új ösz- szekötő utakat szül, adott esetben a megyék között is elképzelhető. A regionális szemüveggel néző hamar észreveszi; hol lehetne a megyék közti közlekedést jobbá tenni. Javulhatna egy ilyen kézfogással például a Báta- szék-Véménd közötti átjárás, ugyanis egy Tolna megyei állami gazdaság üzemi útjával már 3 kilométerre megközelítette Véméndet. Az összekötő utakról nem mondhatunk le. S bár öröm, hogy a KPM a számba vehető, leendő összekötő utakat felmérte, s elkészítette alsó- rendú úthálózat fejlesztési tervét; öröm, hogy a megyei tanács a KÖTUKI-t felkérte, hogy a leendő összekötő utak várható forgalma alapján gazdaságossági számításokat végezzen, mégis csak az volna jó, ha lassan-lassan megépülnének ezek az utak. S nem keskeny „üzemi átjárók" lennének csak, sorompóval lezárt, amolyan külön-utak, hanem mindenki előtt nyitottak, biztonságosak. Mindannyiunk érdeke ez. Korma Ferenc
