Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-22 / 109. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZET 1979. ÁPRILIS 22. Az „ismeretle” Strindberg Az Álomjáték pécsi bemutatója elé Strindberg neve a magyar színházszerető közönség tudatában összefonódott a Halál- tánccal. Ez a misztikus, különös, természetfölötti erejű indulatokat ütköztető dráma valóban maradandó, fontos alkotás a strindbergi életműben, Minden kétséget kizáróan a legismertebb műve is ez, jórészt néhány éve a tv-ben is sugárzott Dürrenmatt-mű, a Play Strindberg! hatására, aminek a nyomán a kialakult, jócskán egyoldalú kép kontúrjai megerősödtek, elmélyültek. Gyógyíthatatlan „nőgyűlölő", „őrült vagy zseni?" vagy miként Szerb Antal aposztrofálta: „a gyűlölet művésze” — jobbára ez a konvenció öröklődött nálunk az irodalmi és színháznézői köztudatban, a strindbergi oeuvre teljességéből. Hamis ez a kép, noha mindegyik jelző igaz a maga nemében, életrajzi vonatkozásait és azok bizonyos drámákban jelentkező, sőt visszatérő motivációit illetően egyaránt. (Pl.: Az apa, Júlia kisasszony, Haláltánc stb.) Csakhogy ezek részek az egészben, s a világirodalmi hatásukat illetően nem is a leghangsúlyosabb részek, Strindberg életművéből a legfontosabb az, ami nálunk a legkevésbé ismert: álomköltészete, álomdramaturgiája. Ezekkel gyakorolta a legnagyobb hatást századunk modern drámáira; az abszurdokra vagy a különböző teqnap és mai avantgárd irányzatokra épp úgy. mint korábban a XX. századi drámai gondolkodás neves megúiítóira. Az expresszionista színház és Brecht; o szürrealista dráma és Artaud „kegyetlenség színháza": Pirandello, O’Neill vagy kérőbb Albee törekvéseire gondolok elsősorban. De Freud álom-elméletének és a tudatalattit felszínre emelő, a drámaírásban is már tudatosan alkalmazott pszichoanalitikus rendszerének épo úgy irodalmi előképe a strindbergi Haláltánc emberfeletti qonosz indulata és pőrére vetkőztető lelki ökölharca, mint az álomdramatur- qia szövetéből szőtt Damaszkusz felé (1898!) vagy az ugyancsak századfordulós keletű Álomjáték és a Kisértetszo- náta. Strindberg tehát jelen van O'Neill műveiben (pl. Amerikai Elektra, Vágy a szilfák alatt); vagy Albee-nél (Nem félünk a farkastól); Beckettnél (Godot-ra várva); vaav más abszurd szerzőknél; vaav álomköltészete figuráinak kettősségével, szétválásaival és „összerezqéseivel" Pirandelló- nál (Hat szerep keres egy szerzőt) vagy Brechtnél (Szecsuáni jólétek vagy másik címén: Jó embert keresünk). Ahoqyan egy olasz színházi esztéta jellemezte, „Valamennyien Strindberg oldalbordáidból nőttünk ki, s ez időről időre történő föltámadósónak alaoia." Ez a költői túlzás fontos igazságot ösz- szegez. Véatére is azt. hogy a huszadik századi modern drámák möaött Csehov és Ibsen mellett Strindberq a harmadik nagy előfutár és halhatatlan drámai újító, akit szómon kell tartanunk. Életművét általában három részre osztják. A múlt század hetvenes éveiben történelmi és szociális ihletésű művekkel jelentkezik. Ezeknél jelentősebb a naturalizmus prófétájaként, egyfelvonásosaiban épp úgy, mint színházi újításaiban, amiket a Júlia kisasszony előszavában fogalmazott meg (1888). Ekkortájt első házassága zátonyra fut, idegbetegsége a lelki pokol legmélyebb bugyrait járatja meg vele a kilencvenes években. Szenvedéseit négy év hallgatás után az Egy lélek fejlődése című önéletrajzi regényfolyamának VII. kötetében írja le döbbenetes erővel. (Inferno). Ez a kötete vezet át a harmadik írói korszakába, s egyben fontos információkat ad életének alakulásáról, betegsége tüneteiről, lidércnyomásainak rendszeres felbukkanásairól utolsó, legfontosabb írói szakaszában. Innen kezdve az önéletrajzi motívumok szinte meghatározó erővel törnek utat maguknak. Ez korábbi műveiben is jellemző, itt viszont alapélmény. Zaklatottsága, nyughatatlansága, s nyilván betegsége is két okra vezethető vissza. ,,Mezaliansz"-ból született, egész életében rögesz- meszerűen „a cselédlány gyereke" maradt, amihez mindhárom házasságában kiújuló szexuális kielégületlensége társult. Ez a két alapélmény determinálja életét és műveinek születését is. Ahogy tanulmányában Almási Miklós említi: „az ,én’ misztériumjátékait". Álomvilágba menekülése — álom és valóság összefonódásából — teremti meg már a Damaszkusz felé című háromrészes drámáját, majd a visz- szatérő gyűlölet-élmény ihlette Haláltánc után az Álomjátékot is. (1902.) És jóllehet a natu- ralisztikus elemek ezúttal is jelen vannak, az álomdramaturgia teljes szembefordulás a naturalizmussal, mint irodalmi áramlattal. Továbblépés, sőt költészete és drámöi-színház- művészeti oeuvre-je csúcspontja. Álom és valóság szürreális vízióláncolatának varázslatos képeit teremti meg az Álomjátékban, amely alapvetően különbözik a hasonló törekvésektől. "Amiq például Calderon Az élet ó/om-jában vaqy Madách Tragédiájában az álom lejátszása az ébrenléti valóság pontos loqikája szerint történik, az Álomjáték élmény és emlékkép sorozata az álmodás csaDongó, loqikátlan sorrendiségében szikrázik fel. tehát az álom irracionális közegében és törvényei szerint. Egy kicsit^ az „őrült beszéd, de van benne rendszer” világában követik egymást ezek a drámai képek, fele misztikus szimbolikával, álom és valósóq összeolvadásával, szétválásával, egy önéletrajzi dramaturgia tudatos rendszerében. Olyannyira tudatos, hogv Strindberg rövid „Em- lékeztető"-t illeszt műve elejére, amiben „ ... a szerző folytatja azt, amit a Damaszkusz felé című álomjátékában megkezdett: megpróbálja utánozni az álom összefüggéstelen, de látszólag logikus formáját. Minden megtörténhet, minden lehetséges. Idő és tér nem létezik; ... A szereplők széthasadnak, kettéosztódnak, megkettőződnek, elpárolognak, összesűrűsödnek, szétáradnak, egyesülnek. Egyetlen öntudat azonban föléjük emelkedik: az álmodóé... Az álom pedig, a szabaditó gyakran megkinozza az embert, ám éopen amikor a fájdalom a leghevesebb, eljön az ébredés és a szenvedőnek a valóság vigaszát nyújtja. S bármily gyötrelmes /egyen is ez a valóság, az ébredés pillanatában az álom gyötrelmeihez képest élvezetet jelent." Az Alomjáték erőteljesen pesszimista mű az emberek szenvedéseiről, amiket egymásnak okoznak. Időszerűsége épp ezért örökérvényű A művet a hetvenes évek elején — részben Ingmar Bergman nagyhatású átdolgozása és inszcenálása nyomán — számos európai országban bemutatták. Nálunk 1912 óta nem tűzték műsorra, lay a Pécsi Nemzeti Színház Álomjáték-premierje (április 27.) Konter László rendezésében színházi életünk fontos, izgalmas eseményének ígérkezik. Wallinger Endre m. MÍZW i- . * ^ 44 j F' m| ’'’'jJu iHj'M iflt r **raa W^x^pWk HARY JANÓ Kodály Zoltán daljátékának pécsi bemutatójáról Fél évszázaddal budapesti bemutatója után Pécsett is felcsendültek Kodály Háry-jának ismerős hangjai .operatársulatunk előadásában. S ha a produkcióba hamis felhangok is vegyültek, ezt jelen esetben és elsősorban nem a zenei teljesítmények okozták. Legalábbis szörszálhasogatás lenne apróságokat számonkérni az utóbbi évek leggondozottabb előadásán. Az elhangzott darab értékelése elképzelhetetlen egy rövid áttekintés nélkül, amely betekintést nyújt ennek a látszólag egyszerű mesejátéknak ösz- szetett, sokrétű keletkezéstörténetébe. A sztori alapján Garay János múlt század közepén keletkezett Obsitosa. Garay — egyébként történeti személyről mintázott — meséjét Paulini Béla és Harsá- nyi Zsolt feldolgozásában tervezték színpadra állítani, s hozzá az akkor első európai sikereit arató Kodály Zoltántól kértek kísérőzenét, önkéntelenül is fölmerül, hogy a kivételes irodalmi tájékozottságé és általános műveltségű Kodály, aki zeneakadémiai tanulmányaival párhuzamosan bölcsészdoktori diplomát szerzett, miért vállalt közösséget ezzel az enyhén szólva kétes értékű szövegkönyvvel? A magyarázat a daljáték zenei megfogalmazásának ismeretében kézenfekvő. Kodály — a felkínált librettóval — az akkor már húszéves múltra visszatekintő népzenei gyűjtés és rendszerezés olyan reprezentatív formában történő összefoglalására kapott lehetőséget ami módot adott a zenei múlt, a népzenei örökség „visszacsatolására", a zenei köznyelvbe való bevezetésére. Hogy ennek ma — 1979- ben — kultúrtörténeti jelentőségét fölmérjük, meg kell kísérelnünk a lehetetlent, a művet a húszas évek hallgatójának fülével meghallgatni. Ha ez a kíRészletek a Háry Jánosból vánság eleve abszurd is, minden bizonnyal közelebb visz Kodály akkori indítékainak megismeréséhez. Amikor fenntebb a mű eredetének különböző forrásaira utaltunk, ezt azért tartottuk szükségesnek, mivel a daljáték színpadi formájában a próba és a verses betét dominál. Kodály népdalfeldolgozásai és közzenéi a teljes műnek harmadát adják. Ebből következik, hogy különös hangsúlyt adhat a rendezés azáltal, hogy ebből az ingatag egyensúlyból melyik tendenciát engedi érvényesülni. Sík Ferenc rendezése egyértelműen a darab meglévő groteszk elemeit erősítette föl. ezáltal a komédia, olykor már a kabaré felé deformálva Kodály daljátékát. Ebelastin lovag (Vallai Péter) és Mária Lujza udvarhölgyeinek színpadi jelenléte erősen túlnő a szerep adta lehetőségeken. Kodály, aki nem vetette meg a humort és iróniát, nem állhatta az olcsó hatáskeltést. Ez nem az ő világa. Elég az eredeti Pau- lini-féle rigmusokat egy sorral megtoldani — s erre a darab prózai szereplői mindig találnak módot (nem részrehajlás, ha másutt nem vettem észre) — hogy az elviselhetőség határára érjünk, ahol már a darab műfaját veszélyezteti az improvizáció ... Helyenként úgy éreztem, hogy Kodály ihletett, többszázados gyökerekből származó zenéje a színpadnak csak bizonyos részét hatja ót, többen könnyedén ellenálltak a kodá- lyi invenciónak, s az impozáns színpadképnek csak térben váltak részévé. Ennek a vidám színpadi játéknak a peremére szorult az a zenei anyag, amely egyrészt a Harsányi-Paulini-fé- le librettót egyáltalában szalonképessé teszi, másrészt pedig míves kidolgozottság tekintetében a jelen előadás értékesebb részét alkotta. Fotó: Kóródi Ferencné Balettbetétek alkalmazására tág lehetőségeket kínál a Háry. Eck Imre élt ezekkel, melyek néhány kivételtől eltekintve - a színpadi események gördülé- kenységét segítették. Baranya Táncegyüttes két jelenet nyitó panoptikuma nagy ötlet, ragyogó színpadkép, s rádöbbent egy egyszerű általánosságra. Nevezetesen: hogy a színpadon jó időben, jó helyen, jól megállni; mindez önmagában olyan élményt képes kiváltani, amit sem szöveg sem játék nem pótolhat A színpadi jelenlét mint gesztus — óriási lehetőség. Az együttes virtuóz legénytánca is megérdemelt sikert aratott. Bretus Mária két karakterjelenete pompás illusztrációként vált a darab részévé. Hetényi Jánossal előadott pás de deux-it nem minden esetben tartottuk nélkülözhetetlennek. Helyenként olyan szentimentális és fölöslegesen teát- rális hatást adtak a műnek, ami szintén idegen a kodályi szellemtől. A szépen megkomponált tablók különösen olyankor szereztek kellemetlen perceket, amikor a betervezett taps helyén néma megrökönyödés jelezte, hogy ma már csak kétes hatás érhető el egy falvédőről lemásolt galambjelenettel ... A címszerepet alakító Marczis Demeter minden tekintetben kimagasló. Ismét olyan szerepet kapott, amelyben nemcsak hangi rátermettsége, de kötetlen színpadi mozgása is jelentősen hozzájárult a darab sikeréhez. Köváry Anikó örzséje kiegyenlített, szépen megformált szerep. Sajnálatos, hogy erőtlen mély regiszterét hibás artikulációval igyekszik hallhatóvá tenni. Berczeli Tibor, a császári kocsis szerepében, Szabadits Judit Mária-Lujza megformálásával kellemes benyomást keltettek. A darab prózai szereplői közül Szivler József az egyetlen, aki nem akar többet, mint ameny- nyit a szerep megkíván, s ezáltal a Muszka silbak a mű egyik legszórakoztatóbb figurájaként marad meg emlékezetünkben. A népes szereplőgárdából Labancz Borbála - akinek énekszólamát a műsorlapról lemaradt Rácz Rózsa igen meggyőzően adta elő —, Faludi László és Mester István a jelentősebb szerepek megformólói. A kórus példás egyöntetűséggel oldotta meg feladatát. Karigazgató: Károly Róbert. A két felvonás indításában a férfikar, a negyedik kaland bevezetésében pedig a női kar illúzióteremtő népdaléneklése tűnt ki. Ez utóbbi mint színpadkép is kimagasló. A jó ízléssel berendezett díszlet Nagy Sándor munkája. Az abba orgonikusan illeszkedő kosztümöket Schatler Judit tervezte. Nagy Sándor ötletes ál-forgószínpada az egész est folyamán természetes módon vált a játéktér funkció nális részévé. Állandó jelenléte — éppen a darabba történő bejátszása folytán — észrevétlen marad. A zenekar korrekt munkáját az olykor „pótcimbalomként” használt zongora tönkreteszi. A hangszeres népzenéből ellesett cimbalom-passzázsok zongorán történő megszólalása szalonzenéi jelleget kölcsönöz az előadásnak! Az együttest Breitner Tamás a tőle megszokott rugalmassággal irányítja. Második szereposztásban Hirsch Bence, helyenként nagyobb lendülettel, de hasonló biztonsággal állt helyt a karmesteri dobogón. Jobbágy Valér
